33.fejezet - Megérkezés

Sziasztok! Sajnos nem tudtam péntekre hozni a frisset, de mára nagyon igyekeztem!

Először: Nagyon-nagyon szeretném megköszönni Myka-nek az előző fejezetemhez írt kommentjét! Annyira jól esett! Szabályosan repdestem örömömben. Örülök, hogy elnyerte a tetszésed és a többiek tetszését is az oldal. Én is próbálok több helyen rendszeres kommentelő lenni, úgyhogy elnézést attól, akinél talán egyszer-egyszer elmarad egy komi, de nagyon igyekszem. Betty, neked is köszönöm a komit! :)

Másodszor: Hoztam nektek egy képet, amin Eric, a szülei és a nővére (Lina) láthatóak és elengedhetetlen ehhez a fejihez. Szerintetek ki kire hasonlít?

Jó olvasást mindenkinek!

Üdv: Lauren :)

Nem hiszek a szememnek! Mit művel Eric? Ahogy ezzel a kislánnyal bánik, az egyszerűen elképesztő! Miért nem mesélt arról, hogy ennyire szereti a gyerekeket? Mondjuk ebben biztosan nagy szerepet játszanak a testvérei is. Csak ámulok és bámulok. Az, hogy kétszer is megcsókolt 'nyilvánosan', most már tényleg elindította azt a folyamatot, minek következtében lassan vége a titoknak. Eric Saade-nak új barátnője van, aki jelen esetben én magam vagyok. Félek...Remeg a gyomrom az idegességtől, hogy mi jön ezután. Ki fogjuk bírni, vagy pont az újságírók fognak eltaszítania minket egymástól? Ez a jövő titka. Én minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy az utóbbi ne történjen meg, de vajon Eric is?

Nem egész egy órás út után leszállt a gép, elbúcsúztunk Bellától és a terminálok felé indultunk. Levettük a szalagról a bőröndöket és úgy, mint Stockholmban, összefűzött ujjakkal vettük célba a kijáratot.
-Nézd csak, ott vannak! - biccentett a fejével előre, és meg is akadt a szemem két elevenen integető személyen.
Az egyik egy szőke hajú lány, kb. egymagas velem, a másik pedig egy idősebb férfi, csillogó tekintettel, bajusszal.
-Eric! - rohant oda hozzánk a lány és Eric nyakába ugrott.
-Lina! Úgy hiányoztál!
-Hát még te, öcskös! - borzolta össze a sztár haját, aki fintorogva tovább mosolygott.
-Helló Eric! - csatlakozott a férfi is.
-Szia apa! - veregették meg egymás hátát az ölelésben.
Illedelmesen vártam, amíg üdvözlik egymást, aztán Lina felém fordult.
-Te vagy Eric új barátnője igaz?
-Szia! Igen. Jessie vagyok. Örülök, hogy megismerhetlek.
-Részemről a szerencse. Lina vagyok, Eric nővére. Én vagyok a legidősebb.
-Üdvözöllek Helsingborgban Jessie! Walid vagyok. - fogtam vele kezet - Nos, akkor mehetünk?
-Persze! - mondtuk közösen Eric-kel.
A fiúk mentek elöl, mi meg Linával mögöttük pár méterre.
-Már épp ideje volt, hogy Öcsi új barátnő után nézzen! Ki nem állhattam Molly-t. A folyamatos hisztijei az őrületbe kergettek. Remélem te nem vagy ilyen. - vetette rám kérdő pillantását.
-Nem! Dehogy. Ami azt illeti, volt már szerencsém Molly-hoz és nem lettünk barátnők!
Közben odaértünk a kocsihoz, beraktuk a csomagokat és Walid be is ült a volán mögé.
-Kicsim, nagy baj lenne, ha előre ülnék apa mellé, te meg hátra Linához?
Megfordult a fejemben, hogy nem feltétlenül fogok most Eric mellett ülni, de nem bántam. Ránéztem a szőkeségre és elmosolyodtam.
-Nem baj! Jó fejnek tűnik a nővéred. Azt hiszem megleszünk hátul!
-Oké. Hölgyeim? - az autó mellé lépve kinyitotta nekünk az ajtót, majd bemásztunk hátra. Eric is beszállt és azonnal indultunk.
-Figyelj csak. - súgta oda Lina, mire közelebb hajoltam – Nem tudom mennyire tudsz nagy hatással lenni Eric-re, de, mivel holnap lesz a szülinapja meglepetésbulit szerveztünk neki. De ő erről nem tud semmit.
-És mi lenne a dolgom?
-Rá kéne vedd, hogy mutassa meg neked a várost. Persze, anyával majd mi is megemlítjük, hogy vigyen el téged és addig mi elő tudunk készülni.
-Jól hangzik.
-Megpróbálod? - nézett rám bociszemekkel.
-Persze, mindenben szívesen segítek!
Erre Lina elém tartotta a kezét én meg belecsaptam a tenyerébe, és kissé hangosan felnevettünk.
-Héj, mi folyik ott a hátsó ülésen? - fordult hátra nevetésünk tárgya.
-Éppen téged beszéltünk ki! - vágta oda a nővére.
-Tényleg? És mit tudtál meg?
-Mivel te még kiskorú vagy, nem mondhatom el. - húzta továbbra is Eric agyát.
-Nem vagyok kiskorú! Már rég nem! - a sértődött arckifejezésére és a hangnemére elnevettem magam -  Te pedig ne nevess, mert megbánod!
-Hű, most azt hiszem nagyon beijedt. Nézd, hogy reszket. - mutatott rám Lina.
Esélyem sem volt megszólalni, de jókat nevettem, ahogy oltották egymást. Nem csodálom, ha hiányozott Eric-nek a családja.
-Még szerencse, hogy nem egymás mellett ültök. - jelentette ki Walid – Képzeld Jessie. Kiskorukban nem lehetett őket egymás mellé ültetni, mert valami biztos, hogy történt. Vagy az ebéd landolt az egyikük arcában, vagy megtépték egymás haját. De mindig verekedés lett a vége.
-Igen és mindig Eric kezdte!
-Nem igaz!
-A jó testvérpár! - címeztem a civakodó párosnak.

Rövidesen megérkeztük Eric édesanyja házához. Walid a kocsibejárón leállította az autót és kiszálltunk. Amint meghallották az ajtók csapódását, már nyílt is az ajtó. Eric mesélt a népes családról, de nagy meglepetésemre csak egyetlen ember lépte át a küszöböt. Semmi kétség, ő lehet mindenki kedvencének anyukája.
-Sziasztok!
-Szia anya! - ölelte meg a hölgyet szorosan Eric – Ő itt Jessie, a barátnőm.
-Üdv nálunk Jessie! Marlene vagyok.
-Helló. - fogtam vele kezdet, közben kiszedték a többiek a bőröndjeinket.
-Bezzeg nekünk nem mutattad be! - kötözködött újra Lina – Ha meg nem szólítom, lehet, hogy még most sem tudnám a nevét!
-Be akartam, de nem hagytál rá időt!
Újra mosolyt csaltak az arcomra, mikor összenéztem Marlene-nel.
-Jobb, ha hozzászoksz, mert állandóan ezt csinálják. - forgatta a szemeit, közben beinvitált a házba.
-Igen, egész úton húzták egymás idegeit, de vicces őket így látni.

A házba érve kellemes, otthonos hangulat uralkodott. A fő szín nagyrészt a narancs és a barack szín volt. A bútorok finoman kidolgozott fából készültek, így fel sem tűnt, hogy egy hatalmas városban vagyunk. Inkább egy vidéki ház látszatát keltette. A konyha egyben volt az ebédlővel és a nappalival, így azt hiszem ez volt a legnagyobb helység az egész házban. Az asztal szépen meg volt terítve és a különböző fűszerek illata megtöltötte meg a levegőt. Helyet foglaltam az egyik kisebb pult mellett elhelyezett bárszéken.
-Szomjas vagy?
-Igen egy kicsit.
-Narancslé megfelel? - mosolygott rám a hűtőből kivett dobozzal.
-Igen, köszönöm.
-Hol vannak a többiek? Kong a ház az ürességtől. - rakta le a kisebbik bőröndöt Eric a nappaliba érve.
Ez a kérdés már engem is foglalkoztatott.
-A lányok és Arvid a nagyinál vannak, de holnap megyek értük. Már nagyon vártak téged.
-Apa?
-Tessék?! - jelent meg Walid is ebben a minutumban.
-A többiek?
-Otthon vannak. Marlene-nel úgy beszéltük meg, hogy ma pihenjétek ki az utat, mert holnaptól úgysem lesz egy perc nyugtotok sem, ha elhozzuk a gyerekeket.
-Hát, végülis logikus, csak azt hittem, hogy alig szállok majd ki a kocsiból és letámadnak, de rendben. Továbbgondolva, most nem bírnám ki, ha mind rajtam lógnának. - indult meg felém, de Lina ott somfordált mögötte ördögi vigyorral az arcán.
Nekifutott és Eric hátára ugrott, ő pedig egy nagy nyögéssel fejezte ki nemtetszését.
-De engem még kibírsz ugye? Ugye öcsikém?
-Ha nagyon muszáj! De szállj le rólam, mert tudom, hogy csikis vagy! - Lina, mint a bolha, úgy ugrott le Eric-ről a fenyegetés hallatán.
Belekortyoltam a narancslémbe, mikor Eric kezei a derekam köré fonódtak és állát a vállamnak támasztotta. Erre minden kíváncsi tekintet ránk szegeződött, amire persze én, mint mindig, belepirultam.
-Éhesek vagytok?
-Igen, bármi jöhet. - jelentette ki Eric.
-Jut eszembe, hogy jöttetek össze? - terelte a szót Lina, közben segített Marlene-nek odavinni a tálakat az asztalra.
-Tényleg, ez engem is érdekel!
-Segítek én is! - jelentettem ki, majd kiugrottam Eric kezei közül.
-Nők! Nem mindegy, hogy jöttek össze? Az a lényeg, hogy együtt vannak!
-Kösz apa! Egy pont oda. - mondta Eric.
-Na, de most komolyan! Hogy volt? Mi volt? Mikor volt? - kíváncsiskodott a nővére, de Eric szorgosan hallgatott.
Hárman hamar odavittünk minden tálat az asztalra, aztán helyet foglaltunk. A szülők az asztalfőn, én Eric mellett, Lina pedig az öccsével szemben.
-Szóval? Halljuk! Innen addig el nem mentek, amíg ki nem faggattunk titeket. - merte magának a levest Marlene.
-Odaköltöztek a barátnőjével a szomszédba, igaz, hogy volt barátja, de én rányomultam, ők szakítottak, és összejöttünk, pont. - hadarta el az egészet egy szuszra.
-Nemár! Ez így nem érdekes! - akadt ki Lina – Jessie, bízom benned!
-Hát jó. Tényleg a szomszédba költöztünk a barátnőmmel, és annyi kulcsot kaptunk, hogy Eric segített kibogarászni, hogy melyik nyitja az ajtót. Aztán összefutottunk egy hipermarketben, és utána együtt mentünk haza. Mivel nem Molly-val mutatkozott, egyből lecsaptak ránk az újságírók és estére már ott volt nálunk a barátom olyan ürüggyel, hogy én megcsalom, holott ő csalt meg még aznap este. Én szakítottam vele, és pár hét múlva Eric elvitt vacsorázni.
-És hova vitt? - fokozta továbbra is Lina.
-A csapat kisgépére.
-Na jó, a többi nem publikus! - szólt közbe Eric, aki velem együtt a monológom alatt elvörösödött.
Észrevettem, hogy Marlene csúnyán néz Eric-re, így feltűnés nélkül oldalba böktem. Neki is feltűnt, hogy mire gondolhatnak, így gyorsan korrigált.
-Anya, nem történt semmi, amitől félned kéne. Egyenlőre nem leszel nagymama!
Erre mindenki elnevette magát és végre megkezdhettük a korai vacsorát.

Leszedtük az asztalt, a lányok elmosogattak, Walid-tól pedig elbúcsúztunk, mert ő ugye nem itt lakik. Eric fogta a nagy bőröndöt, én a kicsit és felvittük az emeletre. Egyenesen az ő szobájába mentünk. Kinyitotta az ajtót, ledobta a csomagot az ágyra. Alig hittem a szememnek, mikor megláttam a falat.
-Lila?
-Ne szóld le, ez a kedvenc színem!
-Oké, oké, bocsánat, csak tudod eléggé szokatlan egy fiú szobájában a lila.
-Sokat is győzködtem anyát, mire megengedte.
Alig fejezte be a mondatot, kopogtak.
-Bocsánat a zavarásért. Ha gondoljátok, Jessie-nek is bekészítettem egy szobát.
-Anya...
-Jó, tőlem azt csináltok, amit akartok! - fordult meg és már ott sem volt.
Folyamatos mosolyra húzódott a szám, ahogy Eric felé néztem. Becsukta az ajtót és hozzám sietett. Egyik kezét a derekamra helyezte, másikkal eltűrt egy tincset a hajamból.
-Anya nem tudja elviselni, hogy a fia már rég nem...khm...
-Szűz. - mondtam ki helyette.
-Igen. De ezek szerint akkor választhatsz, hogy hol szeretnél aludni.
-Mit tudsz ajánlani? - öleltem körbe nyakánál.
-Csak magamat, bár a másik szobában veszélyesebb lenne a művelet.
-Akkor azt hiszem kénytelen leszek itt maradni.
-Helyes döntés! - adott egy puszit ajkaimra.

Egy kiadós zuhany után nagyon elszalad az idő és már jócskán beleértünk az éjszakába. Elindultam le a földszintre a többiekhez, de már az emeleten is hallatszott a hangoskodás.
-Ne! Eric hagyd abba! Nem hallod? Fejezd már be!
Leértem a lépcső aljára és Lina egyszer csak elviharzott előttem, Eric meg utána. A konyháig kergették egymást, de ott Eric elkapta, és csiklandozni kezdte.
-Ne! Tudod, hogy utálom, ha csikiznek! Eric!
-Addig nem hagyom abba, amíg nem kérsz bocsánatot!
-Anya! - kiabált a kínzás közepette a lány.
-Eric Khaled Saade! Azonnal engedd el a nővéredet!
-Anya! Gyalázta a Barcelonát!
-Lina, kérj bocsánatot, az öcsédtől!
-Nem!
-Lina! Légyszives! Légy te az okosabb.
-Bocsánat...
-Eric, most te jössz! - parancsolt rá az anyja, mintha öt éves lenne.
-Bocsánat...
-És most tünés! Gyerünk!
Ez igen. Velük aztán volt probléma, ha kiskorukban is ilyenek voltak és minden jel arra utal, hogy semmit sem változtak. Mindketten, mintha misem történt volna, indultak a nappali felé. Én még mindig ott álltam a lépcső alján és mikor Eric észrevett, akkor esett le neki, hogy végignéztem a műsorukat.
-Inkább nem mondok semmit! - piszkáltam.
-Rossz gyereknek mondtak minket, és ez kihat a jelenre is! Utálom, ha leszólja a Barcát!
-Ő meg utálja, ha csiklandozod. Van különbség?
-Megyek zuhanyozni.
-Oké. - ezzel eltűnt az emeleten.
Átmentem a konyhába, ahol Marlene éppen végzett az edények elrakásával.
-Minden rendben Jessie?
-Persze, csak jó éjszakát kívánni jöttem.
-Köszönöm. Neked is jóéjt!
-Jóéjt Lina!
-Nektek is!
Felértem a lépcsőkön, bementem a szobába és bebújtam az ágyba. Már félálomban voltam, mikor éreztem, hogy besüpped mellettem az ágy. Egy puha kéz a csípőmre vándorolt és Eric meleg levegővételeit éreztem a nyakamon.