34.fejezet - Az első fellépés

Sziasztok!

Bocsánat a késésért, csak hétvégén elég nehéz írni, mivel mindenki itthon van és ugye nem tudnak a story-ról. Hétközben pedig bejöttek a szalagtűzős táncpróbák is, úgyhogy csak hétfőn és kedden adódik alkalmam írni, de mindent megteszek azért, hogy kedveskedhessek nektek! :) Ebben a fejezetben megint többször váltottam nézőpontot, de azért remélem tetszeni fog! :)

Nálunk jelenleg reggel óta esik a hó, ez is hozzájárult a fejezet végi hangulathoz. :)

Szóval: Hóeséses jó olvasást mindenkinek!!! :D És köszönöm a 15.000 látogatót!

Üdv: Lauren :)

Ui: Szerintetek ki szólal meg a végén? És hogy tetszik az új fejléc? :)

Álom és ébrenlét határán evezve éreztem meg magamon a meleg kezeket.

-Alszol Jess?
-Még nem. - nyöszörögtem.
Felé fordultam és hozzábújtam, ő meg átölelt.
-Gondoltam, jól esne egy kis felvilágosítás...
-Felvilágosítás? – néztem rá – Ezt hogy érted?
-Meséltem a húgaimról és az öcsémről, de tudd, hogy nagyon nehéz napok elé nézünk!
-Nem lehetnek olyan rémesek.
-Hát, ha kibírod, hogy a nap huszonnégy órájában két hét éves, egy nyolc éves, egy kilenc, tizenkettő és tizennégy éves gyerek a nyakadban lóg, akkor tényleg nem!

Na álljon meg a menet! Hét, nyolc, kilenc évesek? Az lehetetlen, hogy ilyen fiatal testvérei is legyenek!
-Komolyan ilyen kicsik, vagy csak szivatsz?
-Nem szivatlak. De, ha nem hiszed, holnap úgyis meglátod.
Erre nem mondtam semmit, csak elgondolkodtam. Végül is mégsem annyira lehetetlen, hogy hét éves húga, vagy öccse legyen Eric-nek, mert még ő sem olyan öreg! Vajon hogy fogadnak majd engem? És szerethették Molly-t? Az utóbbi kérdés igazán foglalkoztatott.
-Ismerték Molly-t?
-Igen, de azt mondták, hogy hisztis, ami persze igaz is volt. Noorah-nak és Aya-nak kifejezetten unszimpatikus volt, mert sosem játszott velük. Akkor voltak kb. négy-öt évesek, szóval nagyon zokon vették.
 -Aha... - haraptam el a mondat végét és Eric, mint mindig, olvasott a gondolataimban.
-Téged bírni fognak.
-Minden...tőlem telhetőt megteszek. - mondtam egy nagy ásítás közepette.
-Köszönöm Édesem!
Egy puszit nyomva a homlokomra, lassan álomba ringatózva vártuk az izgalmasnak ígérkező következő napot. Itt még nem tudtam, mivel állok szemben.

A nap halványan besütött az ablakon, megvilágítva a szoba nagyobb részleteit. Jessie hasára fordulva békésen szuszogott. Lassan kikecmeregtem az ágyból és lejjebb engedtem a redőnyt újra sötétségbe zárva a szobát. A telefonom fél nyolcat mutatott.  Úgy döntöttem felöltözöm és mindenkinek csinálok reggelit. Kivettem egy farmert a bőröndből, egy rövidujjú, lila trikót, egy fehér inget és csendben belopóztam az emeleti fürdőszobába. Beálltam a zuhany alá és hagytam, hogy végigfolyjon minden porcikámon a forró víz. A pár perces kényeztetés után magamra kapva a ruháim, benéztem Lina számára berendezett szobába, hogy biztosan alszik-e. Drága nővérem még bőven húzta a lóbőrt! Lassan becsuktam az ajtaját és lementem a földszintre. Anya hálószobájából sem jött semmi olyan zaj, ami arra utalna, hogy ébren lenne. Ilyenkor a legnagyobb baj, hogy egyben van a konyha, az ebédlő és a nappali! Bármit csinál az ember, mindjárt meghallják! Szóval nagyon csendesen kell sütnöm azt a rántottát, hogy ne verjek fel senkit. Odaléptem a konyhaszekrényhez és a különböző ajtókat kinyitva keresgéltem a serpenyő után. Mikor megtaláltam, letettem a gáztűzhelyre és a hűtőben folytattam a kutatást. Azért döntöttem a rántotta mellett, mert hamar kész van és laktató is, tehát nekem ideális reggeli. Találtam egy doboz tojást, plusz a hűtőajtóban is volt három, hát azt is kivettem. Egy tálba feltörtem őket, tettem hozzá sót, fűszereket és tejet. Ettől nem lesz olyan száraz. Visszaléptem a hűtőhöz egy kis szalonnáért, amit meg is találtam egy kis fóliába bebagyulálva. Vágtam belőle egy szeletet, apróra felkockáztam és azt is a felvert fűszeres tojáshoz tettem. A pici olajat a serpenyőben alágyújtottam és már önthettem is bele a hatalmas adagot. Tizenhárom...csak elég lesz!

Amint kész lett, elővettem négy tányért és megpróbáltam testvériesen elosztani a serpenyő tartalmát. Mindnek sajtot reszeltem a tetejére és késznek nyilvánítottam a reggelit. Gyorsan megterítettem és az utolsó villa lerakásánál megpillantottam anyát a szobája ajtajában.
-Eric, te mit csinálsz?
-Reggelit csináltam. Remélem éhes vagy!
Lassan, álmos kinézettel átszelte az ebédlőt. Szemei kikerekedtek, mikor meglátta a művemet.
-Ezt mind te csináltad? És mióta tudsz főzni?
-Jó, ha az ember mellett áll egy nő, aki tud főzni! Jessie-től ellestem pár trükköt.
Erre egy puszit adott az arcomra, ami melegséggel töltött el.
-Bekészítenéd a kávé gépet anya? Addig szólok a lányoknak.
-Persze, menj, mielőtt kihűl ez a finomság!
-De el ne kezd nélkülünk! - mosolyogtam rá, és felmentem az emeletre.
Kit ébresszek előbb? Jessie-t, vagy Lina-t? Nézzük...ha Lina-t felébresztem, nagy az esélye, hogy elhajt maga mellől, szóval lehet Jess-el még néhány szabad percem. Igen, azt hiszem ez a jobbik verzió. Lassan léptem be testvérem szobájába és kellő távolságról beugrottam mellé az ágyba.
-Mi a jó büdös francot csinálsz? - korholt rám.
-Jó reggelt álomszuszék! Csináltam reggelit, úgyhogy kapd össze magad, mielőtt kihűl!
Felült az ágyon és nagy szemekkel meredt rám, mint aki szellemet lát.
-Te csináltál reggelit?!
-Anya sem hitte el, de majd meglátod, mit alkottam! - ezzel kipattantam az ágyából és átmentem szerelmemhez.
Ahogy nyitottam az ajtót és beszűrődött egy kis fény, már fordult is a másik oldalára.
-Te vagy, Eric?
-Jó reggelt! - bújtam hozzá egy puszit átadva ajkainak.
-Az előbb csörgött a telefonod, de véletlen kinyomtam. Azt hiszem Adam volt. - ült fel az ágyon.
-Majd visszahívom. Ha nem hívott újra, biztos nem fontos. Jól aludtál?
-Azt leszámítva, hogy egyszer nem kaptam levegőt, mert szinte rajtam feküdtél, jól. - nevetett.
-Remek! Jössz reggelizni? Csináltam rántottát, úgy, ahogy mutattad!
-Hm, ez ellenállhatatlan ajánlat!
-Halihó gerlicék! Gyertek már, mert tényleg kihűl a kaja! - kiabált be hozzánk Lina.
Jessie-nek adtam egy köntöst, aztán végre leértünk és reggelizhettünk. Jessie anya kíséretében elkészítette a szokásos tejeskávéját, mi pedig teát ittunk.
-Öcsi, ezt biztos, hogy te csináltad?
-Nem fogom bizonygatni! - villantottam rá a mosolyom.
-Hát, minden elismerésem! - bólintott felém Lina és tovább evett.
-Tényleg nagyon jó lett! - vetette rám elismerő pillantását anya is.
-Csak jó volt a tanárom, ennyi az egész! - néztem Jessie-re, akivel összeakadt a tekintetünk és fülig elpirult.
 -Egy rántottát nem nagy őrdöngősség elsajátítani.

Ezután viszonylag csendben fejeztük be az étkezést, aztán anya egy hirtelen ötlettel állt elő, miközben leszedtük az asztalt.
-Eric, nem viszed el Jessie-t egy kis városnézésre?
-Tényleg, ez jó ötlet! Úgysem látott sok mindent tegnap, meg hát kocsiból egyébként sem lehet várost nézni! - szólt közbe Lina.
-Nem hiszem, hogy Jessie-t érdekelné az unalmas városnézés.
-Pedig igenis kíváncsi vagyok rá, hogy hol nőttél fel! Mikor indulunk? - szökkent mellém, rebesgetve hosszú szempilláit.
-Amikor szeretnéd. Csak előbb vissza hívom Adam-et. Lehet azért nem hívott utána, mert azt hiszi, nem érek rá.
-Rendben, addig elkészülök.
Jessie felszaladt az emeletre, és mikor anya felé fordultam egy érdekes vigyort fedeztem fel a szája sarkában.
-Miben sántikálsz anya?
-Most ezt miért kérdezed?
-Csak olyan...furcsa vagy.
Erre összenéztek Lina-val, s mindkettőjüknek egy kis pír borult az arcára.
-Szerintem nem furcsa anyán semmi. Viszont te jól vagy? Nekem te vagy furcsa. - jött oda hozzám testvérem és tapogatni kezdte a homlokom és az arcom, mintha lázas lennék.
-Semmi bajom. Inkább megyek és felhívom Ad-et.
Elindultam a lépcső felé, de mikor eltűntem a szemük elől, még egyszer visszanéztem és nagyban sutyorogtak. Ezek valamiben sántikálnak és van egy olyan érzésem, hogy csak én nem tudok arról, miben. De ha az az ára, hogy bizonytalan időt kettesben tölthetek Jessie-vel még a srácok megérkezése előtt, hát azt hiszem, nem bánom! A szoba üres volt, Jess meg is ágyazott és most valószínűleg a fürdőben sminkel. Felkaptam a telefonom és tárcsáztam táncosomat.
-Szia Eric!
-Helló Ad! Bocs, hogy nem vettem fel, csak nem voltam a közelben, Jessie pedig véletlenül kinyomta.
-Semmi gáz. Az inkább, ami itt folyik. - feszültséggel telt meg a hangja.
-Miért, mi történt?
-Tegnap felhívott minket a házinéni, hogy jött jelentkező a lakásra, és ma feljönne vele hozzánk. Nos...itt voltak, és a csaj délután beköltözik.
-És az a baj, hogy csaj?
- Nem, azzal semmi baj, csak...Ünnepeltetek már?
-Nem ünnepeltünk, de ne tereld a témát!
-Figyelj, nem igazán telefontéma, csak mond meg Jessie-nek is, hogy meg van az új lakó.
-Adam, ne szórakozz ve...
-Szia, majd hívlak! - vágott közbe és ki is nyomta.
Ez nem igaz! Most miért nem lehet elmondani, hogy ki a lakó? Ilyenekkel húzzák az ember idegeit a szülinapján! Mérgemben az ágyhoz vágtam a mobilom és pechemre Jessie is pont most ért vissza.
-Látom beszéltél Adam-mel.
-Van új lakó, de nem mondta meg, hogy ki. A hangjából és a körítésből ítélve nem éppen egy kívánatos személy.
-Majd ha hazaérünk, úgyis megismerjük. Inkább készülődj és menjünk, hogy időben vissza tudjunk érni a tesóidhoz.
Nem is kellett több, átvettem egy másik inget egy viszonylag vastag mellénnyel, aztán felhúztuk a cipőnket és a kabátunkkal útnak indultunk.
Elvittem a régi sulimhoz, a parkba, ahol Lina-val a legtöbb időt töltöttük egy nap, végigjártuk a sétálóutcát, ahol a vásáros bódék már adták a karácsonyi hangulatot. Ittunk egy forró teát, aztán úgy döntöttem, elviszem életem egyik legfontosabb állomására.
-Van kedves egy kis érdekességhez?
-Amit eddig láttam, az mind érdekes volt! – fordult felém mosolyogva.
-De ez most sokkal jobban érdekes lesz!
-Messze van? Mert a tea ellenére már kezdek fázni.
-Akkor kocsival megyünk, de nincs messze.
Megittuk a maradék forró italt, és visszamentünk a kocsihoz.

Jessie szemszöge//
Egy pár saroknyi autókázás után Eric leállította a kocsit. Elsőre egy parknak látszott a nagy füves terület, aztán felfedeztem egy épületet nem messze tőlünk.
-Hová hoztál?
-Mindjárt meglátod. – mondta és kézen ragadva húzott maga után.
Egy keskeny járda vezetett az épületig. Mikor a bejárat elé értünk, még mindig halvány lila gőzöm sem volt róla, hogy mi lehet ez. Semmi árulkodó jel.

-Na, felismered?
Nem akartam bunkó lenni, de honnan kéne tudnom, hogy mi ez? Soha nem jártam itt, és a létesítményben sem. Inkább csak megingattam a fejem.
-Ez egy templom.
-Egy templom? – kerekedtek ki a szemeim.
-Igen, de nem akármilyen templom. – húzódott mosolyra a szája – Ez életem egyik fontos állomása.
-Miféle bűnt követtél el eme szent helyen? – viccelődtem.
-Menjünk be és elmondom.
Eric kinyitotta az ajtót, de egyáltalán nem olyan látvány fogadott, mint vártam. Nekem egy templom hideg, egyszerű, vagy éppen túl díszes és magas. Ez itt pedig éppen az ellenkezője. Kellemes meleg van bent, az oltártól kezdve a padokig minden fenyőből készült és bordó bársony fedett. A rózsaablakokról már nem is beszélve.
-Hű… - csak ennyit bírtam kinyögni.
-Nemrég lett felújítva. Sokkal szebb, mint régen.
-Káprázatos, de térjünk csak vissza az eredeti témához. Miért is fontos állomás ez a hely?
-Itt léptem fel először közönség előtt.
-Komolyan? És mikor? Milyen alkalomból? – most már kíváncsivá tett.
-Hat évesen, anya második esküvőjén énekeltem. Még talán emlékszem is a szövegre. - nevetett
-Elénekelnéd?
-Mi? Énekeljem el? – lépett egy lépést hátra a meglepődöttségtől.
-Kérlek!
Nagy levegőt vett, majd kifújta azt. Elengedte a kezem és elsétált mellőlem. Követtem őt és mikor láttam, hogy az oltár felé igyekszik, leültem középtájt az egyik padra.
-És, ha nem lesz jó? – szólt oda hozzám.
-Azzal ne foglalkozz!
Felkönyököltem az előttem lévő pad háttámlájára és Eric halkan, de dalra fakadt. Imádtam, amikor egyedül énekel, minden kíséret nélkül. Aztán hangja egyre erőteljesebben szakadt ki a torkából és megtöltötte az egész teret. Néha lehunyta szemeit, így élve át a dal minden rezdülését. Úgy nézett ki, mint aki feltöltődik. Egész biztos, hogy sehol nem érzi olyan jól magát, mint itthon, jelen pillanatban pedig itt. Csak néztem, és hallgattam. Egyszer csak megindult felém, tekintetünk összekapcsolódott. Minden lépése kimért volt és határozott, de én csak ültem. Nem tudtam megmozdulni. Lassan odaért mellém, felém nyújtotta a kezét, enyémet az övébe helyeztem és felálltam mellé. Végig fogva tartott a barna szempárjával, esélyem sem volt elszakadni tőle. Ekkor már szintén halkan énekelt és az utolsó akkordok elhalkulása után nagy csend borult a helységre. Úgy éreztem magam, mint egy filmben. Még mindig sikerül elérnie, hogy megremegjek, ha a közelemben van, hogy felforrjon tőle a vérem. Ott álltunk a templom közepén, ketten, szemtől szemben. Zilált levegővételei arra engedtek következtetni, ő is hasonlókat él át, mint most én. Közelebb húzódott, de mielőtt még ajkaink találkozhattak volna, valaki félbeszakította a meghitt pillanatot.
-Eric Khaled Saade! Mit képzelsz magadról?