16.fejezet - A lift

Sziasztok! Meghoztam a frisset, és az új külalakot is, ahogy megígértem! Remélem tetszik mindenkinek, a fejezet és a kinézet is. Várom a visszajelzéseket! Jó olvasást!

Üdv:Lauren :)

***

Ott álltunk az ajtóban, de a látvány, és a tudtad, hogy mindkettőnk exe itt van, és valószínűleg egyikük sem adta még fel, hogy visszaszerezze a másikat, elborzasztott.
-Te? – kérdezte Jackson gyűlölettel a szemében.
-Igen, én!
-Nem meg mondtam neked, hogy tartsd távol magad a barátnőmtől?
-Egy pillanat, ti ismeritek egymást? – vágott közbe Molly.
-Igen, és a barátod éppen megpróbálja elcsábítani a barátnőmet!
Erre a mondatra éreztem, hogy Eric a kezemet keresi észrevétlenül, majd összekulcsolja az övével, és jól megszorítja. Tudtam, hogy most legszívesebben hogyan reagálná le ezt a kijelentést, de próbálta türtőztetni magát.
-Elcsábítani? Eric, miről beszél Jackson? – kérdezte Molly.
-Nem kellett engem elcsábítson! – léptem Jackson elé, mire előtűnt összefont kezünk, de Jackson látszólag nem vette észre – Nálad mindenki jobb!
A szóváltásra már előjöttek a többiek is. Mikor előtűnt Adam és Bryan, Jackson tekintete megdermedt.
-Már megint itt vagy? Nem volt elég, amit a múltkor kaptál? – szólalt meg Bryan.
-Én csak a barátnőmért jöttem! Aztán itt sem vagyok!
-Na azt lesheted, hogy mikor megyek veled bárhova is! – vágtam rá hidegen.
Molly szemében könnyek gyűltek, ahogy Eric-et és engem nézett. Először azt hittem, hogy talán a csalódottság könnyei, és így - ha még akart is valamit Eric-től, most már talán nem - legalább leszáll róla. Rövidesen megtudtam, hogy nagyon is tévedtem.
-Ez még megkeserülöd! – fordult hozzám.
-Molly… – próbálta csitítani Eric, de félbeszakította.
-Nem, én harcolni fogok Eric-ért, mert ő az enyém! Ezt jobb, ha a fejedbe vésed!
-Ebből elég! Pontosan ezért szakítottam veled, mert így viselkedsz! Nem fogod fel, hogy ez már beteges? Nem vagyok egy tárgy, amit birtokolhatsz! – állt meg a sztár fél méterre Molly előtt.
Mindannyian tágra nyílt szemekkel hallgattuk végig a földbe döngölő szavakat. Ezzel minősítette volt barátnőjét, de díjaztam, hogy kiállt magáért.
-Na jó, ez így nem fog menni! – fordult sarkon Jackson – De ezzel még nem végeztünk! Sem veled, sem pedig veled! – mutogatott fenyegető ujjával Eric-re, majd rám – Gyere Molly, neked is jobb lesz!
Büszkeségtől telten beszálltak a liftbe, majd eltűntek. Remegtem az idegességtől, és Jackson utolsó mondatától. „…még nem végeztünk!”. Eric a megkönnyebbüléstől mély levegőt vett, és a többiek is duruzsolni kezdtek a hátam mögött.
-Ez durva volt. Jól vagytok? - kérdezte Audrey - Azon reménykedtem, nehogy egymásnak essetek itt, a bejáratban.
-Hát, nem sok hiányzott… – ölelt meg Eric, és meghökkenve tapasztaltam, hogy neki is épp úgy remeg minden porcikája, mint az enyém.
-Jól van, menjünk be! – húztam magam után.
Bementünk a nappaliba, nem foglalkozva azzal, hogy már az asztalon a vacsora, kibeszéltük, hogy ki mit gondolt, ráadásul szegény Mandy is pont jókor cseppent bele az életünkbe. Persze megértette, hogy mi a helyzet, és elmesélte, hogy neki is volt már tapasztalata ilyen sráccal.
-Igen. Az ilyen, és ehhez hasonló jelentek után jöttek a nyáltól csöpögő sms-ek, a csokor virágok, meg, hogy mennyire megbánta, amit tett! Szóval nagyon vigyázz az exeddel Jessie!
-Majd én vigyázok Rád! – és egy leheletnyi puszit nyomott Eric a homlokomra.
-Jó, de amikor dolgozom, nem lehetsz ott mellettem, mint egy testőr!
-Majd megoldjuk!
-Ez a tag, egész biztos, hogy nem normális! – mondta Bryan.
-Majd kitalálunk valamit, hogy távol tartus tőled, és persze magunktól is. – közölte nyugtatóan Audrey, amire Adam is rábólintott.
-Na jó, elég ebből a témából! Vacsorázni indultunk vagy nem? – pattant fel Bryan a kanapéról.
Helyeselve újfent kimentünk a konyhába, és megmelegítettük az addigra kihűlt ételt.

Másnap nem sok dolgom volt a pult mögött, így egész nap az este történteken kattogott az agyam. Vajon hogy találkozott össze Jackson Molly-val? Mivel Eric-ről nem sokat tud, így azt sem tudhatta, hogy ő a volt barát. A közelgő koncert sem teszi könnyebbé a helyzetet, mert biztos vagyok benne, hogy Molly is ott lesz, és mivel Jackson meg engem akar, hát ő is! Mindketten túl csökönyösek, és gőgösek ahhoz, hogy elismerjék a vereséget, de én nem fogom elengedni Eric-et! Most már nem! Elmélkedésemből a telefonom zökkentett ki. Megkönnyebbülten pillantottam meg, a mára már különösen kedvessé vált nevet a képernyőn.
-Szia Jess! Minden rendben?
-Persze. Minden a legnagyobb rendben. Elég nyugis a mai nap.
-Nem hívott? – annak ellenére, hogy nem mondta ki a nevét, tudtam, hogy kire gondol.
-Nem, de ami késik, nem múlik! És téged hívott Molly?
-Nem, bár ahogy ismerem, nem fogja feladni egy könnyen! De sajnos én már foglalt vagyok! – a hangjában éreztem, hogy mosolyog.
-A stúdióban vagy?
-Igen épp veszünk egy számot, csak tartottunk egy kis szünetet.
-Akkor jó munkát!
-Neked is! Szeretlek!
Gyerünk Jessie! Most vagy soha! Ki kell mondanod, mielőtt lerakja!
-Én is…szeretlek! – éreztem, hogy elpirulok, pedig nem is volt a közelemben senki.
-Tudtam én! Este találkozunk?
-Már alig várom!
-Hát még én! Szia!
-Szia!
Ezzel a telefonbeszélgetéssel kis is merült a nap eseménye. Alig lézengtek a cégnél, így előbb haza is mehettünk.

Beértem a háztömbbe és a hideg kirázott, mikor felismertem az idegen alakot. Jackson volt az, és épp a liftre várt. Jó ég! Biztosan hozzánk igyekszik! Tudtam, semmi esély rá, hogy elkerüljem, így odatrappoltam mellé.
-Te mit keresel itt?
-Téged Szivem!
-Nem vagyok a Szived! Szállj le rólam, és ne keress, mert nem érdekelsz!
A lift ajtaja kinyílt és gyorsan beszálltam. Meg is nyomtam a hármas gombot, de Jackson még bekúszott a záródó ajtón.
-Figyelj! Annyira sajnálom! Mindent, ami történt! Az nem én voltam!
-De igen, pont, hogy te voltál az, csak eddig félreismertelek!
Ahogy kimondtam a mondatot, egy furcsa zajt ütötte meg a fülünket és megállt a lift. A lámpa pislákolni kezdett, és a számláló sem tágított a kettesről. Tehát a második emeleten vagyunk, és valószínűleg elromlott a felvonó. Remek! Itt maradtam azzal a fiúval, aki életemben még nem taszított annyira, mint most.
-Jaj, ne!
-Mi az?
-Biztos, hogy megint elromlott a lift!
-Remek, legalább végighallgatsz!
Meg sem hallva a kijelentést, tárcsáztam Audrey-t.
-Mit csinálsz?
-Segítséget hívok!
-Esélyt sem adsz nekem, hogy megmagyarázzam? – fogta meg a kezem, amelyikben a telefon volt.
-Ne érj hozzám! Talán, ha hittél volna nekem, hogy nem csaltalak meg rögtön az első nap, hogy idejöttem, akkor nem kellett volna utánam gyere, nem kellett volna felpofozz és nem kellene most itt magyarázkodnod!
-És még mindig a barátnőm lennél!
Jesszus! Még jó, hogy megtörtént! Kibújt a szög a zsákból! A fülemhez kapva újra a telefont, kénytelen voltam rádöbbenni, hogy itt nincs térerő.
-Remek! Nincs térerő! Ezek után Isten tudja, hogy mikor jutunk ki innen!
-Akkor meghallgatnád végre, amit mondani szeretnék? – mézes-mázas tekintetét látva – és összezárva vele – tudtam, úgy sincs más választásom.
-Mondjad! – hátammal nekidőltem a lift falának, karba tettem a kezem, és vártam.
-Szóval, nagyon sajnálom, ami történt…
-Ezt már hallottam! Valami más esetleg? – vágtam közbe.
-Jessie! Te voltál a nagy szerelmem…
-Voltam! Tehát, már nem vagyok az, úgyhogy leszállhatnál rólam! – újfent nem hagytam, hogy végigmondja, amit akar.
-Bocs, rosszul fejeztem ki magam. Még mindig a nagy szerelmem vagy, és nem tudom elképzelni az életem nélküled! Ez a másfél hónap is borzalmas volt!
-Hát…nem igazán adtad tudtomra! Ha annyira fontos lettem volna neked, akkor hívtál volna, és esdekelnél azért, hogy bocsássak meg! Ehelyett csak koslatsz utánam, és nem hagysz békén!
Közben újra elővettem a telefont a zsebemből, és keresni kezdtem a térerőt, hátha szerencsével járok. Ha jó magasra tartottam, a képernyőn megjelent egy-két bíztató csík, ami azt jelenti, hogy tudok telefonálni! Azonnal tárcsáztam barátnőmet, és szerencsére a vonal sem szakadt meg!
-Szia Jessie!
-Audrey, azonnal segítened kell!
-Mi az, mi történt?
-Bent ragadtunk a liftben. Otthon vagy?
-Igen épp most értem haza. Várj, ragadtatok? Kivel?
-Jacksonnal…
-Hogy mi? Azonnal szólok valakinek! – majd kinyomta.
Reménykedtem, hogy a valakibe nem tartozik bele Eric. Nem tudom, mit művelne, ha meglátná Jackson-t…megint…
-Na végre!
-Látom nem dob fel, hogy kettesben lehetsz velem.
-Bármi más jobban érdekelne most, mint, hogy egy légtérben vagyok veled!
-Jessie! Én tényleg szeretlek!
-Ez a hajó elment Jackson! És ne is…
Fejeztem volna be a mondatot azzal, hogy próbálkozz, de két keze közé fogta az arcom, és megcsókolt. Egyik keze lecsúszott a derekamig, míg a másik a tarkómnál fogva szorított hozzá, így lehetetlené téve a szabadulásomat. Az erőszakos csók, minden levegőt kiszorított belőlem, így hatalmas erőt kellett vennem magamon, hogy kiszabaduljak a karmai közül. Mikor ez sikerült, nem sok híján neki vágódtam a falnak.
-Normális vagy?
-Nem, csak szerelmes!
Majd újra felém közeledett, de már ki tudtam védeni a próbálkozást. Karjaim beszorultak a mellkasunk közé, ezzel is próbáltam eltolni magamtól, némi teret hagyva, hogy el tudjak hajolni előle.
-Hagyj már, Jackson! Engedj! Mondtam, hogy nem szeretlek!
Szinte megváltásként ért, amikor megmozdult a lift, mert Jackson elengedett.
-Sajnálom!
-Persze! Sajnálod! Szerintem meg jobb lenne, ha leszállnál rólam!
Pár pillanat múlva nyílt is az ajtó, és ott találtam magam, ahonnét elindultunk. Szemben állt Audrey, egy karbantartónak kinéző idősebb férfi, és Ő.
-Jessie! Jól vagy? - rohantak oda hozzám mindketten.
-Igen! Jól!
Láttam, amint Eric pillantásai szikrát szórnak. Arcizmai megfeszültek, és egy rossz szó hallatán robbanni képes.
-Sajnálom, hogy bent ragadtak a liftben! Máskor nem fog előfordulni, remélem! – mentegetőzött a karbantartó.
-Ugyan, legalább hasznosan tölthettük az időt, ugye Jessie?
Eric abban a pillanatban behúzott egyet Jackson-nak, mire ő rongybabaként esett össze. Újfent támadásba lendült volna, ha nem fogjuk le Audrey-val.
-Eric ne! Nem ér annyit az egész, meg ő sem, hogy összeverd!
-Észnél vagy, ember? – kérdezte Jackson, közben feltápászkodott.
-Ugye, milyen jó a földön heverni? Csak megmutattam, hogy te mit tettél a barátnőmmel!
-Hogy mi? – ráncolta homlokát Jack.
-Jól hallottad! Már egy ideje nem a te barátnőd! És ha megbocsájtassz…
Erre Eric elkapta Jackson-t a karjánál, és kihajította a háztömb ajtaján. Audrey-val és a karbantartóval tátott szájjal néztük végig az egészet, majd mikor becsukta az ajtót, diadalittas mosollyal „leporolta” a kezét, és közvetlen előttem megállt!
-Az én barátnőmmel senki ne szórakozzon! – majd egy édes csókkal megpecsételte szavait.
Erre a többiek tapsolni kezdtek, és én újra belepirultam, még abba is, ha csak rámnézett…