Reggel hatkor indul a repülő, amivel Stockholmba, álmaim városába készülünk utazni a legjobb barátnőmmel, Audrey-val. Már minden be van készítve, a bőröndök, jegyek rendben. Szóval indulás.
Kb. egy órányira lakunk Londontól, úgyhogy időben indulnunk kell. Kisbuszt rendeltünk a házunkhoz, amolyan taxit, ami egészen a reptérig visz minket és még pár embert. Ráadásul olcsóbb is, mintha a szüleink vinnének külön minket a barátnőmmel. Már a cipőmet húztam, amikor meghallottam a busz dudáját.
-Anya, megjött a kisbusz! Apa, segítenél kivinni a bőröndömet?
-Persze, persze segítünk csak siess! A repülő nem vár! – mondta anya folytonos aggodalommal, megjegyzést téve, nehogy lekéssük miattam a repülőt.
-Már készen vagyok! – mondtam, hátha ettől kicsit lenyugszik.
-Biztos, hogy ezt akarod? Még visszamondhatod az utat. Nem akarsz inkább mégis itthon maradni?
-Jaj anya, ha nem akarnék elmenni, akkor már előbb szóltam volna, és a jegyért már nem kapom vissza a pénzem.
-Jólvan, de szólj, amint megérkeztetek! Rendben?
-Igenis Parancsnok! – mondtam nevetve, és jól megöleltem, mert fogalmam sem volt, hogy mikor látom legközelebb..
Elbúcsúztam apától is, majd könnyeimmel küzdködve beszálltam a buszba, ahol Audrey már foglalt nekem egy helyet.
-Jóreggelt! Hogy aludtál? – kérdezte, izgalomtól telten.
-Aludni? Egész éjjel a bőröndöt pakoltam. Kinek volt ideje aludni? – mondtam nevetve – Bár, ahogy magamat ismerem, biztos valamit otthon hagytam, mert sose tudok úgy elindulni, hogy ne maradna el valami.
-Igen én is így voltam, de remélem minden megvan. Úgyhogy most már koncentráljunk az elkövetkezendő pár hónapra, mert egy ideig, biztos, hogy nem jövünk haza.
Audrey teljesen bepörgött. Fel sem tudtam fogni, hogyan lehetséges ez hajnal 4órakor. Lehet, hogy én is pörögtem volna, ha nem hiányzott volna valaki már most annyira, hogy lehetséges, nem is vártam annyira az utazást.
-Valami baj van? – kérdezte barátnőm, kissé aggódó hangon.
-Áhh semmi, csak tudod, már most hiányzik Jackson. Mi lesz még Stockholmban? Szegénynek annyit kell dolgoznia! Az is csoda, hogy tegnap el tudtam búcsúzni tőle! – mondtam, minek következtében csak rosszabb kedvem lett.
-Nyugi, úgy is napi szinten fogjátok tartani a kapcsolatot. Ennyire már ismerlek titeket. – mondta nyugtató hangon, és tudtam igaza van.
Végre megérkeztünk a reptérre, bejelentkeztünk, majd felszálltunk a gépre. Kb. 2óra elteltével Stockholmba értünk, és a nagy bőröndjeinket húzva magunk után, fogtunk egy taxit és elindultunk a lakásunkhoz, amit nem messze a központtól béreltünk. A város gyönyörű volt, így Audrey-val csak ámultunk bámultunk. A taxi megállt, tehát megérkeztünk. Beléptünk az épületbe, és az első dolog amivel szembesültünk : ,,A lift nem működik!”
-Hát ez nagyon jó! Ennyi pénzért még a lift sem működik?! – fortyogott Audrey.
-Akkor nem maradt más hátra, mint, hogy mászunk, egészen a 3. emeletig. – próbáltam viccelődni, de persze egyikünknek sem füllött a foga reggel fél 9kor alvás nélkül lépcsőzni a nagy bőröndökkel. Elkértük a kulcsot és nekiiramodtunk.
-Na, végre, már kiköpöm a tüdőmet! – mondtam Audrey-nak aki közben elkezdte babrálni a kulcsot.
-Szerinted… melyik nyitja az ajtót? – nézett rám kérdően és mikor megláttam azt a hatalmas kulcs csomót elnevettük magunkat.
-Azt hiszem végigpróbálom az összeset, hátha valamelyikel be tudunk jutni.
Abban a pillanatban nyílt a szomszéd ajtaja és egy hihetetlenül helyes srác lépett elénk. Barna haja kissé kócosan volt fésülve, gesztenye szín szemei pedig csillogtak. Fekete farmerban, fehér ingben volt és piros nyakkendőt viselt, fehér tornacipővel.
-Sziasztok lányok! Ti vagytok az új bérlők? – kérdezte mély, de annál lágyabb hangon.
-Ööö…ööö…jaah…igen, mi vagyunk. – elakadt a szavam, de azt hiszem Audrey-t jobban sokkolta a látvány, mert majdnem elejtette a kulcsot.
-Ez nem igaz! Te..te..te vagy a szomszéd? Ugye nem az vagy akire gondolok?
-Eric Khaled Saade. – és nyújtotta felénk a kezét.
-Audrey vagyok ő pedig itt a legjobb barátnőm Jessie. Nem tudsz segíteni, hogy vajon melyik kulcs nyithatja az ajtót? – kezdte el mondani Audrey fülig érő szájjal.
-Dehogynem. Mindenkinek van egy ehhez hasonló kulcs csomója és ha jobban megnézed egy darab olyan kulcs van rajta, ami különbözik a többitől. Csak ennyi a trükk. – magyarázta Eric olyan édes mosollyal, amilyet eddig életemben sehol sem láttam.
Nem tudtam mire vélni ezt a találkozást. Honnan ismeri vajon Audrey ezt az Eric nevezetű srácot. Minden esetre az ajtónk kinyílt és én bevittem a bőröndöket, aztán birtokba vettem a konyhát, hogy kávét készítsek. Audrey kint maradt beszélgetni még pár percet Eric-kel aztán mikor kész lett a kávé, kimentem az ajtóba, hogy szóljak neki.
-Kész a kávé. Ti is kértek?
-Ó, én nem köszi, de máskor szívesen! Most úgy is mennem kell mielőtt elkések az edzésről! – mondta Eric mosolyogva.
-Szia Eric. Akkor még biztosan találkozunk! – mondta Audrey fülig érő szájjal és elindult be az ajtón.
Azzal a lendülettel a fiú is elindult le a lépcsőn és mikor Audrey már beért a házba, ő megállt a lépcsőfordulóban, mosolygott majd kacsintott egyet. Gyorsan befordultam az ajtó mögé és bezártam. Ziláltan vettem a levegőt, nem mertem mire vételezni az előbbi pillanatot.
-Te jó ég! Nekem barátom van! – mondtam magamban, de végig Eric kacér mosolya lebegett előttem.
A konyhába vettem az irányt, az éltető kávémért. Végig azon gondolkodtam, hogy Audrey vajon honnan ismeri a szomszédot. De nem is kellett rákérdeznem.
-Te Jessie! Tudod, hogy mostantól ki az új szomszédunk? – nézett rám csillogó szemekkel.
-Eric? – kérdeztem sandán.
-Eric Saade Svédország egyik legnagyobb popénekese, és itt van a szomszédban! Fel tudod ezt fogni?
Világos, Audrey pörgött, mint akit felhúztak. De, hogy a szomszéd egy popsztár lenne, efelől voltak kétségeim.
-Ez biztos?
-1000%. Nem emlékszel az Eurovízióra? Pedig együtt néztük! Ő képviselte a svédeket. – próbálta magyarázni.
-Ja, valami rémlik. Nem ő énekelte azt a számot amiben törtek valami üvegeket is?
-De-de! Na ugye, hogy emlékszel! – tört ki ujjongásba majd a nyakamba ugrott.
A kávém iszogatása közben elgondolkodtam a lépcsőházban történteken. Ha jól vettem ki Adry szavaiból, van a srácnak barátnője. De hát akkor miért kacsingat? És miért éppen rám? A gondolatmenetemből az zökkentett ki, hogy Audrey majdnem lelökött a székről.
-Jessie! Héj, Föld híjva Jessie-t!
-Jól van na, csak elgondolkodtam.
-Ahha, és vajon kin gondolkodtál? Csak nem Eric-en járt az eszed?– Audrey kiváncsisága már lassan a szemtelenségbe ment át.
-Nem! De írtál már sms-t a szüleidnek? – próbáltam terelni a szót.
-Én igen, de neked szerintem az ábrándjaidtól még nem volt időd! – gúnyolódott.
Fittyet se vetve kis komolytalanságára, bementem a szobámba és elkezdtem írni az sms-t, amit már jó fél órával ezelőtt meg kellett volna tennem. Alig, hogy elküldtem, csipogott a telefonom. Üzenetem érkezett. Máris? Ilyen gyorsan még a szüleim sem írhatnak vissza. Amikor megnyitottam, azt hittem eldobom a telefonom.
,,Szia Jessie!
Este nincs semmi dolgom, és szeretnélek jobban megismerni. Benne vagy? Várom a választ!
Eric”
Mi a jó fene? Honnan tudja ez a számom?
-Ha ez Audrey volt, akkor biztos kirakom a lakásból! – morfondíroztam magamban.
A konyha felé indultam, nagy léptekkel, dühösen.
-Mi a baj? Idegesnek tűnsz. Talán nem tetszik a szobád? – kérdezősködött.
-Nem, a szobával semmi baj, csak egy valami nem fér a fejembe!
-És pedig?
-Az, hogy, hogy a fenébe került Eric Saade kezébe a számom?? Mert biztos nem én adtam meg neki! – vontam kérdőre, mit sem sejtő barátnőm.
-Csak nem írt? Mutasd! – és abban a pillanatban kitépte a kezemből a telefont.
Nem is kellett több, ezzel elárulta magát. Nem tudtam visszavenni a telefonom, ezért hagytam, had olvassa el az sms-t.
-Ez annyira izgi! Eric Saade randira hívott téged!
-Igen, de nem megyek el!
-Hogy mi? – nézett rám kerek szemekkel Audrey.
-Nekem barátom van! És nem azért jöttem el Svédországba, hogy az első estén randira menjek. – dühöngtem.
-Jaj most egy kicsit felejtsd el Jacksont. Ő nem tudja és ha rajtam múlik nem is fogja megtudni. Nem mindenkinek adódik ilyen alkalom! Kérlek, találkozz vele! Légyszi! – nézett rám, olyan szemekkel, mintha valami éhező kiskutya lenne, aki ennivalóért könyörög.
-Jólvan, de akkor kipakolod a bőröndömet!
-Rendben, minden a helyén lesz, mire hazajössz. Már feltéve ha hazajössz. – nevetett, majd kironaht a szobámból.
-Aurdey James, ezt nem hiszem el!
Már nekem is nevetnem kellett, hogy már ennyivel is örömet tudtam okozni a legkedvesebb barátnőmnek. Igazság szerint nem sok kedvem volt Eric-kel találkozni, szóval úgy döntöttem, hogy még nem írok neki vissza.
Mivel csak 10óra volt, hirtelen ötlettől fogva elhatároztam, alszom egyet. Audrey majd úgyis kipakol, így szinte semmi dolgom. Beállítottam a telefonomon az ébresztőt és pár perc múlva aludtam is, mint a bunda.
Kb. egy órányira lakunk Londontól, úgyhogy időben indulnunk kell. Kisbuszt rendeltünk a házunkhoz, amolyan taxit, ami egészen a reptérig visz minket és még pár embert. Ráadásul olcsóbb is, mintha a szüleink vinnének külön minket a barátnőmmel. Már a cipőmet húztam, amikor meghallottam a busz dudáját.
-Anya, megjött a kisbusz! Apa, segítenél kivinni a bőröndömet?
-Persze, persze segítünk csak siess! A repülő nem vár! – mondta anya folytonos aggodalommal, megjegyzést téve, nehogy lekéssük miattam a repülőt.
-Már készen vagyok! – mondtam, hátha ettől kicsit lenyugszik.
-Biztos, hogy ezt akarod? Még visszamondhatod az utat. Nem akarsz inkább mégis itthon maradni?
-Jaj anya, ha nem akarnék elmenni, akkor már előbb szóltam volna, és a jegyért már nem kapom vissza a pénzem.
-Jólvan, de szólj, amint megérkeztetek! Rendben?
-Igenis Parancsnok! – mondtam nevetve, és jól megöleltem, mert fogalmam sem volt, hogy mikor látom legközelebb..
Elbúcsúztam apától is, majd könnyeimmel küzdködve beszálltam a buszba, ahol Audrey már foglalt nekem egy helyet.
-Jóreggelt! Hogy aludtál? – kérdezte, izgalomtól telten.
-Aludni? Egész éjjel a bőröndöt pakoltam. Kinek volt ideje aludni? – mondtam nevetve – Bár, ahogy magamat ismerem, biztos valamit otthon hagytam, mert sose tudok úgy elindulni, hogy ne maradna el valami.
-Igen én is így voltam, de remélem minden megvan. Úgyhogy most már koncentráljunk az elkövetkezendő pár hónapra, mert egy ideig, biztos, hogy nem jövünk haza.
Audrey teljesen bepörgött. Fel sem tudtam fogni, hogyan lehetséges ez hajnal 4órakor. Lehet, hogy én is pörögtem volna, ha nem hiányzott volna valaki már most annyira, hogy lehetséges, nem is vártam annyira az utazást.
-Valami baj van? – kérdezte barátnőm, kissé aggódó hangon.
-Áhh semmi, csak tudod, már most hiányzik Jackson. Mi lesz még Stockholmban? Szegénynek annyit kell dolgoznia! Az is csoda, hogy tegnap el tudtam búcsúzni tőle! – mondtam, minek következtében csak rosszabb kedvem lett.
-Nyugi, úgy is napi szinten fogjátok tartani a kapcsolatot. Ennyire már ismerlek titeket. – mondta nyugtató hangon, és tudtam igaza van.
Végre megérkeztünk a reptérre, bejelentkeztünk, majd felszálltunk a gépre. Kb. 2óra elteltével Stockholmba értünk, és a nagy bőröndjeinket húzva magunk után, fogtunk egy taxit és elindultunk a lakásunkhoz, amit nem messze a központtól béreltünk. A város gyönyörű volt, így Audrey-val csak ámultunk bámultunk. A taxi megállt, tehát megérkeztünk. Beléptünk az épületbe, és az első dolog amivel szembesültünk : ,,A lift nem működik!”
-Hát ez nagyon jó! Ennyi pénzért még a lift sem működik?! – fortyogott Audrey.
-Akkor nem maradt más hátra, mint, hogy mászunk, egészen a 3. emeletig. – próbáltam viccelődni, de persze egyikünknek sem füllött a foga reggel fél 9kor alvás nélkül lépcsőzni a nagy bőröndökkel. Elkértük a kulcsot és nekiiramodtunk.
-Na, végre, már kiköpöm a tüdőmet! – mondtam Audrey-nak aki közben elkezdte babrálni a kulcsot.
-Szerinted… melyik nyitja az ajtót? – nézett rám kérdően és mikor megláttam azt a hatalmas kulcs csomót elnevettük magunkat.
-Azt hiszem végigpróbálom az összeset, hátha valamelyikel be tudunk jutni.
Abban a pillanatban nyílt a szomszéd ajtaja és egy hihetetlenül helyes srác lépett elénk. Barna haja kissé kócosan volt fésülve, gesztenye szín szemei pedig csillogtak. Fekete farmerban, fehér ingben volt és piros nyakkendőt viselt, fehér tornacipővel.
-Sziasztok lányok! Ti vagytok az új bérlők? – kérdezte mély, de annál lágyabb hangon.
-Ööö…ööö…jaah…igen, mi vagyunk. – elakadt a szavam, de azt hiszem Audrey-t jobban sokkolta a látvány, mert majdnem elejtette a kulcsot.
-Ez nem igaz! Te..te..te vagy a szomszéd? Ugye nem az vagy akire gondolok?
-Eric Khaled Saade. – és nyújtotta felénk a kezét.
-Audrey vagyok ő pedig itt a legjobb barátnőm Jessie. Nem tudsz segíteni, hogy vajon melyik kulcs nyithatja az ajtót? – kezdte el mondani Audrey fülig érő szájjal.
-Dehogynem. Mindenkinek van egy ehhez hasonló kulcs csomója és ha jobban megnézed egy darab olyan kulcs van rajta, ami különbözik a többitől. Csak ennyi a trükk. – magyarázta Eric olyan édes mosollyal, amilyet eddig életemben sehol sem láttam.
Nem tudtam mire vélni ezt a találkozást. Honnan ismeri vajon Audrey ezt az Eric nevezetű srácot. Minden esetre az ajtónk kinyílt és én bevittem a bőröndöket, aztán birtokba vettem a konyhát, hogy kávét készítsek. Audrey kint maradt beszélgetni még pár percet Eric-kel aztán mikor kész lett a kávé, kimentem az ajtóba, hogy szóljak neki.
-Kész a kávé. Ti is kértek?
-Ó, én nem köszi, de máskor szívesen! Most úgy is mennem kell mielőtt elkések az edzésről! – mondta Eric mosolyogva.
-Szia Eric. Akkor még biztosan találkozunk! – mondta Audrey fülig érő szájjal és elindult be az ajtón.
Azzal a lendülettel a fiú is elindult le a lépcsőn és mikor Audrey már beért a házba, ő megállt a lépcsőfordulóban, mosolygott majd kacsintott egyet. Gyorsan befordultam az ajtó mögé és bezártam. Ziláltan vettem a levegőt, nem mertem mire vételezni az előbbi pillanatot.
-Te jó ég! Nekem barátom van! – mondtam magamban, de végig Eric kacér mosolya lebegett előttem.
A konyhába vettem az irányt, az éltető kávémért. Végig azon gondolkodtam, hogy Audrey vajon honnan ismeri a szomszédot. De nem is kellett rákérdeznem.
-Te Jessie! Tudod, hogy mostantól ki az új szomszédunk? – nézett rám csillogó szemekkel.
-Eric? – kérdeztem sandán.
-Eric Saade Svédország egyik legnagyobb popénekese, és itt van a szomszédban! Fel tudod ezt fogni?
Világos, Audrey pörgött, mint akit felhúztak. De, hogy a szomszéd egy popsztár lenne, efelől voltak kétségeim.
-Ez biztos?
-1000%. Nem emlékszel az Eurovízióra? Pedig együtt néztük! Ő képviselte a svédeket. – próbálta magyarázni.
-Ja, valami rémlik. Nem ő énekelte azt a számot amiben törtek valami üvegeket is?
-De-de! Na ugye, hogy emlékszel! – tört ki ujjongásba majd a nyakamba ugrott.
A kávém iszogatása közben elgondolkodtam a lépcsőházban történteken. Ha jól vettem ki Adry szavaiból, van a srácnak barátnője. De hát akkor miért kacsingat? És miért éppen rám? A gondolatmenetemből az zökkentett ki, hogy Audrey majdnem lelökött a székről.
-Jessie! Héj, Föld híjva Jessie-t!
-Jól van na, csak elgondolkodtam.
-Ahha, és vajon kin gondolkodtál? Csak nem Eric-en járt az eszed?– Audrey kiváncsisága már lassan a szemtelenségbe ment át.
-Nem! De írtál már sms-t a szüleidnek? – próbáltam terelni a szót.
-Én igen, de neked szerintem az ábrándjaidtól még nem volt időd! – gúnyolódott.
Fittyet se vetve kis komolytalanságára, bementem a szobámba és elkezdtem írni az sms-t, amit már jó fél órával ezelőtt meg kellett volna tennem. Alig, hogy elküldtem, csipogott a telefonom. Üzenetem érkezett. Máris? Ilyen gyorsan még a szüleim sem írhatnak vissza. Amikor megnyitottam, azt hittem eldobom a telefonom.
,,Szia Jessie!
Este nincs semmi dolgom, és szeretnélek jobban megismerni. Benne vagy? Várom a választ!
Eric”
Mi a jó fene? Honnan tudja ez a számom?
-Ha ez Audrey volt, akkor biztos kirakom a lakásból! – morfondíroztam magamban.
A konyha felé indultam, nagy léptekkel, dühösen.
-Mi a baj? Idegesnek tűnsz. Talán nem tetszik a szobád? – kérdezősködött.
-Nem, a szobával semmi baj, csak egy valami nem fér a fejembe!
-És pedig?
-Az, hogy, hogy a fenébe került Eric Saade kezébe a számom?? Mert biztos nem én adtam meg neki! – vontam kérdőre, mit sem sejtő barátnőm.
-Csak nem írt? Mutasd! – és abban a pillanatban kitépte a kezemből a telefont.
Nem is kellett több, ezzel elárulta magát. Nem tudtam visszavenni a telefonom, ezért hagytam, had olvassa el az sms-t.
-Ez annyira izgi! Eric Saade randira hívott téged!
-Igen, de nem megyek el!
-Hogy mi? – nézett rám kerek szemekkel Audrey.
-Nekem barátom van! És nem azért jöttem el Svédországba, hogy az első estén randira menjek. – dühöngtem.
-Jaj most egy kicsit felejtsd el Jacksont. Ő nem tudja és ha rajtam múlik nem is fogja megtudni. Nem mindenkinek adódik ilyen alkalom! Kérlek, találkozz vele! Légyszi! – nézett rám, olyan szemekkel, mintha valami éhező kiskutya lenne, aki ennivalóért könyörög.
-Jólvan, de akkor kipakolod a bőröndömet!
-Rendben, minden a helyén lesz, mire hazajössz. Már feltéve ha hazajössz. – nevetett, majd kironaht a szobámból.
-Aurdey James, ezt nem hiszem el!
Már nekem is nevetnem kellett, hogy már ennyivel is örömet tudtam okozni a legkedvesebb barátnőmnek. Igazság szerint nem sok kedvem volt Eric-kel találkozni, szóval úgy döntöttem, hogy még nem írok neki vissza.
Mivel csak 10óra volt, hirtelen ötlettől fogva elhatároztam, alszom egyet. Audrey majd úgyis kipakol, így szinte semmi dolgom. Beállítottam a telefonomon az ébresztőt és pár perc múlva aludtam is, mint a bunda.
Hellóhelló Lauren! :)
VálaszTörlésNos, nekem nagyon tetszik a blogod, kíváncsi vagyok, hogyan alakul a történet ;) Az első fejezet tetszett, figyelemfelkeltő volt, szóval csak így tovább :D
Addig is puszi Mazsolä