22.fejezet - Egy új barát

Sziasztok! Meghoztam a 22.fejezetet, de van bennem némi kétely az előző részekkel kapcsolatban. Egyre többször látom, hogy rányomtok a 'Nem tetszik'-re, így megragadnám az alkalmat, hogy megkérdezzem: Mi az, ami nem tetszik? Kérlek írjátok le, ha gondoljátok névtelenül, és lehet, hogy tudok javítani a következőkben. Szomorú vagyok, ha nem tetszik, amit olvastok, pedig nagyon igyekszem! A többieknek köszönöm a komikat! :)

Jó olvasást!

Üdv: Lauren :)

Semmi kedvem nem volt bájologni a házaspárral, főként nem az unokájukkal, de be kell vallanom, nagyon kedves emberek. Szinte még idegenek vagyunk számukra, még is befogadnak a házukba…Azt se tudják, mifélék vagyunk. Igen, Jackson-ról meg főként nem. Lassacskán átértünk a kapukon, fogalmam sincs hogyan, aztán egy nagy helységben kötöttünk ki, ahova majd jön egy busz, és elvisz a gépig. Találtam magamnak egy ideális helyet, ahol Jack nem tudott mellém ülni. Tudom, hogy nála van a telefonom, de ha megpróbálnám elvenni, biztos baj lenne belőle. Úgyhogy nem is próbálkozom. Volt egy kis bár az egyik sarokban, itt még megvehetted, ami esetleg kell az útra. Mivel nálam volt a pénztárcám, elhatároztam, hogy veszek egy üveg vizet, de mikor felálltam Jackson elkapta a karomat.
-Hová mész? – súgta a fülembe halkan.
-Csak veszek egy üveg vizet. Bocs, hogy szomjas vagyok!
-De siess vissza!
Legszívesebben a világ végére is elrohantam volna, hogy ne kelljen vele lenne, de nem tehettem. Sakkban tartott, és ez nagyon fájt. Odaértem a pulthoz és leültem az egyik bárszékre.
-Szia! Mit adhatok? – kérdezte gyengéden mosolyogva a pultos lány.
-Csak egy üveg mentes vizet kérek!
-Tessék. – tette elém az üveget.
-Fizethetek fonttal is?
-Persze, 75 peni lesz. Kérsz még valamit?
-Itt maradhatok addig, amíg nem jön a busz? Nem vagyok túl jól.
-Nyugodtan. Én hátramegyek egy pillanatra a raktárba. Ha jön valaki, megmondanád, hogy várjon egy kicsit?
-Menj csak!
-Köszi! Lekötelezel! – ezzel eltűnt egy lengőajtó mögött.
Lecsavartam az üveg kupakját, és nagyokat belekortyoltam. Már olyan száraz volt a torkom, hogy úgy hatott rám, mint sivatagra a nyári zápor. Magamba roskadva ültem egyedül, és azon gondolkodtam, hogy Audrey, de legfőképp Eric mit érezhetnek most. Biztosan árulónak tartanak, akinek nincs szíve. Pedig igenis van, de azt itt hagyom Stockholmban.
-Hahó! Minden rendben? – elmélkedésemből a fiú zökkentett ki.
-Azt hiszem…
-Azt hiszed? Ilyen válasz nincs. Vagy minden rendben, vagy semmi sincs rendben. - ült le mellém egy másik bárszékre, mosolyogva.
-Figyelj! Nem kell még, hogy te is kioktass! Én tudom, hogy hogy érzek, vagy, hogy minden rendben van-e. Elegem van, hogy mások szablyák meg, hogy mit csináljak! - ez elég volt ahhoz, hogy elszakadjon a cérna, így egy-két könnycsepp legördült az arcomon.
-Ajaj. Miért van olyan érzésem, hogy egyáltalán nem akarod ezt az utazást?
Nem hiszek a fülemnek. Mi ez, valami gondolatolvasó? Vagy ennyire lerí rólam, hogy ’rossz’ kedvem van?
-Nem én döntöttem. Csak szembesítettek a tényekkel, hogy megyünk, és kész!
-És jól látom, hogy nem jöttök ki jól a pasiddal?
-Igen, jól látod.
Úr Isten! Mi van velem? Nem is ismerem ezt a srácot és itt csevegünk a volt pasimról - bár ő ezt nem tudja - és az utazásról.
-Ezt nem fogom fel ép ésszel. Hogy lehet valakire ráerőltetni, hogy elutazzon? Bármilyen szép legyen az a város!
-Szerinted én beleegyeztem?
-Ebben a percben nem úgy tűnik!
Kis hallgatás után bemutatkozott.
-Damien.
-Jessie…Komolyan, most bárhol lennék, csak nem itt.
-Ennyire rosszul áll a szénátok? Pedig nem úgy néztetek ki, mikor először megláttalak titeket.
-Szerintem jobb lesz, ha tisztázom magam felől ezt a kérdést. Jackson nem a barátom. Az igazi barátom itt van Stockholmban, és Jack-nek köszönhetően most biztosan azt hiszi rólam, hogy egy kétszínű fúria vagyok!
-De…akkor miért vagy vele?
-Mert… - folytattam volna, mikor Jack és a pultos lány is egyszerre megjelentek.
-Gyere Szivem, jön egy busz, valószínűleg ez már a miénk lesz!
-Majd még beszélünk! – intettem oda Damien-nek.
-Mi a francot csinálsz? – förmedt rám Jack, közben húzott maga után.
-Csak beszélgettem. Nagyon jó fej srác! Mondjuk nálad mindenki jobb! – látszott rajta, hogy kezdi elveszteni a fejét – És türtőztesd magad!

Tényleg a mi buszunk volt. Utoljára még egy ellenőr megnézte az igazolványunkat, aztán szálltunk is fel szépen sorjában. Az üveg vízzel a kezemben, amit már félig kiittam, megálltam egy kapaszkodásra alkalmas helyen. Nem ültem le, Jackson viszont folyton a közelemben volt. Most is az állóhelyem mellett talált magának ülőhelyet. Menetiránynak szemben ült, így nem látott hátra, én viszont igen. Damien szeme egyfolytában rajtam volt. Remek, most már két fiú is szemmel fog tartani egész nap? A busz megállt, mi pedig kiszálltunk, majd a ’kíséretemmel’ elindultam fel a lépcsőn. Hamar megtaláltuk a helyünket, és természetesen én ültem belül az ablak mellett, Jack meg kívül. Könyörgöm, ha eddig nem szöktem meg, akkor felszállás után hogyan tudnék? Különben is, nem magamért teszem, csak és kizárólag Eric-ért! Nem tudom mit tennék, ha miattam esne baja.

Láthatóan a repülő félig üres volt, így késztetést éreztem arra, hogy egy kicsit egyedül legyek.
-Szép lakást néztem magunknak! Neked is tetszeni fog! Meg a panzió is. Egyszerű, de nagyon jó helyen van!
-Hogy tudsz még ilyenkor is a lakásról és miegyébről beszélni? Úgy csinálsz, mintha nem történt volna semmit. Pedig történt! Elegem van belőled! Engedj ki! – pattantam fel a helyemről.
-Nem engedlek! Ülj vissza!
-Szerinted meg tudnék szökni egy repülőről?
-Nem, de…
-Akkor meg engedj ki!
Nagy nehézkesen átengedett, aztán elmentem három üléssel hátrébb, ahol épp nem ült senki. Könnyeim megint szabad útra keltek, de nem törhettem ki nagy zokogásba. Mindenki figyelme egyenesen rám tapadt volna, így csendesen őrjöngtem magamban. Bármennyire is fodrozódtak egyre sűrűbben és gyönyörűbben a felhők az égen, nem tudott lekötni.
-Szabad ez a hely? – hallottam meg Damien hangját.
Egy halk igen után lehuppant a mellettem levő ülésre.
-Na jó, mivel a közelben nem nagyon ülnek, elmesélhetnéd, hogy igazából mi a bajod. Ok nélkül nem sír senki!
-Nem mindegy, hogy… - kezdtem bele a mondókámba, de félbeszakított.
-Nem mindegy! Ha velünk fogsz lakni, akkor nem! Nem akarok egy bőgő masinát otthon kerülgetni!
Szép! Ő aztán tudja, hogy kell észhez téríteni az embert!
-Igazad van, de csak most ismertelek meg, és nem leszel egyből a bizalmi emberem!
-Tudom, de sokkal rosszabb, ha magadban tartod.
Vajon elmondjam neki? Ha halkan mondom, nem fogja hallani senki. Bíznom kell benne?! Nem nagyon van más választásom, és előbb-utóbb úgy is kiszedi belőlem az igazat.
-Tényleg tudni akarod? – néztem bele vakító kék szemébe, válaszul pedig bólintott – De ígérd meg, hogy nem esel pánikba!
-Nem szokásom pánikolni.
-Pisztoly van a kabátja zsebében. Fogalmam sincs, hogyan jött át a kapukon, de láthatod, itt van a gépen. Azzal tart foglyul. – suttogtam.
-Mi? Na azért azt nem hiszem…
-Kis híján nekem szegezte! Csak tudom, hogy pisztoly-e vagy nem! Mit gondolsz, miért kellett felülnöm erre a gépre?
Hosszú ideig meredt maga elé, mint egy szobor. Valószínűleg próbálta összerakta a képet a fejében.
-Na ne! – ingatta a fejét – Öm…ezért kellett otthagynod a barátod?
-Azt mondta, ha szökni próbálok Eric-nek baja esik…és…nekem is.
-És ez az Eric tud róla, hogy áldozat vagy?
-Nem. Jackson bűntársa Eric exe: Molly, ők írtak egy sms-t neki.
-Bűntársa? – kérdezett vissza kerek szemekkel.
-Ó a lényeget még nem mondtam, de nem is tudom, hogy mondjam…hát…elraboltak.
-Mi? – ez a ’Mi?’ kicsit hangosabbra sikerült, mint akarta, így gyorsan befogtam a száját.
-Jack nem tudja megemészteni, hogy szakítottam vele. Molly-val ugyanez a helyzet.
-De hisz ez beteges! – tolta el a kezemet.
-Tudom, és ne is beszéljünk róla többet, mert valaki meghallja!
-Basszus! Nem hittem volna, hogy ilyen tényleg megtörténhet. Még jó, hogy nálunk laktok majd.
-Pontosan azért fogadtam el a mamád meghívását. Nem tudod mire képes, ha bevadul. – mutattam előrébb, a már szundikáló Jackson-ra.
-Szeretnék segíteni neked, de egyenlőre még nem tudom, hogy hogyan.
-Ne akarj ebbe belebonyolódni. Inkább próbálj meg minél jobban elszigetelődni. Egy dolog van a világon, amit mindennél jobban akarok. Visszamenni Svédországba és megmagyarázni Eric-nek, hogy mindent érte tettem. Utána már szinte mindegy, hogy megbocsájt-e.
Ezután hosszasan, csendben ültünk egymás mellett. Jack elől aludt, és mivel tíz óra körül járt az idő, úgy döntöttem én is megpróbálok aludni egy keveset.

Damien hangjára ébredtem.
-Jessie…Negyed óra múlva leszállunk.
-Köszi, hogy szóltál. Azt hiszem visszamegyek a helyemre. – fel is álltam és visszatántorogtam előre.
Mivel ebben a pillanatban keltem fel, kicsit szédültem.
-Kellemesen utaztál? – kérdezte Jack ördögi vigyorral.
-Pont úgy, mint te! – ezzel le is tudtam a kontaktust közöttünk.
Becsatoltam az övet, és inkább kinéztem az ablakon. 

 

 

 

 

A város fényei aranyba borították Párizst, melyet az Eiffel torony koronázott meg. Csodálatos látvány volt, és akkor eszembe jutott a repülős vacsora Eric-kel. Ott is ugyan így néztünk ki az ablakon, csak Stockholmra, és nem Párizsra. Elszorult a szívem, de nem csak most. Egész úton idefelé, ha rá gondoltam.

Leszállás után, mindenki elkezdte leszedni a csomagjait a fejünk feletti tárolóból, ami végigvonult belül a gép testén. Nekünk csak egy bőröndünk volt a repülő gyomrában, így bevárva a házaspárt és Damien-t elindultunk mi is velük. Gyorsan átjutottunk a kapukon, és ki a reptérről. Fogtunk két taxit, és Cecilia elmondta mindkét sofőrnek a címet. Én Jackson-nal mentem, - logikusan - de egész úton egy szót sem szóltunk egymáshoz. Ez ám a szerelmi kapcsolat! Párizs külvárosába vitt minket a kocsi, ami telis tele volt kertes házakkal. A legnagyobbak közül az egyiknél megálltunk és kiszálltunk. Hiába volt vak sötétség, az utcai lámpák kellően megvilágították annyira a házat, hogy látsszon mennyire gyönyörű. Pár lépcső volt a nagy terasz előtt, ahonnét a bejárat nyílt. Elég volt belépni az előszobába, mindenhonnan sütött a tisztaság, és a rend. A kicsit antik stílus csak még szebbé tette.
-Nos, kedveskéim! Gyertek velem, megmutatom a szobátokat!
Elindultunk az emeletre, és nagy meglepetésemre Damien is a sarkunkban volt, bőröndjével a kezében. Biztosan az ő szobája is fent van.
-Jessie, ez lesz a te szobád! – nyitotta ki előttem az ajtót, és meghökkenve, de boldogan láttam meg az egy személyes ágyat.
-Jackson ez meg a tiéd. Remélem nem bánjátok, hogy külön fogtok aludni. Egész nap úgyis együtt lesztek.
-Nem, nem gond! – válaszolta nagy egyszerűséggel Jackson.
Az ő szobája jóval arrébb volt, mint az enyém, de egy folyosón voltunk. Mikor Ceciliával eltűntek a szemem elől, Damien közvetlen az enyém mellett lévő ajtón benyitott, majd elmosolyogta magát, és kacsintott. Mielőtt átlépte volna a küszöböt, a karja után kaptam, mert valami motoszkált az agyamban.
-Na jó. Mit csináltál?
-Nem akartál vele aludni…vagy tévedek? – húzta fel egyik szemöldökét.
-Persze, hogy nem!
-Akkor maradj csöndben! Megmondtam, hogy segítek neked, és betartom a szavam!