Sziasztok! Bocsánat a késésért, de most már itt a friss! Nem történik benne sok minden, de talán felvezet egy-két dolgot! :) Többet nem árulok el! :)
Jó olvasást!
Üdv: Lauren :)
Amint leraktam a telefont, rohantam Audrey-hoz. Kivágódtam a bejárati ajtón és addig csengettem nála, amíg be nem engedett. Ha valaki látott volna, azt hiszi, hogy egy komplett idióta vagyok. Nagy karikás szemekkel, dühösen nyitott ajtót.
-Eric, normális vagy? Úgy nyomod a csengőt, mintha vészhelyzet lenne!
-Audrey nem fogod elhinni! Jessie telefonált!
-Telefonált? Várj gyere be, ne itt kint beszéljük meg!
Alig, hogy beléptem az előszobába, már kérdések hada zúdult rám.
-Komolyan telefonált? Mikor? Miért nem nekem? Hol van most? Egyben van?
-Igen egyben van, de azt nem mondta el, hogy hol. És nincs két perce.
-Van telefonszámod?
-Öö, azt hiszem kiírta. – meg is kerestem a hívások között, majd a kezébe adtam – Tessék.
-Milyen ország az, aminek 33-as az előhívója? – nézett rám reménytelt tekintettel.
-Honnan tudjam? De gyere, be van kapcsolva a laptopom.
Visszementünk hozzám, és a szobámban egyből a gép elé vetettük magunkat. Beírtam a keresőbe, hogy „előhívó számok”, és az első találatra rá is klikkeltem.
-Ha ketten nézzük, akkor egyikőnk csak kiszúrja a 0033-at! – mondtam.
Lassan néztük sorba az országokat, amik betűrendben voltak. Remélem nem egy z-betűs országra bukkanunk majd rá. Egyre mentünk lejjebb, mikor Audrey elkiáltotta magát.
-Meg van!
-Hol?
-Ott, nem látod? Franciaország!
És tényleg. Franciaország előhívója 0033.
-Tudtad, hogy a turné első három megállójában benne van Párizs? – kérdeztem széles vigyorral, amit ha akartam volna se tudnak rólam levakarni.
Nem mondott semmit, csak sikítozni és ugrálni kezdett. Jót nevettem rajta, majd a nyakamba ugrott.
-Hozd vissza Jessie-t! Tudom milyen rossz egyedül a lakásban?
-Az a helyzet, hogy itt van egy kis bökkenő...
-Bökkenő? – hátrált egy kicsit.
-A turnén kívül most már nem igazán utazhatok el, na meg… áhh, mindegy!
-Nem mindegy! Fejezd be!
-Jackson rámállított egy fazont! Valószínűleg minden lépésemről tud, és ha megpróbálok eljutni Jessie-hez, akkor nem biztos, hogy eljutok a reptérig. Ezt is tőle tudom.
-Hogy mi van? Ez nem normális! Komolyan! – csapkolódott.
-De azt is mondta, hogy hívni fog, amikor tud. Ajj, ha tehetném, most azonnal repülőre ülnék és meg sem állnék addig, amíg nem jönne velem szembe az utcán!
-Nyugi, oké? Megoldjuk ezt is! Holnap beszélj Tom-mal, hátha elenged, vagy tud csinálni valamit. Ha Jessie megtudja, hogy Franciában is koncertet adsz, és most csak igazolni tudom, amit a nagyfőnököd mondott, tuti, hogy nem hagyja ki. Persze, ha el tud lógni, vagy le tudja magáról vakarni Jack-et.
-Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, főleg most!
-Mi is segítünk neked! Számíthatsz ránk!
Jessie szemszöge//
Finom epres illatra ébredtem, amit az éjjeli szekrényen gőzölgő tea árasztott magából. Biztos nem Jackson hozta a bögre finomságot, de akkor ki? Belekortyoltam, és visszaraktam a kis szekrényre. Lassan körbenéztem a szobán és a redőnyön beszűrődő fényben néhány tárgy körvonalazódott ki. Magamra akartam húzni nyakig a takarót a hajnali hűvösebb idő miatt, de nem tudtam. Valami nehéz van rajta. Felemelkedtem és megláttam pár ruhadarabot. Egy szürke melegítőnadrág, egy fekete passzos rövid ujjú felső és a szetthez illő szürke pulóver. Nem értettem, hogyan kerültek oda, de az órára pillantva úgy döntöttem, kicsit később is ráérek vele foglalkozni. Háromnegyed öt volt, és teljesen kiment az álom a szememből. Mintha nyolc, vagy kilenc órát aludtam volna, pedig alig négyet…Na mindegy…Félretoltam a ruhákat, és immár teljesen betakarózva feküdtem újdonsült ágyamban. A redőny lyukacsain beszűrődő fénypontokat figyeltem, ahogyan vándorolnak ugyan abban a tempóban, ugyan olyan távolságra egymástól.
Nem tudtam dűlőre jutni magammal, mert álmos sem voltam, de felkelni sem volt túl nagy kedvem, mégis az utóbbi mellett döntöttem. Kimásztam a meleg takaró alól, felhúztam az erkélyajtó előtt a redőnyt, és máris szívhattam magamba a D-vitamint. Elfordítottam a zárban a kulcsot, de amint ajtót nyitottam megcsapott a hideg levegő. Megborzongásom után végül kiléptem az erkélyre, és nagyot nyújtóztam. A felkelő nap gyönyörű, romantikus látványt nyújtott – feltéve, ha van kivel élvezned. Esetemben még egy telefon sem volt kéznél, hogy megörökítsem a szemkápráztató pillanatot. Hirtelen zajt hallottam a hátam mögött, mire ijedten megperdültem. Megkönnyebbülten láttam meg Damien-t a másik ajtóban.
-Jó reggel! – üdvözölt egy nagy ásítás közepette.
-Neked is!
-Szép mi? – biccentett fejével a látvány felé.
-Az nem kifejezés! Ehhez hasonló dolgokat mindig lefényképezek. Imádom a természeti jelenségeket, de momentán még telefonom sincs.
-Akkor most felhatalmazlak rá, hogy bármikor használhasd az enyémet! – lépett mellém.
-Dehogy is! Majd valahogy visszaszerzem, csak egy kis időbe telik.
Hitetlenkedő tekintetét látva én is rájöttem, hogy ezt nem gondolhattam komolyan. Semmi garancia nincs rá, hogy még meg van a mobilom, szóval vagy elfogadom Damien ajánlatát, vagy veszek egy újat magamnak. Megint egy szó nélkül tűnt el mellőlem, és nem foglalkozva azzal, hogy hova megy, vagy mire készül a korlátnak támaszkodva szívtam az egyre melegedő napfényt.
-Jessie! – mire hátrafordítottam a fejem, jótevőm már le is fotózott.
-Ne már! Most ezt muszáj volt?
-Igen, mert Eric várja rólad a híreket! Gondolom…
-Ugye nem akarod neki elküldeni? – ezt most tényleg komolyan gondolja?
-Miért ne?
-Mert én azt mondtam!
-Akkor küld el neki te! – adta át - Tudod mit mondtam a tarifákról?! Én addig lemegyek, megnézem fent van e már valaki.
Kicsit megilletődve néztem a szobájában eltűnő alakot, közben a telefont szorongattam. Jobban megnézve a képet, hasonlóan festettem rajta, mint ahogy reggel szoktam. Kócosan, sápadt arccal. Most már egy belső késztetést is éreztem, hogy elküldjem a képet, de inkább egy más megoldás mellett döntöttem. Gyorsan megigazítottam az ablak tükrében a hajam, és magamról csináltam egy másik – jobb – képet, háttérben a fényárral. A kép alá írtam egy kis üzenetet is.
„Jó reggelt! Kár, hogy nem veled élvezhetem a napfelkeltét! Nagyon hiányzol! Szeretlek!
Jessie”
Pár másodperc múlva már a Küldés gombot nyomtam. Amíg nem látta senki, gyorsan beszaladtam a szomszéd szoba nyitott ajtaján, és leraktam az ágyra a telefont. Damien szobájáról – épp úgy, mint a többi helységről is – sütött a tisztaság, és az elegancia. A fenyő bútorok nem varázsoltak antik hatást, de egy fiúnak talán nincs is rá szüksége! A világoskék fal pedig még érdekesebbé tette. De inkább hagyjuk máskorra a nézelődést, mielőtt visszajön és azt hiszi, hogy kutatok nála. Nagy léptekkel visszamentem eredeti helyemre, majd a szobámba. Amíg Damien nem jön vissza, lezuhanyzom. Felkaptam a ruhákat az ágyról – mert momentán egy darab ruhám nem volt velem – és bementem a szobámhoz tartozó fürdőbe.
Álltam a tus alatt a zuhanyzóban és hosszú ideig folyattam magamra a meleg vizet, közben járt az agyam. Munkám már biztosan nincs Jack-nek köszönhetően, mert, hogy egy szó nélkül ne menjek be dolgozni, az lehetetlen. Ha volt valami dolgom szabadságot kértem. De most mi a helyzet? Nem szóltam, és egy egyik napról a másikra megüresedett a helyem. Nem is tudom mi történt volna, ha ez a család nem ajánlja fel, hogy lakhatunk náluk. Kiszálltam a zuhany alól, megtörölköztem és felvettem a melegítőszettet. Mintha az én ruhám lenne…Azt hittem nagy lesz, de pont jó. Most már érdekel, hogy ki hozta be a szobámba! Kinyitottam az ajtót, de a látvány miatt megtorpantam a küszöbön.
-Jó reggelt! – mondta Jackson ördögi vigyorral.
-Jobbat! – majd az ágyra dobva a ruhát sietős léptekkel elindultam az ajtó irányába, hogy kijussak a folyosóra.
-Állj csak meg! – ugrott elém – Elég furcsa, hogy pont te kaptad az unokával szomszédos szobát, nem gondolod?
-Ezzel most arra célzol, hogy én tehetek róla, hogy pont ezt kaptam? Cserélhetünk, ha gondolod! – vágtam neki flegmán.
-És el sem köszöntél tegnap este!
-Már bocsáss meg! Én még fent voltam, miközben te már húztad a lóbőrt! Neked kellett volna elköszönni, hogy bocs elmentem aludni! Na meg, semmi okod nincs rá, hogy szemrehányást tegyél nekem! Azt hiszem, te tehetsz róla, hogy ide kényszerültem!
-És nem tetszik?
-Nem, nagyon nem!
-Pedig mostantól annyit lehetünk együtt, amennyit akarod!
-Nem fogod fel, hogy nem akarok tőled semmit? Főleg nem veled leni! A puszta lényed is irritál! – félretoltam és kimentem a folyosóra.
Hat óra múlt egy pár perccel. Lementem a lépcsőn, de hallottam a lépteket közeledni. Pont, mint mikor elkaptak Molly-val. Sietősre vettem a figurát, hogy beérjek a konyhába. Szerencsére, már mindenki fent volt, így már csak mi hiányoztunk.
-Jó reggelt mindenkinek!
-Szia Jessie! Kérsz reggelit? – kérdezte Cecilia.
-Igen kérek!
A három bárszék közül az egyiken Damien ült, én pedig lehuppantam mellé.
-Segíts! – súgtam oda neki.
Hátra pillantott, mire Jack is feltűnt a helységben.
-Tojásrántotta virslivel. Szeretitek? – tartotta elénk a tányérokat Louis.
-Jöhet! – mondtam egy mosolyt erőltetve az arcomra.
-Nem tudom mennyire vagytok sportemberek, de lenne kedvetek eljönni velem futni? – tette fel az általam már megválaszolt kérdést a mellettem ülő fiú.
-Hát, nem igazán szoktunk ilyeneket csinálni, úgyhogy inkább kihagyjuk! – ült le a harmadik székre Jack.
-Beszélj a magad nevében! Én szívesen elmegyek! Úgy is ki akartam már próbálni, milyen minden reggel futni! Mikor megyünk?
-Reggeli után?
-Rendben! – mondtam, közben megkaptuk a reggelinket, és falatozni kezdtünk.
-Jessie, biztos vagy benne? Tudod, hogy fájni szokott a térded!
-Nincs semmi baja a térdemnek! Soha nem is volt!
Ezzel a lepattintó mondattal kihívtam az ördöggel a csatát. Ha most nem lett volna ott senki, biztos nem úszom meg egy gyilkos pillantással. Kaptunk még abból a finom teából, amit az ágyam mellett is találtam, és a gyors reggeli után elindultam fel, hogy kicsit rendbe szedjem, ami a fejemet illeti. El sem jutottam a lépcső első fokáig, s már meg is ragadta a karom.
-Mit képzelsz te magadról? Ha azt mondom, hogy nem megyünk, akkor nem megyünk! Világos?
-Örülj, hogy még nem tálaltam ki nekik, hogy miért is vagyok itt igazából! Mert már nagyon kikívánkozik! És engedj el! – próbáltam egy mozdulattal kirántani a karom a markolatából, de nem sikerült.
-Nem engedlek el! Az lesz, amit én mondok!
Ezúttal még szorosabban tartott, és már centire voltam attól, hogy beteljen a pohár.
-Engedj már el, ez fáj!
-Mi van itt? – hallottam meg Damien hangját, aki oda lépett mellénk – Illem órát kell tartsak, hogy hogyan bánjuk egy lánnyal?
-Ne szólj bele jó? Az én barátnőm! A tiéddel azt csinálsz, amit akarsz!
-Ha így folytatod, nem lesz az túl sokáig!
Kapva az alkalmon, gyorsan felmentem a lépcsőn és bezártam magam mögött az ajtót, hogy még véletlenül se jöjjön be egy betolakodó. A fürdőben talált fésűvel átfésültem a hajam, majd lófarokba kötöttem. Sminket nem tettem fel, mivel nem volt, de futáshoz nem is kell! Felvettem a cipőmet, majd kizártam az ajtót és lementem a bejárathoz, ahol már Damien két üveg vízzel a kezében várt rám.
-Mehetünk?
-Persze! – Jacksonra pillantva a gyűlöletem csak még nagyobb lángra kapott.
Már halott lennék, ha ölni tudna a szemével. Ezért még szorulni fogok, de nem érdekel! Hamarosan el fog tűnni az életemből, és ha, kell magam gondoskodom róla!
-Eric, normális vagy? Úgy nyomod a csengőt, mintha vészhelyzet lenne!
-Audrey nem fogod elhinni! Jessie telefonált!
-Telefonált? Várj gyere be, ne itt kint beszéljük meg!
Alig, hogy beléptem az előszobába, már kérdések hada zúdult rám.
-Komolyan telefonált? Mikor? Miért nem nekem? Hol van most? Egyben van?
-Igen egyben van, de azt nem mondta el, hogy hol. És nincs két perce.
-Van telefonszámod?
-Öö, azt hiszem kiírta. – meg is kerestem a hívások között, majd a kezébe adtam – Tessék.
-Milyen ország az, aminek 33-as az előhívója? – nézett rám reménytelt tekintettel.
-Honnan tudjam? De gyere, be van kapcsolva a laptopom.
Visszementünk hozzám, és a szobámban egyből a gép elé vetettük magunkat. Beírtam a keresőbe, hogy „előhívó számok”, és az első találatra rá is klikkeltem.
-Ha ketten nézzük, akkor egyikőnk csak kiszúrja a 0033-at! – mondtam.
Lassan néztük sorba az országokat, amik betűrendben voltak. Remélem nem egy z-betűs országra bukkanunk majd rá. Egyre mentünk lejjebb, mikor Audrey elkiáltotta magát.
-Meg van!
-Hol?
-Ott, nem látod? Franciaország!
És tényleg. Franciaország előhívója 0033.
-Tudtad, hogy a turné első három megállójában benne van Párizs? – kérdeztem széles vigyorral, amit ha akartam volna se tudnak rólam levakarni.
Nem mondott semmit, csak sikítozni és ugrálni kezdett. Jót nevettem rajta, majd a nyakamba ugrott.
-Hozd vissza Jessie-t! Tudom milyen rossz egyedül a lakásban?
-Az a helyzet, hogy itt van egy kis bökkenő...
-Bökkenő? – hátrált egy kicsit.
-A turnén kívül most már nem igazán utazhatok el, na meg… áhh, mindegy!
-Nem mindegy! Fejezd be!
-Jackson rámállított egy fazont! Valószínűleg minden lépésemről tud, és ha megpróbálok eljutni Jessie-hez, akkor nem biztos, hogy eljutok a reptérig. Ezt is tőle tudom.
-Hogy mi van? Ez nem normális! Komolyan! – csapkolódott.
-De azt is mondta, hogy hívni fog, amikor tud. Ajj, ha tehetném, most azonnal repülőre ülnék és meg sem állnék addig, amíg nem jönne velem szembe az utcán!
-Nyugi, oké? Megoldjuk ezt is! Holnap beszélj Tom-mal, hátha elenged, vagy tud csinálni valamit. Ha Jessie megtudja, hogy Franciában is koncertet adsz, és most csak igazolni tudom, amit a nagyfőnököd mondott, tuti, hogy nem hagyja ki. Persze, ha el tud lógni, vagy le tudja magáról vakarni Jack-et.
-Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, főleg most!
-Mi is segítünk neked! Számíthatsz ránk!
Jessie szemszöge//
Finom epres illatra ébredtem, amit az éjjeli szekrényen gőzölgő tea árasztott magából. Biztos nem Jackson hozta a bögre finomságot, de akkor ki? Belekortyoltam, és visszaraktam a kis szekrényre. Lassan körbenéztem a szobán és a redőnyön beszűrődő fényben néhány tárgy körvonalazódott ki. Magamra akartam húzni nyakig a takarót a hajnali hűvösebb idő miatt, de nem tudtam. Valami nehéz van rajta. Felemelkedtem és megláttam pár ruhadarabot. Egy szürke melegítőnadrág, egy fekete passzos rövid ujjú felső és a szetthez illő szürke pulóver. Nem értettem, hogyan kerültek oda, de az órára pillantva úgy döntöttem, kicsit később is ráérek vele foglalkozni. Háromnegyed öt volt, és teljesen kiment az álom a szememből. Mintha nyolc, vagy kilenc órát aludtam volna, pedig alig négyet…Na mindegy…Félretoltam a ruhákat, és immár teljesen betakarózva feküdtem újdonsült ágyamban. A redőny lyukacsain beszűrődő fénypontokat figyeltem, ahogyan vándorolnak ugyan abban a tempóban, ugyan olyan távolságra egymástól.
Nem tudtam dűlőre jutni magammal, mert álmos sem voltam, de felkelni sem volt túl nagy kedvem, mégis az utóbbi mellett döntöttem. Kimásztam a meleg takaró alól, felhúztam az erkélyajtó előtt a redőnyt, és máris szívhattam magamba a D-vitamint. Elfordítottam a zárban a kulcsot, de amint ajtót nyitottam megcsapott a hideg levegő. Megborzongásom után végül kiléptem az erkélyre, és nagyot nyújtóztam. A felkelő nap gyönyörű, romantikus látványt nyújtott – feltéve, ha van kivel élvezned. Esetemben még egy telefon sem volt kéznél, hogy megörökítsem a szemkápráztató pillanatot. Hirtelen zajt hallottam a hátam mögött, mire ijedten megperdültem. Megkönnyebbülten láttam meg Damien-t a másik ajtóban.
-Jó reggel! – üdvözölt egy nagy ásítás közepette.
-Neked is!
-Szép mi? – biccentett fejével a látvány felé.
-Az nem kifejezés! Ehhez hasonló dolgokat mindig lefényképezek. Imádom a természeti jelenségeket, de momentán még telefonom sincs.
-Akkor most felhatalmazlak rá, hogy bármikor használhasd az enyémet! – lépett mellém.
-Dehogy is! Majd valahogy visszaszerzem, csak egy kis időbe telik.
Hitetlenkedő tekintetét látva én is rájöttem, hogy ezt nem gondolhattam komolyan. Semmi garancia nincs rá, hogy még meg van a mobilom, szóval vagy elfogadom Damien ajánlatát, vagy veszek egy újat magamnak. Megint egy szó nélkül tűnt el mellőlem, és nem foglalkozva azzal, hogy hova megy, vagy mire készül a korlátnak támaszkodva szívtam az egyre melegedő napfényt.
-Jessie! – mire hátrafordítottam a fejem, jótevőm már le is fotózott.
-Ne már! Most ezt muszáj volt?
-Igen, mert Eric várja rólad a híreket! Gondolom…
-Ugye nem akarod neki elküldeni? – ezt most tényleg komolyan gondolja?
-Miért ne?
-Mert én azt mondtam!
-Akkor küld el neki te! – adta át - Tudod mit mondtam a tarifákról?! Én addig lemegyek, megnézem fent van e már valaki.
Kicsit megilletődve néztem a szobájában eltűnő alakot, közben a telefont szorongattam. Jobban megnézve a képet, hasonlóan festettem rajta, mint ahogy reggel szoktam. Kócosan, sápadt arccal. Most már egy belső késztetést is éreztem, hogy elküldjem a képet, de inkább egy más megoldás mellett döntöttem. Gyorsan megigazítottam az ablak tükrében a hajam, és magamról csináltam egy másik – jobb – képet, háttérben a fényárral. A kép alá írtam egy kis üzenetet is.
„Jó reggelt! Kár, hogy nem veled élvezhetem a napfelkeltét! Nagyon hiányzol! Szeretlek!
Jessie”
Pár másodperc múlva már a Küldés gombot nyomtam. Amíg nem látta senki, gyorsan beszaladtam a szomszéd szoba nyitott ajtaján, és leraktam az ágyra a telefont. Damien szobájáról – épp úgy, mint a többi helységről is – sütött a tisztaság, és az elegancia. A fenyő bútorok nem varázsoltak antik hatást, de egy fiúnak talán nincs is rá szüksége! A világoskék fal pedig még érdekesebbé tette. De inkább hagyjuk máskorra a nézelődést, mielőtt visszajön és azt hiszi, hogy kutatok nála. Nagy léptekkel visszamentem eredeti helyemre, majd a szobámba. Amíg Damien nem jön vissza, lezuhanyzom. Felkaptam a ruhákat az ágyról – mert momentán egy darab ruhám nem volt velem – és bementem a szobámhoz tartozó fürdőbe.
Álltam a tus alatt a zuhanyzóban és hosszú ideig folyattam magamra a meleg vizet, közben járt az agyam. Munkám már biztosan nincs Jack-nek köszönhetően, mert, hogy egy szó nélkül ne menjek be dolgozni, az lehetetlen. Ha volt valami dolgom szabadságot kértem. De most mi a helyzet? Nem szóltam, és egy egyik napról a másikra megüresedett a helyem. Nem is tudom mi történt volna, ha ez a család nem ajánlja fel, hogy lakhatunk náluk. Kiszálltam a zuhany alól, megtörölköztem és felvettem a melegítőszettet. Mintha az én ruhám lenne…Azt hittem nagy lesz, de pont jó. Most már érdekel, hogy ki hozta be a szobámba! Kinyitottam az ajtót, de a látvány miatt megtorpantam a küszöbön.
-Jó reggelt! – mondta Jackson ördögi vigyorral.
-Jobbat! – majd az ágyra dobva a ruhát sietős léptekkel elindultam az ajtó irányába, hogy kijussak a folyosóra.
-Állj csak meg! – ugrott elém – Elég furcsa, hogy pont te kaptad az unokával szomszédos szobát, nem gondolod?
-Ezzel most arra célzol, hogy én tehetek róla, hogy pont ezt kaptam? Cserélhetünk, ha gondolod! – vágtam neki flegmán.
-És el sem köszöntél tegnap este!
-Már bocsáss meg! Én még fent voltam, miközben te már húztad a lóbőrt! Neked kellett volna elköszönni, hogy bocs elmentem aludni! Na meg, semmi okod nincs rá, hogy szemrehányást tegyél nekem! Azt hiszem, te tehetsz róla, hogy ide kényszerültem!
-És nem tetszik?
-Nem, nagyon nem!
-Pedig mostantól annyit lehetünk együtt, amennyit akarod!
-Nem fogod fel, hogy nem akarok tőled semmit? Főleg nem veled leni! A puszta lényed is irritál! – félretoltam és kimentem a folyosóra.
Hat óra múlt egy pár perccel. Lementem a lépcsőn, de hallottam a lépteket közeledni. Pont, mint mikor elkaptak Molly-val. Sietősre vettem a figurát, hogy beérjek a konyhába. Szerencsére, már mindenki fent volt, így már csak mi hiányoztunk.
-Jó reggelt mindenkinek!
-Szia Jessie! Kérsz reggelit? – kérdezte Cecilia.
-Igen kérek!
A három bárszék közül az egyiken Damien ült, én pedig lehuppantam mellé.
-Segíts! – súgtam oda neki.
Hátra pillantott, mire Jack is feltűnt a helységben.
-Tojásrántotta virslivel. Szeretitek? – tartotta elénk a tányérokat Louis.
-Jöhet! – mondtam egy mosolyt erőltetve az arcomra.
-Nem tudom mennyire vagytok sportemberek, de lenne kedvetek eljönni velem futni? – tette fel az általam már megválaszolt kérdést a mellettem ülő fiú.
-Hát, nem igazán szoktunk ilyeneket csinálni, úgyhogy inkább kihagyjuk! – ült le a harmadik székre Jack.
-Beszélj a magad nevében! Én szívesen elmegyek! Úgy is ki akartam már próbálni, milyen minden reggel futni! Mikor megyünk?
-Reggeli után?
-Rendben! – mondtam, közben megkaptuk a reggelinket, és falatozni kezdtünk.
-Jessie, biztos vagy benne? Tudod, hogy fájni szokott a térded!
-Nincs semmi baja a térdemnek! Soha nem is volt!
Ezzel a lepattintó mondattal kihívtam az ördöggel a csatát. Ha most nem lett volna ott senki, biztos nem úszom meg egy gyilkos pillantással. Kaptunk még abból a finom teából, amit az ágyam mellett is találtam, és a gyors reggeli után elindultam fel, hogy kicsit rendbe szedjem, ami a fejemet illeti. El sem jutottam a lépcső első fokáig, s már meg is ragadta a karom.
-Mit képzelsz te magadról? Ha azt mondom, hogy nem megyünk, akkor nem megyünk! Világos?
-Örülj, hogy még nem tálaltam ki nekik, hogy miért is vagyok itt igazából! Mert már nagyon kikívánkozik! És engedj el! – próbáltam egy mozdulattal kirántani a karom a markolatából, de nem sikerült.
-Nem engedlek el! Az lesz, amit én mondok!
Ezúttal még szorosabban tartott, és már centire voltam attól, hogy beteljen a pohár.
-Engedj már el, ez fáj!
-Mi van itt? – hallottam meg Damien hangját, aki oda lépett mellénk – Illem órát kell tartsak, hogy hogyan bánjuk egy lánnyal?
-Ne szólj bele jó? Az én barátnőm! A tiéddel azt csinálsz, amit akarsz!
-Ha így folytatod, nem lesz az túl sokáig!
Kapva az alkalmon, gyorsan felmentem a lépcsőn és bezártam magam mögött az ajtót, hogy még véletlenül se jöjjön be egy betolakodó. A fürdőben talált fésűvel átfésültem a hajam, majd lófarokba kötöttem. Sminket nem tettem fel, mivel nem volt, de futáshoz nem is kell! Felvettem a cipőmet, majd kizártam az ajtót és lementem a bejárathoz, ahol már Damien két üveg vízzel a kezében várt rám.
-Mehetünk?
-Persze! – Jacksonra pillantva a gyűlöletem csak még nagyobb lángra kapott.
Már halott lennék, ha ölni tudna a szemével. Ezért még szorulni fogok, de nem érdekel! Hamarosan el fog tűnni az életemből, és ha, kell magam gondoskodom róla!
Szia!
VálaszTörlésImádom a részt! Ez a Damien még jobban szimpibb srác. :D imádom^^
JAckson pedig :@ Pfuuuuuu :@ Szééétverem.
Siess a résszel puszi