Az elkövetkezendő másfél hét nagyon nehezen telt el. A hosszú napokat csak még jobban nehezítette, hogy próbáltam a lehető legtöbbször elkerülni Eric-et. Ha átjött hozzánk, inkább a szobámban kuksoltam, amíg el nem ment, vagy elmentem sétálni. És hát, miért is van a legjobb barátnő, ha nem azért, hogy ezeket észrevegye?! Egyik nap, mikor Eric elment, Audrey bejött a szobámba.
-Na jó! Én ezt nem akarom elhinni, hogy nem történt köztetek semmi! Valami mégis kellett, hogy legyen, mert már nem is beszélsz Eric-kel. Plussz, ha jól vettem észre kerülöd is, vagy talán tévedek?
-Nem…nem tévedsz. De nem történt semmi, csak egyszerűen nem akarok vele találkozni! És ne is kérdezz többet, mert úgysem válaszolok!
-Jó, te tudod. De ne engem hibáztass, ha majd elfordulnak tőled a barátaid! – mondta Audrey, majd kiment.
Pár nappal az érkezésünk után sikerült egy ideiglenes munkát találnom. Recepciós lettem egy kisebb cégnél. Kissé elegáns, mégsem megerőltető munka. Ruhát is kaptam, egy koromnak megfelelő kosztümöt. Éppen munkába indultam egy reggel. Kiléptem az ajtón, és mire bezártam magam mögött, szemtől szemben találtam magam Eric-kel, aki akkor szállt ki a liftből. Nagy barna szemei megcsillantak, ahogy meglátott.
-Szia! – mondta szelíd hangon, egy féloldalas mosollyal.
-Szia! – mivel nem akartam beszélgetni, megindultam a lift felé, hogy mihamarabb kiérjek az épületből.
-Na, mostmár szóba állsz velem? – mondta, közben megfogta a kezem és visszahúzott, így elment a lift.
Zavaromban nem tudtam mit válaszolni.
-Nem tudom.
-Ne már! Napok óta nem vagy hajlandó szóba állni velem! – mondata közben elsimított egy kósza tincset az arcomból. – Mit tegyek, vagy mit mondjak, hogy végre beszélgethessünk? – kissé kétségbeesetté vált a hangvétele.
-Öm, elkések a munkából!
-Figyelj, én nem haragszom rád! Akkor sem haragudtam! És gondoltam jó, ha ezt tudod. – mondta, majd elengedett.
-Oké…észben tartom. De most mennem kell! Szia! – mondtam, és sietősen lementem a lépcsőn, de a távolból még hallottam. – Szia!
Az idő a munkahelyemen nagyon lassan telt, főleg, hogy egész nap Eric-en gondolkodtam és azon, amit mondott: Nem haragszom rád!
-Vajon ezt mire véljem? Arra kíváncsi, hogy ezek után a nyakába ugrok-e, hogy hurrá nem haragszik? Vagy tényleg nem mérges rám? - fogalmam sem volt arról, hogy mit kéne tennem.
Egyszer csak csipogott a telefonom. Sms-em érkezett…Eric-től. Te jó ég! Mit akarhat? Kis habozás után, de megnyitottam.
„Szia! Arra gondoltam, mivel nem nagyon vagy hajlandó beszélni velem, gyere le a parkba, ha végeztél, és beszéljük meg! Tényleg nem haragszom! Eric”
Szívem hevesen kezdet kalapálni, körülbelül úgy, mint mikor Jackson írt anno sms-t, hogy találkozni akar velem. Nem tudom, milyen erő vezényletével, de visszaírtam neki.
„Szia! Értem, hogy te nem haragszol rám, de én még haragszom magamra, és ez ellen senki semmit nem tud tenni. Még meglátom, hogy elmegyek-e este a parkba.
Jessie”
Pár percen belül jött is a válasz.
„Akárhogy is döntesz, én ott leszek.”
-Fenébe! Most már tényleg el kell mennem, mert akkor nem elég, hogy ki akartam használni, még fel is ültessem? Így már biztosan haragudna rám.
Mikor végeztem a munkahelyemen az első utam gyorsan haza vezetett. Audrey már otthon volt, és ínycsiklandozó illat csapta meg az orrom. Hamarosan felismertem a mindkettőnk számára kedvenccé vált ételünk finom illatát.
-Csak nem azt főztél, amire gondolok? – néztem rá széles mosollyal.
-De igen! Remélve, hogy ettől talán jobb kedved lesz, és lám, igazam lett. – nevetett.
-Soha nem felejtem el azt a sulis kirándulást Magyarországra! Ott szerettem meg a rakott krumplit!
-Hát igen! Az volt valami! De ha nem gond kicsit több tejfölt tettem a tetejére. – mondta Audrey.
-Dehogy baj! Mindenhogy imádom!
Mivel tudtam jól, hogy sietnem kell, nem volt sok időm az evésre. Ebéd után gyorsan felpattantam az asztaltól és az elkövetkezendő 10percben a szobám és a fürdő között ingáztam. Amikor úgy éreztem, hogy elkészültem Audrey elé álltam.
-Nah…hogy nézek ki? – kérdeztem kicsit elpirulva.
Audrey nagy szemeivel végigmért. Úgy éreztem magam, mint akit éppen beszkennelnek, hogy utána annyit nyomtathassanak egy képből, amennyit akarnak. Egy fekete csőszárú farmert vettem fel, csillogós övvel és egy mintás fehér blúzzal. Hajamat kiengedve hagytam, melynek végét kicsit begöndörítettem. Sminkeltem, de egy valamiben nem tudtam dönteni.
-Azta! Jessie te vagy az? Hiszen…ragyogsz! – mondta barátnőm fülig érő szájjal.
-Jó, oké, de…melyik cipőt vegyem fel?
Egy fekete és egy hófehér tornacipőt tartottam elé.
-Hm…szerintem…inkább a fehér, mivel fehér blúz van rajtad!
-Rendben, mondjuk én is erre gondoltam.
-De áruld már el, kivel találkozol, hogy így kicsípted magad?!
Tudtam, hogy nem úszom meg faggatás nélkül, és addig nem is szabadulok, amíg el nem mondok mindent.
-Biztosan tudni akarod? – kérdeztem tőle, miközben próbáltam kitérni a válasz elől.
-Naná! Miért, már az is baj, ha tudni akarom, hogy ki az a szegény pára, akit boldogítani fogsz? – majd nevetett.
-Eric Saade! – mondtam hangosan, minden körítés nélkül.
-Hogy mivan?
-Komolyan! És ha megbocsájtassz, igazság szerint nagyon kéne sietnem! – gyorsan felhúztam a cipőmet és elindultam ki a lakásból.
-De aztán élménybeszámolót kérek!
-Oké! Szia!
Gyorsan leértem a lifttel, és szinte kirohantam az épületből. Mivel Jackson megcsalt, könnyebben túltettem magam a szakításon, mint gondoltam, és az, hogy Eric sem volt a közelemben, csak még könnyebbé tette. Mondhatni, rendezni tudtam a gondolataimat. Nagyjából…Ezért fordulhatott elő az, hogy az elmúlt pár napban először vártam, hogy találkozzak a svéd popsztárral. Már jócskán bent voltam a park területén, de Eric-et nem láttam sehol. Az járt a fejemben, hogy biztosan megunta a várakozást, és inkább hazament. Mígnem…
-Megvagy! – mondta Eric, miközben hátulról átkarolta a derekam.
-Héj, tudod már mióta kajtatlak ebben a hatalmas parkban?! Már az járt a fejemben, hogy hazamentél!
-Most haragszol? – nézett rám őzikeszemekkel.
-Nem, dehogy!
-Nos, akkor úgy áll a helyzet, hogy te sem haragszol, amiért nem találtál meg engem, és én sem haragszom…tudjuk miért! Szóval, úgy döntöttem, ha már ilyen szépen felöltöztél, és remélem az én kedvemért, eljönnél velem egy randira?
Hirtelen azt sem tudtam, mit válaszoljak, de tetszett Eric túlzott magabiztossága, és rámenőssége.
-Hát…hogy őszinte legyek, szerintem, úgy is tudod a választ! – mosolyogtam rá.
-Végre visszatért az a Jessie, aki már az első pillanattól kezdve elvette az eszem!
-Ja persze, és ezt higgyem is el?
-Az már a te gondod. – majd jobb karjával a vállam fölött átkarolt és elindultunk.
Örültem, hogy eltűnt belőlem a feszültség a legnagyobb baki miatt, amit életemben majdnem elkövettem. Kifelé menet a parkból mindenféléről beszélgettünk. Kérdezősködött a családomról, Audrey-ról, és persze Jackson-ról. Hogyan ismerkedtünk meg? Stb… Én meg elmondtam, hogy egy buliban felkért táncolni, és a végén meg elkérte a számom. Mint általában lenni szokott, ha valaki ismerkedik. Lassacskán odaértünk a háztömbünk parkolójába, amikor Eric előrement. Kinyitotta a kocsit és a hátsó ülésről elővett egy fekete kendőt.
-Ez meg minek? – kérdezősködtem.
-Szabad?
Majd válaszomat meg sem várva a hátam mögé ment, és bekötötte a szemem.
-Te jó ég! Mire készülsz?
-Azt mondtam, hogy randira megyünk! Csak betartom az ígéretem.
Nem láttam, de tudtam, hogy mosolyog, én meg úgy izgultam, hogy a szívem majd kiugrott a helyéről. Eric segített beszállni a kocsiba, majd elindultunk.
-Hová viszel?
-Majd meglátod, és remélem tetszeni fog!
-Csak mert tudod, így, bekötözött szemmel elég hosszúnak tűnik az út, és nem mondanám, hogy rosszul vagyok, de a gyomrom igencsak méltatlankodik!
-Nyugi, 5perc múlva ott vagyunk! – majd miután ezt kimondta, éreztem, hogy megfogja a kezem.
Ahogy mondta, nem telt bele 5perc és megálltunk. Eric kiszállt a kocsiból, majd segített nekem is. Megfogta mindkét kezem és elkezdett húzni maga után.
-Oké, mostmár nagyon kíváncsi vagyok! Elmondanád végre, hogy hová megyünk?
-Remélem nem lettél túl rosszul út közben egy vacsihoz!
Ezzel megállított és levette a kendőt a szememről. Azt hittem, hogy káprázik a szemem, nem mertem hinni a látványnak, ezért meg kellett kérdeznem.
-Mond, hogy nem egy kisrepülő előtt állunk!
-Hát, pedig nagyon úgy tűnik! Mehetünk?
Teljes mértékben leesett az állam, de nem egészen értettem, hogy mi történik. Egy kis unszolás után persze én is megindultam a gép felé. Felmentünk a lépcsőn és gyönyörű látvány nyílt a szeme elé. Mindent kék és sárga szövet borított és bármilyen tárgyra néztem, minden csillogott. Olyan volt, mint egy luxusrepülő.
-Tetszik? – Eric szavai keltettek ki az ámulatból.
-Nagyon! Olyan, mint a svéd zászló! Kék és sárga…
-Nos, igen. Azért is ilyen, mert ezzel szoktunk menni a koncertekre, amik kicsit messzebb vannak, mint amelyik út kocsival megtehető.
Miközben Eric mesélt én felfedezőútra indultam a gép belsejében. Mindenkinek meg volt a maga helye: a táncosoknak, a zenészeknek, a személyzetnek. A gép közepében volt Eric-nek kialakítva egy privát helység, oda mentünk be. Egy szépen megterített asztal várt minket, de volt egy kisebb kanapé is, mellette sok ablakkal, amin jól ki lehetett látni.
-Hogy csináltad ezt? Honnan tudtad, hogy elmegyek a parkba?
-Jó csapatom van, ők segítettek nekem! És a vékony falak azt súgták, hogy találkozol valakivel! – majd csibészen nevetni kezdett.
-Ó igen? Szóval vékonyak a falak! – válasz képpen a mutatóujjammal oldalba böktem, mire összerándult.
-Ezt nagyon rosszul tetted!
Azzal a lendülettel felkapott és levágódtunk a kanapéra, majd ő is csikizni kezdett. Mivel ez nekem is gyengepontom, a nevetéstől és az ellenállástól függetlenül próbáltam visszavágni. Mire én kerültem fölénybe Eric megszólalt.
-Oké, te nyertél!
-Még szép, hogy én nyertem! Nem volt érvényes, mert erőfölényben vagy! – mutattam izmos karjaira.
-Jó, rendben, mondtam, hogy te nyertél! – mondta még mindig nevetve, majd ismét egy pillanat alatt magamon találtam – De, tudod, nem megy ki a fejemből az a…meggondolatlan csók. Az volt az első csók, ami elcsattant köztünk.
-Ha lehetne inkább elfelejteném!
-És ha elfelejtjük, – mondta, miközben végigsimított az arcomon - akkor lehet ez az első?
Válaszolni sem tudtam, mire Eric egy finom csókot lehelt ajkaimra. Egész testem beleremegett. Nem tudtam mást tenni, mint viszonoztam a vággyal teli csókokat. Még talán Jackson-nak sem sikerült ilyet kiváltania belőlem. Majd az idilli pillanatot egy furcsa hang szakította félbe….
-Na jó! Én ezt nem akarom elhinni, hogy nem történt köztetek semmi! Valami mégis kellett, hogy legyen, mert már nem is beszélsz Eric-kel. Plussz, ha jól vettem észre kerülöd is, vagy talán tévedek?
-Nem…nem tévedsz. De nem történt semmi, csak egyszerűen nem akarok vele találkozni! És ne is kérdezz többet, mert úgysem válaszolok!
-Jó, te tudod. De ne engem hibáztass, ha majd elfordulnak tőled a barátaid! – mondta Audrey, majd kiment.
Pár nappal az érkezésünk után sikerült egy ideiglenes munkát találnom. Recepciós lettem egy kisebb cégnél. Kissé elegáns, mégsem megerőltető munka. Ruhát is kaptam, egy koromnak megfelelő kosztümöt. Éppen munkába indultam egy reggel. Kiléptem az ajtón, és mire bezártam magam mögött, szemtől szemben találtam magam Eric-kel, aki akkor szállt ki a liftből. Nagy barna szemei megcsillantak, ahogy meglátott.
-Szia! – mondta szelíd hangon, egy féloldalas mosollyal.
-Szia! – mivel nem akartam beszélgetni, megindultam a lift felé, hogy mihamarabb kiérjek az épületből.
-Na, mostmár szóba állsz velem? – mondta, közben megfogta a kezem és visszahúzott, így elment a lift.
Zavaromban nem tudtam mit válaszolni.
-Nem tudom.
-Ne már! Napok óta nem vagy hajlandó szóba állni velem! – mondata közben elsimított egy kósza tincset az arcomból. – Mit tegyek, vagy mit mondjak, hogy végre beszélgethessünk? – kissé kétségbeesetté vált a hangvétele.
-Öm, elkések a munkából!
-Figyelj, én nem haragszom rád! Akkor sem haragudtam! És gondoltam jó, ha ezt tudod. – mondta, majd elengedett.
-Oké…észben tartom. De most mennem kell! Szia! – mondtam, és sietősen lementem a lépcsőn, de a távolból még hallottam. – Szia!
Az idő a munkahelyemen nagyon lassan telt, főleg, hogy egész nap Eric-en gondolkodtam és azon, amit mondott: Nem haragszom rád!
-Vajon ezt mire véljem? Arra kíváncsi, hogy ezek után a nyakába ugrok-e, hogy hurrá nem haragszik? Vagy tényleg nem mérges rám? - fogalmam sem volt arról, hogy mit kéne tennem.
Egyszer csak csipogott a telefonom. Sms-em érkezett…Eric-től. Te jó ég! Mit akarhat? Kis habozás után, de megnyitottam.
„Szia! Arra gondoltam, mivel nem nagyon vagy hajlandó beszélni velem, gyere le a parkba, ha végeztél, és beszéljük meg! Tényleg nem haragszom! Eric”
Szívem hevesen kezdet kalapálni, körülbelül úgy, mint mikor Jackson írt anno sms-t, hogy találkozni akar velem. Nem tudom, milyen erő vezényletével, de visszaírtam neki.
„Szia! Értem, hogy te nem haragszol rám, de én még haragszom magamra, és ez ellen senki semmit nem tud tenni. Még meglátom, hogy elmegyek-e este a parkba.
Jessie”
Pár percen belül jött is a válasz.
„Akárhogy is döntesz, én ott leszek.”
-Fenébe! Most már tényleg el kell mennem, mert akkor nem elég, hogy ki akartam használni, még fel is ültessem? Így már biztosan haragudna rám.
Mikor végeztem a munkahelyemen az első utam gyorsan haza vezetett. Audrey már otthon volt, és ínycsiklandozó illat csapta meg az orrom. Hamarosan felismertem a mindkettőnk számára kedvenccé vált ételünk finom illatát.
-Csak nem azt főztél, amire gondolok? – néztem rá széles mosollyal.
-De igen! Remélve, hogy ettől talán jobb kedved lesz, és lám, igazam lett. – nevetett.
-Soha nem felejtem el azt a sulis kirándulást Magyarországra! Ott szerettem meg a rakott krumplit!
-Hát igen! Az volt valami! De ha nem gond kicsit több tejfölt tettem a tetejére. – mondta Audrey.
-Dehogy baj! Mindenhogy imádom!
Mivel tudtam jól, hogy sietnem kell, nem volt sok időm az evésre. Ebéd után gyorsan felpattantam az asztaltól és az elkövetkezendő 10percben a szobám és a fürdő között ingáztam. Amikor úgy éreztem, hogy elkészültem Audrey elé álltam.
-Nah…hogy nézek ki? – kérdeztem kicsit elpirulva.
Audrey nagy szemeivel végigmért. Úgy éreztem magam, mint akit éppen beszkennelnek, hogy utána annyit nyomtathassanak egy képből, amennyit akarnak. Egy fekete csőszárú farmert vettem fel, csillogós övvel és egy mintás fehér blúzzal. Hajamat kiengedve hagytam, melynek végét kicsit begöndörítettem. Sminkeltem, de egy valamiben nem tudtam dönteni.
-Azta! Jessie te vagy az? Hiszen…ragyogsz! – mondta barátnőm fülig érő szájjal.
-Jó, oké, de…melyik cipőt vegyem fel?
Egy fekete és egy hófehér tornacipőt tartottam elé.
-Hm…szerintem…inkább a fehér, mivel fehér blúz van rajtad!
-Rendben, mondjuk én is erre gondoltam.
-De áruld már el, kivel találkozol, hogy így kicsípted magad?!
Tudtam, hogy nem úszom meg faggatás nélkül, és addig nem is szabadulok, amíg el nem mondok mindent.
-Biztosan tudni akarod? – kérdeztem tőle, miközben próbáltam kitérni a válasz elől.
-Naná! Miért, már az is baj, ha tudni akarom, hogy ki az a szegény pára, akit boldogítani fogsz? – majd nevetett.
-Eric Saade! – mondtam hangosan, minden körítés nélkül.
-Hogy mivan?
-Komolyan! És ha megbocsájtassz, igazság szerint nagyon kéne sietnem! – gyorsan felhúztam a cipőmet és elindultam ki a lakásból.
-De aztán élménybeszámolót kérek!
-Oké! Szia!
Gyorsan leértem a lifttel, és szinte kirohantam az épületből. Mivel Jackson megcsalt, könnyebben túltettem magam a szakításon, mint gondoltam, és az, hogy Eric sem volt a közelemben, csak még könnyebbé tette. Mondhatni, rendezni tudtam a gondolataimat. Nagyjából…Ezért fordulhatott elő az, hogy az elmúlt pár napban először vártam, hogy találkozzak a svéd popsztárral. Már jócskán bent voltam a park területén, de Eric-et nem láttam sehol. Az járt a fejemben, hogy biztosan megunta a várakozást, és inkább hazament. Mígnem…
-Megvagy! – mondta Eric, miközben hátulról átkarolta a derekam.
-Héj, tudod már mióta kajtatlak ebben a hatalmas parkban?! Már az járt a fejemben, hogy hazamentél!
-Most haragszol? – nézett rám őzikeszemekkel.
-Nem, dehogy!
-Nos, akkor úgy áll a helyzet, hogy te sem haragszol, amiért nem találtál meg engem, és én sem haragszom…tudjuk miért! Szóval, úgy döntöttem, ha már ilyen szépen felöltöztél, és remélem az én kedvemért, eljönnél velem egy randira?
Hirtelen azt sem tudtam, mit válaszoljak, de tetszett Eric túlzott magabiztossága, és rámenőssége.
-Hát…hogy őszinte legyek, szerintem, úgy is tudod a választ! – mosolyogtam rá.
-Végre visszatért az a Jessie, aki már az első pillanattól kezdve elvette az eszem!
-Ja persze, és ezt higgyem is el?
-Az már a te gondod. – majd jobb karjával a vállam fölött átkarolt és elindultunk.
Örültem, hogy eltűnt belőlem a feszültség a legnagyobb baki miatt, amit életemben majdnem elkövettem. Kifelé menet a parkból mindenféléről beszélgettünk. Kérdezősködött a családomról, Audrey-ról, és persze Jackson-ról. Hogyan ismerkedtünk meg? Stb… Én meg elmondtam, hogy egy buliban felkért táncolni, és a végén meg elkérte a számom. Mint általában lenni szokott, ha valaki ismerkedik. Lassacskán odaértünk a háztömbünk parkolójába, amikor Eric előrement. Kinyitotta a kocsit és a hátsó ülésről elővett egy fekete kendőt.
-Ez meg minek? – kérdezősködtem.
-Szabad?
Majd válaszomat meg sem várva a hátam mögé ment, és bekötötte a szemem.
-Te jó ég! Mire készülsz?
-Azt mondtam, hogy randira megyünk! Csak betartom az ígéretem.
Nem láttam, de tudtam, hogy mosolyog, én meg úgy izgultam, hogy a szívem majd kiugrott a helyéről. Eric segített beszállni a kocsiba, majd elindultunk.
-Hová viszel?
-Majd meglátod, és remélem tetszeni fog!
-Csak mert tudod, így, bekötözött szemmel elég hosszúnak tűnik az út, és nem mondanám, hogy rosszul vagyok, de a gyomrom igencsak méltatlankodik!
-Nyugi, 5perc múlva ott vagyunk! – majd miután ezt kimondta, éreztem, hogy megfogja a kezem.
Ahogy mondta, nem telt bele 5perc és megálltunk. Eric kiszállt a kocsiból, majd segített nekem is. Megfogta mindkét kezem és elkezdett húzni maga után.
-Oké, mostmár nagyon kíváncsi vagyok! Elmondanád végre, hogy hová megyünk?
-Remélem nem lettél túl rosszul út közben egy vacsihoz!
Ezzel megállított és levette a kendőt a szememről. Azt hittem, hogy káprázik a szemem, nem mertem hinni a látványnak, ezért meg kellett kérdeznem.
-Mond, hogy nem egy kisrepülő előtt állunk!
-Hát, pedig nagyon úgy tűnik! Mehetünk?
Teljes mértékben leesett az állam, de nem egészen értettem, hogy mi történik. Egy kis unszolás után persze én is megindultam a gép felé. Felmentünk a lépcsőn és gyönyörű látvány nyílt a szeme elé. Mindent kék és sárga szövet borított és bármilyen tárgyra néztem, minden csillogott. Olyan volt, mint egy luxusrepülő.
-Tetszik? – Eric szavai keltettek ki az ámulatból.
-Nagyon! Olyan, mint a svéd zászló! Kék és sárga…
-Nos, igen. Azért is ilyen, mert ezzel szoktunk menni a koncertekre, amik kicsit messzebb vannak, mint amelyik út kocsival megtehető.
Miközben Eric mesélt én felfedezőútra indultam a gép belsejében. Mindenkinek meg volt a maga helye: a táncosoknak, a zenészeknek, a személyzetnek. A gép közepében volt Eric-nek kialakítva egy privát helység, oda mentünk be. Egy szépen megterített asztal várt minket, de volt egy kisebb kanapé is, mellette sok ablakkal, amin jól ki lehetett látni.
-Hogy csináltad ezt? Honnan tudtad, hogy elmegyek a parkba?
-Jó csapatom van, ők segítettek nekem! És a vékony falak azt súgták, hogy találkozol valakivel! – majd csibészen nevetni kezdett.
-Ó igen? Szóval vékonyak a falak! – válasz képpen a mutatóujjammal oldalba böktem, mire összerándult.
-Ezt nagyon rosszul tetted!
Azzal a lendülettel felkapott és levágódtunk a kanapéra, majd ő is csikizni kezdett. Mivel ez nekem is gyengepontom, a nevetéstől és az ellenállástól függetlenül próbáltam visszavágni. Mire én kerültem fölénybe Eric megszólalt.
-Oké, te nyertél!
-Még szép, hogy én nyertem! Nem volt érvényes, mert erőfölényben vagy! – mutattam izmos karjaira.
-Jó, rendben, mondtam, hogy te nyertél! – mondta még mindig nevetve, majd ismét egy pillanat alatt magamon találtam – De, tudod, nem megy ki a fejemből az a…meggondolatlan csók. Az volt az első csók, ami elcsattant köztünk.
-Ha lehetne inkább elfelejteném!
-És ha elfelejtjük, – mondta, miközben végigsimított az arcomon - akkor lehet ez az első?
Válaszolni sem tudtam, mire Eric egy finom csókot lehelt ajkaimra. Egész testem beleremegett. Nem tudtam mást tenni, mint viszonoztam a vággyal teli csókokat. Még talán Jackson-nak sem sikerült ilyet kiváltania belőlem. Majd az idilli pillanatot egy furcsa hang szakította félbe….
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése