Sziasztok! Na végre itt a friss! Bocsánat a késésért! Az oka, - aminek remélem örülni fogtok - hogy elkezdtem írni egy újabb történetet, melynek a prológusával kicsit bajlódtam. Sokat nem szeretnék elárulni róla, csak annyit, hogy teljesen más lesz, mint ez a story, de abban is találkozhattok Eric-kel! :) Ha jó lesz, akkor lehet, hogy csinálok annak is egy blogot, de ez még nem mostanában lesz.
Ebben a részben kaptok egy kicsit Damien szemszögéből is, amiben olvashattok majd egy-két érdekes dolgot! :D Viszont a fejezet utolsó soraira figyeljetek oda! Ha a sorok közé láttok érteni fogjátok a lényeget! :)
Jó olvasást!
Lauren :)
Damien kíséretében léptem át a ház küszöbét. Alig, hogy leértünk a lépcsőkön ő máris futásnak eredt. Nem kellett több, én is nekilódultam, hisz most ezért jöttem vele. Pár méter után lelassított hogy beérjem.
-Hová megyünk?
-Itt van egy park szerűség a közelben. Én mindig ott futok. Megfelel?
-Persze.
Tényleg nem volt messze. Nem túl megerőltető tempóban kb. öt perc volt. Mikor elértük a hatalmas fákat Damien lassított és az egyik árnyékába húzódott, majd bemelegíteni kezdett. Előbb a karjait, törzsét, végül a lábait. Követtem a példáját, s próbáltam ugyan azt csinálni, amit ő. A futástól eleve melegem volt, amit a júniusi meleg csak még jobban fokozott. Le akartam csavarni a nálam levő víz kupakját, hogy enyhüljek egy kicsit, de Damien rámförmedt.
-Csak akkor, ha már rendesen veszed a levegőt! Különben kénytelen leszek elvenni tőled!
-Ó, igen? Hát én akkor is szomjas vagyok, és melegem is van! – vágtam rá makacsul, számhoz emeltem az üveget, de futótársam beváltotta az ígéretét – Add vissza!
-Látom rajtad, hogy mekkorákat szuszogsz! Hidd el, csak nem akarom, hogy leforrázd a tüdődet! – ült le a fűbe.
Jó, oké! Be kell látnom, hogy igaza van, de akkor is! Futás után az a normális, ha iszik az ember, nem? Leültem vele szembe, mire ő átnyújtotta a vizemet egy kaján vigyorral a képén.
-Mit mosolyogsz annyira?
-Ha nem húzod meg az üveget, akkor mutatok valamit.
-Mit?
-Előbb ígérd meg! Csak addig ne, amíg nem mondom, hogy jó, most már ihatsz.
-Ne húzd az agyam, mond már! – kérdő tekintetét meresztgette rám – Rendben megígérem!
Erre elnevette magát, és előhúzta a mobilját a zsebéből.
-Vissza írt a lovagod! Kíváncsi vagy rá?
-Mi? És ezt csak most mondod? Naná, hogy kíváncsi vagyok!
-Tessék. – nyújtotta át a készüléket.
Gyorsan a kijelzőre tapadt a szemem és olvasni kezdtem a pár szót.
„Szia Kicsim! Te is nagyon hiányzol nekem! El sem hiszed mennyire! És ne hidd, hogy sokáig bujkálhatsz, mert tudom, hogy hol vagy! A számok sok mindent elárulnak! Előbb találkozunk, mint gondolnád!
Szeretlek! Eric”
Az utolsó mondat láttán ledermedtem. Tudja hol vagyok? Előbb találkozunk, mint gondolnám? Gyorsan Damien-re pillantottam, akinek arcáról mindent le tudtam olvasni.
-Te elolvastad!
-Még jó hogy! Az én telefonom nem?
-De ő nem jöhet ide!
-Lehet, hogy talált egy kiskaput.
Bár úgy lenne! Mert, ha nem, akkor nem tudom mi lesz. Nem akarom ezt a helyzetet. Megoldást kell találnom valahogy, hogy eltűnjön Jackson és az állítólagos embere, aki életem értelmét figyeli minden percben. Segítségre van szükségem!
-Hajlandó vagy segíteni nekem? – szegeztem a kérdést a francia fiúnak.
-Attól függ miben.
-Jackson-t eltűntetni az útból.
-Azt hittem ezt a megtisztelő feladatot meghagyod nekem! – nevetett fel.
-Egyedül nem mész semmire, és én sem. De ha segítesz nekem tolmácsolni, akkor már estére a házból is eltűnik.
-Tetszik az ötlet, de, hogy érted, hogy tolmácsoljak?
-El akarok menni a rendőrségre.
-Mi? És, ha valami hülyeséget csinál veled?
-Hogy csinálna, ha nem leszek ’otthon’? – erre a kérdésre csak a nagy hallgatást kaptam – Valamit tennem kell. Nem tudok tétlenül ülni, miközben Eric-et figyelik!
-Az a helyzet, hogy a francia rendőrök igen…nem is tudom, mi a jó szó rá…igényesek. Kiforgatnak a szavadból, bármiről legyen szó, de ha ezt bevállalod, és meg tudod nekik magyarázni rajtam keresztül, akkor szívesen segítek.
-Te ismered a történetem.
-Akkor menjünk!
Még jó, hogy futni indultunk, most meg itt állunk a rendőrség bejárata előtt. Feljelentést teszek? Nagyon úgy tűnik. Végülis elraboltak, és csak azért járok-kelek, mert Jackson nem akar lebukni. Azt hiszi, nem merek besétálni a rendőrségre és felnyomni őt a tettéért? Hát nem! Felelnie kell!
-Biztos vagy benne? – fürkészett Damien kék szemeivel.
Válaszom csak egy bólintás volt. Bementünk az épületbe és egy nő máris karattyolni kezdett nekünk egy pult mögül franciául.
-Gyere. Oda kell mennünk.
Hosszas beszélgetés vette kezdetét, csak az volt a baj, hogy nem értettem belőle semmit. Így azt sem tudtam, hogy dűlőre jutunk még ma, vagy teljesen feleslegesen jöttünk ide.
-Személyi?
-Van. – azonnal elővettem a zsebemből és a hölgy már gépelte is az adatokat.
Akkor mégis elindult a feljelentés? Kérdeznem kellett. Kibírhatatlan, ha nem értesz egy nyelvet.
-Na, sikerül? Elindul a feljelentés?
-Úgy tűnik. – itt közbevágott a nő, Damien rámnézett, majd visszaválaszolt neki.
-Ez most mi volt?
-Képzeld, még testőrt is kapsz, amíg el nem kapják Jack-et.
-De nekem nem kell testőr!
-Csak vicceltem! De itt kéne maradnod, amíg be nem hozzá.
-Itt maradnál velem?
-Azt hiszem megoldható.
A hölgy megint magyarázott egy sort, és a nem messze lévő székekre mutatott. Így arra következtettem, hogy oda üljünk le, amíg nem történik valami.
-Felhívom a nagyit, hogy készüljenek fel a rendőrökre. Negyed órán belül ott lesznek nálunk.
Damien közben újfent anyanyelvén társalgott nagyszüleivel, így gondolom Jack is náluk lehet még. Hatalmas kő esett le a szívemről. Elkapják! És bűnhődnie kell! Plusz, ha van egy beépített embere, kénytelen lesz vallani róla. Igazság szerint remélem, hogy nincs. Most már azt sem bánnám, ha csak hülyített volna, mert így legalább ’biztonságban’ tudhattam Eric-et. Elmélkedésemből hamarabb zökkentett ki, mint gondoltam.
-Jackson otthon vár minket, mert mentek házat nézni! – kuncogott.
-Na, azt várhatja! Soha nem költöznék vele egy fedél alá!
Már kicsit felszabadultabb voltam, mint fél órával ezelőtt, de csak akkor nyugodhatok meg száz százalékosan, ha Jack rács mögött lesz.
-Egyébként jól áll rajtad ez a ruha…Azt hittem nagy lesz, de pont jó.
Magamra néztem és az a melegítő volt rajtam, amit hajnalban találtam az ágyamon. Akkor jöttem rá…
-Te tetted az ágyamra?
-Persze. Nem sok holmit hoztatok magatokkal, ahogy láttam és, mikor elmondtad, hogy elrabolt, biztos voltam benne, hogy nem egy bőrönd ruhával készült neked az állítólagos barátod. A volt barátnőm nálam hagyta egy-két ruháját a szakításunk után. Ez volt az egyik. Imádtam ebben látni, gondolom ezért is hagyta meg nekem.
A mondatai után kicsit rosszul éreztem magam, viszont nagyon is sokat köszönhetek neki már ezért az egy napért is. Nem kellett volna nekem adja a ruhát, ha ennyire kedves neki. Ezt tudtára is adtam.
-A szavaidból ítélve nagyon szeretted őt, szóval nem lett volna muszáj behozd nekem reggel.
-Azért vittem be, mert olyan vagy, mint Ő. Nagyon emlékeztetsz rá. És inkább neked adom a melegítőt, mint, hogy a szekrényben álljon!
-Hát, akkor viszont köszönöm.
Alig, hogy kinyögtem a hálás szavakat, egy magas férfi lépett mellék, és csodák csodájára angolul szólalt meg.
-Te vagy Jessie Beaumont?
-Igen. – álltunk fel, én meg kezet nyújtottam – Örvendek!
-Joseph Pommes vagyok. Én fogom vinni az ügyedet, ezért beszélgetnünk kéne egy kicsit, hogy mi is történt igazából.
-Rendben.
-Itt megvárlak. – súgta a fülembe Damien, majd az ügyvéd kíséretében elindultunk egy hosszú folyosón.
Damien szemszöge//
Szegény Jessie. Van fogalmam róla, hogy min mehet keresztül, és a helyzetébe is bele tudom képzelni magam. Ennyi keserűséget kapni egy volt szerelmünktől?! Ugyan ilyen lelki terror volt számomra Sara, az Amerikában töltött évem alatt. Csak 18 éves voltam. Először arra számít az ember, hogy vele fogja leélni élete hátralévő részét, aztán bumm! A rózsaszín köd elszáll és meglátjuk az igazi arcukat. Zsarolás, fenyegetőzés. Ez jár nekünk! Gratulálok Világ! És bármennyire is próbáltam elfeledni őt, most itt a másik, aki teljes hasonmása lehetne Sara-nak. Persze, csak külsőleg. Jessie egy kedves, végtelenül türelmes lány, de, olyan, mint a Rózsa. Ha bántani merik, előveszi a tüskéit. De a jó, jobb emberek tudják, hogyan kell bánni egy rózsával, hogy az ne szúrja meg. Ilyen próbálok lenni én is. Nem akarok beleszeretni, mert tudom, hogy ő mást szeret. És tartom magam a kijelentésemhez, hogy nem szedek szét egyetlen kapcsolatot sem! Mégis…úgy érzem, minden hiába. Már akkor megbabonázott, mikor megláttam a reptéren. Gyönyörű volt. Csak úgy tűzött a harag a szeméből. De miket beszélek? Gyerünk Damien, verd ki a fejedből Jessie-t! Ő nem lehet a tiéd, bármennyire is akarod! Persze, hogy nem! Nem is szereted! Miért gondolsz mindig rá? És, ha az az Eric felbukkan örömmel fogod átadni neki a lányt, akit szeretsz! Mi? Ennek semmi értelme! Nem! Ez így nem mehet tovább! Alig egy napja ismerem, szóval nem állíthatom, hogy szeretem. De ha így is lenne, nem mondhatom el neki, vagy…talán egyszer. De ő akkor is mást szeret. Szóval, csak annyit tudok tenni, hogy támasza leszek a nehéz pillanatokban, amíg Eric ide nem tud jönni. Igen! Ez az! Igaz barátja, és bátyja leszek! Mindenkinek kell egy testvér. Még nekem is! Mekkora mázlista ez a srác, hogy a barátnőjének tudhatja Jessie-t. Ráadásul bízik bennem, mert megígértem neki, hogy vigyázok rá, és ehhez tartom magam!
Jessie szemszöge//
Megint ugyan az…Elmondok mindent az elejétől a végéig. Mikor, hol, mi történt…Szerencsére szimpatikus volt a férfi, aki szemrebbenés nélkül hallgatta a történetem. Felvette a vallomásom és egy hét múlva már jöhetek is a tárgyalásra. Amennyi időt itt bent voltam, Jack-et is biztosan behozták már, de ezt Damien-től majd megtudom. Visszaindultam – most egyedül – az előtérbe, ahol védelmezőm még mindig a széken ült.
-Mehetünk? – kérdeztem.
-Kész vagy? Mindent megbeszéltetek?
-Igen. Elkérte a számom, és majd hívni fog. Jackson-t behozták már?
-Már vagy fél órája. De nagyon ellenkezett. Kiabált, és négy rendőrnek kellett lefognia, hogy ne kapálózzon. – erre nagyot nevetett.
Együtt nevettem vele, közben elindultunk haza. Eric-nek még nem akartam elmondani, hogy mi történt ma, amíg biztos nem vagyok benne, hogy bent fog maradni Jack egy jó darabig a börtönben. Molly-nak ez túl nagy falat lett volna, így én nem beszéltem róla, de, ha Jackson őt is megemlíti, akkor teljesen más a történet. Szegény nem tudna beilleszkedni a cicababa stílusával a női börtönbe. Kikészítenék!
Lassan sétáltunk a város utcáin a gondolatainkba merülve. Néha-néha Damien-re néztem, akinek egy könnycseppet véltem felfedezni a szemében. Annyit segített nekem. Most rajtam a sor!
-Mi a baj?
-Ö…semmi…
-De látom, hogy sírsz!
-Nem sírok, csak…eszembe jutott a volt barátnőm. Én is hasonló helyzetbe kerültem vele, mint te Jackson-nal.
Ezek után elhallgatott, és most már nem titkolta, több könnycsepp is legördült az arcán. Úgy éreztem nem kéne most feszegetni ezt a dolgot, majd, ha kicsit megnyugszik. Ki tudja mekkora terhet cipel a vállán, mert nem tudja senkinek sem kiönteni a szívét.
-Hová megyünk?
-Itt van egy park szerűség a közelben. Én mindig ott futok. Megfelel?
-Persze.
Tényleg nem volt messze. Nem túl megerőltető tempóban kb. öt perc volt. Mikor elértük a hatalmas fákat Damien lassított és az egyik árnyékába húzódott, majd bemelegíteni kezdett. Előbb a karjait, törzsét, végül a lábait. Követtem a példáját, s próbáltam ugyan azt csinálni, amit ő. A futástól eleve melegem volt, amit a júniusi meleg csak még jobban fokozott. Le akartam csavarni a nálam levő víz kupakját, hogy enyhüljek egy kicsit, de Damien rámförmedt.
-Csak akkor, ha már rendesen veszed a levegőt! Különben kénytelen leszek elvenni tőled!
-Ó, igen? Hát én akkor is szomjas vagyok, és melegem is van! – vágtam rá makacsul, számhoz emeltem az üveget, de futótársam beváltotta az ígéretét – Add vissza!
-Látom rajtad, hogy mekkorákat szuszogsz! Hidd el, csak nem akarom, hogy leforrázd a tüdődet! – ült le a fűbe.
Jó, oké! Be kell látnom, hogy igaza van, de akkor is! Futás után az a normális, ha iszik az ember, nem? Leültem vele szembe, mire ő átnyújtotta a vizemet egy kaján vigyorral a képén.
-Mit mosolyogsz annyira?
-Ha nem húzod meg az üveget, akkor mutatok valamit.
-Mit?
-Előbb ígérd meg! Csak addig ne, amíg nem mondom, hogy jó, most már ihatsz.
-Ne húzd az agyam, mond már! – kérdő tekintetét meresztgette rám – Rendben megígérem!
Erre elnevette magát, és előhúzta a mobilját a zsebéből.
-Vissza írt a lovagod! Kíváncsi vagy rá?
-Mi? És ezt csak most mondod? Naná, hogy kíváncsi vagyok!
-Tessék. – nyújtotta át a készüléket.
Gyorsan a kijelzőre tapadt a szemem és olvasni kezdtem a pár szót.
„Szia Kicsim! Te is nagyon hiányzol nekem! El sem hiszed mennyire! És ne hidd, hogy sokáig bujkálhatsz, mert tudom, hogy hol vagy! A számok sok mindent elárulnak! Előbb találkozunk, mint gondolnád!
Szeretlek! Eric”
Az utolsó mondat láttán ledermedtem. Tudja hol vagyok? Előbb találkozunk, mint gondolnám? Gyorsan Damien-re pillantottam, akinek arcáról mindent le tudtam olvasni.
-Te elolvastad!
-Még jó hogy! Az én telefonom nem?
-De ő nem jöhet ide!
-Lehet, hogy talált egy kiskaput.
Bár úgy lenne! Mert, ha nem, akkor nem tudom mi lesz. Nem akarom ezt a helyzetet. Megoldást kell találnom valahogy, hogy eltűnjön Jackson és az állítólagos embere, aki életem értelmét figyeli minden percben. Segítségre van szükségem!
-Hajlandó vagy segíteni nekem? – szegeztem a kérdést a francia fiúnak.
-Attól függ miben.
-Jackson-t eltűntetni az útból.
-Azt hittem ezt a megtisztelő feladatot meghagyod nekem! – nevetett fel.
-Egyedül nem mész semmire, és én sem. De ha segítesz nekem tolmácsolni, akkor már estére a házból is eltűnik.
-Tetszik az ötlet, de, hogy érted, hogy tolmácsoljak?
-El akarok menni a rendőrségre.
-Mi? És, ha valami hülyeséget csinál veled?
-Hogy csinálna, ha nem leszek ’otthon’? – erre a kérdésre csak a nagy hallgatást kaptam – Valamit tennem kell. Nem tudok tétlenül ülni, miközben Eric-et figyelik!
-Az a helyzet, hogy a francia rendőrök igen…nem is tudom, mi a jó szó rá…igényesek. Kiforgatnak a szavadból, bármiről legyen szó, de ha ezt bevállalod, és meg tudod nekik magyarázni rajtam keresztül, akkor szívesen segítek.
-Te ismered a történetem.
-Akkor menjünk!
Még jó, hogy futni indultunk, most meg itt állunk a rendőrség bejárata előtt. Feljelentést teszek? Nagyon úgy tűnik. Végülis elraboltak, és csak azért járok-kelek, mert Jackson nem akar lebukni. Azt hiszi, nem merek besétálni a rendőrségre és felnyomni őt a tettéért? Hát nem! Felelnie kell!
-Biztos vagy benne? – fürkészett Damien kék szemeivel.
Válaszom csak egy bólintás volt. Bementünk az épületbe és egy nő máris karattyolni kezdett nekünk egy pult mögül franciául.
-Gyere. Oda kell mennünk.
Hosszas beszélgetés vette kezdetét, csak az volt a baj, hogy nem értettem belőle semmit. Így azt sem tudtam, hogy dűlőre jutunk még ma, vagy teljesen feleslegesen jöttünk ide.
-Személyi?
-Van. – azonnal elővettem a zsebemből és a hölgy már gépelte is az adatokat.
Akkor mégis elindult a feljelentés? Kérdeznem kellett. Kibírhatatlan, ha nem értesz egy nyelvet.
-Na, sikerül? Elindul a feljelentés?
-Úgy tűnik. – itt közbevágott a nő, Damien rámnézett, majd visszaválaszolt neki.
-Ez most mi volt?
-Képzeld, még testőrt is kapsz, amíg el nem kapják Jack-et.
-De nekem nem kell testőr!
-Csak vicceltem! De itt kéne maradnod, amíg be nem hozzá.
-Itt maradnál velem?
-Azt hiszem megoldható.
A hölgy megint magyarázott egy sort, és a nem messze lévő székekre mutatott. Így arra következtettem, hogy oda üljünk le, amíg nem történik valami.
-Felhívom a nagyit, hogy készüljenek fel a rendőrökre. Negyed órán belül ott lesznek nálunk.
Damien közben újfent anyanyelvén társalgott nagyszüleivel, így gondolom Jack is náluk lehet még. Hatalmas kő esett le a szívemről. Elkapják! És bűnhődnie kell! Plusz, ha van egy beépített embere, kénytelen lesz vallani róla. Igazság szerint remélem, hogy nincs. Most már azt sem bánnám, ha csak hülyített volna, mert így legalább ’biztonságban’ tudhattam Eric-et. Elmélkedésemből hamarabb zökkentett ki, mint gondoltam.
-Jackson otthon vár minket, mert mentek házat nézni! – kuncogott.
-Na, azt várhatja! Soha nem költöznék vele egy fedél alá!
Már kicsit felszabadultabb voltam, mint fél órával ezelőtt, de csak akkor nyugodhatok meg száz százalékosan, ha Jack rács mögött lesz.
-Egyébként jól áll rajtad ez a ruha…Azt hittem nagy lesz, de pont jó.
Magamra néztem és az a melegítő volt rajtam, amit hajnalban találtam az ágyamon. Akkor jöttem rá…
-Te tetted az ágyamra?
-Persze. Nem sok holmit hoztatok magatokkal, ahogy láttam és, mikor elmondtad, hogy elrabolt, biztos voltam benne, hogy nem egy bőrönd ruhával készült neked az állítólagos barátod. A volt barátnőm nálam hagyta egy-két ruháját a szakításunk után. Ez volt az egyik. Imádtam ebben látni, gondolom ezért is hagyta meg nekem.
A mondatai után kicsit rosszul éreztem magam, viszont nagyon is sokat köszönhetek neki már ezért az egy napért is. Nem kellett volna nekem adja a ruhát, ha ennyire kedves neki. Ezt tudtára is adtam.
-A szavaidból ítélve nagyon szeretted őt, szóval nem lett volna muszáj behozd nekem reggel.
-Azért vittem be, mert olyan vagy, mint Ő. Nagyon emlékeztetsz rá. És inkább neked adom a melegítőt, mint, hogy a szekrényben álljon!
-Hát, akkor viszont köszönöm.
Alig, hogy kinyögtem a hálás szavakat, egy magas férfi lépett mellék, és csodák csodájára angolul szólalt meg.
-Te vagy Jessie Beaumont?
-Igen. – álltunk fel, én meg kezet nyújtottam – Örvendek!
-Joseph Pommes vagyok. Én fogom vinni az ügyedet, ezért beszélgetnünk kéne egy kicsit, hogy mi is történt igazából.
-Rendben.
-Itt megvárlak. – súgta a fülembe Damien, majd az ügyvéd kíséretében elindultunk egy hosszú folyosón.
Damien szemszöge//
Szegény Jessie. Van fogalmam róla, hogy min mehet keresztül, és a helyzetébe is bele tudom képzelni magam. Ennyi keserűséget kapni egy volt szerelmünktől?! Ugyan ilyen lelki terror volt számomra Sara, az Amerikában töltött évem alatt. Csak 18 éves voltam. Először arra számít az ember, hogy vele fogja leélni élete hátralévő részét, aztán bumm! A rózsaszín köd elszáll és meglátjuk az igazi arcukat. Zsarolás, fenyegetőzés. Ez jár nekünk! Gratulálok Világ! És bármennyire is próbáltam elfeledni őt, most itt a másik, aki teljes hasonmása lehetne Sara-nak. Persze, csak külsőleg. Jessie egy kedves, végtelenül türelmes lány, de, olyan, mint a Rózsa. Ha bántani merik, előveszi a tüskéit. De a jó, jobb emberek tudják, hogyan kell bánni egy rózsával, hogy az ne szúrja meg. Ilyen próbálok lenni én is. Nem akarok beleszeretni, mert tudom, hogy ő mást szeret. És tartom magam a kijelentésemhez, hogy nem szedek szét egyetlen kapcsolatot sem! Mégis…úgy érzem, minden hiába. Már akkor megbabonázott, mikor megláttam a reptéren. Gyönyörű volt. Csak úgy tűzött a harag a szeméből. De miket beszélek? Gyerünk Damien, verd ki a fejedből Jessie-t! Ő nem lehet a tiéd, bármennyire is akarod! Persze, hogy nem! Nem is szereted! Miért gondolsz mindig rá? És, ha az az Eric felbukkan örömmel fogod átadni neki a lányt, akit szeretsz! Mi? Ennek semmi értelme! Nem! Ez így nem mehet tovább! Alig egy napja ismerem, szóval nem állíthatom, hogy szeretem. De ha így is lenne, nem mondhatom el neki, vagy…talán egyszer. De ő akkor is mást szeret. Szóval, csak annyit tudok tenni, hogy támasza leszek a nehéz pillanatokban, amíg Eric ide nem tud jönni. Igen! Ez az! Igaz barátja, és bátyja leszek! Mindenkinek kell egy testvér. Még nekem is! Mekkora mázlista ez a srác, hogy a barátnőjének tudhatja Jessie-t. Ráadásul bízik bennem, mert megígértem neki, hogy vigyázok rá, és ehhez tartom magam!
Jessie szemszöge//
Megint ugyan az…Elmondok mindent az elejétől a végéig. Mikor, hol, mi történt…Szerencsére szimpatikus volt a férfi, aki szemrebbenés nélkül hallgatta a történetem. Felvette a vallomásom és egy hét múlva már jöhetek is a tárgyalásra. Amennyi időt itt bent voltam, Jack-et is biztosan behozták már, de ezt Damien-től majd megtudom. Visszaindultam – most egyedül – az előtérbe, ahol védelmezőm még mindig a széken ült.
-Mehetünk? – kérdeztem.
-Kész vagy? Mindent megbeszéltetek?
-Igen. Elkérte a számom, és majd hívni fog. Jackson-t behozták már?
-Már vagy fél órája. De nagyon ellenkezett. Kiabált, és négy rendőrnek kellett lefognia, hogy ne kapálózzon. – erre nagyot nevetett.
Együtt nevettem vele, közben elindultunk haza. Eric-nek még nem akartam elmondani, hogy mi történt ma, amíg biztos nem vagyok benne, hogy bent fog maradni Jack egy jó darabig a börtönben. Molly-nak ez túl nagy falat lett volna, így én nem beszéltem róla, de, ha Jackson őt is megemlíti, akkor teljesen más a történet. Szegény nem tudna beilleszkedni a cicababa stílusával a női börtönbe. Kikészítenék!
Lassan sétáltunk a város utcáin a gondolatainkba merülve. Néha-néha Damien-re néztem, akinek egy könnycseppet véltem felfedezni a szemében. Annyit segített nekem. Most rajtam a sor!
-Mi a baj?
-Ö…semmi…
-De látom, hogy sírsz!
-Nem sírok, csak…eszembe jutott a volt barátnőm. Én is hasonló helyzetbe kerültem vele, mint te Jackson-nal.
Ezek után elhallgatott, és most már nem titkolta, több könnycsepp is legördült az arcán. Úgy éreztem nem kéne most feszegetni ezt a dolgot, majd, ha kicsit megnyugszik. Ki tudja mekkora terhet cipel a vállán, mert nem tudja senkinek sem kiönteni a szívét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése