A múlt éjszaka egyszerűen nem megy ki a fejemből. Folyton csak Eric-re tudok gondolni. Úgy érzem magam, mint akit meghipnotizáltak, és még mindig nem tértem észhez, hogy valójában Svédország egyik csillagától kaptam azt a rózsát. A rajongók élve meglincslnének, ha ezt tudnák! De, mivel itthon vagyok, és szombat van, csinálni kéne valamit. Audrey-val tudtuk, hogy a koncert után olyanok leszünk másnap, mint a mosott rongy, így nem volt terveztünk semmit. A szobámban feküdtem az ágyon, és ehhez hasonló gondolatok jutottak eszembe, mikor barátnőm belépett álmosan az ajtón.
-Csinálsz ma valamit? – kérdezte egy ásítás közepén.
-Nem tudom, épp ezen gondolkodtam. Lehet, hogy elmegyek a supermarketbe, ami itt van nem messze, és veszek valami ehetőt, mert amint láttam, nem sok minden maradt a frigoban.
-Akkor szólj, ha indulsz, mert megyek veled! Egy kis friss levegő nem árthat, és talán felébredek!
Audrey az álmosságtól még csak nem is faggatózott az estémről Eric-kel, de azt hiszem addig jó, amíg nem hozza szóba. Felvettem egy fekete melegítő-együttest, a sportcipőmet, és szóltam lakótársamnak, aki akkorra szintén elkészült.
Úton a bolt felé nem úsztam meg. Pár friss levegővétel után Audrey-nak kipattantak a szemei és folyamatosan kérdezgetett. Nem mondtam el neki mindent, főként csak arra válaszoltam, amiket kérdezett.
-És lefeküdtetek? – szegezte nekem a kérdést.
-Mi?Nem!
-A nem, általában igent jelent, szóval lebuktál!
-Nem, komolyan nem feküdtem le vele! Hülyéskedsz? 3nap után??
-Most ugratsz ugye? Direkt ezért hívtam át Adam-et hozzánk, hogy romantikázhassatok egy kicsit! – pirított rám.
-Romantikázás az volt, de ettől még nem fekszem le vele!
Felhúzott szemöldökkel meredt rám. Nem akartam neki elmondani, hogy Eric vetett véget a folyamatnak, mert szerintem ez csak ránk tartozik. Lehet, hogy kicsit maradi vagyok, de ez a véleményem. Na meg, azt szavakba sem lehet önteni, amit akkor éreztem, mikor hozzámért, cirógatott és kényeztette minden porcikámat.
Ezek után, meg sem szólalt egész úton, és úgy tett, mintha nem ismerne. Beértünk a supermarketbe, és jó barátnők lévén ketten, kétfelé mentünk, külön kosárral. Még sosem csinálta ezt, de majd megbékél. Kb. negyed óra válogatás után találkoztunk össze a pénztárnál. Döbbenten néztük végig, hogy ki mit tett a kosarába, mert egytől egyig ugyanazon termékek mutatkoztak meg benne. Egymásra néztünk és elnevettük magunkat.
-Na jó, szerinted kell mindenből kettő? – kérdeztem.
-Végül is nem nagy drágaság egyik sem, úgyhogy megvehetjük. Legalább nem kell megint lejönni két nap múlva vásárolni!
Fizettünk, bepakoltunk a szatyrokba és elindultunk vissza a lakásba. Kivételesen jó idő volt, de elálltuk a felsőt. Sütött a nap, egy árva felhő sem volt az égen, így támadt egy ötletem. Leültünk egy padra, félárnyékba, és kicsit múlattuk az időt. Most viszont rajtam volt a sor, hogy kifaggassam a legjobb barátnőmet.
-Most te jössz! Én már elmondtam a tegnap estét!
-Hát, mi nem csináltunk semmit Adam-mel. Vagyis…jobban szólva igen.
-És? Szabad tudnom?
-Persze! Hallgatóztunk! – jelentette ki hatalmas mosollyal.
-Hallgatóztatok?
-Legalábbis annak indult, de mivel túlságosan is csendben voltatok, feladtunk a további próbálkozásokkal.
-Csendben voltunk? Mármint…Eric és én? – azt hittem rosszul hallok.
-Igen, tudod, Adam szerint az én szobám valahol az ő szobája-nappalija felé van.
-És azt hallgattátok, hogy mi… - reménykedtem, hogy a „nem” lesz a válasz a kérdésemre.
-Igen!
-És ezt ilyen higgadtan mondod?
Audrey csak vállat vont, és végig kacagott. Nem tudtam rá dühös lenni. Amilyen szabadszellemű, utólag ki is nézem belőle, hogy a falra tapadva hallgatózik. Ahogy ezt a képet magam elé képzeltem, elfogott a nevetés.
-Na ugye, hogy vicces! Hát még nekünk milyen vicces volt, mikor nem hallottunk semmit! Már át akartunk dörömbölni a falon!
-Nem azon nevetek! Hanem, ahogy elképzellek titeket, ahogy ezt csináljátok!
Nagy viháncolásba törtünk ki mindketten. Még egy órát beszélgethettünk a szikrázó napsütésben, aztán újfent hazafelé vettük az irányt. Már a liftben voltunk, amikor sms érkezését jelezte a telefonom.
-Ki írt? – a szemem valószínűleg elárulta Audrey-nak a választ – Eric ugye?
-Igen. – pirultam bele a válaszba, de nem nyitottam meg az üzenetet, hanem a telefont visszacsúsztattam a zsebembe.
-És mit írt?
-Nem tudom, majd bent megnézem.
-De, azért elmondod ugye? – kérdezte Audrey, mikor nyílt a lift ajtaja.
-Nem!
-Nem?
-Nem! Én sem kérdezem soha, hogy mit ír neked Adam!
Ezzel le is zártam a témát, és a kulcs már fordult a zárban. Kipakoltuk a szatyrokat, és mindent a helyére raktunk. Audrey a laptopjával elvonult a szobájába, és én is követtem a példáját, mert már nagyon furdalt a kíváncsiság, hogy vajon mi lehet az sms-ben. A telefont az asztalomra raktam, amikor hazaértünk, így mikor elemeltem, 2 új sms-t jelzett, mindegyiket Eric-től. Először az elsőt olvastam, amit még a liftben kaptam.
„Szia Jess! Remélem van fürdőruhád, mert este szükség lesz rá! Puszi: Eric”
Majd rámentem a következőre.
„Már válaszra sem méltatsz?”
A harmadikban pedig ez állt:
„Látom, nagyon elfoglalt vagy…Majd hívj, ha ráérsz!”
Az utolsó furcsán hatott. A három sms 10percen belül érkezett, úgyhogy remélem nem sértődött meg, mert nem írtam neki azonnal vissza. Kiléptem az üzenetekből és tárcsáztam.
-Szia. – hallottam a vonal végéről Eric elcsukló hangját.
-Szia! Bocsánat, hogy nem írtam azonnal, csak Audrey-val bevásároltunk, és azokat pakoltuk ki.
-Aha… - ez a reakció nem volt túl bíztató.
-Haragszol?
-Nem, csak nem tudtam, hogy mi van, mert nem írtál vissza!
-Ne haragudj! – kérleltem.
-De azért máskor ne csinálj ilyet, jó?
-Persze, nem csinálok!
-Na, de most, akkor az estéről. – ahogy beszélt, kicsit felszabadultabbnak éreztem, és ennek kifejezetten örültem – Szóval, van itt Stockholmban bikinid?
-Van.
-Jó, mert azt szeretném, ha csak az lenne rajtad este! – szavaiban pajzánság tükröződött.
-Csak a fürdőruha?
-Hát jó, amíg elérünk a fürdőig, más is lehet, nehogy megfázz!
-És milyen fürdőbe megyünk?
-Majd meglátod! Csak legyél kész 7óra környékén.
-Rendben. Szia!
-Szia!
Előkerestem a fürdőruhát, egy törölközőt, papucsot, és egyéb holmikat, amik egy „strandoláshoz” kellenek. A bikinin kívül, mindent beraktam egy táskába, amit leraktam az asztalom mellé. Bekapcsoltam a laptopom és hirtelen ötletből kifolyólag ezeket a szavakat írtam be a keresőbe: svéd nyelvkönyv kezdőknek. Mindjárt jött is a milliónyi találat, és amire azt gondoltam, hogy a legmegfelelőbb, letöltöttem. Hanganyag is társult hozzá, így talán nem lesz olyan nehéz elsajátítani a svéd nyelvet. Ha már itt élek, – igaz bizonytalan ideig – legyen valami haszna.
Azzal, hogy beleolvastam a könyvbe, pillanatok alatt elment az idő, és már délután 4óra volt. Audrey-val összeütöttünk egy kis uzsonnát, aztán persze elmeséltem neki, az sms-eket, aminek kifejezetten örült. Aztán persze megint jöttek a kérdések…
-És…azért hazajössz éjszakára, nem?
-Gondolom. De ha nem, akkor meg itt leszek a szomszédba. – az izgatottság és a gondolat, hogy megint Eric-kel lehetek, mindenféle érzésekkel elöntött.
Persze ennek a következménye egy nagy adag mosoly volt. Ezek után, már ha akartam volna se tudom letagadni, hogy igen is, érzek iránta valamit.
Később megint csak a szobámba vonultam el, és e-mailt írtam a szüleimnek. Minden héten meg kell tennem, különben következő nap a rendőrség fog kopogtatni az ajtómon! A minden-rendben és a még-élek szöveg után elküldtem. Lezuhanyoztam, felkaptam magamra a bikinit, egy világoskék farmert egy fekete, kivágott blúzzal. Végig futott az agyamon, hogy nem lesz-e túl kihívó, de a kis ördög pont az ellenkezőjét sejttette. Egy alap sminket tettem fel, a hajamat lófarokba kötöttem, és a táskát pedig útra készen tettem le a kis előtérben. A délutáni szendvicsek után repült az idő, és a nagymutató, ami már inkább a 9-esre mutatott, mintsem a 6-osra, szimpla kattogással közölte, hogy csak maximum negyed óra van hátra az újabb „kalandig”. Audrey a szokottnál is jobban be volt zsongva. Azt hiszem helyettem is izgult, na meg még mindig Eric a kedvenc énekese! Már megszokta a jelenlétét, de persze a rajongó énje, majd kiugrik minden egyes alkalommal a bőréből.
Csengetnek.
-Majd én nyitom! – és Audrey már az ajtóban termett – Szia Eric!
-Szia Audrey! Jessie kész van már?
-Azt hiszem igen. Jessie?!
-Jövök! – kiabáltam, miközben felhúztam a dzsekimet.
-Mehetünk?
-Persze. – vittem volna a táskámat, de csak az ajtóig jutottam vele.
Jackson mellett megszoktam, hogy nem nagyon segített, így megtanultam kezelni a bonyolultabb helyzeteket is a nagy csomagokkal.
-Majd én viszem! – azzal Eric át is vette a pakkot.
-Akkor, majd jövünk! Szia Audrey!
-Sziasztok! Jó szórakozást!
Beszálltunk a liftbe, és amint becsukódott az ajtó, Eric nekem támadt. Két keze közé fogta arcomat és vadul csókolni kezdett. Szenvedélytől fűtött ajkai perzselték az enyéimet. Persze, mire beleéltük volna magunkat, megállt a lift. Levegő után kapkodva távolodtunk el egymástól, és most jutottam el addig a pontig, hogy egész lényem remegve vágyakozott utána. Tudtuk, hogy hiába van a tegnap után a ma, nem egy átlagos este elé nézünk. Bármi megtörténhet, és…talán fog is…
-Csinálsz ma valamit? – kérdezte egy ásítás közepén.
-Nem tudom, épp ezen gondolkodtam. Lehet, hogy elmegyek a supermarketbe, ami itt van nem messze, és veszek valami ehetőt, mert amint láttam, nem sok minden maradt a frigoban.
-Akkor szólj, ha indulsz, mert megyek veled! Egy kis friss levegő nem árthat, és talán felébredek!
Audrey az álmosságtól még csak nem is faggatózott az estémről Eric-kel, de azt hiszem addig jó, amíg nem hozza szóba. Felvettem egy fekete melegítő-együttest, a sportcipőmet, és szóltam lakótársamnak, aki akkorra szintén elkészült.
Úton a bolt felé nem úsztam meg. Pár friss levegővétel után Audrey-nak kipattantak a szemei és folyamatosan kérdezgetett. Nem mondtam el neki mindent, főként csak arra válaszoltam, amiket kérdezett.
-És lefeküdtetek? – szegezte nekem a kérdést.
-Mi?Nem!
-A nem, általában igent jelent, szóval lebuktál!
-Nem, komolyan nem feküdtem le vele! Hülyéskedsz? 3nap után??
-Most ugratsz ugye? Direkt ezért hívtam át Adam-et hozzánk, hogy romantikázhassatok egy kicsit! – pirított rám.
-Romantikázás az volt, de ettől még nem fekszem le vele!
Felhúzott szemöldökkel meredt rám. Nem akartam neki elmondani, hogy Eric vetett véget a folyamatnak, mert szerintem ez csak ránk tartozik. Lehet, hogy kicsit maradi vagyok, de ez a véleményem. Na meg, azt szavakba sem lehet önteni, amit akkor éreztem, mikor hozzámért, cirógatott és kényeztette minden porcikámat.
Ezek után, meg sem szólalt egész úton, és úgy tett, mintha nem ismerne. Beértünk a supermarketbe, és jó barátnők lévén ketten, kétfelé mentünk, külön kosárral. Még sosem csinálta ezt, de majd megbékél. Kb. negyed óra válogatás után találkoztunk össze a pénztárnál. Döbbenten néztük végig, hogy ki mit tett a kosarába, mert egytől egyig ugyanazon termékek mutatkoztak meg benne. Egymásra néztünk és elnevettük magunkat.
-Na jó, szerinted kell mindenből kettő? – kérdeztem.
-Végül is nem nagy drágaság egyik sem, úgyhogy megvehetjük. Legalább nem kell megint lejönni két nap múlva vásárolni!
Fizettünk, bepakoltunk a szatyrokba és elindultunk vissza a lakásba. Kivételesen jó idő volt, de elálltuk a felsőt. Sütött a nap, egy árva felhő sem volt az égen, így támadt egy ötletem. Leültünk egy padra, félárnyékba, és kicsit múlattuk az időt. Most viszont rajtam volt a sor, hogy kifaggassam a legjobb barátnőmet.
-Most te jössz! Én már elmondtam a tegnap estét!
-Hát, mi nem csináltunk semmit Adam-mel. Vagyis…jobban szólva igen.
-És? Szabad tudnom?
-Persze! Hallgatóztunk! – jelentette ki hatalmas mosollyal.
-Hallgatóztatok?
-Legalábbis annak indult, de mivel túlságosan is csendben voltatok, feladtunk a további próbálkozásokkal.
-Csendben voltunk? Mármint…Eric és én? – azt hittem rosszul hallok.
-Igen, tudod, Adam szerint az én szobám valahol az ő szobája-nappalija felé van.
-És azt hallgattátok, hogy mi… - reménykedtem, hogy a „nem” lesz a válasz a kérdésemre.
-Igen!
-És ezt ilyen higgadtan mondod?
Audrey csak vállat vont, és végig kacagott. Nem tudtam rá dühös lenni. Amilyen szabadszellemű, utólag ki is nézem belőle, hogy a falra tapadva hallgatózik. Ahogy ezt a képet magam elé képzeltem, elfogott a nevetés.
-Na ugye, hogy vicces! Hát még nekünk milyen vicces volt, mikor nem hallottunk semmit! Már át akartunk dörömbölni a falon!
-Nem azon nevetek! Hanem, ahogy elképzellek titeket, ahogy ezt csináljátok!
Nagy viháncolásba törtünk ki mindketten. Még egy órát beszélgethettünk a szikrázó napsütésben, aztán újfent hazafelé vettük az irányt. Már a liftben voltunk, amikor sms érkezését jelezte a telefonom.
-Ki írt? – a szemem valószínűleg elárulta Audrey-nak a választ – Eric ugye?
-Igen. – pirultam bele a válaszba, de nem nyitottam meg az üzenetet, hanem a telefont visszacsúsztattam a zsebembe.
-És mit írt?
-Nem tudom, majd bent megnézem.
-De, azért elmondod ugye? – kérdezte Audrey, mikor nyílt a lift ajtaja.
-Nem!
-Nem?
-Nem! Én sem kérdezem soha, hogy mit ír neked Adam!
Ezzel le is zártam a témát, és a kulcs már fordult a zárban. Kipakoltuk a szatyrokat, és mindent a helyére raktunk. Audrey a laptopjával elvonult a szobájába, és én is követtem a példáját, mert már nagyon furdalt a kíváncsiság, hogy vajon mi lehet az sms-ben. A telefont az asztalomra raktam, amikor hazaértünk, így mikor elemeltem, 2 új sms-t jelzett, mindegyiket Eric-től. Először az elsőt olvastam, amit még a liftben kaptam.
„Szia Jess! Remélem van fürdőruhád, mert este szükség lesz rá! Puszi: Eric”
Majd rámentem a következőre.
„Már válaszra sem méltatsz?”
A harmadikban pedig ez állt:
„Látom, nagyon elfoglalt vagy…Majd hívj, ha ráérsz!”
Az utolsó furcsán hatott. A három sms 10percen belül érkezett, úgyhogy remélem nem sértődött meg, mert nem írtam neki azonnal vissza. Kiléptem az üzenetekből és tárcsáztam.
-Szia. – hallottam a vonal végéről Eric elcsukló hangját.
-Szia! Bocsánat, hogy nem írtam azonnal, csak Audrey-val bevásároltunk, és azokat pakoltuk ki.
-Aha… - ez a reakció nem volt túl bíztató.
-Haragszol?
-Nem, csak nem tudtam, hogy mi van, mert nem írtál vissza!
-Ne haragudj! – kérleltem.
-De azért máskor ne csinálj ilyet, jó?
-Persze, nem csinálok!
-Na, de most, akkor az estéről. – ahogy beszélt, kicsit felszabadultabbnak éreztem, és ennek kifejezetten örültem – Szóval, van itt Stockholmban bikinid?
-Van.
-Jó, mert azt szeretném, ha csak az lenne rajtad este! – szavaiban pajzánság tükröződött.
-Csak a fürdőruha?
-Hát jó, amíg elérünk a fürdőig, más is lehet, nehogy megfázz!
-És milyen fürdőbe megyünk?
-Majd meglátod! Csak legyél kész 7óra környékén.
-Rendben. Szia!
-Szia!
Előkerestem a fürdőruhát, egy törölközőt, papucsot, és egyéb holmikat, amik egy „strandoláshoz” kellenek. A bikinin kívül, mindent beraktam egy táskába, amit leraktam az asztalom mellé. Bekapcsoltam a laptopom és hirtelen ötletből kifolyólag ezeket a szavakat írtam be a keresőbe: svéd nyelvkönyv kezdőknek. Mindjárt jött is a milliónyi találat, és amire azt gondoltam, hogy a legmegfelelőbb, letöltöttem. Hanganyag is társult hozzá, így talán nem lesz olyan nehéz elsajátítani a svéd nyelvet. Ha már itt élek, – igaz bizonytalan ideig – legyen valami haszna.
Azzal, hogy beleolvastam a könyvbe, pillanatok alatt elment az idő, és már délután 4óra volt. Audrey-val összeütöttünk egy kis uzsonnát, aztán persze elmeséltem neki, az sms-eket, aminek kifejezetten örült. Aztán persze megint jöttek a kérdések…
-És…azért hazajössz éjszakára, nem?
-Gondolom. De ha nem, akkor meg itt leszek a szomszédba. – az izgatottság és a gondolat, hogy megint Eric-kel lehetek, mindenféle érzésekkel elöntött.
Persze ennek a következménye egy nagy adag mosoly volt. Ezek után, már ha akartam volna se tudom letagadni, hogy igen is, érzek iránta valamit.
Később megint csak a szobámba vonultam el, és e-mailt írtam a szüleimnek. Minden héten meg kell tennem, különben következő nap a rendőrség fog kopogtatni az ajtómon! A minden-rendben és a még-élek szöveg után elküldtem. Lezuhanyoztam, felkaptam magamra a bikinit, egy világoskék farmert egy fekete, kivágott blúzzal. Végig futott az agyamon, hogy nem lesz-e túl kihívó, de a kis ördög pont az ellenkezőjét sejttette. Egy alap sminket tettem fel, a hajamat lófarokba kötöttem, és a táskát pedig útra készen tettem le a kis előtérben. A délutáni szendvicsek után repült az idő, és a nagymutató, ami már inkább a 9-esre mutatott, mintsem a 6-osra, szimpla kattogással közölte, hogy csak maximum negyed óra van hátra az újabb „kalandig”. Audrey a szokottnál is jobban be volt zsongva. Azt hiszem helyettem is izgult, na meg még mindig Eric a kedvenc énekese! Már megszokta a jelenlétét, de persze a rajongó énje, majd kiugrik minden egyes alkalommal a bőréből.
Csengetnek.
-Majd én nyitom! – és Audrey már az ajtóban termett – Szia Eric!
-Szia Audrey! Jessie kész van már?
-Azt hiszem igen. Jessie?!
-Jövök! – kiabáltam, miközben felhúztam a dzsekimet.
-Mehetünk?
-Persze. – vittem volna a táskámat, de csak az ajtóig jutottam vele.
Jackson mellett megszoktam, hogy nem nagyon segített, így megtanultam kezelni a bonyolultabb helyzeteket is a nagy csomagokkal.
-Majd én viszem! – azzal Eric át is vette a pakkot.
-Akkor, majd jövünk! Szia Audrey!
-Sziasztok! Jó szórakozást!
Beszálltunk a liftbe, és amint becsukódott az ajtó, Eric nekem támadt. Két keze közé fogta arcomat és vadul csókolni kezdett. Szenvedélytől fűtött ajkai perzselték az enyéimet. Persze, mire beleéltük volna magunkat, megállt a lift. Levegő után kapkodva távolodtunk el egymástól, és most jutottam el addig a pontig, hogy egész lényem remegve vágyakozott utána. Tudtuk, hogy hiába van a tegnap után a ma, nem egy átlagos este elé nézünk. Bármi megtörténhet, és…talán fog is…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése