Az éjszaka gyorsan eltelt, és a 2-3órás alvás után úgy éreztem magam, mint aki másnapos. Szörnyen álmos voltam, amin persze 3 kávé sem nagyon változtatott, és a fejem is fájt. Pedig még alkoholt sem ittunk! Még szerencse, hogy a recepciósnak nincs túl sok dolga, így amikor csak lehetett, próbáltam valamivel felfrissíteni magam. Éppen az automatától jöttem egy újabb adag kávéval, amikor a recepcióstársam felém rohant.
-Jessie! Jessie! Ezt neked hozta az előbb egy futár!
Amanda kezében egy hatalmas fehér rózsából álló csokor díszelgett.
-De, amúgy nincs barátod nem? Akkor kitől jött? Van benne kártya?
-Igen van!
Mondjuk, volt egy tippem, hogy kitől jött, és amint alkalmam adódott, a pultom mögött bontogatni kezdtem a kártyát. Amanda a hátam mögül figyelte az eseményeket, és persze a kíváncsiság majd felemésztette, hogy vajon kitől jött a csokor. Pechemre, pletykásabb ember kezébe nem is kerülhettek volna a virágaim.
-Khm…khm… - néztem rá társamra, mert már túl zavaró volt a kíváncsisága.
-Oké…vettem a lapot, és már itt sem vagyok! – majd mosolyogva távozott mellőlem.
Még szerencse, hogy ennyivel le tudtam rázni magamról, de biztos voltam benne, hogy majd megeszi a kíváncsiság.
„Mivel ma reggel nem adódott alkalmam megköszönni a tegnap estét, ezzel szeretném kifejezni a hálámat! És remélem, számíthatok rád a holnapi koncerten!
Csók: Eric”
Azt hittem kiugrok a bőrömből. Nagyon örültem a virágnak, mivel a fehér rózsa a kedvencem, és ráadásul Eric-től jött... De honnan tudta, hogy ez a kedvencem? Mindegy…Most már elég kíváncsi lettem ahhoz, hogy elkísérjem barátnőmet Eric koncertjére. De úgy mondják, ember tervez, Isten végez.
-Szia Jessie! – bukkant fel egy másik kollégám a pult mögött.
-Szia Martin! Mi a helyzet?
-Nem akarok köntörfalazni, szóval úgy döntöttem, a közepébe vágok! Úgy hallottam, hogy nincs barátod…és szeretnélek elhívni vacsizni, ha nincs ellenedre. Mivel most szólok, nem ma, hanem holnap este.
Döbbenten hallgattam, ahogy Martin elmondta, mit tervez.
-Tehát te most randira hívsz?
-Hát, ha ezt a szót szeretnéd rá használni, akkor igen! – mondta széles vigyorral.
Most légy okos! Az egyik munkatársad elhívott randira, de kb. 10 perce kaptál egy másik sráctól egy csokor rózsát a tegnap estéért. De Eric-kel nem járunk, legalábbis szerintem csak egy újabb kalandot lát bennem. És holnap van a koncert is! Hosszas gondolkodás után válaszoltam.
-Sajnos nem érek rá holnap este! Már elígérkeztem! Bocsi! – jelenleg a koncertet fontosabbnak ítéltem, de ki tudja, mit hoz még a jövő?
-Sejtettem, hogy ez lesz a válaszod! Szerencsés az, aki a rózsát küldte! Bár nekem jutott volna eszembe!
Úgy éreztem, Martin csak sajnáltatja magát. Arról beszélt, hogy neki nincs barátnője, pedig annyira szeretne, de sose jön össze, és a többi…Na ezek után, már biztosan nem mennék vele sehová! Milyen dolog az, mikor egy pasi hisztizik? Kiállhatatlan egy idő után.
-Martin…tudod mit? Észrevettem, hogy Amandának nagyon bejössz! Lehet, ha nála próbálkoznál, sikerrel járnál!
-Komolyan bejövök neki? – nézett rám tág szemekkel.
-Szerintem igen. De menj oda és hívd el valahová! Sok sikert!
Mikor végre sikerült lerázni magamról Martint, úgy döntöttem írok sms-t Eric-nek, hogy megköszönjem a virágot, de ő gyorsabbnak bizonyult.
„Szia! Tetszettek a virágok? Puszi: Eric”
Válaszomat fél pillanat alatt elküldtem.
„Szia! Igen nagyon! Gyönyörűek! Köszönöm, és persze ott leszünk a fellépéseden!
Jessie”
A következő üzenetre kicsit többet kellett várnom, mint hittem.
„És előfordulhatna az, hogy koncertszünetben találkozunk az öltözőmben? A jegyekkel bárhová bejöhettek!”
Micsoda? Hogy én menjek be az öltözőjébe? Hiszen csak tegnap volt, hogy „kibékültünk”. Mivel nem küldtem azonnal a választ, Eric hívott.
-Csak nem megijedtél, hogy beinvitáltalak az öltözőmbe?
-Nem, nem ijedtem meg! De miért mennék én be oda? Semmi keresnivalóm ott! – mentegetőztem.
-Komolyan nincs? – Eric hangja furcsán csengett.
-Azt hiszem. – meg kellett tudnom, hogy, hogy áll a helyzet - Miért…van?
-Akkor azokat a csókokat tegnap este miért kaptam? – hallottam a hangján, hogy mosolyog, így vissza kellett vágnom.
-Azokat a csókokat te loptad el, megmondtam!
-Akkor? Válasz?
-Rendben, bemegyek hozzád, ígérem! – úgy éreztem, hogy elpirulok, ezért próbáltam elfordulni az esetleges kíváncsi szemek elől.
-De nem biztos, hogy kibírom holnapig! Főleg, hogy csak egy fal választ el tőled!
-Oké, oké, de dolgoznom kell! Majd…este beszélünk jó?
-Szavadon foglak! Szia!
-Szia!
A beszélgetés után szinte ólomlábakon vánszorgott az idő. Alig vártam, hogy hazaérjek. Fáradt is voltam, és vártam, hogy mi lesz Eric-kel.
Mikor hazaértem, Audrey már otthon volt, és azonnal kérdezősködni kezdett, ahogy meglátta a kezemben a hatalmas csokrot.
-Azta! Ez honnan? És mikor? És miért? És kitől?
-Audrey! Nyugi! Elmondok mindent, amint ettem egy kicsit, mert kilyukad a gyomrom!
Én elkezdtem magamnak melegíteni a vacsorát, Audrey pedig vízbe rakta a virágokat.
-Oké! Szóval…ma jött egy futár a céghez, ő hozta a csokrot, és tessék, itt van a kártya is, ami rajta volt!
Audrey tátott szájjal olvasta végig a pár sort, de mielőtt a végére ért volna, tudta, kiről van szó.
-Ez már nem gyerekjáték! – mosolygott barátnőm. – És, ha már a koncertnél tartunk, ugye eljössz?
-Igen megyek! Már megbeszéltem Eric-kel.
-Oké…
Láttam Audrey-n, hogy valami nyomasztja, de nem mondja el.
-Történt valami, amiről tudnom kéne?
-Jaj nem bírom ki, hogy el ne mondjam! Találkoztam ma Adam-mel a városban, és azt mondta, hogy a koncert után szeretné, ha randiznék vele! Én meg igent mondtam!
-Ez nagyszerű! Akkor te Adam-hez mész a koncerten, én meg Eric-hez!
-De nem tudom, hogy tetszik-e…. – mondta Audrey.
-Az majd kiderül, és attól, hogy egyszer randizol vele, nem lesz semmi baj!
Egy kis lelki erőt öntöttem barátnőmbe, miközben megettem a vacsorát. Miután elmosogattam, úgy döntöttem felhívom Eric-et, hogy átjön-e, mivel már itthon vagyok. Jó néhányszor megcsörgettem, de egyszer sem vette fel. Mielőtt kétségbe estem volna, lenyugtattam magam, mert biztos, voltam benne, hogy itt beigazolódni látszik a sejtésem, hogy csak egy kaland vagyok neki. Le is tettem a további hívásokról.
9 óra körül járt az idő, amikor elaludtam a nappaliban tv-zés közben. Audrey keltett föl, mikor végzett a zuhanyzással. Én is gyorsan letusoltam, majd bebújtam a jó meleg ágyamba, ilyenkor még mit sem sejtve.
Édes álmomból valami kotoncolás keltett fel. Rémülten meredtem a szobám ajtajára, de nem látszódott beszűrődni semmilyen fényforrás. Biztosan betörő. A következő pillanatban már nyílt a szobám ajtaja. Ijedtemben felkaptam a párnámat, és odaosontam az ajtó mellé, mielőtt az idegen belépne a hálóba. Mikor megláttam a sötét árnyat, teljes erőmből nekivágtam a párnámat, mire az jajveszékelve esett össze. Felkapcsoltam a lámpát, de azt hittem káprázik a szemem.
-Ez most mire volt jó? Hogy teljesen levegyél a lábamról a koncert előtt? – nézett fel Eric a padlóról a fejét foga.
-Mondd, te normális vagy? Azt hittem betörő! Még jó, hogy nem valami keményebb akadt a kezembe!
-De hát mondtam, hogy nem bírom ki nélküled holnapig! – huncut vigyorral az arcán tápászkodott fel, majd közelebb jött.
-És akkor az a megoldás, hogy beosonsz éjszaka a lakásba?
-Nem osontam! Audrey beengedett minket!
-Minket? – szájtátva vártam a választ, hogy vajon ki lehet a másik.
-Adam-mel jöttem. Éppen…hát…próbál mély benyomást tenni a barátnődre! – miután kimondta, ördögien kacagott.
-Hogy ti mekkora állatok vagytok! – majd megöleltem.
-Amúgy egyikőnk sem tudott aludni… - kezdte az új témát Eric.
-Ó…és miért nem?
-Mert van, aki nélkül nem megy!
Ez a mondtat, úgy éreztem a szívemig hatol, és erre jött még ráadásként a legédesebb csók, amit valaha kaptam. Eric a kapcsoló után kutatva leoltotta a lámpát, majd ledöntött az ágyamra. Mivel teljesen sötét volt a szobában, nem láttam a tekintetét, és az arcát, ami kicsit zavart. Így egy pillanat alatt kimásztam alóla és felkapcsoltam a kis éjjeli lámpám.
-Ez minek kell? – kérdezősködött az ágyamban fekvő sztár.
-Mert zavar, hogy teljesen sötét van.
Visszaültem az ágyamra, minek következtében Eric magához vont. Minden érzékiségét beleadva forrtak össze ajkaink újra és újra. Keze lassan bevándorolt a felsőm alá, majd végigsimított az oldalamon, egészen le a combomig. Ujjai szenvedélyes táncot jártak bőröm minden szegletén. Tudtam, most a vágyak és a tudat vívnak csatát, és ha elvesztem a fejem, könnyen a vágy prédájává válhatok. Bevallom, élveztem a finom tapintásokat, csókokat, amikkel Eric beborított, és tudtam, hogy ha nem vigyázok, az érintéseivel az őrületbe is kergethet. De az illata, és testének melege pont az ellenkezőjére késztettek, mint amit tenni kellett volna. Kezeimet becsúsztattam pólója alá, és végigsimítottam egészen a nadrágjától a válláig, majd miután elindultam visszafelé, hirtelen felhördült.
-Ne csináld ezt velem! – sötét szemei vágytól fűtötten csillogtak a félhomályban.
-De hát nem csináltam semmit!
-De, amit csináltál az épp elég, hogy elveszítsem a fejem. Próbálok nem „bevadulni”, de elég nehéz a jelenlétedben!
Válaszul egy kis puszit adtam az arcára, majd magamhoz öleltem, mire ő még szorosabban átkarolt. Így feküdtünk pár percig. Mámorító volt, ahogy szorított magához, szinte azt éreztem, hogy ha lehetne el sem engedne.
-Figyelj! Holnap fellépésed lesz! Ki kéne pihenned magad! Ezt…máskor is tudjuk folytatni!
-Végre nem én mondom, hogy folytassuk! De az öltözőben véged lesz! – azzal befeküdt a fal mellé, én meg hanyatt fordultam Eric-nek, így át tudott ölelni.
Nem feleltem már semmit a kijelentésére. Az volt a legfontosabb, hogy most itt van, és az éjszaka közepén képes volt átjönni csak azért, hogy velem aludhasson. Hamarosan az álmosság túlnőtt rajtam, így Eric karjaiban, együtt eveztünk az álmok világa felé…
-Jessie! Jessie! Ezt neked hozta az előbb egy futár!
Amanda kezében egy hatalmas fehér rózsából álló csokor díszelgett.
-De, amúgy nincs barátod nem? Akkor kitől jött? Van benne kártya?
-Igen van!
Mondjuk, volt egy tippem, hogy kitől jött, és amint alkalmam adódott, a pultom mögött bontogatni kezdtem a kártyát. Amanda a hátam mögül figyelte az eseményeket, és persze a kíváncsiság majd felemésztette, hogy vajon kitől jött a csokor. Pechemre, pletykásabb ember kezébe nem is kerülhettek volna a virágaim.
-Khm…khm… - néztem rá társamra, mert már túl zavaró volt a kíváncsisága.
-Oké…vettem a lapot, és már itt sem vagyok! – majd mosolyogva távozott mellőlem.
Még szerencse, hogy ennyivel le tudtam rázni magamról, de biztos voltam benne, hogy majd megeszi a kíváncsiság.
„Mivel ma reggel nem adódott alkalmam megköszönni a tegnap estét, ezzel szeretném kifejezni a hálámat! És remélem, számíthatok rád a holnapi koncerten!
Csók: Eric”
Azt hittem kiugrok a bőrömből. Nagyon örültem a virágnak, mivel a fehér rózsa a kedvencem, és ráadásul Eric-től jött... De honnan tudta, hogy ez a kedvencem? Mindegy…Most már elég kíváncsi lettem ahhoz, hogy elkísérjem barátnőmet Eric koncertjére. De úgy mondják, ember tervez, Isten végez.
-Szia Jessie! – bukkant fel egy másik kollégám a pult mögött.
-Szia Martin! Mi a helyzet?
-Nem akarok köntörfalazni, szóval úgy döntöttem, a közepébe vágok! Úgy hallottam, hogy nincs barátod…és szeretnélek elhívni vacsizni, ha nincs ellenedre. Mivel most szólok, nem ma, hanem holnap este.
Döbbenten hallgattam, ahogy Martin elmondta, mit tervez.
-Tehát te most randira hívsz?
-Hát, ha ezt a szót szeretnéd rá használni, akkor igen! – mondta széles vigyorral.
Most légy okos! Az egyik munkatársad elhívott randira, de kb. 10 perce kaptál egy másik sráctól egy csokor rózsát a tegnap estéért. De Eric-kel nem járunk, legalábbis szerintem csak egy újabb kalandot lát bennem. És holnap van a koncert is! Hosszas gondolkodás után válaszoltam.
-Sajnos nem érek rá holnap este! Már elígérkeztem! Bocsi! – jelenleg a koncertet fontosabbnak ítéltem, de ki tudja, mit hoz még a jövő?
-Sejtettem, hogy ez lesz a válaszod! Szerencsés az, aki a rózsát küldte! Bár nekem jutott volna eszembe!
Úgy éreztem, Martin csak sajnáltatja magát. Arról beszélt, hogy neki nincs barátnője, pedig annyira szeretne, de sose jön össze, és a többi…Na ezek után, már biztosan nem mennék vele sehová! Milyen dolog az, mikor egy pasi hisztizik? Kiállhatatlan egy idő után.
-Martin…tudod mit? Észrevettem, hogy Amandának nagyon bejössz! Lehet, ha nála próbálkoznál, sikerrel járnál!
-Komolyan bejövök neki? – nézett rám tág szemekkel.
-Szerintem igen. De menj oda és hívd el valahová! Sok sikert!
Mikor végre sikerült lerázni magamról Martint, úgy döntöttem írok sms-t Eric-nek, hogy megköszönjem a virágot, de ő gyorsabbnak bizonyult.
„Szia! Tetszettek a virágok? Puszi: Eric”
Válaszomat fél pillanat alatt elküldtem.
„Szia! Igen nagyon! Gyönyörűek! Köszönöm, és persze ott leszünk a fellépéseden!
Jessie”
A következő üzenetre kicsit többet kellett várnom, mint hittem.
„És előfordulhatna az, hogy koncertszünetben találkozunk az öltözőmben? A jegyekkel bárhová bejöhettek!”
Micsoda? Hogy én menjek be az öltözőjébe? Hiszen csak tegnap volt, hogy „kibékültünk”. Mivel nem küldtem azonnal a választ, Eric hívott.
-Csak nem megijedtél, hogy beinvitáltalak az öltözőmbe?
-Nem, nem ijedtem meg! De miért mennék én be oda? Semmi keresnivalóm ott! – mentegetőztem.
-Komolyan nincs? – Eric hangja furcsán csengett.
-Azt hiszem. – meg kellett tudnom, hogy, hogy áll a helyzet - Miért…van?
-Akkor azokat a csókokat tegnap este miért kaptam? – hallottam a hangján, hogy mosolyog, így vissza kellett vágnom.
-Azokat a csókokat te loptad el, megmondtam!
-Akkor? Válasz?
-Rendben, bemegyek hozzád, ígérem! – úgy éreztem, hogy elpirulok, ezért próbáltam elfordulni az esetleges kíváncsi szemek elől.
-De nem biztos, hogy kibírom holnapig! Főleg, hogy csak egy fal választ el tőled!
-Oké, oké, de dolgoznom kell! Majd…este beszélünk jó?
-Szavadon foglak! Szia!
-Szia!
A beszélgetés után szinte ólomlábakon vánszorgott az idő. Alig vártam, hogy hazaérjek. Fáradt is voltam, és vártam, hogy mi lesz Eric-kel.
Mikor hazaértem, Audrey már otthon volt, és azonnal kérdezősködni kezdett, ahogy meglátta a kezemben a hatalmas csokrot.
-Azta! Ez honnan? És mikor? És miért? És kitől?
-Audrey! Nyugi! Elmondok mindent, amint ettem egy kicsit, mert kilyukad a gyomrom!
Én elkezdtem magamnak melegíteni a vacsorát, Audrey pedig vízbe rakta a virágokat.
-Oké! Szóval…ma jött egy futár a céghez, ő hozta a csokrot, és tessék, itt van a kártya is, ami rajta volt!
Audrey tátott szájjal olvasta végig a pár sort, de mielőtt a végére ért volna, tudta, kiről van szó.
-Ez már nem gyerekjáték! – mosolygott barátnőm. – És, ha már a koncertnél tartunk, ugye eljössz?
-Igen megyek! Már megbeszéltem Eric-kel.
-Oké…
Láttam Audrey-n, hogy valami nyomasztja, de nem mondja el.
-Történt valami, amiről tudnom kéne?
-Jaj nem bírom ki, hogy el ne mondjam! Találkoztam ma Adam-mel a városban, és azt mondta, hogy a koncert után szeretné, ha randiznék vele! Én meg igent mondtam!
-Ez nagyszerű! Akkor te Adam-hez mész a koncerten, én meg Eric-hez!
-De nem tudom, hogy tetszik-e…. – mondta Audrey.
-Az majd kiderül, és attól, hogy egyszer randizol vele, nem lesz semmi baj!
Egy kis lelki erőt öntöttem barátnőmbe, miközben megettem a vacsorát. Miután elmosogattam, úgy döntöttem felhívom Eric-et, hogy átjön-e, mivel már itthon vagyok. Jó néhányszor megcsörgettem, de egyszer sem vette fel. Mielőtt kétségbe estem volna, lenyugtattam magam, mert biztos, voltam benne, hogy itt beigazolódni látszik a sejtésem, hogy csak egy kaland vagyok neki. Le is tettem a további hívásokról.
9 óra körül járt az idő, amikor elaludtam a nappaliban tv-zés közben. Audrey keltett föl, mikor végzett a zuhanyzással. Én is gyorsan letusoltam, majd bebújtam a jó meleg ágyamba, ilyenkor még mit sem sejtve.
Édes álmomból valami kotoncolás keltett fel. Rémülten meredtem a szobám ajtajára, de nem látszódott beszűrődni semmilyen fényforrás. Biztosan betörő. A következő pillanatban már nyílt a szobám ajtaja. Ijedtemben felkaptam a párnámat, és odaosontam az ajtó mellé, mielőtt az idegen belépne a hálóba. Mikor megláttam a sötét árnyat, teljes erőmből nekivágtam a párnámat, mire az jajveszékelve esett össze. Felkapcsoltam a lámpát, de azt hittem káprázik a szemem.
-Ez most mire volt jó? Hogy teljesen levegyél a lábamról a koncert előtt? – nézett fel Eric a padlóról a fejét foga.
-Mondd, te normális vagy? Azt hittem betörő! Még jó, hogy nem valami keményebb akadt a kezembe!
-De hát mondtam, hogy nem bírom ki nélküled holnapig! – huncut vigyorral az arcán tápászkodott fel, majd közelebb jött.
-És akkor az a megoldás, hogy beosonsz éjszaka a lakásba?
-Nem osontam! Audrey beengedett minket!
-Minket? – szájtátva vártam a választ, hogy vajon ki lehet a másik.
-Adam-mel jöttem. Éppen…hát…próbál mély benyomást tenni a barátnődre! – miután kimondta, ördögien kacagott.
-Hogy ti mekkora állatok vagytok! – majd megöleltem.
-Amúgy egyikőnk sem tudott aludni… - kezdte az új témát Eric.
-Ó…és miért nem?
-Mert van, aki nélkül nem megy!
Ez a mondtat, úgy éreztem a szívemig hatol, és erre jött még ráadásként a legédesebb csók, amit valaha kaptam. Eric a kapcsoló után kutatva leoltotta a lámpát, majd ledöntött az ágyamra. Mivel teljesen sötét volt a szobában, nem láttam a tekintetét, és az arcát, ami kicsit zavart. Így egy pillanat alatt kimásztam alóla és felkapcsoltam a kis éjjeli lámpám.
-Ez minek kell? – kérdezősködött az ágyamban fekvő sztár.
-Mert zavar, hogy teljesen sötét van.
Visszaültem az ágyamra, minek következtében Eric magához vont. Minden érzékiségét beleadva forrtak össze ajkaink újra és újra. Keze lassan bevándorolt a felsőm alá, majd végigsimított az oldalamon, egészen le a combomig. Ujjai szenvedélyes táncot jártak bőröm minden szegletén. Tudtam, most a vágyak és a tudat vívnak csatát, és ha elvesztem a fejem, könnyen a vágy prédájává válhatok. Bevallom, élveztem a finom tapintásokat, csókokat, amikkel Eric beborított, és tudtam, hogy ha nem vigyázok, az érintéseivel az őrületbe is kergethet. De az illata, és testének melege pont az ellenkezőjére késztettek, mint amit tenni kellett volna. Kezeimet becsúsztattam pólója alá, és végigsimítottam egészen a nadrágjától a válláig, majd miután elindultam visszafelé, hirtelen felhördült.
-Ne csináld ezt velem! – sötét szemei vágytól fűtötten csillogtak a félhomályban.
-De hát nem csináltam semmit!
-De, amit csináltál az épp elég, hogy elveszítsem a fejem. Próbálok nem „bevadulni”, de elég nehéz a jelenlétedben!
Válaszul egy kis puszit adtam az arcára, majd magamhoz öleltem, mire ő még szorosabban átkarolt. Így feküdtünk pár percig. Mámorító volt, ahogy szorított magához, szinte azt éreztem, hogy ha lehetne el sem engedne.
-Figyelj! Holnap fellépésed lesz! Ki kéne pihenned magad! Ezt…máskor is tudjuk folytatni!
-Végre nem én mondom, hogy folytassuk! De az öltözőben véged lesz! – azzal befeküdt a fal mellé, én meg hanyatt fordultam Eric-nek, így át tudott ölelni.
Nem feleltem már semmit a kijelentésére. Az volt a legfontosabb, hogy most itt van, és az éjszaka közepén képes volt átjönni csak azért, hogy velem aludhasson. Hamarosan az álmosság túlnőtt rajtam, így Eric karjaiban, együtt eveztünk az álmok világa felé…
Sziaa!
VálaszTörlésNagyon jó rész lett*-*
Siess kérlek a kövivel :P
Lexxi