„…nem Molly-t szeretem, Hanem Téged!” Ez a mondatrész olyannyira tisztán hangzott el a szájából, hogy esélyem sem volt félreérteni. Ajkaim beszédre álltak, de hang nem jött ki a torkomon. Éreztem, hogy elönt a forróság, és arcom pírba borul, így inkább csak Eric karjaiba ugrottam. Szemem könnybe lábadt, és rövid időn belül a pólóján is megmutatkoztak a jelei. Sírtam. Mitől? Egy érzéstől…Az érzéstől, hogy ő van, és elmondása szerint szeret. Szeret! Engem, és nem mást! Ez felfoghatatlan. De valami nem hagyott nyugodni az idilli pillanatban. Kicsit engedtem az ölelés mértékéből, majd a tekintetét kerestem. A barna szempár boldogságtól csillogott, és egy halvány mosoly is mutatkozott arcán.
-Ezt most komolyan gondoltad? – szegeztem neki a kérdést.
-Miért, nem úgy hangzott?
-De igen, talán túlságosan is! – értetlen arckifejezését látva folytattam – Nem lehetséges, hogy magadat akarod meggyőzni ezzel a kijelentéssel, mert a szíved mélyén még mindig Molly-t szereted?
Eric-nek elakadt a lélegzete, és nagyra nyílt szemekkel meredt rám.
-Hogy juthat ilyesmi az eszedbe?
-Hát, csak annyira magabiztosnak tűnt, amit az előbb mondtál, hogy nem csak engem tudnál vele meggyőzni, hanem magadat is!
-De nekem nem kell semmit bizonygatnom magamnak! Azt mondtam el, amit érzek!
Hangjában hallottam, és szívem mélyén tudtam, hogy igazat mond, így kicsit elszégyelltem magam, hogy ilyet feltételeztem róla. Állam alatt felemelte a fejem, és olyan vadul csókolt meg, mint eddig egyszer sem. Hátamra döntött, én pedig a pólójánál fogva magamhoz húztam, hogy minél közelebb érezhessem őt. Felsőm alá siklottak ujjai, mire testem megremegett. Ajkaink eltávolodtak egymástól, amíg Eric pólója lekerült, aztán újra összecsaptak. Rövid időn belül rólam is eltűnt a zavaró felső, de innentől már nem a vad, hanem a szelíd, érzelemdús csókok és érintések vették kezdetüket. Eric apró puszikkal hintett be, egészen a csípővonalamig. Aztán, mikor elindult visszafelé, mellkasom környékén megállt, megpróbált jó szorosan megölelni, és pihenőre döntötte fejét. Szívem szapora dobbanásait hallgatta, én pedig beletúrtam kócos hajába, ezzel elsimítva a kósza tincseket az arcából. Így feküdtünk jó néhány percig, és valószínűleg - ebben a pillanatban - többet ért, mintha újra egymáséi lettünk volna. Mivel a skandináv országok nem arról híresek, hogy a legmelegebb helyek közé tartoznának, hiába melegített Eric túlfűtött teste, fázni kezdtem. Őt is féltettem, mert az előző percekben elég hiányos lett az öltözéke, és mikor először kirázott a hideg, szinte azonnal észrevette.
-Fázol? – emelte rám aggódó tekintetét.
-Hát…nincs melegem.
Kezem után kapott, amelyik éppen nem a tincseibe volt begabalyodva
-Jég hideg a kezed! – ugrott fel – Öltözz fel, én meg…addig lezuhanyzom, rendben? Nem akarom, hogy miattam megfázz!
-Oké.
Majd egy szájrapuszival, és egy törölközővel gyorsan eltűnt a fürdőben. Előkerestem a tegnapi ruhám, és gyorsan belebújtam, majd átmentem az ebédlős részbe. A forró tea még langyos volt, így gyorsan megittam, hogy minél hamarabb felmelegedjek. Összeszedtem a tányérokat, evőeszközöket – tudom, a szobalányok dolga, de nem lett volna szívem itthagyni ezt a rumlit – majd rendbe raktam az ágyat is, pont úgy, mint amikor megérkeztünk. Eric meglepett arcát látva, mikor kilépett a fürdőből, elmosolyodtam.
-Az én lakásomban is ilyen szép rendet tudnál csinálni? – ezt úgy mondta, mintha valami egetrengető kupleráj lenne a lakásában.
-Egész biztosan!
-Akkor mostantól felveszlek főállású bejárónőnek!
-Na persze, mert másra már nem is vagyok jó, mi? – csípkelődtem.
-Én azt nem mondtam… - csintalan tekintete előbb rajtam, majd az ágyon pihent meg.
-Eszedbe ne jusson!
-Már késő, eszembe jutott, - lépett közelebb – csak idő van!
-Idő?
-10-ig van lefoglalva a szoba. Szóval, ha úgy gondolod, mehetünk. – hangja szomorúságtól csengett, és én sem voltam elragadtatva, hogy mennünk kell.
-De ne felejsd el, hogy miben állapodtunk meg!
-Nem felejtem! – mondta nevetve.
Felvettük a kabátunkat, cipőinket, bezártuk az ajtót és elindultunk lefelé. Ahogy megegyeztünk, Eric fizette az ő részét, én pedig az enyém. Bepakoltunk a csomagtartóba, és hazafelé vettük az irányt. Útközben kitárgyaltuk, hogy mindketten jól éreztük magunkat, és mikor nem kellett sebességet váltson, végig a combomon pihentette kezét. Jó érzés volt megint tartozni valakihez.
Rövid időn belül elértük a háztömbünket, és Eric a liftben megint eleresztette magát. Jobbról átkarolta a derekam, másik kezével félrehúzta a kiengedett hajam, és apró csókokat szórtak ajkai a nyakamra. Pont akkor hagyta abba, mikor megállt a lift.
-Estére áthívjuk Adam-et meg Bryan-t?
-Hozzánk? – kérdeztem, közben kiszálltunk a liftből.
-Jöhettek hozzám is, és akkor elmondhatjuk nekik, hogy most már tényleg a barátnőm vagy!
-Jó lesz nálunk, talán nagyobb a nappalink mint a tiéd! Meg maga a lakás is, mivel te egyedül laksz.
-Rendben! Akkor este találkozunk!
Forró búcsúcsókot váltottunk, majd ki-ki eltűnt a saját ajtaja mögött. Audrey azonnal megrohamozott, de próbáltam utat törni a szobámba, hogy legalább le tudjak pakolni.
-Na, mesélj már, légyszi! Megesz a kíváncsiság, mióta elküldted az sms-t, sőt, mióta kiléptél az ajtón!
-Majd este megtudod!
-Este? – hitetlenkedett.
-Igen, és megtennéd, hogy áthívod estére Adam-et és Bryan-t?
-Adam-et és Bryan-t? – minden mondatom végét ismételte, mint egy papagáj.
-Igen, Eric mondta, hogy hívjuk át őket.
-Hát, jó, de ezzel most megleptél…. – majd kiment a szobámból. Gyors átöltözés után, nekiláttunk Audrey-val egy kis vacsit készíteni, és az átlaghoz képest nagyon csendben volt. Majd az egyik pillanatban, mikor nem számítottam rá, megállás nélkül elkezdett beszélni.
-Igen, ez az, tudom már! Tudom, mit akar elmondani Eric! Mára, már tuti összejöttetek, és ne tagadd, mert semmi értelme!
Jóízűen megmosolyogtam, és megingattam a fejem, de nem adtam választ.
-Nem kell megerősítened! Úgy is tudom!
Audrey kissé kifordult magából, mióta Svédországban vagyunk. Sokkal kíváncsibb lett, ami persze nem egyenlő azzal, hogy kipletykálja, mert nem ilyen, és tudja, hogy ezzel nem csak Eric-kel tenne rosszat, hanem velünk is. Újságírók hada özönlené el a házunk táját, és egy perc nyugtunk sem lenne. Csak egyszerűen kíváncsi, és ez néha az agyamra megy, de akkor is a legjobb barátnőm!
Teltek az órák, és lassan elkészültünk mindennel. A rántotthúsok kisültek, a krumpli is hozzá, és csináltuk köretként salátát. A konyhában kihúztuk az asztalt, hogy több személy is le tudjon ülni. Szépen megterítettünk, majd elmentünk készülődni.
-Audrey!
-Igen? – szólt a másik szobából.
-Mikorra hívtad a fiúkat?
-Hát… - libbent meg az ajtómban – szóltam Adam-nek, és mivel nem tudtam időpontot mondani, azt mondta, felhívja Eric-et. Ő pedig este 7órát mondott.
-Akkor még nem vagyunk elkésve. – mondtam, közben kivettem egy fekete blúzt, és egy szürke farmert a szekrényből.
Audrey az ajtónak támaszkodva látszólag elgondolkodott. Karba tett kézzel meredt maga elé, én pedig keresni kezdtem egy nem túl méretes sarkú cipőt, amit felvehetek.
-Te… - szólalt meg mély hallgatásából – Komolyan jártok Eric-kel?
-Hát…mivel úgy sem fogod kibírni már ezt a kis időt, hogy ne kíváncsiskodj… - felé fordultam – Igen!
Széles mosolyra húzódott a szája, majd sikítozni, és toporzékolni kezdett.
-Úr Isten, Úr Isten! A legjobb barátnőm ERIC SAADE barátnője!
-Ssss! Ő akarja elmondani! Szóval, ha lehet, ugyan ezt a reakciót mutasd akkor is jó?!
-Megbeszéltük! De jobb lenne nekem is keríteni valami ruhát. Jól kell kinézzek, ha már Adam idejön!
-Akkor gyerünk, mert nemsokára itt lesznek!
-Megyek is!…Te jó ég, a legjobb barátnőm Eric Saade barátnője… - hallottam még a folyosóról, és igencsak megmosolyogtatott.
Hét óra körül elkezdtek szállingózni az emberek. Először Adam érkezett, egy szál virággal a kezében, és ettől Audrey úgy felpörgött mintha sosem akarna leállni. Ezek után hívta Bryan Adam-et, aki átadta a telefont.
-Szia Jessie!
-Szia! Mond!
-Nagy baj lenne, ha elhoznám az újdonsült barátnőmet? Szerintem jól ellennétek hárman!
-Persze nyugodtan!
-Köszi, akkor mindjárt ott leszünk!
-Rendben! Várunk titeket! – majd kinyomtam a telefont.
-Várunk titeket? Ez meg mit jelentsen? – kérdezősködött Adam.
-Azt akarta megkérdezni Bryan, hogy hozhatja-e a barátnőjét? És hát, neked itt van Audrey…
-Neked meg Eric! – vágott a szavamba Adam – Így Bryan sem lesz egyedül! Igaz?
Ránéztem barátnőmre, aki fejbicentéssel jelezte, hogy nem tőle tudja.
-Figyi, a vak is látja, hogy több van köztetek puszta kalandnál! – ennél a mondatnál már tényleg hihetetlennek tűnt, hogy valaki előbb jöjjön rá dolgokra, mint én.
-Adam! Fogd már be! – pirított rá Audrey.
-Jól van na, csak gondoltam, jobb ha tudod, hogy vak is látja, hogy mit műveltek ti ketten! – kacsintott rám Adam.
-Oké, mit tudtok ti még, amit én nem? – nevettem el magam, közben csengettek.
Gyorsan ajtót nyitottam, és beinvitáltam Bryan-t meg a barátnőjét.
-Jessie, ő itt Mandy! Mandy, ő itt Jessie! Ez az ő, és a barátnője lakása.
-Szia Jessie! Örülök, hogy megismerhetlek!
-Szia! Én is! A nappaliban van Audrey és Adam, menjetek be! Bryan, te ismered a járást. Én hozok inni!
Bementem a konyhába és az órára pillantottam. Már negyed 8 is elmúlt, de Eric még sehol. Elővettem a telefonom, és felhívtam.
-Szia! Ne kérdezz semmit, már a liftben vagyok! – leraktam, és gyorsan az ajtóhoz futottam. Mikor kinyitottam már hallani lehetett a szerkezet nem túl csendes zakatolását, s a következő pillanatban meg is láttam Eric-et. Kipirult arca és mély lélegzetei arról árulkodtak, hogy futott.
-Sajnálom! Tudom, elkéstem…
-Még jóvá teheted! – beléfojtva a szavakat, derekát átkarolva csókoltam meg.
-Hűű! Ennyire hiányoztam?
-El sem hiszed mennyire!
-Egyébként a késésem oka ez az üveg pezsgő, de siettem, ahogy tudtam.
-Jó, majd kérdőre vonom őt, csak gyere már! Rád vártunk!
Kézen fogtam, majd magammal húztam a konyhába. Elővettem hat poharat, amit egy tálcára raktam, Eric pedig kinyitotta az üveget. A tálcával a kezemben elindultam a nappaliba, ő meg jött mögöttem.
-Helló mindenkinek! – köszönt be a nappaliba.
-Szia!
-Mielőtt mindenki rákezdene, hogy hol késtem, miért késtem, stb…
-A lényeget, haver! – szólt közbe Bryan.
-Tehát, vettem egy üveg pezsgőt, mert azt hiszem ez megfelelő alkalom hozzá, de hamar el fog fogyni, ahogy látom! - mindenki elnevette magát - Mindegy, lényegtelen. Szóval, tegnap este óta, Jessie hivatalosan is a barátnőm! – mivel mi a többiekkel szemben álltunk, könnyedén ölelt magához, és előttük váltottunk csókot, mire mindenki tapsolni kezdett.
Rendesen belepirultam a mutatványba, így inkább töltöttem a pezsgőből az üres poharakba. Koccintás után átmentünk a konyhába vacsorázni. A párok egymás mellé ültek, és én is éppen helyet foglaltam volna, mikor csengettek.
-Majd én! – pattant fel Eric, aki pont az asztal szélén ült.
Hallottam, hogy nyílik az ajtó, de Eric hangját már nem.
-Ki az Eric? – kiléptem a konyhából, egyenesen mellé.
Az én hangom sem hallatott már magáról. Ott állt az ajtóban Jackson egy szőke, igen kihívó öltözetű lánnyal. Fogalmam sem volt, hogy ki lehet, de a következő másodpercben döbbentem rá, maga Eric szavaiból.
-Molly?!
-Ezt most komolyan gondoltad? – szegeztem neki a kérdést.
-Miért, nem úgy hangzott?
-De igen, talán túlságosan is! – értetlen arckifejezését látva folytattam – Nem lehetséges, hogy magadat akarod meggyőzni ezzel a kijelentéssel, mert a szíved mélyén még mindig Molly-t szereted?
Eric-nek elakadt a lélegzete, és nagyra nyílt szemekkel meredt rám.
-Hogy juthat ilyesmi az eszedbe?
-Hát, csak annyira magabiztosnak tűnt, amit az előbb mondtál, hogy nem csak engem tudnál vele meggyőzni, hanem magadat is!
-De nekem nem kell semmit bizonygatnom magamnak! Azt mondtam el, amit érzek!
Hangjában hallottam, és szívem mélyén tudtam, hogy igazat mond, így kicsit elszégyelltem magam, hogy ilyet feltételeztem róla. Állam alatt felemelte a fejem, és olyan vadul csókolt meg, mint eddig egyszer sem. Hátamra döntött, én pedig a pólójánál fogva magamhoz húztam, hogy minél közelebb érezhessem őt. Felsőm alá siklottak ujjai, mire testem megremegett. Ajkaink eltávolodtak egymástól, amíg Eric pólója lekerült, aztán újra összecsaptak. Rövid időn belül rólam is eltűnt a zavaró felső, de innentől már nem a vad, hanem a szelíd, érzelemdús csókok és érintések vették kezdetüket. Eric apró puszikkal hintett be, egészen a csípővonalamig. Aztán, mikor elindult visszafelé, mellkasom környékén megállt, megpróbált jó szorosan megölelni, és pihenőre döntötte fejét. Szívem szapora dobbanásait hallgatta, én pedig beletúrtam kócos hajába, ezzel elsimítva a kósza tincseket az arcából. Így feküdtünk jó néhány percig, és valószínűleg - ebben a pillanatban - többet ért, mintha újra egymáséi lettünk volna. Mivel a skandináv országok nem arról híresek, hogy a legmelegebb helyek közé tartoznának, hiába melegített Eric túlfűtött teste, fázni kezdtem. Őt is féltettem, mert az előző percekben elég hiányos lett az öltözéke, és mikor először kirázott a hideg, szinte azonnal észrevette.
-Fázol? – emelte rám aggódó tekintetét.
-Hát…nincs melegem.
Kezem után kapott, amelyik éppen nem a tincseibe volt begabalyodva
-Jég hideg a kezed! – ugrott fel – Öltözz fel, én meg…addig lezuhanyzom, rendben? Nem akarom, hogy miattam megfázz!
-Oké.
Majd egy szájrapuszival, és egy törölközővel gyorsan eltűnt a fürdőben. Előkerestem a tegnapi ruhám, és gyorsan belebújtam, majd átmentem az ebédlős részbe. A forró tea még langyos volt, így gyorsan megittam, hogy minél hamarabb felmelegedjek. Összeszedtem a tányérokat, evőeszközöket – tudom, a szobalányok dolga, de nem lett volna szívem itthagyni ezt a rumlit – majd rendbe raktam az ágyat is, pont úgy, mint amikor megérkeztünk. Eric meglepett arcát látva, mikor kilépett a fürdőből, elmosolyodtam.
-Az én lakásomban is ilyen szép rendet tudnál csinálni? – ezt úgy mondta, mintha valami egetrengető kupleráj lenne a lakásában.
-Egész biztosan!
-Akkor mostantól felveszlek főállású bejárónőnek!
-Na persze, mert másra már nem is vagyok jó, mi? – csípkelődtem.
-Én azt nem mondtam… - csintalan tekintete előbb rajtam, majd az ágyon pihent meg.
-Eszedbe ne jusson!
-Már késő, eszembe jutott, - lépett közelebb – csak idő van!
-Idő?
-10-ig van lefoglalva a szoba. Szóval, ha úgy gondolod, mehetünk. – hangja szomorúságtól csengett, és én sem voltam elragadtatva, hogy mennünk kell.
-De ne felejsd el, hogy miben állapodtunk meg!
-Nem felejtem! – mondta nevetve.
Felvettük a kabátunkat, cipőinket, bezártuk az ajtót és elindultunk lefelé. Ahogy megegyeztünk, Eric fizette az ő részét, én pedig az enyém. Bepakoltunk a csomagtartóba, és hazafelé vettük az irányt. Útközben kitárgyaltuk, hogy mindketten jól éreztük magunkat, és mikor nem kellett sebességet váltson, végig a combomon pihentette kezét. Jó érzés volt megint tartozni valakihez.
Rövid időn belül elértük a háztömbünket, és Eric a liftben megint eleresztette magát. Jobbról átkarolta a derekam, másik kezével félrehúzta a kiengedett hajam, és apró csókokat szórtak ajkai a nyakamra. Pont akkor hagyta abba, mikor megállt a lift.
-Estére áthívjuk Adam-et meg Bryan-t?
-Hozzánk? – kérdeztem, közben kiszálltunk a liftből.
-Jöhettek hozzám is, és akkor elmondhatjuk nekik, hogy most már tényleg a barátnőm vagy!
-Jó lesz nálunk, talán nagyobb a nappalink mint a tiéd! Meg maga a lakás is, mivel te egyedül laksz.
-Rendben! Akkor este találkozunk!
Forró búcsúcsókot váltottunk, majd ki-ki eltűnt a saját ajtaja mögött. Audrey azonnal megrohamozott, de próbáltam utat törni a szobámba, hogy legalább le tudjak pakolni.
-Na, mesélj már, légyszi! Megesz a kíváncsiság, mióta elküldted az sms-t, sőt, mióta kiléptél az ajtón!
-Majd este megtudod!
-Este? – hitetlenkedett.
-Igen, és megtennéd, hogy áthívod estére Adam-et és Bryan-t?
-Adam-et és Bryan-t? – minden mondatom végét ismételte, mint egy papagáj.
-Igen, Eric mondta, hogy hívjuk át őket.
-Hát, jó, de ezzel most megleptél…. – majd kiment a szobámból. Gyors átöltözés után, nekiláttunk Audrey-val egy kis vacsit készíteni, és az átlaghoz képest nagyon csendben volt. Majd az egyik pillanatban, mikor nem számítottam rá, megállás nélkül elkezdett beszélni.
-Igen, ez az, tudom már! Tudom, mit akar elmondani Eric! Mára, már tuti összejöttetek, és ne tagadd, mert semmi értelme!
Jóízűen megmosolyogtam, és megingattam a fejem, de nem adtam választ.
-Nem kell megerősítened! Úgy is tudom!
Audrey kissé kifordult magából, mióta Svédországban vagyunk. Sokkal kíváncsibb lett, ami persze nem egyenlő azzal, hogy kipletykálja, mert nem ilyen, és tudja, hogy ezzel nem csak Eric-kel tenne rosszat, hanem velünk is. Újságírók hada özönlené el a házunk táját, és egy perc nyugtunk sem lenne. Csak egyszerűen kíváncsi, és ez néha az agyamra megy, de akkor is a legjobb barátnőm!
Teltek az órák, és lassan elkészültünk mindennel. A rántotthúsok kisültek, a krumpli is hozzá, és csináltuk köretként salátát. A konyhában kihúztuk az asztalt, hogy több személy is le tudjon ülni. Szépen megterítettünk, majd elmentünk készülődni.
-Audrey!
-Igen? – szólt a másik szobából.
-Mikorra hívtad a fiúkat?
-Hát… - libbent meg az ajtómban – szóltam Adam-nek, és mivel nem tudtam időpontot mondani, azt mondta, felhívja Eric-et. Ő pedig este 7órát mondott.
-Akkor még nem vagyunk elkésve. – mondtam, közben kivettem egy fekete blúzt, és egy szürke farmert a szekrényből.
Audrey az ajtónak támaszkodva látszólag elgondolkodott. Karba tett kézzel meredt maga elé, én pedig keresni kezdtem egy nem túl méretes sarkú cipőt, amit felvehetek.
-Te… - szólalt meg mély hallgatásából – Komolyan jártok Eric-kel?
-Hát…mivel úgy sem fogod kibírni már ezt a kis időt, hogy ne kíváncsiskodj… - felé fordultam – Igen!
Széles mosolyra húzódott a szája, majd sikítozni, és toporzékolni kezdett.
-Úr Isten, Úr Isten! A legjobb barátnőm ERIC SAADE barátnője!
-Ssss! Ő akarja elmondani! Szóval, ha lehet, ugyan ezt a reakciót mutasd akkor is jó?!
-Megbeszéltük! De jobb lenne nekem is keríteni valami ruhát. Jól kell kinézzek, ha már Adam idejön!
-Akkor gyerünk, mert nemsokára itt lesznek!
-Megyek is!…Te jó ég, a legjobb barátnőm Eric Saade barátnője… - hallottam még a folyosóról, és igencsak megmosolyogtatott.
Hét óra körül elkezdtek szállingózni az emberek. Először Adam érkezett, egy szál virággal a kezében, és ettől Audrey úgy felpörgött mintha sosem akarna leállni. Ezek után hívta Bryan Adam-et, aki átadta a telefont.
-Szia Jessie!
-Szia! Mond!
-Nagy baj lenne, ha elhoznám az újdonsült barátnőmet? Szerintem jól ellennétek hárman!
-Persze nyugodtan!
-Köszi, akkor mindjárt ott leszünk!
-Rendben! Várunk titeket! – majd kinyomtam a telefont.
-Várunk titeket? Ez meg mit jelentsen? – kérdezősködött Adam.
-Azt akarta megkérdezni Bryan, hogy hozhatja-e a barátnőjét? És hát, neked itt van Audrey…
-Neked meg Eric! – vágott a szavamba Adam – Így Bryan sem lesz egyedül! Igaz?
Ránéztem barátnőmre, aki fejbicentéssel jelezte, hogy nem tőle tudja.
-Figyi, a vak is látja, hogy több van köztetek puszta kalandnál! – ennél a mondatnál már tényleg hihetetlennek tűnt, hogy valaki előbb jöjjön rá dolgokra, mint én.
-Adam! Fogd már be! – pirított rá Audrey.
-Jól van na, csak gondoltam, jobb ha tudod, hogy vak is látja, hogy mit műveltek ti ketten! – kacsintott rám Adam.
-Oké, mit tudtok ti még, amit én nem? – nevettem el magam, közben csengettek.
Gyorsan ajtót nyitottam, és beinvitáltam Bryan-t meg a barátnőjét.
-Jessie, ő itt Mandy! Mandy, ő itt Jessie! Ez az ő, és a barátnője lakása.
-Szia Jessie! Örülök, hogy megismerhetlek!
-Szia! Én is! A nappaliban van Audrey és Adam, menjetek be! Bryan, te ismered a járást. Én hozok inni!
Bementem a konyhába és az órára pillantottam. Már negyed 8 is elmúlt, de Eric még sehol. Elővettem a telefonom, és felhívtam.
-Szia! Ne kérdezz semmit, már a liftben vagyok! – leraktam, és gyorsan az ajtóhoz futottam. Mikor kinyitottam már hallani lehetett a szerkezet nem túl csendes zakatolását, s a következő pillanatban meg is láttam Eric-et. Kipirult arca és mély lélegzetei arról árulkodtak, hogy futott.
-Sajnálom! Tudom, elkéstem…
-Még jóvá teheted! – beléfojtva a szavakat, derekát átkarolva csókoltam meg.
-Hűű! Ennyire hiányoztam?
-El sem hiszed mennyire!
-Egyébként a késésem oka ez az üveg pezsgő, de siettem, ahogy tudtam.
-Jó, majd kérdőre vonom őt, csak gyere már! Rád vártunk!
Kézen fogtam, majd magammal húztam a konyhába. Elővettem hat poharat, amit egy tálcára raktam, Eric pedig kinyitotta az üveget. A tálcával a kezemben elindultam a nappaliba, ő meg jött mögöttem.
-Helló mindenkinek! – köszönt be a nappaliba.
-Szia!
-Mielőtt mindenki rákezdene, hogy hol késtem, miért késtem, stb…
-A lényeget, haver! – szólt közbe Bryan.
-Tehát, vettem egy üveg pezsgőt, mert azt hiszem ez megfelelő alkalom hozzá, de hamar el fog fogyni, ahogy látom! - mindenki elnevette magát - Mindegy, lényegtelen. Szóval, tegnap este óta, Jessie hivatalosan is a barátnőm! – mivel mi a többiekkel szemben álltunk, könnyedén ölelt magához, és előttük váltottunk csókot, mire mindenki tapsolni kezdett.
Rendesen belepirultam a mutatványba, így inkább töltöttem a pezsgőből az üres poharakba. Koccintás után átmentünk a konyhába vacsorázni. A párok egymás mellé ültek, és én is éppen helyet foglaltam volna, mikor csengettek.
-Majd én! – pattant fel Eric, aki pont az asztal szélén ült.
Hallottam, hogy nyílik az ajtó, de Eric hangját már nem.
-Ki az Eric? – kiléptem a konyhából, egyenesen mellé.
Az én hangom sem hallatott már magáról. Ott állt az ajtóban Jackson egy szőke, igen kihívó öltözetű lánnyal. Fogalmam sem volt, hogy ki lehet, de a következő másodpercben döbbentem rá, maga Eric szavaiból.
-Molly?!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése