20.fejezet - A terv

Sziasztok! Bocsánat a késésért, de itt a friss. Nagyon siettem vele. Jó olvasást mindenkinek!

Üdv: Lauren :)

A hazafelé úton nem sok minden történt. Eleinte kérdezz-felelek-et játszottunk Eric-kel, aztán a végére már csak hallgattam, mert dőlt belőle a szó. Elmesélt minden egyes szót, amit tegnap beszélt a koncert szünetében Tom-mal és Molly-val, aztán, hogy a koncert után szinte hisztérikusan indult a keresésemre. Ennek lett a vége, hogy az erkélyem alatt kötött ki, majd később az ágyamban. Megértettem a helyzetét, és azt is, hogy mekkora hülye voltam, mikor nem hagytam megmagyarázni a dolgot. Ezen kívül mindennek okozója - egyrészt - Eric exe, Molly, aki összejátszhat Jackson-nal. Mindkettejük célja visszaszerezni a volt párját, és a következő konfliktusra előbb került sor, mint gondoltuk volna. Mikor beálltunk a parkolóba Eric-nek elsápadt az arca.
-Jól vagy?
-Nem. Ismered azt a kocsit? – mutatott egy velünk szemben álló fehér, elegáns kinézetű járműre.
Válaszul fejemet ingattam.
-Hát én igen.
-És? Kié?
-Molly-é.
-Mivan? Még mindig nem volt neki elég?
-Ezek szerint nem.
Pár másodpercig némán ültünk és meredtünk az autóra, mikor Eric felszólalt.
-Még benne ül.
Fürkészni kezdtem a sötétített szélvédőt, és tényleg ült benne valaki. Vagyis nem valaki, hanem Molly.
-Most…mit fogunk csinálni?
-Együtt járunk nem? – villantotta rám csibész mosolyát.
-De!
-Akkor semmit sem kell csinálnunk. – ezzel kiszállt a kocsiból.
Felvont szemöldökkel követtem a példáját. Kivettük a táskáinkat, és Eric lecsukta a csomagtartót. Mentünk pár lépést, a kezem után kapott, majd maga felé fordított.
-Nem csak azért csinálom, mert Molly is látja… - erre elnevettem magam, miközben lecsapott az ajkaimra.
A rövid csókból még fel sem eszmélve hallottuk, amint egy ajtó nyílik, majd hangosan becsapódik. Szemem sarkából körbenéztem a parkolóban. Molly trappolt nagy léptekkel egyenesen felénk. Nem tudtam, hogy Eric nem vette észre őt, vagy csak direkt nem vett róla tudomást, ezért odasúgtam neki.
-Eric…Odanézz!
-Ne törődj vele.
Kézen fogva mentünk az ajtó felé, de nem jutottunk sokáig.
-Álljatok meg!
-Minek, mit akarsz? Tönkretenni az életünket? Azt felejtsd el! Nem fog menni, bármennyire is próbálkozol! És, amint látod, nem úgy néz ki, mintha te nyertél volna! – vágtam oda flegmán a szőkeségnek.
A megilletődöttségtől hirtelen nem jutott szóhoz, biztosan nem erre számított, hogy beolvasok neki. Eric is csak pislogott nagy barna szemeivel, én meg folytattam.
-Szállj le Eric-ről, és ha találkozol Jackson-nal neki is üzenem ugyan ezt, velem kapcsolatban. Egyikőnk sem kedveli a társaságotokat. – beszédre nyílt a szája, de nem hagytam szóhoz jutni – Még nem fejeztem be! Igaz, nem nagyon ismerlek, de örülnék, ha nem is találkoznánk többet!
-De… - kezdte Molly, én meg lepisszegtem.
-Psszt!
-De…
-Psszt!
A felháborodottságtól csak tátogott, mint egy hal, de hang nem akart kijönni a torkán. Amekkora lendülettel jött oda hozzánk, akkora lendülettel indult meg a kocsijához. Most nagyot koppant, ha azt hiszi, hogy bármikor úgy bánhat az emberrel, mint egy kutyával.
-Vezess óvatosan! – kiáltottam utána nagy integetés közepette.
Eric itt már nem bírt magával, és hasát fogva röhögni kezdett.
-Te aztán…jól megadtad neki!
Én is vele együtt nevettem, ahogy Molly csikorgó kerekekkel száguldott ki a parkolóból, majd mi is elindultunk végre a lakásunkba.

Jackson szemszöge//

A hotelszobában épp tv-t néztem, közben pedig kattogott az agyam. Nem tudok Jessie közelébe kerülni. Az a srác meg leütött?! Mit képzel ez magáról? Most meg lehet, hogy nincsenek is itthon. Molly szerint koncerten vannak. Többet kéne vele találkoznom, hogy együtt főzzünk ki valami tervet, hátha az jobban sikerülne, mint, hogy külön-külön próbálkozunk. Mikor kezembe vettem a telefont, hogy felhívjam, nagy dörömbölés hallatszott az ajtóból.
-Jackson, engedj be! Azonnal!
-Megyek már, megyek. Mit kell így türelmetlenkedni?
Alig, hogy kinyitottam az ajtót Moly viharzott be a szobámba.
-Jobb lesz ha féket teszel a kis barátnőd szájára, mert legközelebb megjárja!
-Miért, mit csinált?
-Csak úgy gyengéden leordította a fejemet, és közölte, hogy nem kíváncsiak ránk!
-Ránk?
-Igen. Rád, meg rám. Azt üzeni, hogy nem kellemes a társaságod! – csípőre tett kézzel kiabált velem szemben.
Kis ideig hallgattam, amíg összeraktam, vagy összeraktam volna a képet a fejemben, de voltak némi hiányosságok.
-Na várj. Előről. Hol találkoztál velük?
-A házuk előtt. Kb. tíz perce értek haza Lisebergből.
-És ott beszéltél velük?
-Nem beszéltem. Akartam, de a drágalátos barátnőd szóhoz sem hagyott jutni! És mikor ahhoz a részhez értünk, hogy szólhattam volna, egyszerűen lepisszegett.
Nem bírtam ki, nagy nevetésbe kezdtem. Én ismerem Jessie-t és ha ő dühös, tényleg senkit nem hagy szóhoz jutni.
-Most meg mi olyan vicces? – kérdezte karba tett kézzel, duzzogva.
-Jessie ilyen. Nem tudsz vele mit csinálni.
-De ez mégis csak túlzás.
-Figyelj! Ha nem tudod megvédeni magad, főleg Jessie-től, hát sajnálom. Most te voltál a gyenge!
-Tenned kell valamit!
-Nem. TENNÜNK kell valamit. Ez a helyes kifejezés. – ültem le a fotelembe.
-Várom az ötleteket. – jelentette ki Molly, közben ő is leült a másik fotelbe.
-Nem csak nekem szabad gondolkodni! Azt hiszem, a te pasid az ellenfelem. Már ha hívhatom így…
-Jó, igazad van.
Kikapcsoltam a tv-t, és az ölembe vettem a laptopom.
-Mit csinálsz?
-Repülőjegyet veszek Jessie-nek.
-Ennyire biztos vagy benne, hogy veled fog menni?
-Igen, és ebben te leszel a segítségemre. – emeltem tekintetem a szőke lányra.
-Én? Hát, ha csak el nem raboljuk, nem tudom, hogyan fog a repülőre ülni.
-Nem is olyan rossz ötlet!
-Mi? Te komolyan képes lennél elrabolni Jessie-t?
-Vissza akarod kapni a pasid, vagy nem?
-Persze, hogy vissza akarom!
-Még van három napunk. Tudod, hogy vasárnap elutazom. Szóval… - nagy szemei rám fókuszáltak, és feszülten figyelt - este kilenckor megy a gép. Mivel, nem a lakásból fogjuk ’kilopni’, így semmi papír nem lesz nála, csak a személyije. Anélkül sose megy sehova. Szerencsénkre, szimpla személyi igazolvánnyal már szabadon közlekedhetsz Európában, így én is ezt fogom tenni!
-Hová viszed? Csak, hogy tudjam, hol keresselek.
-Franciaországba megyünk. Párizsba. A többit, majd akkor, ha már odaértünk.
-De azt tudod, hogy szemmel kell tartanunk őt ahhoz, hogy sikerüljön a tervünk?
-Már ráállítottam egy embert, mikor idejöttem, bár, akkor még nem tudtam, hogy mire vetemedek. Már tud minden lépéséről, nekünk csak álcáznunk kell majd magunkat.
-Nekem van is egy ötletem. – felpattant a fotelből és megindult az ajtó felé.
-Hová mész?
-Majd meglátod! Kb. egy óra és jövök.
Őrült nőszemély az egyszer biztos. Kíváncsi vagyok mit talált ki…

Egy óra múlva…

Megint a nagy semmittevés uralkodott rajtam, miközben Molly-t vártam. Egyszer csak kopogtak az ajtón. Remélem, hogy ő az, mert már jól megvárat. Nyílt az ajtó, és egy olyan lány állt az ajtóban, aki nagyon hasonlított Molly-ra, de még is valami más volt benne.
-Na, hogy tetszem? – perdült be az ajtón a furcsa lány.
-Molly? Te vagy az?
-Miért, ki lenne?
-De, barna a hajad!
-Célnak épp megfelel. Szóval, kitaláltál azóta valamit, hogy elmentem?
-Igen, és béreltem egy kis furgont is.
Kérdőn nézett rám, valószínűleg nem értette, minek is az autó, így jobbnak láttam elmagyarázni. Leültem az ágyamra, ő meg az egyik fotelbe.
-Beszállunk a furgonba…Eddig világos?
-Persze. – bólintott.
-Elmegyünk a parkhoz, mert Jessie mindig ott megy át, ha a supermarketbe megy. Még odafelé elkaphatjuk. A lényeg, hogy öltözz feketébe, és legyen rajtad sál, vagy kendő.
-Takarja az arcomat?
-Igen, de csak a biztonság kedvéért, ha valaki meglátna.
Arcán láttam a bizonytalanságot.
-Nem muszáj velem gyere, ha nem akarod.
Nem válaszolt, hanem mély gondolkodóba esett. Jobbnak láttam, ha kiverem a fejéből azt a butaságot, amire éppen gondolt. Mert sejtem mire gondolt.
-Ha esetleg nem hinnél abban, hogy sikerülni fog, vagy esetleg, hogy nem vagy képes rá, gondolj arra, hogy visszakapod…hogy is hívják?
-Eric!
-Ja igen. Visszakapod Eric-et!
-De akkor is…egy ember életével játszunk.
-Dehogy játszunk! Csak visszaveszem, ami az enyém. És te is pontosan ezt fogod csinálni. – csendesen ült a helyén, mint egy jókislány, így folytattam – Én elviszem magammal Jessie-t, te pedig mindenképpen megakadályozod, hogy bármilyen úton-módon Eric tudomást szerezzen róla, hogy hol is vagyunk. Érthető?
Válaszul nagyokat bólogatott.
-Remélem, nem lépsz vissza, ha már eddig eljutottunk!
-Nem! – jelentette ki magabiztosan.
-Ezt már szeretem.
-Akkor vasárnap…mikor találkozunk, és hol?
-Ide jössz hozzám, innen indulunk este hat előtt. De időben legyél itt! Nem szeretnék semmit sem elszalasztani!
-Vasárnap, este hat előtt. Fekete ruha, sál. Meglesz!
-Rendben. Bízom benned Molly!
-Nincs miért kételkedned bennem!
Ezzel felpattant a fotelből, és kilibbent az ajtón.