2.fejezet - A park

Édes álmomból a telefonom zökkentett ki. Délután 3 óra volt. Lassan kikecmeregtem az ágyamból, majd elindultam a konyha felé, hátha maradt még egy kis kávénak való, azt ugyanis tudni kell rólam, hogy imádom a tejeskávét. A lakásban nagy csend uralkodott és Audrey nem volt sehol. Elindultam a szobája felé, ahol meg is találtam. Úgy aludt, mint egy kisangyal. Elhatároztam, hogy felöltözök, keresek valami kisboltot, és veszek magunknak ennivalót.

Egy szürke csőszárú farmert vettem fel, világoskék inggel, összhangban a kék tornacipőmmel. Hajamat lófarokba kötöttem, és mivel odakint nem volt nagy meleg, felvettem még a fekete dzsekimet. Előkerestem a pénztárcám, majd a telefonommal a zsebemben nekiindultam boltot keresni. A háztömbünk mögött volt egy kis park, amit üzletek sora font körbe. Gondoltam elkezdem az egyik felén és végigmegyek.

Egy nagyon jó kis hipermarketet találtam, ahol szinte minden volt, ami szem-szájnak ingere. Vettem is jó néhány dolgot, de főként enni és innivalót. Amikor végeztem, fizettem, majd elindultam ki az ajtón, de még annyira a boltnak a hatása alatt voltam, hogy csak arra lettem figyelmes, valakivel összeütköztem.
-Héj, nézz a lábad elé! – meglepetésemre, nem egy átlagos embernek ordítottam le a fejét.
-Bocsi, csak….Szia Jessie! – nézett rám Eric csillogó szemekkel és egy féloldalas vigyort mellékelt hozzá.
-Ööö…izé…szia Eric!
-Na, csak nem az esti vacsinkhoz vásároltál be ennyire? Mert igazság szerint nem én fogok főzni, és terveim szerint nem is te. – nevetett.
-És miből gondolod, hogy elmegyek veled?
-Hát, mivel még annyira nem ismerlek, csak reménykedni tudok!
-Igen, azt lehet! – mondtam Eric-nek miközben újra elindultam.
-Ne légy már ennyire közönyös! Ismerkedni sem lehet veled? – kérdezte kicsit felháborodva.
-Bocsi, de tudod, csak ma érkeztem ide, ebbe a hatalmas városba, és igazából az első pillanattól kezdve egy vad idegen nyomul rám. Szerintem te sem örülnél neki annyira.
Éppen csak befejeztem a mondatot, amikor megszólalt a telefonom. Biztos voltam benne, hogy Audrey hív.
-Jackson?! Bocsi, de ezt fel kell vennem. – mondtam Eric-nek.
-Oké, de add csak ide azokat a szatyrokat. – mondta, majd el is vette tőlem, én meg kicsit lemaradtam.
-Szia Jackson! – szóltam bele a telefonba.
-Szia Szivem! Hogy vagy? Milyen Stockholm?
-Jaj nagyon szép város, olyan, mintha nem is a Földön lennék, hanem valahol máshol. Egyszerűen nem bírok betelni vele, bár még nem sokat láttam, de azt tervezzük Audrey-val, hogy kirándulunk majd. – meséltem a barátomnak, de közben nem tudtam Eric-ről levenni a szemem.
Olyan volt, mint egy mágnes. Akaratom ellenére fogva tartott és sehogy sem tudtam elszakadni tőle, holott éppen a pasimmal beszéltem. Normális vagyok? Ennek véget kell vetni! Még pár szót beszéltem Jacksonnal, aztán leraktam. A „Szia” szót hallva Eric azonnal megállt és bevárt engem.
-Bocsi, hogy megvárakoztattalak, de ez egy fontos hívás volt. – magyarázkodtam.
-Ha nem vagyok túl tapló, megkérdezhetem, hogy kivel beszéltél? – huncut vigyorral az arcán nézett rám.
-Megkérdezheted. A pasim volt. A neve Jackson és másfél éve vagyunk együtt.
-Ó, értem. Hát ez most rosszul esett, de a túlzott önbizalmam azt súgja, hogy úgyis nálam fogsz kikötni. Ugyanis nekem senki nem tud ellenállni! – jött közelebb majd oldalról a könyökével megbökött.
-De igen, én ellenállok neked! – jelentettem ki magabiztosan.
-Akkor miért nem jössz el velem este vacsorázni? – felvont szemöldökeivel nevetni kezdett.
-Azért, mert barátom van. Hallhattad, most beszéltem vele. – kis hatásszünet után folytattam - De tudod mit, hogy bebizonyítsam mennyire ellenállható vagy elmegyek veled este! – majd gúnyosan kidugtam rá a nyelvem.
-Ó igen?? Szóval ellenállható vagyok?! Na azt mindjárt meglátjuk!
Abban a pillanatban Eric lepakolta a szatyrokat egy padra, majd futni kezdett utánam. Ijedtemben nem jutott más eszembe, mint, hogy elfutok előle, de nem sokáig bírtam az iramot, így elkapott. Izmos karjaival körbefonta a derekam és nem engedett, én meg sikoltozni kezdtem.
-Eric! Engedj el! Nem érted? Ha nem engedsz el, nem megyek el veled este!
-Csak akkor engedek a szorításból, ha a te szádból hallom mennyire ellenállhatatlan vagyok!
-Soha! – nyögtem egyet mert már a futástól sem kaptam elég mennyiségű levegőt.
Akkor végre engedett egy kicsit és maga felé fordított. Hátul átkarolta a derekam, és magához húzott. Kezeim gondosan kidolgozott mellkasán feküdtek. Homlokunk majdnem összeért és simán csinálhatott volna bármit, nem tudtam elszaladni. Lábaim is remegésbe kezdtek, amint megéreztem Eric illatát. Próbáltam kiszakadni a popsztár karmai közül, de nem igazán sikerült.
-Eric, engedj el légyszives!
-Nem engedlek. Főleg most, hogy itt vagy a karjaimban! – kedvesen mosolygott, majd hozzátette – És különben is, amíg nem hallottam, hogy nekem nem lehet ellenállni, addig ne próbálkozz.
-Akkor sem mondom! De, ha annyira akarod, akkor a vacsi után elmondom, hogy ellenállhatatlan vagy-e számomra, rendben? – próbáltam alkudozni.
-Rendben! – mosolygott, majd egy gyengéd puszit nyomott az arcomra.
Végre engedett kibontakozni karjaiból, majd visszaindultunk a szatyrokért. Hazáig már nem sokat beszélgettünk. Ő sem kérdezett, és én sem. Valószínűleg mindketten el voltunk merülve a gondolatainkban, vagy a mai estén töprengtünk, amire nem nagy kedvem volt elmenni. Amint beértünk a háztömbbe Erik felkiáltott.
-Nézd megjavították a liftet! Jössz? – kedves mosollyal és kacsintással invitált magával a liftbe.
-Nos, mivel valaki úgy megkergetett, hogy nem igazán maradt energiám lépcsőzni…muszáj lesz! - mosolyogtam rá.
Mivel mindegyikőnk a 3.emeletre ment, elkerülhetetlen volt, hogy vele tartsak. Beszálltunk a liftbe és elindultunk.
-Szeretem, amikor mosolyogsz. Csinos, szép csaj vagy, de olyankor vagy csak igazán szép! – nézett rám bevállalósságát mutatva, és valószínűleg ennek következtében fülig elpirultam.
-Ez nálam nem jön be, ha tudni szeretnéd! – próbáltam elérhetetlennek tűnni.
-Igazán? Akkor miért pirultál el annyira? – gúnyolódott.
Végre megállt a lift és kiszállhattunk. Fittyet hányva Eric kérdésére, elindultam az ajtónk felé.
-És a csomagokkal mi lesz? Bevihetem? – kérdezősködött.
-Behozhatod, ha annyira akarod, de csendben mert Audrey aludt, mikor elmentem.
-Oké!
Kinyitottam az ajtót és Eric bevitte a csomagokat a konyhába.
-Hova tegyem? – suttogta.
-Mindegy csak tedd le valahova.
Én közben leültem a sarokülőre a konyhában. Mivel a legszélén ültem Eric-nek alkalma sem volt mellém ülni, de az asztalt megkerülve bekúszott mellém. Akaratlanul is megszólaltam, holott talán még élveztem is egy kicsit, hogy ennyire bevállalós.
-Mondd, ezt most direkt csinálod? – mondtam kicsit nagyobb hangerővel, mint kellett volna.
-Sssssss! A barátnőd alszik nem? Ne ébresszük fel ha nem muszáj. – barna szemei csak úgy csillogtak.
Mivel nem volt elég akaraterőm, hogy ott maradjak mellette, felpattantam, és gyorsan kérdeztem valamit.
-Kérsz inni?
-Igen, köszi, de csak ásványvizet.
Gyorsan töltöttem 2 pohár vizet, egyet Eric-nek, egyet magamnak.
-Tessék! – mondtam, miközben leraktam elé a poharat.
-Köszi, azt hiszem ez most életmentő lesz! Már majdnem kiszáradtam miattad!
-Miattam? Nem az én ötletem volt, hogy kergess meg! – mondtam halkan, de kicsit dühösen, miközben visszaültem a helyemre.
-Jól van, csak vicceltem. – mondta miközben belekortyolt a vízbe.
Motoszkálást hallottam, és a másik pillanatban már meg is jelent Audrey a konyhában.
-Szia Jessie! Szia Eric!…Eric? Te mit csinálsz itt? – nézett kettőnkre, amint ott ültünk egymás mellett. Talán még kicsit félreérthetőnek is tűnt.
-Hát csak leszaladtam keresni egy boltot és összefutottam Eric-kel, aki segített hazahozni a cuccot. Hálaképp meghívtam egy pohár vízre. Igaz Eric? – néztem rá a válaszra várva.
-Igen így történt! – bólintott, majd nevetett.
Miután megitta a vizet, kikecmergett az asztal mögül.
-Hát, köszönöm a vizet! Úgyhogy, akkor megyek is! – mondta kicsit szomorú hangon.
-Én meg köszönöm, hogy segítettél hazahozni a cuccot!
-Szívesen! Akkor este találkozunk! Sziasztok lányok!
Azzal a lendülettel kiment az ajtón. Audrey még mindig a jelenet hatása alatt volt, de beljebb lökdösött a sarokülőn és rázendített.
-Na, ide figyelj! Ezt a dumát nem veszem be, hogy „csak segített hazahozni a cuccot”. Ki vele mi történt? Összejöttetek? Jártok? És ha jól értettem elmész vele este ugye?
-Jaj Audrey nem történt semmi, és tényleg CSAK segített! – magyarázkodtam.
-Jólvan, ha nem vagy hajlandó elmondani, majd megkérdezem Eric-et!
Ez az én barátnőm. Mindig mindenbe beleüti az orrát. De a biztonság kedvéért inkább mondom én el neki, mi történt, mint, hogy Eric valami zagyvaságokat összefecsegjen.
-Oké, te nyertél, de nem történt semmi érdekes. Talán a leglényegesebb számodra az lehet, hogy adott egy puszit. De kizárólag baráti puszi volt! És igen, elmegyek vele este.
-Ez nagyon király! De, ne sértődj meg, nem lepődnék meg, ha Eric nem állna meg egy puszinál! Nem olyannak ismerem! – magyarázta kielégült mosollyal Audrey.
-Nem olyanak ismered? Hiszen nem is voltál vele többet, mint kb. negyed órát! Ennyi idő alatt nem lehet megismerni egy embert!
-Figyi, te beszélgettél vele vagy én? Elmondta, hogy nagyon tetszel neki és ő kérte el a számod, én meg nem vagyok olyan fukar, hogy ne adnám oda neki! Jessie egy ilyen lehetőség nem mindenkinek adatik meg!
Kezdtem ideges lenni. Ha ez a srác azt hiszi, hogy azért, mert elmegyek vele vacsorázni, mindjárt az ágyába vihet, akkor nagyot fog koppanni. Ezt Audrey tudomására is adtam. Dühömben bementem a nappaliba és bekapcsoltam a tv-t. Kerestem valami érdekeset, aztán egy csatornánál leragadtam. Nem akartam hinni a fülemnek és a szememnek.
-Audrey! Gyere gyorsan!
-Mi az? Mi történt?
-Nézd! – mondtam, majd felhangosítottam a tv-t.

„Ma délután kaptuk ezeket a képeket Eric Saade-ről, és egy rejtélyes lányról. Stockholm egyik partjában látták őket együtt, és egy szemfüles rajongó lencsevégre kapta a kis románcukat. De vajon ki ez a lány? Még többet megtudhatnak az esti adásban!”

Azt hittem megnyílik alattam a föld. Több kép is készült rólunk, olyan is mikor szemben álltam vele, és a kép elég félreérthetően sikerült. A dühtől, amit éreztem, azt hittem elsírom magam.
-Nane! Jessie, mik voltak ezek a képek? Ugye nem te vagy rajtuk? – kérdezősködött legjobb barátnőm.
-Hát tudod, az a helyzet, hogy nem én idéztem elő azt a pár pillanatot, amikor azt hittem megcsókol. Te jó ég csak máshol le ne adják! – ekkor már nem bírtam tovább és elkezdtem sírni.
-Mi lesz ha Jackson meglátja? Szakít velem, az biztos! Alig fél napja vagyok távol, máris rajta kapnak egy sztárral. Ez az én formám. – morfondíroztam magamban. Audrey próbált nyugtatni, mikor űrült kopogás hallatszott a bejárati ajtón. Én bementem a szobámba, Audrey ajtót nyitott, majd Eric berontott a lakásba.
-Hol van Jessie?
-A szobájában, de ne menj be hozzá! – kiabálta Audrey, de már késő volt.
Eric bejött a szobámba, én pedig sírtam az ágyon a falnak támaszkodva. Leült mellém az ágyra és elsimított egy tincset, ami az arcomba lógott.
-Jólvan, nyugodj meg. Nem tudják, hogy ki vagy. – nézett rám csillogó tekintetével, majd hozzátette - Szeretnéd ha lefújnánk a mai estét?
A sírástól csak bólintani tudtam. Audrey hozott egy pohár vizet és hagytak, had nyugodjak meg, de lassacskán elszundítottam a besötétített szobában.