Élettörténet

Sziasztok! :)
Mielőtt hoznám nektek az utolsó részt, kérdeznék tőletek egy szavazás keretén belül. Nemrég történt velem, mondhatni egy trauma, amit nagyon szeretnék leírni, bár, még nem nagyon emlékszem az események egymás utániságára. Fejezetekből állna ugyan, de nem lenne túl hosszú. Talán még tanulságos is lenne egy-egy ember számára. Szóval, ez teljes mértékben az én történetem lenne, amit, ha úgy adódik egy kiadóhoz is elvinnék. A címe: "Egy éjszaka története" lenne. Egész éjjel ezen gondolkodtam, hogy megírjam-e, vagy sem.
Szavazzatok, hogy érdekel-e titeket. Szeretném veletek megosztani!
Előre is köszönöm! :)
Puszi: Lauren :)

Az utolsó fejezet második részéről! :)

Sziasztok!

Bocsánat a hosszú kimaradásért, sok minden összejött a sulikezdés óta. Új iskola, új osztály, lelkileg sem vagyok a toppon, de minden tőlem telhetőt megteszek! :)

Kezdem is azzal, hogy most, a hosszú hétvégén végre hozom nektek a részt. Nem tudom melyik nap, de utálom magam, hogy ennyire megváratlak titeket. :) Próbálom minél előbb. :)

Más. Nem terveztem ezt a történetet folytatni, de tervezek újat írni, amit Karácsony környékén szeretnék elindítani. Ez lenne Nektek a Karácsonyi ajándékom, bővebb tájékoztatás később! :) Addig elégedjetek meg a képekkel, amiket/akiket a karaktereknek gondoltam. :) Nevük még nincs, de már jutottak eszembe mind a fiúkra, mind a lányokra. A hősnőről és a hozzá kapcsolódó srácokról kaptok most ízelítőt. :)

Egyenlőre ennyi. :)

Kitartást az őszi szünetig, kellemes hosszú hétvégét mindenkinek!

Lauren

A hősnő

Eric

A gondoskodó báty

A rosszfiú

50.fejezet - Final Part I.

Sziasztok!

Akkor hozom a fejezet első felét, így még kicsit alakíthatok a másodikon, és ti sem maradtok olvasmány nélkül. Lehet, hogy kicsit rövidnek érzitek majd, de egyben nagyon hosszú lett volna, inkább kettészedtem. :)

Vanity, Orchidée, nektek válaszoltam az előző fejezethez írt kommentjeitekre már jó régen, itt megnézhetitek. :)

Más: Pár hete kaptam két díjat és megígértem, hogy 5 dolgot felsorolok magamról. :) Íme:

1. Imádom a fekete színt, sokszor fekete ruhákban járok, télen szinte minden nap, a színesben nem érzem annyira jól magam, viszont nyáron elkerülhetetlen a meleg időszakban valami más, ami nem fekete. :)

2. Kedvenc évszakom a tél. :)

3. Szeretek itthon egyedül énekelgetni, olyankor becsukok minden ablakot (ha nyár van), bezárom a bejárati ajtót és csak én vagyok. :)

4. Főzés közben kifejezetten szeretek zenét hallgatni, egyrészt jobban megy, másrészt, mert nem lesz annyira unalmas maga a tevékenység. :)

5. Sokszor a 7 éves kandúr cicámmal táncolok zenehallgatás közben, aki 5 és fél kiló, persze neki nincs annyira ínyére, mint nekem, ha felkapom. :)

Röviden ennyi, és akkor a rész. :)

Kellemes olvasást mindenkinek és sok-sok komit kérek!!! Ha pár szóval megörvendeztettek, már boldog leszek. :)

Lauren :)

Nem tudom mi ütött belém, mikor felajánlottam Eric-nek, hogy csókoljon meg. Csak arra gondoltam, hogy mi lenne, ha...Mire feleszméltem, ajkai már az enyémhez tapadtak. Menekülnék tőle, de nem tudok. A hatalmába kerít, ahogy meglátom és foglyul tart, mint egy rabot. Édesen csókol, pont úgy, mint eddig. Hol lágyabban, hol erőszakosabban. Még mindig szorítja a derekamat, én pedig az övét. Nagyon jó érzés, de…a fenébe is! Ébresztő Jessie! Nem hódolhatsz be neki ilyen hamar!

-Eric engedj! – elhúzódtam tőle, mire kerek szemekkel nézett vissza rám.

-Most mi van?

Lehámoztam magamról a karjait, aztán kezdtem a választ.

-Ez…ez így nem helyes!

-Most szórakozol velem? Először megkérdezed, hogy nem akarom-e befejezni a csókunkat, aztán meg azzal jössz, hogy ez így nem helyes? Nekem nincs barátnőm, neked nincs pasid! Miért nem helyes? – hangját erőteljesen megemelte, meg is ijedtem tőle, mert még sosem kiabált ennyire.

-Ne beszélj velem ilyen hangon!

-Csak választ akarok kapni a kérdésemre! Felelj, légy szíves!

-Sajnálom!

Felvettem a nyúlcipőt és besiettem a szobámba. Lenyomtam az ajtóm kilincsét, viszont elfelejtettem, hogy bezártam. Szerencsére a kulcs a zárban volt, de ahogy az ujjaim közé fogtam, hogy elfordítsam, Eric ott termett mellettem és leszedte a kezem a fémdarabról. Meghátráltam, mert úgy éreztem magam, mint egy menekülő vad.

-Miért csinálod ezt? – kérdezte reményvesztett hangon, összevont szemöldökkel.

-Mit?

-Azt, hogy…Vegyünk egy példát: az előbb megcsókolsz, aztán eltolsz magadtól, vagy felhívsz és tuti nem csak azért, hogy kellemes ünnepeket kívánj, aztán kinyomod, vagy…

-Oké, felfogtam!

-Tudod mit? Ha nem akarsz, ne válaszolj most. Én huszonhetedikén visszamegyek Stockholmba, addig szeretném, ha átgondolnád ezt az egészet és egy szép kerek választ kapnék.

Közben közelebb jött hozzám, szavai befejeztével két keze közé fogta az arcom és a homlokomra lehelt egy puszit. Szó nélkül fordított nekem hátat, de mielőtt visszament volna a szobájába, még tettem egy elhatározást.

-Holnap, a buli után megpróbálok valami értelmes választ adni.

Bólintott és távozott a fürdőn keresztül.

December 23.

Eric tegnap este békén hagyott az összeszólalkozás után. Visszamentem még a többiekhez kicsit beszélgetni, Eric az emeleten maradt, aztán éjfél körül mindenki ment a privát kis zugába.

Este nyolckor kezdődik a buli az egyik helyi pubban, nem messze tőlünk. A nap gyorsan eltelt, végig arról folyt a vita, hogy ki mit vegyen fel. Audrey egy fekete egyberuha mellett döntött, én még tanakodtam egy zöld és egy fekete között. Lehet jót tenne, ha nem mindig feketében járnék, szóval a zöld mellé tettem a voksom.

Öt óra után elkezdtünk készülődni, Eric-kel megegyeztünk, hogy én használhatom először a fürdőszobát. A szekrényemben a kiválasztott ruha után kutattam, mikor találtam egy másikat, ami még egyszer sem volt rajtam. 

Rózsaszín szoknya és fehér felső együttes. Vállfástól kikaptam a többi közül és a fürdőbe siettem vele. A szobám ajtaját még a ruhaválasztás előtt bezártam, úgyhogy illetéktelenek innen már nem jöhetnek be. Eric felőli ajtóban is elfordítottam a kulcsot a biztonság kedvéért, de a zárban benne hagytam, hogy nem tudjon bejönni, ha megtalálja a pótkulcsot. Gyorsan lezuhanyoztam és a folyó víz alatt elkezdtem hajat mosni. Becsuktam a szemem és átadtam magam a meleg víz élvezetének. Végre üres volt a fejem, semmire nem gondoltam, csak a vízre.

Eric birtokolta a fürdőszobát, amíg én szárítottam a hajam. Hajsütő vassal hullámokat szerettem volna bele, de az első próbálkozások után abbahagytam, mert fél perc múlva kilógta magát. Sminknek egy, a ruhámhoz hasonló rózsaszínt választottam, végül pedig a szekrényemből előkotortam egy fehér magas sarkút és azzal a kezemben lementem a földszintre. A bejárati cipősszekrény mellett leraktam és a nappaliba mentem a többiekhez.

-Hű Jessie, nagyon jól nézel ki! – tátotta el száját Audrey az egyik fotelból.

-Köszi!

-Én ilyet inkább nem mondok, mert félő, hogy megharagszik a barátnőm. – mosolygott Adam.

-Nem akartok enni valamit, mielőtt elmegyünk? – érdeklődtem.

-Dehogynem! – vágták rá egyszerre, aztán egymás után kimasíroztunk a konyhába.

Jobb is, hogy kijöttünk enni, mert apa időközben meghozta a fenyőfát és díszíteni kezdte. Legalább nem vagyunk útban, oda pakolja a díszekkel teli dobozokat, ahova akarja. Anyával összedobtunk pár szendvicset, én fogtam egy tányért és apának is vittem egyet.

-Hoztam enni. – nyújtottam át a tányért.

-Köszönöm, ez jól fog esni.

-Nagyon szép lesz a fa, jó választás volt.

Apa idén a lila-ezüst kombinációt választotta, ami a formás kis fenyőhöz gyönyörűen passzolt. Hagytam őt enni és visszaindultam a konyhába, közben az óra már ütötte a hetet. Igyekeznünk kéne, ha nem késéssel akarunk indulni.

-Jessie, hol van már Eric? Gondolom te sem az utolsó pillanatban akarsz elindulni. – Audrey-nak már nagyon mehetnéke volt.

-Mindjárt megsürgetem.

Felszaladtam az emeletre és, ahogy ráfordultam a folyosóra, Eric-be ütköztem.

-Igyekeznél végre? Indulnánk!

-Épp most indultam érted, hogy segíts egy kicsit.

-Jaj, Eric… – hátravetettem a fejem és nagyot sóhajtottam.

Megfogta a kezem és behúzott maga után a szobájába. Az ágyán lévő táskájából előhalászott két nyakkendőt és elém tartotta.

-Melyik? Lekukucskáltam a földszintre és láttam, hogy rózsaszínben vagy…

Sima fehér inget viselt, fekete alkalmi nadrággal, tehát mindegy lett volna, melyiket választja. Az egyik erősebb rózsaszín volt, a másik világosabb.

-A világosabb.

A másikat visszadobta a táskába és elém állt.

-Megkötnéd? – kaján vigyorral a képén nyújtotta a ruhadarabot.

-Mintha te nem tudnál nyakkendőt kötni! Nem félsz, hogy úgy meghúzom, hogy megfulladsz? – közben már a nyaka körül fontam egymásba az anyag két végét.

-Úgysem mernéd megtenni. – ez a kijelentése túl magabiztosra sikerült, kezei közben a derekamra tévedtek.

-Nem-e? – pont készen lettem a megkötéssel s, hogy enyhítsem a bosszúvágyam, jó szorosra meghúztam az alsó végét.

-Basszus, normális vagy? – kérdezte nagy fuldoklás közepette és jó pár méterrel arrébb ment.

-Én szóltam. Gyerünk, igyekezz! – mosolyogtam, megfordultam és már nyitottam az ajtót, de hátulról visszarántott és visszacsukta azt.

-Adhatok egy köszönöm puszit?

-Nem!

-Na, Jess! – nézett kérlelően.

-Nem! Ne is álmodj róla!

-De én akkor is adok egyet!

Abban a pillanatban elkapott és mindent bevetett, hogy megpuszilja bármely részem, amit elért. Nagy nehezen hátat fordítottam neki, így csak a nyakamhoz fért hozzá.

-Ne csináld Eric, ez csikiz! – már szinte sikítottam a nevetéstől, mikor Ad megjelent az ajtóban.

-Mi lenne, ha nem most szerelmeskednétek? Hagyjátok meg éjszakára!

-Adam! – emeltem rá a hangom és csúnyán néztem rá, Eric csak röhögött.

-Mi indulunk. Vagy jöttök, vagy maradtok!

-Megyünk, fél perc. – mondta ki végül Eric, Ad pedig kiment a szobából.

-Tényleg siess, nekem már csak a cipőm van vissza.

Először, mióta itt van úgy tudtam rámosolyogni, hogy nem kellett megerőltessem magam, csak spontán jött. Ezúttal nem tartott vissza, hagyott kimenni a szobából. Lent felvettem a cipőm, a vastag, hosszú téli kabátomat, sálat tekertem a nyakam köré és készen voltam. Pár percig még az ajtóban vártuk Eric-et, aki az öltönyéhez illő sportcipőben jelent meg.

-Ez most komoly? – nem gondoltam volna, hogy ilyen időben is képes sportcipőben flangálni.

-Ismersz, nem?

Szélesen elvigyorodott, leakasztotta a kabátját a fogasról és végre indulhattunk. Taxival mentünk, mert félő volt, ha mindenki iszik és hazafelé kapunk egy rendőrt, annyi a jogsinknak.

Negyed óra kocsikázás után elértük a szórakozóhelyet, kifizettük a fuvart és elindultunk a bejárathoz. Audrey elöl ment Adam-mel, mi mögöttük Eric-kel. Miután leadtuk a kabátokat beljebb mentünk szabad asztalt keresve. A nagy tömegben egy sorban, lassan haladtunk, Ad törte az utat, mögötte Audrey, én és Eric. Egyszer kellett megállnunk, mert túl sokan voltak előttünk, akkor Eric olyan közel jött, hogy éreztem a vállamon a levegővételét, fél pillanattal később pedig megfogta a kezem. Ösztönösen akartam elhúzni, de nem engedte.

-Legalább addig ne engedj el, amíg az asztalhoz érünk!

Bólintottam, megindultunk és találtunk is egy szabad asztalt. Mi Audrey-val egész végig a két fiú között voltunk, talán így akartak minket óvni, ami ilyen tömegben nem is csoda. Egy kis boxban foglaltunk helyet a fal mellett, U alakú garnitúrás középen egy kis asztallal. Jó helyen voltunk, szinte az egész termet beláttuk, de Eric ezután sem engedte el a kezem.

Helyzetjelentés + díjak

Sziasztok!

Nagyon sajnálom, hogy ennyit kell várnotok a fejezetre, de dolgozom, sulikezdés is a nyakamon van, magánéleti problémákkal is hadi lábon állok. Nem keresek kifogásokat, de, ha így leírom, talán megértitek. :) Nagyon jól esik, hogy chat-en is érdeklődtök, így tudom, hogy nem a semmiért csinálom ezt. :) Jövő héten anya visszamegy dolgozni a nyári szünetéről, akkor tudok majd éjjel is, meg hajnalban is írni, ha elmegy. :) Szóval, remélhetőleg legkésőbb szerdán hozom nektek a 6 oldalnyi részt. :)

Más téma. Múlt héten 2 díjat is kapott a blog, amit Nagyon Szépen Köszönök Vanity Destiny-nek és Alexa Lee-nek! :) Nagyon sokat jelentett!!! Imádlak Benneteket! :) Viszont, ha nem haragszotok nem küldeném tovább, mert, már mindenki megkapta, akinek én is adnám.:) A többit, majd a következő fejezet elejére kiírom. :) (5 dolog rólam, stb.)

Íme a díjak. :)

Sok puszi Nektek és köszönöm a türelmeteket! :)
Lauren :)

49.fejezet - It's not goodbye

Sziasztok!

Meghoztam végre az új részt! Annyi változás történt, hogy nem a "What do you take me for?" címet kapta, hanem az "It's not goodbye"-t. Ezt csak a legvégén változtattam meg, és a zene is jobban passzol hozzá. Annyit elárulok, hogy valószínűleg a következő fejezetnek lesz a címe az első változat. :) Más ötletek jöttek, mint, amit akartam írni, de ez nem sokat változtat. :) A Finálé, 50. rész lesz az utolsó, de olyanok is fognak történni, amire egyáltalán nem számítotok! :)

Várom a kommenteket! Nem szemrehányásként, de el kell mondanom, mondtátok, hogy mennyire várjátok a 48.fejezetet és ehhez képest csak 1 komment jött Vanity-tól, amit neki nagyon köszönök, ha jól emlékszem válaszoltam is rá! :) A többieket arra kérem, hogy, aki arra vetemedik, hogy megnyomná a "tetszik" gombot, írjon 1 sor kommentet, vagy chat-be! Mindig várom! Köszönöm, ha írtok nekem!

Kellemes olvasást! :)

Lauren :)

-Te?

-Szia… - halkan szólalt meg, szinte alig értettem.

Visszanéztem a konyhába, szerencsére mindenki zavartalanul folytatta tovább a cseverészést. Lekaptam egy kabátot a fogasról és kiléptem Eric mellé a teraszra, majd behúztam magam után az ajtót.

-Normális vagy? Pont ilyenkor jössz ide? Egyáltalán, minek jöttél? Honnan tudod a címem? – próbáltam nem kiabálni, hogy bent ne hallják meg.

-Ezt nehéz lenne elmagyarázni.

-Kezd az elején! Megvárom!

-Itt? – tágra nyílt szemekkel nézett végig a félig havas teraszon.

-Csak nem képzeled, hogy beengedlek a házunkba?!

-Akkor remélem elég lesz ez a kabát és nem fogsz megfázni.

-Ne félts te engem!

-Rendben. De én szóltam! Ha megfázol, ne engem hibáztass! Szóval…

-Eric? – a hang hallatán megperdültem és Audrey állt a résre nyitott ajtónál.

-Basszus! – szakad ki belőlem.

Vendégem csak intett, nem szólt semmit.

-Ti…itt…mit csináltok? Te meg, hogy kerülsz ide?

-Elég hosszú történet.

-Igen, amit már régen elkezdett volna mondani, ha nem szólsz közbe!

Csúnyán néztem Audrey-ra, hátha visszamegy a házba, de pechemre kiszúrt valamit, ami nekem elkerülte a figyelmemet.

-Mi az a táska?

-Milyen táska? – kérdésemre barátnőm Eric mögé mutatott.

-Hát…Nem foglaltam szállást, hanem egyből idejöttem. Mint már elmondtam a telefonban…hiányoztál.

A mondata végén mélyen a szemembe nézett, és úgy tűnt valamire vár. De mire? Arra, hogy beengedjem? Ne is álmodjon róla!

-Jessie, ha tényleg nem foglalt szállást, ilyen időben engednéd útjára? – biccentett Audrey a kinti hóesésre – Ezt te sem gondolhatod komolyan!

-Biztos, hogy foglalt! Pont ő jönne ide úgy, hogy nincs szállása? Ismerem már ennyire!

-Figyelj én csak beszélni akarok veled! Hallgass meg, utána eltűnök innen!

Miért nem tud kiszállni az életemből? Miért tűnik fel újra és újra? Hogy élje így a másik az életét, ha mindig felbukkan? Kénytelen voltam más döntést hozni, mint amit eredetileg akartam. Lesz, ami lesz.

-Kapsz fél órát. Egy perccel sem többet!

Bólintott és velem az élen beléptünk az előszobába. Anya pillantásával találkoztam először, aki nem is habozott sokáig, azonnal előttünk termett, Audrey meg elhúzta a csíkot.

-Na, még egy vendéggel gyarapodunk? – kíváncsian mérte végig Eric-et, aki nem zavartatva magát, bemutatkozott.

-Jó estét! Eric Saade.

-Eric? – tekintete köztem és a fiú között cikázott – Örvendek! Éppen vacsorázunk, csatlakozol?

-Persze, szívesen! – válaszolta széles mosollyal, közben kezet fogtak.

-Tedd itt le a cuccaidat, ráérsz pakolni!

Na, már csak ez hiányzott! Anyám meginvitálja vacsorára, a jelek szerint éjszaka sem szabadulunk tőle, mi jön még? A mostani érzelmeim szöges ellentétei azoknak, amiket délután éreztem. Mi van velem? Jó lenne, ha eldönteném, mit akarok!

Elindultunk az ebédlőbe és, ahogy sejteni lehetett, anya nem véletlenül hökkent meg Eric neve hallatán.

-Ő…az az Eric? – súgta hátra nekem, mert én voltam az utolsó hármunk közül.

Bólintottam, majd odaérve a többiekhez meghallottam Adam örömujjongását. A jövevény mindenkinek bemutatkozott, majd apával szemben az asztalfőn helyet foglalt…mellettem…mivel, csak ott volt hely. Vesztemre, csak nekem szúrta a szemem, hogy itt van, mindenki más érdeklődve figyelte minden mondatát és a gesztusait. Az akcentusán egyszer-egyszer elnevették magukat, de úgy tűnt jó társaságnak találják. Nagy nehezen leerőltettem a maradék ennivalót, amit a tányéromon félbehagytam és sietve, megköszönve a vacsorát indultam volna a szobámba, de anya közbeszólt.

-Jessie, várd meg, amíg Eric is befejezi és mutasd meg neki az emeleti vendégszobát!

-Az emeletit?

-Igen, ott nyugodtan lepihenhet.

Ebben a lehetetlen helyzetben visszarogytam a székemre és vártam. Tuti, hogy direkt csinálja! Az emeleti vendégszoba…Az enyém mellett van. Ezzel még nem is lenne semmi baj, mert külön helyiségben, ˝távol˝ lennék tőle, de a fürdőszoba közös. Jól elvoltam én benne egyedül, ha vendégeink jöttek, ők is általában családtagok voltak és volt, hogy az én szobámat is átadtam a kényelmük érdekében. Tehát ezzel nem volt probléma, de most lesz, ha meglátom a szobámban! Vagy kulcsra zárom az összes ajtót, amíg itt van, vagy most azonnal elküldöm.

-Mehetünk! – szólt csillogó szemekkel és egy szelíd mosollyal.

Nagy levegőt vettem, felálltam és elindultam az emeletre. Eric a csomagját összeszedve követett. A keskeny folyosó egy pontján megálltam és az ajtóra mutattam.

-Ez az.

-Kint megígérted nekem, hogy kapok fél órát.

-Igen, de akkor még nem volt szó arról, hogy itt maradsz éjszakára.

-Ezt akkor is meg kell beszélnünk!

Szemforgatva tártam ki az ajtót és bementem a szobába. Eric értetlenül a folyosóról bámult rám.

-Mi az? Ott kint akarod megbeszélni, vagy itt bent?

Vette a lapot, bejött utánam. Én az ajtót csuktam, ő lerakta a táskáját, de amint megfordultam szembe találtam magam vele. Meghátráltam, de ő követett és az ajtónak ütköztem. Két karjával körbezárt, homlokát az enyémnek döntötte, aztán megcsapott a már ismerős illata. Szívem szaporán vert, és furcsa érzések kerítettek hatalmukba. Olyan volt, mint régen. Lehunytam a szemem, hogy ne kelljen ránéznem.

-Miért csinálod ezt? Miért zárkózol el ennyire?

-Talán, mert eddig az összes párkapcsolatom a semmibe vezetett? Nem bíztál bennem, anélkül pedig semmi nem működik.

-Tudom, de mondtam már, hogy mekkora barom voltam. Az volt a legnagyobb hibám, hogy visszaengedtelek Angliába. Te is érezted azt, amit én! Le sem tagadhatnád, különben nem sírtál volna.

Itt kicsit eltávolodott, engedélyt adva, hogy kinyissam a szemem.

-Nem azért sírtam.

-Nem? Akkor miért?

-Mert lezártam egy szakaszt az életemben, amivel nem szándékoztam többet foglalkozni!

-Azt ugye tudod, hogy az egészet ott szúrtad el, mikor felhívtál?! Ha nem akartál volna a múltaddal törődni, meg sem fordul a fejedben, hogy felemeld a telefont. A másik meg, nem veszed észre, hogy egyáltalán nem jön össze ez a ˝soha többé˝ szöveg? Hányszor mondtad, most mégis itt vagyok tőled pár centire.

-Függetlenül attól, hogy itt vagy, azt kívánom, bár ne így lenne. – a kilincs után nyúltam, kihasználva az alkalmat, hogy távolabb áll tőlem és nyitottam az ajtót, de az azzal a lendülettel be is csapódott.

Eric észrevette a zárban a kulcsot, ráfordította és a szobában elhajította.

-Engedj ki!

-Így nem mehetsz ki! Hülyeség lenne! Figyelj, ha újra megpróbálnánk…

-Azt felejtsd el! Én nem akarok tőled semmit!

-Ne hazudj magadnak és nekem se, mert a szemeid mindent elárulnak. Szenvedsz Jessie! Már nem az vagy, aki régen voltál. Te segítettél nekem a kórházban, most rajtam a sor! Segítek neked, hogy a régi legyél, akár az én oldalamon látlak, akár másén. Adj egy esélyt nekünk, magadnak, csak egyet!

Na most légy okos! Ezt a szöveget napokig tanulhatta, mit ne mondjak, elég hatásos lett.

-És mi van, ha megadom ezt az esélyt?

-Nem fogok rád nyomulni, nem csinálok semmit, ha te nem akarod, csak had legyek a közeledben, hogy segíthessek. Istenem annyira szeretlek! Ne vedd ezt el tőlem!

Hangjából kétségbeesés sugárzott, meleg ujjait végighúzta arcomon, szemei megteltek könnyekkel.

-Legyen… – egyeztem bele – Holnap elmegyünk Audrey-val és Adam-mel egy szórakozóhelyre, ha gondolod gyere velünk, de most légyszives, engedj ki.

Minden további nélkül megkereste a kulcsot és kizárta az ajtót.

-A szobámban leszek, nincs kedvem visszamenni.

Bólintott, majd kiléptem és átmentem a szobámba. Kicsit egyedül kellett lennem. Ha Eric valamihez ért, akkor ahhoz, hogy mesterien össze tudja kavarni az ember gondolatait. Mind mindig, most is az erkélyemre mentem gondolkodni.

Oké. Már egy lépéssel közelebb vagyok, hogy végrehajtsam a tervem. Sikerülni fog. Minden erőmmel rajta leszek. Tudom, hogy hazudtam neki a szállást illetően, de ez életbevágó volt. Szenteste talán megbocsájtja, mert Karácsony mégis a szeretet ünnepe.

Elővettem a táskámból egy kényelmesebb öltözéket és úgy döntöttem, lezuhanyozok. A szobámhoz tartozó fürdőt hamar megtaláltam, viszont, ahogy beléptem, mintha minden ismerős lett volna. Egy illat. Ez Jessie illata. A tükör előtt meg is találtam a parfümjét és egyéb más cuccait, amik az én fürdőmben is megfordultak már. De ezt nem egészen értem. Mit keres itt a parfümje? Ez az ő szobája lenne? Azonnal elfoszlottak a kételyek, amikor motoszkálást hallottam. Feltűnt a másik ajtó, amiről még nem tudom, hova vezet. Kissé félve, de lenyomtam a kilincset és bekukucskáltam. Egy másik szoba. Csak egy asztali lámpa égett, de tökéletesen bevilágított mindent és kellemes félhomályt varázsolt. Halkan beléptem és megcsapott a hideg levegő. Egy erkélyt pillantottam meg, ahol kirajzolódott a számomra már ismerős alak. Nem szóltam neki, inkább ugyanolyan csendben, mint ahogy jöttem, visszamentem zuhanyozni. Gyorsan kész lettem hajmosással együtt, közben azért imádkoztam, hogy ő legyen még ott. Felvettem egy fehér pólót a fekete melegítő együttessel, kicsit megtöröltem a hajam és bemasíroztam Jessie szobájába. Az erkélyajtó még mindig nyitva volt, ő a korlátnak támaszkodott nekem háttal, úgy szólítottam meg.

-Nem félsz, hogy megfázol? – hangom hallatára hirtelen perdült meg, és rémült képet vágott.

-Hogy jöttél be?

-A fürdőn keresztül. – mellé léptem, szeméből sugárzott a zavartság – De nem feleltél a kérdésemre.

-Nem fázom. Inkább neked kéne bemenni, mert vizes a hajad.

-Azzal ne törődj. Na, gyere, tényleg nem akarom, hogy bajod legyen. – óvatosan megfogtam a karját, és húztam volna befelé, de remegett – Te reszketsz!

-És akkor mi van? Mindenki szokott reszketni.

-Csak nem tudlak rávenni, hogy begyere velem?

-Nem!

Karba tette a kezét, és meredt maga elé, mint egy durcás kislány. Ennyire megviselték volna a történtek? Hogy te mekkora idióta vagy Eric Saade!

-Kicsim, én csak jót akarok neked, ezt az előbb is elmondtam. De tudod mit? Ha te maradsz, én is maradok. Nem fogom hagyni, hogy fagyoskodj!

Nem szólt semmit, szeme sarkából nézett rám. Széthúztam a felsőm cipzárját, aztán kérdeztem.

-Szabad?

Még mindig némát játszott, de meg kellett próbálnom. Mit veszíthetek? Maximum felpofoz. Olyan közel mentem hozzá, amennyire csak tudtam. Nem nézett a szemembe, mióta kint vagyok próbálta kerülni a tekintetem. Felsőm két oldalát Jessie felé vezettem és a hátán kereszteztem. Magamhoz húztam, a testünk összeért, de karjai még mindig össze voltak fonódva. Minden ízében remegett, ami szerencsére pár perc után megszűnt. Nem szóltam semmit, az ő példáját követtem. Nem telt bele öt perc és megmozdult, majd hideg kezeit megéreztem a derekamon. Beleborzongtam. És még azt mondja, hogy nem fázik! Fejét a mellkasomnak döntötte, úgy szorított magához.

-Így jó?

Előbb bólintott, aztán jött a halk válasz: -Igen…

Mérhetetlenül nagy boldogság töltött el, legszívesebben csókoltam volna reggeltől estig, de nem tehettem. Ő diktál. Hosszú perceken keresztül álltunk így és néztük a hóesést.

-Eric…

-Tessék?

-Emlékszel…a reptéren…valamit elkezdtünk, de nem éppen szép vége lett… – kicsit engedett az ölelésből, hogy a szemembe nézhessen.

-Persze, hogy emlékszem.

-Nem akarod befejezni?

A kérdés hallatán nem is kellett több. Szorosan magamhoz húztam és finom mozdulattal birtokba vettem ajkait. Mint éhező farkas, faltam a csókjait és nem tudtam vele betelni. Kezeit felfelé haladva végighúzta testemen, végül a tarkómnál belefúrta ujjait, még mindig vizes hajamba. Egész testemet átjárta egy ismerős bizsergés. A sok ˝viszlát˝ még nem a búcsú ideje volt.