45.fejezet - Álom, vagy valóság?

Sziasztok! :)

Itt a friss fejezet! :) Nincs hozzáfűzni valóm. :) ági, az előző fejezethez írt kommentedre válaszoltam! :)

Kellemes olvasást mindenkinek!

Lauren :)

Nem lehet igaz, hogy Tom csak a három nap múlva induló járatra talált jegyet! – gondolkodtam magamban, kezemben a papírral, amit az imént hozott be. Ugyan azzal a svéd légitársasággal megyek, amivel jöttem. De…nem igaz, hogy minden gép tele van! A papír alján találtam egy honlapcímet, bepötyögtem a laptopomba és villámgyorsan ráklikkeltem a „Jegyvásárlás”-ra. Megadtam az indulás dátumát és nicsak! Csodák csodájára több szabad jegy is van még a holnapi gépre. Miért csinálta ezt? Ezek után tuti, hogy nem is telefonált! Na várj csak, akkor majd én!

Felhívtam őket, és kicseréltettem a foglalást…Holnapra. Egy e-mail címet kellett megadni, amire majd küldik a kinyomtatandó példányt, én pedig Tom-ét diktáltam be. Letettem a telefont és azonnal nekiiramodtam lefelé a lépcsőn. A kis irodájában még halványan égett egy lámpa, így először oda mentem be. Minden kopogás nélkül benyitottam, erre szemei nagyra kerekedtek. Mint, aki most lát először fehér embert.

-Lenne egy kérdésem.

-Parancsolj! – könyökölt fel az asztalra.

-Az utóbbi pár percben ránéztél az e-mailjeidre?

Karba tettem a kezem és vártam. Arckifejezéséből sejtettem, hogy a válasz valószínűleg a „nem” lenne. Pár percig összeráncolt szemöldökkel figyelte a képernyőt, aztán rám förmedt.

-Mivan? Mi az, hogy holnap elrepülsz?

-Nem tudom, hogyan kerested azt a jegyet, de láthatod, én fél perc alatt találtam egyet holnapra!

Hátradőlt a székében, végighúzta kezét kopasz homlokán és a laptopját bámulta.

-Mire készültél? Mert gondolom, nem a semmiért akartál itt tartani.

-Nem mondhatom el, de azt tudnod kell, hogy én ezzel csak jót akartam. – forgott ide-oda a székével – Ha ennyire el akarsz menni, nem állhatok az utadba.

-Köszönöm!

-De ettől még kiviszlek!

-Rendben. Jó éjszakát! – köszöntem el kicsit morcosan, és visszamentem a szobámba.

Gyorsan kiválasztottam egy ruhát, a többit pedig visszapakoltam a kézitáskába. Letusoltam, fogat mostam és szó szerint bedőltem az ágyba. Végig azon gondolkodtam, hogy mi volt a terve ezzel Tom-nak. Oké, tud hülyeségeket csinálni, de ezt most nem egészen értem. Talán Eric-nek van hozzá köze, de ő nem itt lakik, én pedig itt lettem volna a házban. Mindegy. Holnap reggel még megpróbálom belőle kiszedni. Hamar magával vitt az álom, mert nagyon fáradt voltam.

Éjjel kettő környékén motoszkálásra ébredtem. Felkaptam a fejem és csendben füleltem. A folyosóról jön a hang. Lehet, hogy betörő? Halkan kimásztam az ágyból és jobb eszközt nem találva, a párnámmal indultam meg az ajtóm felé. Semmi akadálya nem volt, hogy kimehessek a folyosóra, mert nem kapcsoltam lámpát. Az egész tér egyetlen sötét helységgé vált, mikor kinyitottam az ajtót. Szerencsére nem nyikorgott, így feltűnés nélkül mehettem a villanykapcsoló felé. Amikor kezemmel megéreztem a műanyag kis kockát, a párnát a fejem fölé emeltem és vártam. Vártam valami jelre, ami azt mondja, hogy „Itt van melletted, rajta! Üss!”, vagy egy hangra, ami segít, hogy merre lehet a betolakodó. Hirtelen egy nagy puffanás és az azt kísérő nyögés ütötte meg a fülemet. Felkapcsoltam a lámpát, de nem akartam hinni a szememnek, mikor megláttam a földön fetrengő alakot.

-Eric?

-Ne, csak a párnát ne! Egyszer már volt szerencsém megérezni, hogy milyen erővel csapsz le vele!

-Mit keresel itt?

-Ezt én is kérdezhetném tőled! Azt mondtad, hogy hazamész, ehhez képest még mindig itt vagy! – pattant fel fekvő helyzetéből és farkasszemet nézett velem.

-Igen, holnap délig. De mérget vehetsz rá, többet a közeledbe se megyek! – kiabáltam dühömben, visszamentem a privát szférámba és a hátam mögött becsaptam az ajtót.

Felkapcsoltam az éjjeli lámpám, mert éreztem, hogy ezek után képtelen leszek visszaaludni és felültem az ágyra. – Hogy lehet ekkora tapló? Nem tudok itt maradni, ha ő is itt van! Még fél napot, vagy éjszakát sem! Várjunk csak…Lehet, hogy ebben sántikált Tom? Ezért akarta, hogy maradjak, mert tudta, hogy Eric idejön? De minek jön az éjszaka közepén? Van saját lakása! Maradjon ott! – kopognak.

-Ki az? – jobbnak láttam, ha megkérdezem, mert lehet, hogy Tom, vele pedig beszédem van!

-Szerinted?! – Na nem! Arról ne is álmodjon, hogy bejöhet!

Felpattantam az ágyról és az ajtóhoz siettem, mielőtt benyitna. Ha bejön, sehogy nem fogom tudni kitaszigálni!

-Mit akarsz? – nyitottam résnyire az ajtót.

-Beszélgetni.

-Arról lekéstél! Ha megbocsájtasz, szeretnék aludni.

Legszívesebben az orrára csuktam volna az ajtót, de a karjai egészen mást parancsoltak.

-Szeretném becsukni, ha nem zavar?!

-Nem zavar!

Vesztemre, ezeknél a mondatoknál jobban kitártam az ajtót, mint kellett volna. Megragadta a karomat, amivel eddig a kilincset szorítottam, egy mozdulattal leszedte róla és bejött a szobába.

-Na ebből elegem van! – rántottam ki a karom a fogságból – Most azonnal tűnj el innen! Kifelé! – kiabáltam.

Tekintete elborult, s a következő pillanatban egyik keze a tarkómon, míg a másik a számon landolt.

-Maradj már csöndben! Azt akarod, hogy Tom meghallja?

Nem tűrtem, hogy lepisszentett és megpróbáltam lefejteni magamról, de megint ő bizonyult erősebbnek. Másodpercek alatt helyet cseréltünk és teljes testével az ajtónak szorított. Keze még mindig, ellenállást nem tűrően a számon pihent. Arca alig pár centire volt az enyémtől. Finom illata mámorítóan hatott rám és úgy éreztem, ha nem cselekszem valamit, akkor végem.

-Most már csendben maradsz?

Válaszul bólintottam. Elvette a kezét, de ugyan úgy az ajtónak voltam préselve.

-Minek jöttél ide? Pont ide! – kérdeztem halkan.

-Tudtam, hogy itt vagy. Hiányoztál…

-Ó tényleg? És akkor nem hiányoztam, mikor….

-Sss! Elrontod a pillanatot! – huncut vigyort húzott a szájára, és egy ujjával megcirógatta arcomat.

-Én rontom el a pillanatot? Már meg ne sértődj, de Te sokkal több mindenkinek rontottad el!

-Tudom, de hidd el, minden tőlem telhetőt megteszek, hogy kiengeszteljem őket. És úgy döntöttem, hogy veled kezdem!

-Te nem vagy normális! – elfordultam tőle, hogy ne kelljen a szemébe néznem.

-Jess… – arcomat maga felé fordítva kényszerített, hogy rá nézzek – Szeretlek! Ezt te is nagyon jól tudod.

-Mondd annak, aki elhiszi!

-Bebizonyítsam?

Értetlenül néztem rá, mikor hirtelen a számon találtam az övét. Próbáltam elszakadni tőle, de sarokba voltam szorítva. Mint egy éhező farkas, úgy falta ajkaimat. Kezei a derekamra vándoroltak, én pedig a mellkasánál próbáltam magamtól eltolni. Nyelvével körberajzolta ajkam vonalát és makacsul próbált megtörni. Keze lejjebb csúszott egészen a combomig, majd a fenekemig. Ennél a pontnál egy ismeretlen erőtől vezérelve ellöktem magamtól, és mély levegőket vettem. A pulzusom megszaporodott és Eric-től is alig kaptam levegőt. Kipirult arca, vágytól csillogó szeme és az erőszaktól megduzzadt ajka szívdöglesztő látvány lett volna, ha most nem ebben a szituációban lennénk.

-Nem muszáj az ajtóban csinálnunk. Van itt ágy is. – mutatott a háta mögé, kaján vigyorral a képén.

-Nem csináljuk sehol! Tudtommal végeztünk egymással, úgyhogy ehhez tartsd magad!

-Jess, holnap úgyis elmész és a büdös életbe nem találkozunk többet! Csak ki akarom használni a maradék időnket!

-Nekünk nincs „időnk”! Mindkettőnknek van külön-külön, de „nekünk” nincs!

Menekülési célként a fürdőt szemeltem ki, mert az kulcsra zárható. El is indultam a lehető legnagyobb lépteimmel, de naná, hogy nem értem el az ajtóig sem. Eric a derekamat körbefonta izmos karjaival és maga felé fordított, mielőtt bármit is tudtam volna kezdeni a helyzettel.

-Csak azt akartam, hogy legyen egy utolsó közös éjszakánk…Hogy…ne a rosszra emlékezzünk.

-Nem Eric, ez… – nem hagyta, hogy végigmondjam, egy ujját a szám elé helyezve hallgattatott el.

-Ne mondj semmit! Csak élvezd!

-Ne! – kiabálva ültem föl az ágyban, szinte lihegve, torkomban dobogó szívvel.

Körbenéztem a szobában, de sehol senki. Hál’ Istennek! Csak egy rossz álom volt. Az ablakokon már besütött a nap, a faliórára pillantva láttam, hogy kilenc óra. Délig el kell készülnöm, hogy elérjem a gépet. Kimásztam az ágyból, felkaptam a kikészített ruhámat és a fürdőbe mentem. Letusoltam, megmostam az arcom és felöltöztem. Kifésültem a hajam, de nem sminkeltem, az ráér még. Kicsivel több, mint negyed óra alatt végeztem, de egy dolog nem ment ki a fejemből. Az álom. Olyan valóságosnak tűnt, de szerencsére, csak álom volt. Ugyan, mit keresne itt Eric? És miért pont az éjszaka közepén jönne? Fejem előtt meglibbentettem a kezem, mintha így el tudnám hessinteni a fejemből kósza gondolataimat. Lassan mentem lefelé a lépcsőn és pont egy nagy ásítás közepén léptem be a konyhába, ahol Tom tevékenykedett.

-Jó reggelt! Talán nem aludtál jól? – nézett rám vigyorogva a serpenyő fölül.

-Jó reggelt! Nem, abszolút jól aludtam! Volt egy furcsa álmom, de azon kívül minden rendben volt. Mit csinálsz?

-A specialitásomat! Rántottában jó vagyok!

-Jól néz ki, és az illata is isteni! – szimatoltam bele a levegőbe.

Segítettem megteríteni az asztalt, aztán leültünk reggelizni. Tényleg nagyon finomra sikerült a tojás. Ha mondhatom, nyeltem, mint kacsa a nokedlit! Már majdnem végeztem, mikor motoszkálást hallottam az előtérből. Kerestem Tom tekintetét, de ő lehet, hogy nem hallotta és csak a kajára figyelt. Ez után én sem tulajdonítottam neki nagyobb figyelmet, csak, mikor meghallottam egy ismerős hangot.

-Jó reggelt!

A vér megfagyott az ereimben. Felkaptam a fejem és ott állt teljes életnagyságban, kócosan, egy szál boxerben és fehér trikóban.

-Szia Eric! Azt hittem, csak később fogsz felkelni…

-Úgy terveztem, de eszembe jutott, hogy Jessie-vel dél körül indultok és el akartam tőle búcsúzni. – monológja közben kivette a tejet a hűtőből és töltött belőle magának egy bögrébe és mikor a búcsúzós részhez értünk, úgy vigyorgott rám, mint álmomban.

-Akkor ez azt jelenti, hogy szent a béke? – cikázott Tom tekintete kettőnk között én meg csak bámultam Eric-re. Valamiről lemaradtam?

-Szerintem igen. – közben belekortyolt a tejbe.

Muszáj volt kinyögnöm valamit, mert totálisan sikerült elvesztenem a fonalat.

-Eric, mikor is érkeztél?

-Úgy éjjel kettő körül. De te is fent voltál! Le akartál ütni a párnáddal!

Te Jó Ég!!! Akkor ez mégsem álom volt? És akkor mi tényleg…?

-Le akartad ütni? – nézett rám Tom tágra nyílt szemmel.

Hirtelen, csak ennyit bírtam válaszolni: -Azt hittem betörő! Ott settenkedett az emeleten.

Erre mindketten elnevették magukat.

-Na, nekem van még egy kis dolgom. A dolgozó szobában leszek. Jessie, te meg ne mosogass! Pihenj, amíg nem indulunk!

-Értettem főnök!

Azzal kiment mi meg ott maradtunk ketten a konyhában. Hát, ha Tom azt hiszi, hogy tétlenkedni fogok, nagyon téved!

-Kérsz reggelit? – szakítottam meg a számomra kínos csendet.

-Igen, Téged!

A pultra támaszkodott és onnan vigyorgott egyfolytában, mint a tejbetök.

-Komolyan kérdeztem! Mert, ha nem, akkor mosogatok! – összeszedtem a két tányért, az evőeszközöket és beraktam a mosogató egyik medencéjébe.

-Tegnap éjszaka is ilyen morcos voltál, aztán valahogy mégis sikerült megtörnöm téged…

-Fejezd be! Ne képzelj bele olyan dolgokat, amik meg sem történtek!

Megengedtem a vizet és a szivacsra mosogatószert nyomtam. Nagyon reménykedem, hogy nem feküdtem le vele.

-Ha nem történt volna meg, most nem mondanám.

Közvetlen a hátam mögé állt és két karjával maga és a pult közé zárt.

-Légyszíves! Menj el innen! Így nem tudok mosogatni!

-Nem is kell! Figyelj rám egy kicsit.

Elzártam a csapot, szemforgatva felé fordultam és karba tett kézzel vártam.

-Tudom, hogy baromi nagyot hibáztam, mikor elzavartalak, de nagyon rosszul esett, amit a hátam mögött tettetek. Igazad volt. Mindenkinek be kell látnia a saját hibáit. Azt hiszem, nálam ez még tegnap éjjel megtörtént, mikor bementem hozzád. És azok után, hogy órákon át…

Nem bírtam hallgatni a szavait: -Elég! Nem történt semmi! Érted?

-De igen, történt! Tudod mit? Ez ráébresztett valamire.

-Mire? – kérdeztem flegmán.

-Arra, hogy nem akarlak elveszíteni! Kérlek…Ne menj vissza Londonba!