35.fejezet - Szülinap és divatbemutató

Sziasztok! 

Meghoztam az új fejit! :) Nincs sok hozzáfűzni valóm. Az Eric szemszögben ne zavarjon meg titeket Jessie-ről a kép, az csak támpont, hogy jól el tudjátok képzelni a helyzetet. :) Egy zenét is beraktam út közben, azt akkor kapcsoljátok be, mikor odaértek. :)

Kellemes olvasást! :)

Üdv: Lauren :)

Mint a villám csapott le ránk az idegen hang a csendes kis templomban.
-Eric Khaled Saade, mit képzelsz magadról?
Mindketten elkaptuk a fejünket a hang irányába, és mielőtt szólni tudtunk volna, az alacsony, idős férfi folytatta monológját és elindult felénk.
-Hogy képzeled, hogy csak így, egymagad lealázod a templomi kórusunkat?
Eric erre szélesen elvigyorodott és tett pár lépést az öregúr felé, aki addigra odaért hozzánk.
-Jónapot Tiszteletes!
-Nem hittem volna, hogy ilyen meglepetésben lesz ma részem!
Valószínűleg régóta ismerik egymást, mert első látszatra elég baráti a viszonyuk. Ahogy fokozatosan megnyugodtam, pulzusom kezdett a normál módra visszaállni.
-Először is elnézést kérek, ha megzavartam valamit, de miután Eric nem énekelt tovább úgy éreztem, muszáj megszólítanom titeket! - fordult felém a Tiszteletes.
-Semmi baj Atyám! Ő itt a barátnőm, Jessie.
-Örvendek! - nyújtottam kezet.
-Én is! Hogy tetszik a templom?
-Nagyon szép! - feleltük egyszerre Eric-kel.
-Hát, akkor szívesen várlak titeket vasárnap reggel a misére, és ha talán mindketten kérjük őt, énekelne is nekünk! - nézett előbb rám, majd a sztárra.
-Az a helyzet, hogy nem maradhatunk sokáig. Két nap múlva indulunk haza, de máskor, természetesen bármikor!
-Szavadon foglak fiatalember!
A beszélgetésben el is felejtettem, hogy nekem délután, minimum egy vagy két óráig semmiképpen sem szabad megérkeznem a szülinapossal. Rá akartam nézni az órámra, de akkor az úgy jönne ki, hogy siettetem Eric-et és nekem eszem ágában sem volt. Beszélgessen csak nyugodtan, de azért fúrta az oldalamat, hogy vajon hány óra lehet. Szerencsére szerelmem megelőzött.
-Mindjárt fél három?! Bocsásson meg Atyám, de mennünk kell. Még a testvéreimmel nem találkoztam és most délután hozzák őket.
-Rendben, menjetek csak! Örülök, hogy találkoztunk!
Egy gyors elköszönés után elindultunk vissza a kocsihoz. Mielőtt beszálltunk volna, sms érkezését jelezte a telefonom.

„Már minden készen áll! Mikor jöttök? Marlene”

Kinyílt az ajtó, behuppantam Eric mellé, aki azonnal felfigyelt a leplezni próbált mosolyomra.
-Mit titkolsz?
-Én? Semmit! - vágtam rá, közben elkezdtem írni a választ.
-Akkor kinek írsz sms-t?
-Ha tudni akarod, az anyukádnak! Azt kérdezi, hogy mikor érünk haza?
-Írd, hogy max. tíz perc. De miért neked írt? Miért nem nekem?
Na vajon miért nem? -Nem tudom. Biztosan ehhez volt kedve.
Kitolattunk a parkolóból, én meg elküldtem az üzenetet, ami ennyiből állt:

„Max. 10 perc!”

Mikor beértünk az utcába, mindent alaposan végigmértem, de egy autóval sem volt több, mint mikor elmentünk, vagy jól álcázzák magukat. Eric leállította a kocsit a felhajtón, kiszálltunk, és azon agyaltam, hogyan tudnám rávenni, hogy most ne engedjen maga elé ajtónyitáskor.
-Gyere Jess! - ahogy sejtettem, nyitja az ajtót.
-Csak utánad! - jobb válasz nem jutott eszembe, de...Bevált! Előre megy!
Alig csuktam be az ajtót, a csapat, ahányan voltak annyi felől ugrottak elő és egyszerre elkiabálták magukat.
-Meglepetés!
A kicsik azonnal bátyjuk nyakába ugrottak, aki végül épphogy nem a földön kötött ki.
-Ti? Hogy? Mikor? - csak ennyit bírt kinyögni az ünnepelt a nevetéstől és az örömtől.
-Mindenki segített megszervezni, még Jessie is! - mondta Marlene.
-Á, szóval ezért kellett nekünk várost nézni?!
-Csak lefoglaltalak, ez nem bűn!

Miután mindenki felköszöntötte Eric-et, peregtek az események. Megettük a tortát, a kezemből egész este nem szabadulhatott a fényképező és ennyit, mint ma este, még életemben nem játszottam gyerekekkel. Rövid idő alatt megtanultam a neveket, ezzel még jobban megkönnyítve a dolgokat. A fiúk egy idő után rákaptak a videójátékra, amit ki sem lehetett venni a kezükből. Lina-nak és nekem maradtak a lányok. Hiába voltak a nappaliban a kényelmes kanapék, mindenki a földön ült, maximum a hátunkat támasztottuk a díványoknak. Kb. este tíz óra tájt lehetett, mikor Noorah egy érdekes kérdéssel állt elő.
-Lina, játszunk divatbemutatósat? - Aya is amint meghallotta a „divatbemutató” szót, azonnal előttünk termett.
-Persze, kérdezd meg a többieket is!
A két legkisebb lány körbeszaladt a szobán és a fiúkat, meg a szülőket kivéve, mindenki igent mondott.
-Mindenki jön. Jessie, te is akarsz divatbemutatósat játszani?
-Miért is ne? Majd én leszek a sminkes!
Lina elismerő mosolyából ítélve ennél jobb választ nem is adhattam volna. Mind a heten felmentünk az emeletre, Lina szobájába. A lányok azonnal kutakodni kezdtek a szekrényekben egy csinos ruháért, én meg áthoztam a szobánkból a sminkes dolgaimat. Nem hordok magammal sokat, de Lina-nak rengetek rikítóbbnál rikítóbb szemhéjfestéke volt. Mindenkinek a ruhájához passzoló színt kentem fel. Kéket, lilát, zöldet, rózsaszínt és Ida-nak – mivel ő a legidősebb – megpróbálkoztam az enyhén füstös szemekkel. Lina közben a többiek haját rendezgette. Göndörítette, vasalta, befonta. A végén tényleg olyan hangulata lett az egésznek, mintha egy divatbemutatóra készülnénk.
-És ki lesz a zsűri? - kérdeztem.
-Hát Eric, ki más? - vágta rá Lina és abban a pillanatban kopogtak.
-Bejöhetek? - hallottuk meg Eric hangját az ajtó másik oldaláról, erre az összes lány, aki készen volt, az ajtóba csődült.
-A zsűri nem jöhet be! Menj le és öt perc múlva mindenki lent lesz! - hadarták egymás után.
-Oké, oké már itt sem vagyok.
Mikor Lina Lara hajával is végzett, kiküldte a lányokat a folyosóra, és születési sorrendbe állította őket. Aya állt legelöl, mögötte Noorah, majd Laila, Lara és Ida. Csodás látványt nyújtottak kifestve, a rájuk még bőven nagy koktélruhákban.
-Valami még hiányzik... - váltott gondolkodó kinézetre Lina.
-Szerintem ez így tökéletes! - Mi hiányozna? Az összes gyerek kijött a szobából.
A legidősebb nővér a kicsikre nézett, akik kuncogni kezdtek, majd rám vetett egy pillantást és csuklón ragadva bevonszolt maga után a szobájába. Na jó, ennek rossz vége lesz!
-Te vagy az, ami...vagyis, aki hiányzik! - mondta Lina a szekrényben kotorászva.
-Mi? Én? - Na arra nem vesz rá, hogy beöltözzek!
-Igen te, és ezt fogod felvenni! Rám már nem jó, de ahogy elnézlek neked pont jó lesz!
A kezembe nyomott egy fogast, amin egy falatnyi ruha lógott és megindult ki az ajtón.
-Lina, én nem...
-Nincs apelláta! Két perced van! Ó, és ezt el ne felejtsd! - vett elő egy magassarkút is, majd vigyorogva távozott a szobából.

A kezem már zsibbadt a sok videójátéktól, ezért arra kértem Arvin-t, hogy ideiglenesen kössünk fegyverszünetet. Feltápászkodtam a padlószőnyegről, kinyújtóztattam elgémberedett végtagjaimat, és felmentem az emeletre a lányokhoz. Már a lépcsőfordulóban kihallatszott a folyosóra a zsivaj, pedig csukva volt az ajtó. Bekopogtam.
-Bejöhetek? - ahogy nyitni kezdtem az ajtót, az abban a pillanatban vissza is csapódott.
-A zsűri nem jöhet be! Menj le és öt perc múlva mindenki lent lesz! - hallottam egyszerre a sok hangot.
-Oké, oké! Már itt sem vagyok.
Én leszek a zsűri? És mi lesz a nyeremény? - gondolkodtam magamban. Kénytelen voltam úgy, ahogy jöttem – egyedül – visszamenni a földszintre. Tényleg nem volt több öt percnél, mikor Lina lerohant a lépcsőn, berakott egy cd-t a lejátszóba, amire anya, apa, Arvin és én akaratlanul is felfigyeltünk. Ezek szerint Lina konferál. Vajon Jessie mit fog csinálni? Hátradőltem a kanapén és vártam a fejleményeket.
-Hölgyeim és Uraim! Ezennel megkezdjük ma esti divatbemutatónkat! Akik fel fognak vonulni a színpadon: Aya, Noorah, Laila, Lara és Ida. A zsűri személyében: Eric Saade. Kezdődjön a show!

Lina elindította a zenét, ami az: „Sexy and I know it”-ra hallgatott, és húgocskáim azon nyomban megjelentek. De Jessie nevét nem mondta a 'fellépők' között. Ez érdekes lesz. Először egyesével mutatták meg magukat, utána mind az öten összeálltak. Aranyosan néztek ki a színes, hatalmas ruhákban, aztán meghajoltak. A zene még javában szólt, de minden jel arra utalt, hogy vége az előadásnak. Noorah mellém huppant a kanapéra és közelebb húzott magához.
-Na most figyelj bátyus! - súgta a fülembe.
Összevont szemöldökkel néztem rá, ő pedig a lépcső irányába mutatott.
-Íme az est díszvendége: Jessie Beaumont.

Szemeim kikerekedtek a látványtól. Jessie egy aranybarna, széles pántú, igen csak rövid ruhában jelent meg előttünk. Árnyalatban kb. megegyező magassarkú cipővel, barna hajával és a szolid sminkjével felülmúlhatatlan látványt nyújtott. Szívesen megnéztem volna a többiek reakcióját, de le sem tudtam róla venni a szemem. Gyengéd mosolyával és barna szemével fogva tartotta a tekintetem. Nem kezdett táncolni, nem csinált úgy, mintha valaki más lenne...nem. Csak szépen lassan sétált és magát adta. Párszor körbefordult, aztán fülig elpirulva lépdelt vissza Lina mellé és vége lett a zenének. Hihetetlen, hogy ezt mind rögtönözték! A kicsik is felpattantak és felsorakoztak, tehát itt az ideje dönteni, de előtte egy kérdést tisztáznom kellett.
-Lina, a díszvendéggel mi a helyzet? Őt is lehet választani?
-Nem Eric, csak a fellépők közül!
Jogos. Tudták, hogy úgyis Jessie-t választanám, szóval csőbe húztak. Jól van lányok! Így viszont nem tudok dönteni, de legalább senki nem lesz elkeseredve. Leírtam egy papírra az eredményt, aztán félbe hajtva Arvin kezébe nyomtam, hogy vigye ki Lina-hoz. Mikor öcsém visszajött, eszembe jutott még valami, azt is gyorsan leírtam egy másik papírra és azt is kivitettem.
-Nos, akkor megvannak az eredmények.
Lina úgy nyitotta szét a cetlit, hogy csak ő lássa, aztán felolvasta.
-A divatbemutató győztese:Aya, Noorah, Laila, Lara és Ida!
Erre persze mindenki megtapsolta őket.
-A nyereményetek egy jókora alvás, mert már tizenegy óra és reggel kikaptok anyától, ha nem tudtok felkelni!
-És mi van a másik papírra írva? - kérdezte anya.
Mindenki feszülten figyelt, mikor nővérem szétnyitotta a lapot.
-Egy különdíj, és aki megnyeri...Eric, ez most komoly?
-Én vagyok a zsűri, ez van! - nevettem és tarkómon összefűztem két kezem.
Kíváncsi leszek a reakcióra.
-Te tudod. Szóval, a különdíjat, aki megnyeri, eltölthet...khm...egy éjszakát a híres, nevezetes Eric Saade-val.
-Úúúúú... - huhogták egyszerre.
Ebből már sejteni lehetett, hogy kit választottam, de azért megvártam míg felolvassa.
-A különdíjas nem más, mint Jessie Beaumont!
Jess már amúgy is teljesen belepirult a szerepébe, ezzel csak rátettem egy lapáttal, de jó érzés volt, hogy kicsit húzhattam az idegeit. Persze van egy érzésem, hogy ezért még szorulni fogok, de azt majd eldöntik a későbbiek. Odasétáltam a többiekhez és a gratulációk után mindenki ment a maga szobájába. Látszott rajtuk, hogy elfáradtak. Jess és Lina segítettek a kis manökeneknek lemosni a festéket, és egy fél órán belül olyan csend vonult a házba, hogy a légyzümmögést is hallani lehetett volna. Én is lezuhanyoztam, és a szokásos pizsamámban – amit egy boxer és egy póló képviselt – lementem innivalóért, mert az elmúlt pár órában semmi folyadékot nem ittam. Lent a konyhában megtaláltam Jessie-t a bárszéken üldögélve, kezében egy kis tányér zöldségsalátával. Még mindig az arany színű ruhában volt, de nem vett észre. Odalopakodtam mögé, és kapva a lehetőségen, hogy a szék forgatható, megvártam, amíg a szájához emel egy újabb falatot. Ezután megragadtam a kezét, amiben a villa volt, megforgattam a széket és – mint egy éhes farkas – ajkaira tapasztottam az enyéimet. Először megpróbált ellenállni azzal, hogy elhúzódik a pult felé, de szabad kezemmel tarkójához nyúltam és még közelebb húztam magamhoz. Nyelvemmel körberajzoltam ajka vonalát, mire az megnyílt előttem. Ez hiányzott egész nap! Otthon bármikor megtehetem ezt vele, de itt nem, főleg, hogy kicsikkel vagyunk körülvéve. Élveztem a melegséget, ami átjárta a testem és azt, hogy fél év után is ugyanúgy remeg a kezeim között, mint az első randinkon. Ennek ellenére el kellett húzódnom, mert, ha nem teszem meg, kínos helyzetbe is hozhatom magam.
-Hát mindenre számítottam, csak erre nem. - pislogott megszeppenve és elém tartotta a villáját, amin még mindig ott volt a saláta.
-Gyönyörű voltál! - mondtam teli szájjal és töltöttem egy pohár narancslevet, majd a falat után egyben lehúztam.
-Hát, nem volt választásom. Lina közölte, hogy két percem van átöltözni, aztán...
-Láttam. De ne felejtsd el, hogy nyertél valamit. - léptem vissza hozzá, és még mindig jóízűen majszolgatott.
-Te meg azt ne felejtsd el, hogy megegyeztünk még Stockholmban, hogy a kicsik miatt nem csinálunk hülyeséget. Most már kibírjuk ezt a két napot!
-Ezt most nem mondod komolyan?!
-De igen! - felállt és a mosogatóhoz sétált, majd mosogatni kezdte a tányérját.
-Ne csináld Jess. - karoltam át hátulról – Van kulcs az ajtómhoz.
Nem is foglalkozva velem, kihámozta magát az ölelésemből. Elmosta a tányért eltörölte és felém fordult.
-Hol a helye?
-Mögötted, pult alatt, felső polc.
Amíg elrakta a tányért mögé léptem. Nem bírom ki, hogy legalább éjjel ne legyek a közelében. Mikor megfordult, rögtön belém ütközött. Nem tudtam mit mondani e pillanatban, csak az igazat. Talán ezzel nyerhetek.
-Szeretlek!