38.fejezet - A baj sosem jár egyedül

Sziasztok!

Meghoztam a fejit. Sok hozzáfűznivalóm nincs, csak annyit kérek, hogy komizzatok, mert arról nagyon leszoktatok és szomorú vagyok, hogy nem írtok! Pedig nagyon is érdekel a véleményetek! :)

Kellemes olvasást mindenkinek!

Lauren :)

Molly szemszöge//

Már hónapok óta nincs semmi hírem Jackson-ról. Ahhoz képest, hogy milyen szépen eltervezte, hogy mindegyikünk visszakapja a régi párját, elég jól elbaltázta. Itt maradtam egyedül, és most agyalhatok, mivel érhetném el, hogy Jessie elhúzzon Svédországból, és megutálja egy életre Eric-et. Vagy egy másik verzió, hogy Eric utálja meg Jessie-t. Nem igaz, hogy ez a kis álszent liba egyszer sem botlik meg! Valamit kellett csináljon, amiről Eric nem tud! Bármi áron, de találni fogok egy foltot az életében! Habár lehet, hogy az is elég lenne, ha csak simán átmennék hozzá, ha már ideköltöztem és beszélgetnénk a régi szép dolgokról. Én nem az a lány vagyok, akit egyszerűen csak lecserélhet!

Nem is! Azt tettem, ami az előbb eszembe jutott. Felpattantam az ágyamról és elindultam Eric-hez. Ha jól tudom, akkor Jessie és az a francia barátja, akivel Jackson sikeresen összehozta, de mégsem elég sikeresen ahhoz, hogy leszálljon Eric-ről, most nincsenek itthon. Az ajtóból mégis hangokat hallok. Csak Ő lehet az! Úgy döntöttem, kopogás nélkül megyek be a lakásba és meglepem. Becsuktam az ajtót és fülelni kezdtem, merről jön a hang. Nappali ajtajához kicsit közelebb léptem, de már akkor feltűnt, hogy ez nem Eric hangja, hanem Jessie-é és egy idegené.

-Elmondtad már neki?

Ez érdekes lehet! Gyorsan előkaptam a telefonom és bekapcsoltam egy hangfelvételt.

-Mit?

-Hát a...csókunkat.

Csókunkat? Na megállj, mondtam, hogy találok rajtad fogást!

-Még nem. De csak egyszer történt meg!

-Tudom, de szerintem el kéne mondanod neki. Rosszabb lesz, ha mástól tudja meg.

-Nem tudja senki. És, ha csak te nem árulsz el, akkor nem tudja meg senkitől. El fogom mondani, csak még nem jött el az ideje.

-Lehet, hogy nekem kéne elmondanom. Végül is, miattam volt az egész. Mert, ha nem lettem volna annyira beléd bolondulva, nem csókoltál volna meg!

-Eszedbe ne jusson egy szót is szólni!

Ahogy nyújtózkodtam az ajtófélfa felé, hogy jobban hallatszódjon a felvétel, véletlenül nekimentem egy szekrény kissé kiálló ajtajának. Ők ketten elhallgattak, mire én felhúztam a nyúlcipőt. Sikerült gyorsan, de halkan becsukni a bejárati ajtót és visszarohantam a szobámba. A mentett hangfelvételt fülhallgatón keresztül lejátszottam, és tökéletesen hallatszott minden szó. Már csak Eric-nek kell megmutatni és teljes lesz a siker. A telefont a zsebembe csúsztattam, és elmentem a nappaliba tv-t nézni. A délelőtti próba után tökéletes program a pihenésre. Nem telt bele negyed óra, hazajött a másik kedvencem, Audrey. Képtelenség elviselni ezt a lányt, a pasiját meg végképp nem! Már akkor sem bírtam, mikor Eric-kel jártam, de sose tudtam rábeszélni, hogy szerezzen be másik táncost, mert vannak nála jobbak is.

-Szia Molly! Megjöttem.

-Helló! Látom!

Nem vagyok hülye! Látom, hogy megjött, akkor miért kell bejelenteni? Nem tartozik nekem elszámolással, és csak a célom miatt vagyok még itt! A régi lakásomból nem tudtam volna semmit csinálni. Most pedig a kezemben van ez a felvétel, amivel a földbe döngölhetem Miss Szépség önbizalmát. Meglátjuk ezután fognak e egymáshoz így ragaszkodni?!

-Szia Audrey! Bejöhetünk?

-Sziasztok! Ez nem kérdés!

-Audrey, ő itt Damien. Damien, ő a legjobb barátnőm, Audrey.

Remek! Most meg még ezek is átjöttek? Ez hihetetlen!

-Örülök, hogy megismerhetlek!

-Én is! Gyertek beljebb.

Na jó, nem tudom meddig lesz náluk ez a srác, de cselekednem kell! Lehetőleg addig, amíg Audrey-val beszélgetnek. Hozok egy pohár vizet, és felhívom Eric-et.

-Ó, sziasztok! - játszottam a meglepettet, mint aki nem hallotta, hogy mikor jöttek.

-Szia! Azt hiszem, mi még nem ismerjük egymást. Damien vagyok. - ugrott elém és kezet fogott velem azonnal.

-Molly Sandén. Öm, csak inni jöttem ki, de már itt sem vagyok. - kaptam el a poharam és visszaviharzottam a nappaliba.

Az sms mellett döntöttem, mert, ha hívom, elsőre nem biztos, hogy felveszi. Viszont, ha üzenek neki, akkor nagyobb a valószínűsége, hogy elolvassa. Nem is tétováztam sokáig, de próbáltam burkoltan fogalmazni.

„Szia Eric! Beszélnünk kellene. Nem rólunk, hanem Rólad és Jessie-ről. Molly”

Elküldtem. Rezgőre állítottam a telefont, és pár percen belül jött is a válasz.

„Semmi közöd a Jessie-vel való kapcsolatomhoz, szóval nincs mit megbeszélnünk!”

Hát jó! Ha ennyire köti az ebet a karóhoz, akkor kicsit felborzolom az idegeit!

„Ha nem akarsz életed végéig hazugságban élni, akkor erről tudnod kell!”

-Na erre mit lépsz Saade? Ha ez nem tesz kíváncsivá, akkor semmi! - gondolkodtam hangosan és rezegni kezdett a mobilom.

-Mit akarsz Molly? Elegem van a játékaidból.

-Ma tudtomra jutott valami, amitől talán más szemmel nézel majd a drágalátos barátnődre, mint most.

-Akkor mond el gyorsan, mert nem érek rá!

-Telefonon nem lehet. Találkozzunk személyesen.

-Rendben. Gyere a stúdióhoz fél óra múlva. Akkor végzek. De ne késs, mert amúgy sem szánok több időt a dologra, mint amennyit megérdemel.

-Ott leszek!

Köszönés nélkül kinyomta, de nyert ügyem van. Senki nem akadályozhat meg benne, hogy lerántsam a leplet az Angyalkánkról!

Gyorsan átöltöztem, megigazítottam a sminkem és távoztam a lakásból. Kocsival a stúdiótól nem messze megálltam, és mikor láttam, hogy Eric kilép az épületből, elé álltam, ő meg beült az anyós ülésre.

-Elmondanád, mi volt ennyire sürgős?

-Mindjárt megtudod. - parkoltam közben egy üres helyre.

Leállítottam a kocsit, és belekezdtem minden körítés nélkül.

-Nem tudom tisztába vagy e vele, hogy a barátnőd megcsalt Téged?!

-Hogy mi van? Te nem vagy normális! - fakadt ki, és a homlokára csapott.

-Be tudom bizonyítani.

-Ó tényleg? Akkor lássuk azt a bizonyítékot!

Előkaptam a telefonom és lejátszottam a felvételt.

-Mit?

-Hát a...csókunkat.

-Még nem. De csak egyszer történt meg!

-Tudom, de szerintem el kéne mondanod neki. Rosszabb lesz, ha mástól tudja meg.

-Nem tudja senki. És ha csak te nem árulsz el, akkor nem tudja meg senkitől. El fogom mondani, csak még nem jött el az ideje.

-Lehet, hogy nekem kéne elmondanom. Végül is, miattam volt az egész. Mert, ha nem lettem volna annyira beléd bolondulva, nem csókoltál volna meg!

-Eszedbe ne jusson egy szót is szólni!

-Mi a franc ez? - nézett rám a kétségbeesett tekintetével.

-A bizonyíték. Ma átmentem hozzád, mert azt hittem te vagy otthon és meghallottam a beszélgetésüket.

-Akkor nem mentek várost nézni?

-Honnan tudjam? Én már otthon értem őket.

Erre kitépte a kezemből a telefont és meg egyszer végighallgatta. Arcizmai megfeszültek és könnyektől csillogott a szeme.

-Eric, Jessie egész végig becsapott téged és kihasznált. Csak egy báb voltál neki, közben meg...

-Elég legyen! - kiáltott rám, amitől kissé hátrahőköltem.

Még mindig őt védi. Ilyen nincs! A telefont a műszerfalra tette és nagy lendülettel kiszállt a kocsiból. Úgy döntöttem nem megyek utána. Lesz, ami lesz!

Kiszálltam az autóból és elindultam az enyémhez. Nem bírtam tovább bent maradni. Kétségtelen, hogy Jessie és Damien hangját hallottam. Hogy tehették ezt? Mindkettőjükben megbíztam és ez a hála?! Így hátba szúrnak? Ezt egyikőjükről sem feltételeztem volna. És pont Molly-tól kell megtudnom? Pont tőle?

Próbáltam visszanyelni a könnyeimet, amit attól a fájdalomtól éreztem, ami a szívemet mardosta. Soha nem éreztem még ilyet. Legszívesebben a föld alá süllyednék, vagy a falhoz vágnék valamit! A kocsim mellé érve egy jó nagyot rávágtam, mert máshogy nem tudtam kiadni azt a dühöt, ami elemésztette a gondolataimat.

-A rohadt életbe!

Két kézzel nekitámaszkodtam az első ajtónak. Tudni akarom, hogy mikor tette, miért tette és miért nem monda el nekem?! Ekkor szabad útra keltek a könnyeim, már nem bírtam visszatartani őket. Nem vagyok egy sírós típus, de ez nagyon fájt. A düh és fájdalom keveréke mardosta a lelkem. Beültem a kocsiba, és nagy gázzal hajtottam el a parkolóból. Út közben többször is félre kellett húzódnom, mert a könnyek mindent elhomályosítottak. Vörös szemekkel, sápadt arccal indultam be a lépcsőházba, de inkább vártam volna most a halált, mint ezt a találkozást. Visszhangzottak a fülemben a szavak és úgy éreztem teljesen elborul az agyam. Kiléptem a liftből és bementem volna a lakásba, de zárva volt az ajtó. Máshova ilyen időben már nem mennének, csak a barátnőjéhez. Rátámaszkodtam a csengőre és addig nyomtam, amíg ajtót nem nyitottak. Mikor szabad volt az út előttem, köszönés nélkül mentem be hozzájuk.

-Eric! Micsoda...

-Hol van Jessie?

-A nappaliban, de...Eric!

A nappalihoz mentem, mikor már szembe jött velem, gondolom a nevem hallatára. Ugyanaz a csábos mosoly, ugyanaz a tekintet.

-Szia Szivem! - ugrott a nyakamba, de lefejtettem magamról.

-Nem vagyok a Szived! Most azonnal velem jössz, és hívd a barátodat is!

Nem szólt semmit, de a rémület azonnal kiült az arcára. Mindketten utánam jöttek a lakásomba, és amint bezártam az ajtót, belekezdtem.

-Szóval, nem szeretnétek nekem valamit elmesélni?

-Nem tudom miről beszélsz. - válaszolta zavartan Jessie.

-Mondjuk arról, hogy lesmároltad a barátnőmet?! - szegeztem Damien-nek a kérdést.

Abból, ahogy egymásra néztek, tudtam, hogy kapizsgálják miről van szó.

-Nézd Eric, ebben én vagyok a hibás. - kezdte a bájgúnár – Én nyomultam rá Jessie-re.

-Ez nem úgy van, ahogy te gondolod! - szólt közbe Jessie.

-Nos, akkor meséld el! Rengeteg időnk van!

-Mikor elvittünk téged a repülőtérre, hazafelé...

-Vagy úgy, mindjárt hazafelé megtörtént a dolog?

-Nem...vagyis igen, de...

-De én vallottam neki szerelmet, csak akkor nem tudtam, hogy mit érzek, ezért mondta, hogy csókoljam meg! - fejezte be a francia Jessie mondatát.

-Te mondtad neki, hogy csókoljon meg? - néztem Jessie-re, akinek eddigre megteltek a szemei könnyekkel.

-Igen, én mondtam, de tudom, hogy hülyeség volt.

-Ha akkor nem csókolt volna meg, most nem barátok lennénk, Eric! - lépett előrébb Damien.

Lehet, hogy gúnyosan fog hangzani és biztosan én vagyok a hülye, hogy így látom a dolgokat...

-Ezek után kíváncsi lennék, hogy mi történt még köztetek, miután vissza kellett jönnöm Stockholmba! De tudjátok mit? Ne mondjátok el!

-Esküszöm, hogy nem történt egy csókon kívül semmi! - tört ki Jessie-ből.

-Most azt várod, hogy megsajnáljalak? Legyél te az áldozat? Vagy te? - mutattam egymás után mindkettőjükre – Nem! Itt egy áldozat van, és az én vagyok! Beleestem két olyan ember csapdájába, akikről azt hittem, hogy szeretnek és a barátaim. De ti is csak olyanok vagytok, mint Molly! Akik kihasználják az embert, nem foglalkozva az érzéseivel!

-Dehogy használtunk ki! Komolyan nem volt semmi ezen kívül! - esküdözött Damien.

-Ha nincs több mondanivalótok, akkor menjetek pakolni!

-Tessék? - nézett rám könnyes szemmel most már ex barátnőm.

-Jól hallottad! Mire visszajövök, nem akarom itt találni egyikőtöket sem!

Kiléptem az ajtón és visszamentem a kocsihoz. Beültem és úgy döntöttem elmegyek Tom-hoz. Felhívtam telefonon, hogy engedjenek be a kapun, így nem is kellett máshol megállnom, csak az udvarába. Felé sétáltam, de az ábrázatom korántsem volt olyan fényes, mint ahogy ő azt képzelte.

-Eric, mi történt veled? - nem tudtam válaszolni a torkomat fojtogató érzés miatt – Menjünk be! Gyere!

Bent a tágas dolgozószobájában leültem a kis kanapéra, és úgy éreztem magam, mint aki agymosáson esett át. Ültem és csak meredtem magam elé. Nem tudom feldolgozni a történteket és a hallottakat.

-Eric, mi van veled? Szörnyen nézel ki! A próbán történt valami?

-Megcsalt... - ejtettem ki röviden, tömören a válaszom.

-Mi?

-Jessie...megcsalt. - menedzserem erre nem szólt semmit, de bennem megmozdult valami, mire fölálltam és járkálni kezdtem – Mi a baj velem Tom? Az ember azt hiszi, hogy hű, ő popsztár és milyen jó életük van! Mégis csak olyan lányok akadnak az utamba, akik kihasználnak. Nem lehetek valakivel együtt anélkül, hogy meg ne fordulna a fejemben, hogy vajon ő nem azért szeret-e, ami vagyok?

-Eric, ez nem a te hibád! Majd jön valaki, akiben megbízhatsz, de még fiatal vagy! Élvezned kéne az életet és nem olyanokkal törődni, akik kihasználnak! Tudom, hogy rosszul esik, de ezek a barátok nem barátok!

Könnyű kívülről látni a dolgokat és bölcsességeket mondani, de mindezt átélni teljesen más. Jó, legyen! Megfogadom Tom tanácsát!

-Élvezzem az életet? Rendben! Akkor azzal kezdjük, hogy eladom a lakásomat!