9.fejezet - Vallomások

Nem tudtam, hogy nagy, vagy inkább kis léptekkel haladjak felé, de bárhogy lépkedtem, a kis távolság hamar elfogyott a lábam alól. Eric arcát fürkésztem, de csak a nagy komolyságot tudtam leolvasni róla.
-Szia! – hangja csengése olyan volt, mint a megváltás.
-Szia!
-Voltál már a Polgármesteri Hivatal kilátójában?
-Még nem.
-Akkor ülj be!
Beszálltunk a hatalmas autóba, és már indultunk is. Némi fogalmam volt arról, hogy merre lehet az épület, de még konkrétan a közelében nem jártam. Egy kicsit feldobott, hogy Eric által megismerhetek egy új helyet Stockholmban, csak az a beszélgetés ne lenne! Mivel nem bírtam már elviselni a találgatást, és hogy csak magamtól kérdezek, amire nem kapok választ, faggatni kezdtem Eric-et.
-És…Miről szeretnél beszélni?
Vártam a feleletre, de az nem jött, így folytattam.
-Eric! Hozzád beszélek!
Még csak rám sem nézett. Tudtam, hogy ez nem jó jel, és azt is, hogy nem eshetek pánikba, de nagyon a határán voltam. Nem néz rám, nem beszél, csak vezet. Jobb keze a sebváltón pihent, és késztetést éreztem arra, hogy megérintsem. Mikor felé nyúltam, lenézett a váltóig, de rám nem. Engedelmesen adta át nekem a kezét, mire én minden gyengédségemet beleadva szorítottam meg. Ekkor jött az, amire egyáltalán nem számítottam. Kibontakozott a kezeimből, és immár nem a sebváltót, hanem a kormányt fogta. Mindez egyetlen szó nélkül folyt le. Nem értettem, mi ez a játék! Ha az volt a célja, hogy teljesen összezavarjon, akkor sikerült neki! Nekidőltem az ajtónak, és sírhatnékom támadt, de nem sírtam. Hirtelen elhatározásra jutottam. Ha ő nem beszél, majd én szóra bírom! Bármi áron!
-Állj meg! – kiáltottam.
-Mi? Miért álljak meg? – sikerült a tervem, Eric megszólalt, és le is lassított.
-Csak, mert én azt mondtam!
Amint leálltunk a padka mellett, kivágódtam a kocsiból, és futni kezdtem. Ismerős környéken voltunk, – mivel Stockholm elég terebélyes város - és a dühtől szívem szerint egészen hazáig rohantam volna.
-Jess, állj meg! – hallottam az ismerős hangot, és mint már egyszer bebizonyosodott, nem vagyok egy futóbajnok, Eric megint utolért a házak között.
-Hagyj békén! Ha nem vagy hajlandó beszélni velem, akkor én sem fogok veled! - két karomat gyengéden, de határozottan fogta, miközben kiabáltam vele – Mi bajod van? Agyadra ment a sztárélet? Vagy így akarsz levakarni magadról? Eddig sem lógtam rajtad, akkor most… - nem hagyta, hogy befejezzem a mondatot.
-Jessie, érts meg kérlek!
-De nem tudlak, ha nem mondod el, hogy mi a baj! Inkább hagysz kétségek közt vergődni a hallgatásoddal? Utállak ezért, tudod? Utállak, utállak… - ahányszor kimondtam, hogy utállak, annyiszor ütöttem meg szegény Eric vállát, majd zokogásba törtem ki. Most már nem bírtam tartani, és, hogy lecsillapodjak szorosan magához húzott, és úgy ölelt át, mint eddig egyszer sem. A drámai pillanatot megszakítva adott igazat nekem.
-Igazad van! Utálj ezért! Gyűlölj, de ne taszíts el magadtól!
A meglepetés ereje a mondat hallatán szinte fejbevágott. Megint csak összekuszálódtak a gondolatok, így ennyit bírtam kinyögni:
-De, hát te taszítassz el magadtól! Hiszen ezért hívtál el nem? És ezért nem beszélsz, nem nézel a szemembe, és nem csinálsz semmit!
-Azt hiszed, hogy csak azért beszélhetünk a másikkal, mert ki akar dobni?? – elsimította a hajam az arcomból, és most a tekintetünk egybefúródott.
-Hát a hanglejtésedből ítélve…
-Hjaj…pont ezt akartam megbeszélni veled!
-Mi? – hitetlenkedtem.
-Hidd el, fogalmam sincs, hogy milyen erő vezényletével, és bántja a lelkem az is, hogy Molly-n ilyen könnyen túlléptem, de teljesen magaddal ragadsz! A szépséged, a bájod, ahogy viselkedsz! Olyan vagy, mint a mágnes! Amit magához vonz, azt el nem engedi! Mikor elbúcsúzunk, alig várom, hogy holnap legyen, hogy lássalak, hogy megérinthesselek, hogy érezzem az illatod! Ezért van az, hogy sokszor nem bírok magammal! Fogalmam sincs, hogy mi ez! Szerelem-e, vagy sem? Talán az égiek tudják! Ezt akartam neked elmondani, mondjuk valamivel ünnepélyesebb keretek között. Ezt! Hogy mit érzek! És senki másra nem tartozik, csak rád! Ezért döntöttem úgy, hogy elmondom! Jó, hibáztam, hogy nem intettelek csendre az autóban, de nem ott akartam elmondani, és nem is itt.
A mondat végén lesütötte a szemét, és a kezemért nyúlt. Megdermedve álltam előtte. Sok mindent tudtam volna mondani, de hang nem jött ki a torkomon. Még jó, hogy nem a nyílt utcán voltunk, hanem a házak között, mert valami paparazzi biztosan videóra vette volna az egész vallomást. Eric szavai a fülemben csengtek, és úgy éreztem, elönt a boldogság.
-Komolyan ezt érzed? – végre meg tudtam szólalni.
Eric nem válaszolt, csak bólintott. Tudtam, hogy igazat mond, mert egy könnycseppet véltem felfedezni arcán. Na tessék! A kemény srác nem is olyan kemény! De ez mindennél jobb, mert ki meri mutatni az érzéseit, és ettől lesz Ő igazán kemény! Hüvelykujjammal eltöröltem a cseppet, és köszönetemet egy csókkal fejeztem ki. Ajkaink szenvedélytől fűtötten váltak eggyé, s így nyilvánvalóvá vált számomra is, hogy mit érzek. Nem voltak kifordított gondolatok, sem kételyek. Ha csak egy kaland lennék számára, nem mondott volna ilyeneket. Jó pár percig nem létezett körülöttünk semmi, és senki. Csak mi voltunk egymásnak. Torkomban dobogott a szívem, és ahogy öleltük egymást Eric-kel, szinte magamon éreztem a pulzusát. A csók kábulatától boldogan estünk vissza a valóságba, mire ő szólt.
-Jobb lett volna a Hivatal kilátójában, mert az legalább romantikus. De ez a sikátor?!
Válaszképp csak hozzábújtam, és élveztem teste melegét.
-Hová szeretnél menni, most, hogy ellőtted a kilátót?
-Vissza a kocsiba.
-Eddig világos, de azzal hova?
-Nem tudom…haza…mindjárt 11óra, és elég fáradt vagyok.
-Khm…azt nem ajánlanám, hogy hazamenj… - huncut mosoly ragadt az arcára, és volt némi sejtésem, hogy miért.
-Audrey és Adam??
-Igen…de így legalább nekem is lesz hálótársam!
Ezt a mondatot inkább nem reagáltam le. Lassan visszamentünk a kocsihoz, és elindultunk haza.

Felértünk a lépcsőn, majd Eric kizárta az ajtót. Illedelmesen, maga előtt engedett be a lakásba. Felkapcsolta a lámpát, és egy egész ízléses látvány tárult elém. Gyerekes pajkossággal fordultam Eric-hez.
-Szabad?
-Persze! Érezd otthon magad!
Gyorsan bekukkantottam mindegyik helységbe, amit csak találtam, és mindenhol főként a lila és a fehér dominált. Ezután Eric keresésére indultam, és megtaláltam abban a szobában, amit még nem láttam. Az ágyon volt a táskája, ami vele volt a koncerten, és abból pakolt ki szorgalmasan. Látszólag nem vett észre, így az ajtónak támaszkodva figyeltem a mozdulatait. Meglepődve néztem végig, ahogy mindent a helyére rak, sehol nem maradt kinn egy ruha, vagy nyakkendő sem. Egy fordulatnál az ágya és a szekrény között lebuktam. Egymásra mosolyogtunk, majd kérdeztem.
-Nem vagy éhes? Összeüthetek valamit, ha gondolod!
-Az jó lenne… - gyorsan odalépdelt hozzám és az arcomra adott egy puszit – Köszönöm!
-Szívesen! – azzal elindultam a konyhába, és serpenyő után kezdtem keresgélni, amit rövidesen meg is találtam.
Kitártam a hűtőt és láttam, hogy mindenféle van itt, amiből millió dolgot ki lehet találni. A tojásrántotta mellett döntöttem. Nem nagy őrdöngősség elkészíteni, ráadásul fél perc alatt kész van. Minden földi jóval megfűszereztem, kis szalonnakockákat vágtam bele, és hagymát is. Az illatokra Eric is megjelent.
-Azt hiszem egy angyal tévedt a lakásomba! – hátulról átkarolta a derekam, és egy puszit lehelt a nyakamra.
Ahogy ezt csinálta, a hideg kirázott, a serpenyő nyele pedig pont a kezemben volt.
-Ha vacsorázni akarsz, akkor engedj el, mielőtt elejtem azt, ami eddig kész van!
-Mással is beérem vacsora gyanánt és azzal nem is kell annyit fáradnod! – maga felé fordított és kényeztetni kezdte ajkaimat.
Tudtam, mire gondol, de ha már a tűzön volt a rántotta, megcsinálom. Még az hiányzik, hogy leégjen a ház! Mikor hangosan sercegni kezdett a tojás, mellkasánál fogva félretoltam, tudatva vele, hogy most vége a flörtnek.

Az asztalon Eric megterített, én pedig szedtem neki is és magamnak is a vacsorából. A tetejére sajtot reszeltünk, így ez volt a hab a tortán. Egymással szemben ültünk, és egyszer Eric letette a villát.
-Nem ízlik? Csinálhatok mást is.
-Nem, semmi baj a kajával. Csak kérdeznék valamit…
-Mond csak!
-Az egy dolog, hogy én kiöntöttem neked a szívem, de… - tartott szünetet – kíváncsi lennék rá, hogy Te mit érzel irántam?
Eric ehhez ért a legjobban. Ha lenne egy verseny, aminek a címe: „Hogyan tegyük fel a legváratlanabbul a legzavarbaejtő kérdéseket?”, akkor biztosan ő nyerné meg. Éreztem, hogy belepirulok, és a szívem is hevesen kalapálni kezdett. Mi érzek? Hogy mondjam el? Egyáltalán van rá megfelelő szó?
-Mit érzek irántad? A mai estig fogalmam sem volt róla. Igazság szerint, most sem hiszem, hogy egy szóval tudnám jellemezni.
-Azért csak próbáld meg!
-Jól van, nos…Kedvellek téged, ezt nem tagadom, és szeretek veled lenni. Megnyugtat, ha velem vagy. A jelenlétedben elszáll minden gondom…és igen…én is sokszor várom a holnapot, bár csak 2napja, hogy „először” megcsókoltál. Azt hiszem, nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, hogy bepánikoltam, mikor kijelentetted, hogy beszélni akarsz velem, mert eddig talán Jackson volt az, aki megvédett mindentől, de amekkorát csalódtam benne…szóval…nem hiszem, hogy elviseltem volna, ha te is kilépsz az életemből.
Csendesen hallgatta végig, amiket mondtam. Jó nagy marhaságnak hangozhatott, de egyszer sem vágott bele. Néztem, ahogy babrál a villájával, de egyszer csak lerakta. Rám meredt, majd hirtelen felállt az asztaltól. Átjött az én oldalamra, megfogta a kezem és felhúzott. Magához vonva, teljes odaadással nyíltak meg egymás számára ajkaink. Az egész olyan gyorsan zajlott le, hogy még fel sem eszméltem, de már a szobájában hevertem az ágyon. Most jutottam el én is arra a pontra, amikor, már ha akartam volna se tudom letagadni, mennyire vágyom a csókjaira, az érintésére és rá, teljes egészében. A felsőm gyorsan lekerült rólam, és én is gombolni kezdtem Eric ingét. Lüktetett a vágy, és kezdtem elveszteni a fejem. Szorosan magamra húztam a fergeteges csókok közepette, mellyel beborította testem minden egyes szegletét. A nagy hévtől észre sem vettem, hogy valószínűleg jobban tapadtak bőrére ujjaim, mint akartam.
-Áááh… - kiáltott fel Eric, mire csak kérdően néztem – Azért a hátam maradjon egybe jó?!
Döbbentem láttam, hogy körmeimet sikerült belevésnem a hátába.
-Nagyon fáj?
-Ha adsz egy puszit, biztosan elmúlik!
Megint érzéki pillanatok vették kezdetüket. Öv híján, Eric a farmeromtól is hamar meg akart szabadulni, és egy különös erő engem is viszonzásra késztetett. Kicsatoltam az övét, majd átnyúlt a karjaim alatt. Ekkor már csak egy bugyi és a melltartó takarta a fontosabb részeimet. A fehérnemű csatját babrálta, amikor hirtelen, mint valami rongybaba omlott össze egyenesen rám. Ijedten próbáltam valamit reagálni, mert azt hittem baj van.
-Ne haragudj, nem megy! El sem hiszed, hogy mennyire kívánlak, de… – Eric a nyakamba fúrta arcát, és mélyet sóhajtott – nagyon fáradt vagyok!
A mondat hallatán, és a gondolattól, hogy azt hittem komoly dologról lehet szó, hangosan felnevettem.
-Nem vicces! Tudod mennyi mindent csinálnék most veled, hogy itt vagy egy szál semmiben?!
-Sejtem…de egyébként én is fáradt vagyok…
-Nem akarsz inkább aludni? – Eric az őzikeszemeivel szinte könyörgött.
-De ugye nem akarsz egész éjjel rajtam feküdni? Mert igazat szólva nagyon nehéz vagy! – nyújtottam ki rá a nyelvem.
Nagy nehézkesen lemászott rólam, kivett a szekrényéből egy pólót és nekem adta. Az illata pont olyan volt, mint Eric-é. Ő felvett egy fehér trikót, majd szorosan egymáshoz bújtunk. Végre, hosszú idő után azt éreztem, hogy boldog vagyok! Magunkra húztuk a takarót, és így merültünk el másodszor is együtt az álmok világában.