15. fejezet - Minden nézőpont kérdése...

Sziasztok! Meghoztam a frisset, aminek a címe - mint olvashatjátok - Minden nézőpont kérdése... Azért ezt a címet adtam neki, mert igaz, a cselekmény sokat nem halad előre, de betekinthettek 2 "új" ember gondolataiba, így minden nézőpont kérdése, hogy ti melyik oldalra álltok! Kíváncsi vagyok a véleményetekre, szóval írjátok le, hogy mit gondoltok a két emberről!

Jó olvasást mindenkinek!

Üdv: Lauren :)

Jackson szemszöge//

Sokszor átgondoltam, hogy miért is jöttem haza Londonba, és az igazság az, hogy semmi értelme nem volt. Jessie nélkül nem! Egyébként is, hogy képzeli, hogy elmegy „világot látni”, és az első pasira, aki szembe jön vele, ráveti magát?! Utána meg még a lakásába is beviszi? Micsoda könnyűvérű nőcske! És hiszékeny! Ezért tudtam magamnak is megszerezni olyan hamar! A lábaim előtt hevert és szinte könyörgött a szemeivel, hogy csókoljam már meg! De ezt nem teheti velem! Nem, nem, az kizárt! Visszamegyek érte Stockholmba, és ha kell, erőszakkal hozom el onnan. Ő hozzám tartozik, ha tetszik neki, ha nem!
Bosszúvágytól forrongva pakoltam a bőröndömbe a holmikat, ami elég pár napra, és arra is, hogy visszaédesgessem magamhoz Jessie-t. Ha nem az enyém, akkor másé sem lesz! A munkahelyemen szabadságot kértem, így sima ügy az egész utazás. Csak a legjobb haverom tudja, hogy hova megyek és miért, vagy inkább kiért.

Pár órán belül a londoni repülőtéren voltam, beszálltunk, és vártuk az indulást. A kb. két órás út nyugalmas volt, egy-két légörvénytől eltekintve. Mivel esti géppel mentem, az éjszaka közepén értem el Svédország fővárosát. Egy taxival a hotelhez vitettem magam, amiben szobát foglaltam. Jobbnak láttam eltenni magam holnapra, fáradt is voltam, meg aztán ki kell eszelnem egy tervet, amivel visszacsábítom Jessie-t, ehhez pedig szellemileg frissnek, és üdének kell lennem. A szülei imádnak engem, én vagyok a megtestesült férjjelölt, szóval ezt nem szabad elszúrnom. Így ő a rossz, mert úgy tudja az a kishitű anyja is, hogy a kislánya megcsalt engem! Aztán meg ott esküdözött, hogy az ő lánya nem ilyen, biztos valami tévedés! Komolyan, hányok az egésztől! Ha nem lennének az ősei, még szeretni is tudnám a csajt!

Elkértem a szobakulcsot, lepakoltam a szobámban, gyorsan letusoltam és közben szőni kezdtem egymásba az ötleteimet, mint pók a hálóját. Igen, behálózom, mint egy pók, és semmit sem fog sejteni, csak, mikor már nem lesz menekvés. El kell hívnom randira, bemesélni neki, hogy mennyire megbántam, hogy megütöttem, pedig nagyon is megérdemelte! Szerelmes sms-ekkel bombázni, amikor csak lehet, ha van valakije, azt eltávolítani az útból! Ó és persze virágot küldeni. El ne felejtsem! Erre van mindössze egy hetem, de sikerülni fog! Nekem mi ne sikerülne? Mestere vagyok ezeknek a dolgoknak! Nem Jessie az első, akinél bejött.

A másnapom nagy részét átaludtam, plusz mondhatom azt is, hogy semmittevéssel telt. Tévét néztem a szobámban, ha kedvem szottyant körbenéztem a hotel legalsó szintjén, ahol kisebb boltok, éttermek, és kávézók is helyet kaptak. Arra gondoltam, nincs értelme elkapkodni a dolgokat, szóval csak este keresem fel Jessie-t. Akkor biztosan otthon lesz. Hét, nyolc óra tájban, már nem mennek sehova, főleg nem vasárnap. Visszaérve a szobámba, felhívtam a recepciót, és a vacsorámat előbb kértem, mint hét óra és fel is hozták szó nélkül, nem kellett lent ennem a vendégek számára fenntartott ’ebédlőben’. Újfent lezuhanyoztam, befútjam magam Jessie kedvenc parfümjével, amit mondjuk én kifejezetten utáltam, de ha ez kell ahhoz, hogy visszajöjjön…nincs mit tenni. Kikészítettem egy koptatott farmert, egy fehér, függőlegesen csíkos inget, és hozzá egy dzsekit. Negyed 8 után pár perccel, elindultam, hogy elérjem a célom. Az utóbbi utazásom során, mondjuk úgy, feltérképeztem a várost, így tudtam hol vagyok, merre megyek. Beérve a háztömbbe beszálltam a liftbe, és megnyomtam a hármas számot. Hamar megérkeztem az emeletre, kinyílt az ajtó, és amikor kiléptem, nagy meglepetésemre egy igen csinos lányt pillantottam meg, amint türelmetlenül nyomta a szomszéd csengőjét. Pár percig figyeltem vicces játékát, aztán megszólítottam.

Molly szemszöge//
Nem írt vissza az sms-emre, ami azt jelenti, hogy vagy dolgozik, vagy csak egyszerűen lusta rám szánni egy kis időt. De ebből elegem van! Vissza akarom kapni! Mégis csak a barátom volt négy évig! És ezt csak úgy eldobja, se szó, se beszéd? Majd én észhez térítem, és rá fog jönni, hogy mennyire fontosak vagyunk egymásnak! Csak egyszer érjem utol!

Egy kis nassolni valót csináltam magamnak, és bevittem magammal a szobámba. Elhatároztam, hogy ehhez a beszélgetéshez, valami vadító ruhát veszek fel! Átkutattam az egész szekrényemet, kiraktam egy-két darabot az ágyra, majd rendezgetni kezdtem. Pechemre egyik összeállítás sem tetszett, amit kiválasztottam, így átmentem a testvéremhez, Mimmihez a szomszéd szobába.
-Mimmi, segítenél?
-Persze, mond csak!
-Kitettem pár cuccot az ágyamra, megnéznéd? Nem tudok dönteni, hogy melyiket vegyem fel.
-Nézzük! – felpattant az ágyáról, és útba vettük a szobám.
Hosszasan nézegette, igazgatta a ruhákat, majd mély gondolkodóba esett. Volt köztük fekete farmer, fehér blúz, karamell színű blúz, fekete legging és ehhez hasonlók.
-Hm…Hát…Tényleg nem könnyű. Hová mész? Akkor könnyebb a dolgom, ha elárulod. Csak nem randi? – kérdezte Mimmi széles mosollyal.
-Vehetjük randinak is. Eric-kel találkozom. Bár ő nem tud róla, de majd megtudja, ha meglát az ajtóban.
-Ó, értem. Ebben az esetben… - mondat vége hiányában sarkon fordult, én pedig utána iramodtam.
Kitárta a szekrényét, egy helyen szétválasztotta a sok vállfát, és kiemelt egyet. Egy fekete, kissé csillogó, testre simuló ruhát tartott elém. Talán, ha egyszer láttam rajta, de már akkor nagyon tetszett. Vállban harangos ujja, és mélyen dekoltált eleje, az emberre vonzotta a tekinteteket.
-Ez, hogy tetszik?
-Gyönyörű!
-Akkor vedd fel ezt!
-Dehogy is! Nem akarom elszakítani, leönteni valamivel, vagy rosszabbra nem is merek gondolni!
-Ugyan Molly! Ennyit megérdemelsz! Annyiszor húztál már ki te is engem a csávából! Fogadd el!
-Köszönöm Mimmi! – kezembe nyomta a ruhát, én pedig jól megöleltem.
-Szívesen!
Elviharoztam a szobámba, gyorsan magamra vettem és kiegészítőként egy övvel feldobtam. Combközépig ért a szoknya alja, hajamat kiengedve hagytam, kisminkeltem magam, és felhúztam egy magassarkút. A tükörben néztem magam néhány másodpercig, és a látvány nagyon tetszett. Önbizalommal töltött el. Ezután újfent betipegtem nővéremhez, és pózba vágva magam, figyeltem a reakciót.
-Na, milyen vagyok?
-Hű, ebben biztosan vissza tudod hódítani Eric-et!
-Úgy gondolod?
-Persze! Ilyen csajnak én sem tudnék ellenállni! – nevetett.
-Jól van, akkor megyek. Remélem nem bánja majd, hogy ilyenkor zavarom!
-Biztosan nem! Sok sikert hugi!
-Köszi! Szia! – felkaptam a fekete táskám, kiléptem az ajtón, és elindultam Eric-hez.
Nem laktam messze tőle, így gyalog mentem. A magassarkúhoz hozzá vagyok szokva, így már egy hosszabb táv sem okoz gondot. A parkon át haladtam végig, ahogy régen is szoktam, és egyszer csak megpillantottam őt, amint a supermarketből kilépve elrohan, de engem nem vett észre. Valami volt a kezében, de pontosan nem láttam, hogy mi az. Megszaporáztam a lépteimet, és követtem. Láttam, amint beér a háztömbbe, szóval egész biztos, hogy haza igyekszik. De ehhez miért kell rohanni? Nem valami konyhatündér, szóval a vacsorája sem éghet le, lányt pedig nem hagy egyedül soha! Tehát az „új” személy kilőve. Már sötétedett, mikor beléptem a liftbe. A harmadik emeletre hamar felértem, odaálltam a megfelelő ajtó elé, nagy levegőt vettem, majd csengettem. Vártam egy darabig, de senki nem nyitott ajtót. Újfent megnyomtam a gombot, és most már szólongatni is kezdtem.
-Eric! Tudom, hogy bent vagy! Nyisd ki, kérlek! Beszélnünk kell!
Kopogtattam is, majd újra szóltam.
-Eric!
Rátenyereltem többször a csengőre, mert már kezdtem dühös lenni. Annak ellenére, hogy itthon van, nem nyit ajtót? Felfokozott lelki állapotom hatására észre sem vettem, hogy újra kinyílt az emeleten a lift ajtaja és valaki már percek óta mögöttem áll.
-Helló! – a hangra ijedten perdültem meg – Nyugi, nem bántalak, csak láttam, mennyire idegesít téged az a csengő!
-Nem a csengő, hanem aki az ajtó mögött van! Láttam, amint berohant házba, és mivel itt lakik…
-Ki ő? A barátod? – szakított félbe.
-Igen!
-Értem. És semmire nem reagál?
-Nem! Kopogtam, csengettem, mondtam is, hogy nyissa ki, de eddig hiába.
Kis hallgatás után kezet nyújtott az idegen.
-Amúgy Jackson vagyok! Jackson William.
-Molly Sandén.
-Nos Molly, nincs ennek a háznak egy portása, vagy hasonló?
-Van, de ha pótkulcsra gondoltál, az nincs! Vagy csak végszükség esetén!
-És ez nem az? Mármint a te számodra…
-De, de mit mondjak neki? „Helló! A pasim nem akar ajtót nyitni, ezért elkérném a pótkulcsot!” Na ne nevettess! – újra megnyomtam a csengőt.
-Figyelj, nem akarlak leszőkézni, de egész biztos, hogy itthon van a barátod? Tuti, hogy őt láttad?
-Ezer közül is megismerném a mozgását! Négy év után?!
-Szép! Gratulálok! – bólintott elismerően.
-Köszi, de ha nem haragszol, nem igazán veled szeretném ezt megbeszélni, hanem Vele! – mutattam az ajtóra.
-Oké, rendben, már itt sem vagyok!
Figyeltem, hogy hová megy, de a szomszéd ajtónál megállt. Rá kellett kérdeznem, mielőtt becsenget.
-Neked ki lakik itt?
-A barátnőm!
-És…nem tudnád megkérdezni, hogy nem-e látta Eric-et véletlenül?
-Eric? Így hívják?
-Igen!
-Miért nem kérdezed meg te? Nem harap egyikünk se!
-Végülis, igazad van!
-Szerintem jó barátnők lehetnétek a barátnőmmel! És ki tudja, lehet, hogy a pasiddal legjobb haverok leszünk. – a mondat végén csengetett.
Mosolyogni tudtam, mire neszt hallottam az ajtó mögül. Mintha valaki azt mondaná: -Majd én!
Rövid időn belül nyílt is az ajtó, és mikor megpillantottam az alakot, földbe gyökerezett a lábam! A fiú arcára is ráfagyott a mosoly, mire kitört belőlem.
-Eric??
Rápillantottam Jackson-ra, aki paprikavörös képpel meredt rá. Nem értettem, miért van rá ilyen hatással, de az biztos, hogy kíváncsivá tett. Persze a döbbenet az én arcomra is kiült, mert a keresett személy tényleg nem otthon, hanem a szomszédban tartózkodik. Hirtelen meglibbent egy ismeretlen is a háttérből. Lágy, felszabadult hangon kérdezett.
-Ki az Eric? – amint megpillantotta a mellettem álló srácot, olyan volt, mintha kísértet látna.
A válasz csak ennyi volt:
-Molly?!
Mind a négyen csak álltunk az ajtóban lecövekelve, és egyikünk se mondott semmit, vagy ha tudott is volna, akkor mind egyszerre zúdítottuk volna a másikra a mondandónkat. Szikrák pattogtak Eric és Jackson tekintete között, majd megkaptam azt a kérdést, amitől megértettem, hogy a két fiú nem most találkozik először.
-Te?
-Igen én! – válaszolta Eric határozottan…