31.fejezet - Költözés = Bonyodalom?

Sziasztok! Na, hát valamennyire ki tudtam küszöbölni a hibát, így meghoztam nektek a frisset. A fejezet címével most először nagyon tanácstalan voltam, ezért maradtam ennél, ami sejtet egy kis turpisságot a elkövetkezendő időkben! :D Kellemes olvasást mindenkinek!

Lauren :)

„Szeretném, ha hozzám költöznél!” 

 Valóban ezt mondta, vagy csak hallucinálok? Semmi másra nem vágyom jobban, mint, hogy hozzá költözzek és minden percem vele tölthessem, de…
-Ez lenne a legjobb szülinapi ajándék! – vetette rám ragyogó, gesztenye szemeit.
-Hát, nem is tudom…
-Kérlek! – húzódott közelebb a székével.
-Végiggondoltad te ezt? Gitározol, ott a szintetizátor, nekem pedig csend kell a tanuláshoz.
-Csinálunk neked a nappaliban egy kis sarkot. Ott tanulhatnál. Becsukom az ajtóm és nem is fogod hallani, ha gyakorolok.
-Csak egy sarkot kapok? – viccelődtem, de közben már döntöttem – Ez nem túl meggyőző ajánlat.
-Akkor – kúszott még közelebb és minden egyes szó után finom puszikkal hintette be a nyakam különböző részeit – egy sarkot,…alhatsz…az ágyamban,…használhatod…a zuhanyzóm,…de csak,…ha beengedsz magad mellé!
Mondandója végén egyik keze a székem háttámlájára vándorolt, a másik pedig felfedezőútra indult a combomon. Testem azonnal reagált és remegni kezdtem. Vágytól elsötétült szemében volt valami furcsa csillogás. Szája egyik sarkát mosolyra húzta és megvillantotta gyönyörű fogsorát. Utálom, ha így néz, mert a kiskutya szemeire nem lehet nemet mondani.
-Ne nézz így rám! – adtam hangot a véleményemnek.
-Miért ne?
-Mert ilyenkor úgy viselkedsz, mint egy kamasz, aki ezzel a nézésével mindent megkaphat, amit csak akar!
-Alapból nem így van? Mondtam, hogy kellesz nekem és, még mindig tartom magam ahhoz a kijelentésemhez, hogy nekem nem lehet ellenállni.
-Ezzel most végképp elvágtad magad alatt a fát! Nem költözöm hozzád, mert én meg ahhoz tartom magam, hogy ellenállható vagy. – egy határozott mozdulattal eltoltam magamtól és újra nekiláttam a szendvicsemnek.
-Ilyen könnyen nem szabadulsz meg tőlem! – jött vissza közvetlen mellém.
Pimaszul ajkaimra támadt volna, de kezemet a szája elé téve meg tudtam állítani.
-Rendben. Ha ráveszed Ad-et, hogy bútorozzon össze Audrey-val, akkor azt hiszem semmi akadálya.
-Komolyan mondod, ugye?
-Boldog Szülinapot!
Eric erre felpattant, majd engem is felkapott és ujjongani kezdett.
-Elég! Tegyél le! – nevettem hangosan.
Leeresztett és egy vérpezsdítő csókban forrtak össze ajkaink.
-Remélem nem bánod, ha csak szűk családi körben ünnepelnék?! Meg persze, majd a srácokkal is, de nem akarok nagy felhajtást.
-Szűk családi körben?
Na ez az, amire egyáltalán nem számítottam. Még nem is ismerem a családját, holott már elég régóta együtt vagyunk ahhoz, hogy bemutassa őket és engem nekik. De ő sem volt otthon túl sokszor az elmúlt időben, sőt!
-Csak nem ijedtél meg?
-Ami azt illeti…de…nagyon is…
-Mind olyanok, mint én, szóval, hogyha engem elviselsz magad mellett velük sem lehet gond.
Miért van olyan érzésem, hogy a többes szám több embert takar, mint gondolnám? Oké, szülőből kettő van, de most, hogy gondolkodom, nem is beszélt sem róluk, se arról, hogy lenne testvére.
-Talán jobb lesz, ha egy kicsit mesélek. Anyut Marlene-nek hívják, apu Walid. Ők négy éves koromban elváltak, de mindegyikükkel jó a kapcsolatom. Van egy nővérem, Lina, egy öcsém, Arvid és öt húgom: Ida, Noorah, Lara, Laila és Aya.
-Hogy mi van? Eddig azt hittem egyke vagy és most, ha jól számolom hét testvéred is van?
-Csak Lina a vér szerinti testvérem, de a többieket is ugyan úgy szeretem, mint őt.
Tekintete teljesen megváltozott, ahogy elkezdett róluk beszélni. Látszott rajta, hogy mind mennyire közel állnak a szívéhez.
-Elméletben el tudnának jönni hozzám, de… - szája sarkában megint mosoly mutatkozott.
-De?
-De túl kicsi a lakásom és ennyien nem férnénk el. Mindegy lenne, hogy ők utaznának kilométereket, vagy én. Szóval, én megyek anyáékhoz.
Akkor szerencsére még nem tud a meglepetésről, amit a fiúkkal rendezünk neki! Mint fő szervező, örülök neki, de ennek így is kell maradnia. Nem tudhatja meg.
-Jessie, hahó! - legyezgette előttem a kezét.
-Bocsi elbambultam.
-Azt kérdeztem, hogy eljönnél e velem?
-Hova?
-Helsingborgba.
-Miért is mész oda? - Basszus, miért nem figyeltem?
-Mert ünnepelünk és hazamegyek Helsingborgba. - kérdő tekintettel pásztázta az arcom, mire rájöttem.
Hazamegy a szülinapjára...Az otthona Helsingborgban van....És szeretné, ha vele mennék? Ez a második meglepetés a mai nap folyamán!
-Tényleg azt akarod, hogy én is menjek?
-Naná! Beszéltem is már rólad és nagyon meg akarnak ismerni.
-Oké. Most már én is kíváncsi vagyok rájuk! Mennyi idő az út?
-Repülővel mennénk, mert a GPS szerint tíz-tizenegy óra kocsival.
-De a jegyemet én állom! Tudod, hogy nem szeretem, ha mindent te fizetsz!
-Akkor szólhatok, hogy számíthatnak a plusz egy főre?
-Szólhatsz!
-Rendben. Számunkra ez a két dolog megoldva. Most Audrey jön és Adam.

Nem szóltam semmit, csak elmosolyodtam. Tényleg azt akarja, hogy együtt lakjunk, és ennek értelmében cselekszik is. Befejeztük a szendvicseket, elmostuk a tányérokat és késeket, majd a nappaliba indultunk, mikor barátnőm belibbent az ajtón a táncos kíséretében.
-Az emlegetett szamarak! - köszöntöttem őket.
-Nektek is helló! Milyen szamarakról beszélsz?
-Az előbb rólatok beszéltünk Jessie-vel, és támadt egy ötletünk, amit veletek is szívesen megosztanánk. - hangsúlyozta ki Eric a szívesen szót, közben hátulról megölelt.
-Na, akkor halljuk! - rakta le Ad a kabátját, majd bemasíroztunk a nappaliba.
Mikor mindenki helyet foglalt, popsztárunk a szoba közepére állt. Mind kíváncsi tekintettel meredtünk rá, mikor belekezdett a szónoklatába.
-Szóval, Jessie-vel arra gondoltunk, hogy...Audrey, te – elmondása szerint – sandított rám – sosem vagy itthon, mert mindig a haverommal lógsz.
-Azt hittem, ez jobb megoldás, mint, hogy Adam legyen mindig itt. - vonta fel Audrey egyik szemöldökét.
-Persze, nem is ezzel van a baj, hanem, hogy te sem vagy soha itthon, és te sem. – mutatott előbb barátnőmre, majd rám – Mégis fizetitek a lakbért tök feleslegesen, mikor üres a lakás.
-Mit akarsz ebből kihozni Eric? - kérdezte Adam mit sem sejtő tekintettel.
-Arra próbálunk rávenni titeket az elkövetkezendő percekben, hogy költözzetek össze!
Mindkettejük tekintete előbb Eric-re, majd rám tévedt. Angyali mosollyal az arcunkon – mint egy óvodás, aki rosszat csinált – vártuk a választ.
-Na azt már nem! - tört ki Audrey-ból – Miért éppen nekünk kéne összeköltözni? Miért nem ti...Ó, már értem.
-Én még nem. Beavatsz?
-Eric és Jessie együtt akarnak lakni.
-És ezért kéne nekünk is cuccolni?
Lehengerlő, hogy Adam néha mennyire negatívan tudja felfogni a dolgokat.
-Ha Audrey elköltözne hozzád, akkor nem kéne ezt a lakást fizetniük. - érvelt újra Eric.
-Hát...az én lakásom elég kicsi, de van egy jobb ötletem. Ti mindenáron együtt akartok lenni, igaz? - nézett ránk Adam, mi pedig bőszen bólogattunk – Ha én idejönnék, akkor még mindig szabad egy szoba. Tehát, hívhatnánk még egy embert, és mindjárt három felé oszlana a fizetnivaló.
-Zseni vagy! Ez nekünk eszünkbe sem jutott. - csapta össze a kezét a dalospacsirta – Végülis, hárman-négyen, de volt, hogy öten is elfértünk ebben a lakásban.
-Felőlem mehet. De ha netán egy lány jönne ide, eszedbe se jusson felé kacsingatni, mert úgyis megtudom!
Ajaj. Látszik, hogy Audrey hordja ebben a kapcsolatban a nadrágot.

Tehát sikerült találnunk egy megoldást, ami mindenkinek megfelel, és még közel is maradunk egymáshoz. A következő napokban összedobozoltam a ruháimat és azt a pár dolgot, ami az enyém volt a lakásban. Az egész lépcsőház a mi költözködésünktől volt zajos. Én dobozoltam Eric-hez, Adam meg Audrey-hoz. Előadások után pár órát pakolásztam és utána, vagy nekiálltam tanulni, vagy Tom-hoz mentem besegíteni. Közben vészesen közeledett az utazás napja és egyre többször kaptam gyomorgörcsöt a gondolattól. Kilenc új családtag, akikről egészen pár nappal ezelőttig szó sem esett. Nem egy, nem is kettő...Kilenc! Vajon, hogy fogadnak majd?

/Az utazás napja/

Az utolsó ruhadarabor beraktam a bőröndbe, amibe mindkettőnk ruháját csomagoltam, becipzároztam és összenyomtam a kis lakatot. A kulcsát a válltáskámba raktam, a már bekészített innivaló mellé. Mint utóbb kiderült négy napra megyünk, így konzultálnom kellett Ad-del és Bryan-nel Eric meglepetés bulijáról. Elhalasztottuk, pont a visszaérkezésünk napjára. Én az Eric-től kapott kulcsom titokban Audrey-hoz juttattam, hogy be tudjanak menni a lakásba. A saját készítésű tortáról le kellett mondanom, így azt egy kis cukrászdában rendeltem meg. Bryan felajánlotta, hogy elmegy érte, szóval mindenről le volt a gond. Nyugodsz szívvel indulhattam neki, a mindkettőnk számára fontos útnak. Levettem az ágyról a bőröndöm, kihúztam a fogantyúját és megindultam vele kis előszobába.
-Kész vagy? - szólt ki Eric a fürdőből.
-Igen. - léptem az ajtóhoz, ő pedig a haját igazgatta.
Pár percig néztem, aztán elnevettem magam.
-Mi olyan vicces?
-Többet szöszmötölsz a hajaddal, mint bármelyik lány!
-De, ha egyszer nem úgy áll, ahogy én akarom!
-Melyik szállal van problémád? - léptem mellé még mindig vigyorogva.
-Ezzel...és ezzel...és az egésszel.
Szememmel a hajzseléje után kutattam. Ott volt a kagyló szélén, így ujjamat belemártottam és szétkentem a tenyeremen a kocsonyás anyagot. Párszor beletúrtam a hajába, kicsit megigazítottam pár tincset és a tükör felé fordítottam.
-Megfelel Mr. Tökéletes? - gúnyolódtam.
-Ezt meg hogy csináltad?
-Te magad is láttad. De menjünk, mielőtt elkésünk.
-Istennő vagy. - nyomott a homlokomra egy puszit.
Utoljára megmostam a kezem, de kuncogva utánaszóltam: -Még jó, hogy nyakkendőt tudsz kötni!
Válaszul csak visszamosolygott. A fürdőből kiláttam Eric-re, aki szívdöglesztő látványt nyújtott. Szürke farmer, kék kockás ing, amihez egy fekete mellényt társított, és ugyancsak fekete cipőt. Elkapta szürke kalapját és a fekete zakóját a fogasról, én pedig csak álltam a törölközővel a kezemben és gyönyörködtem benne. Hirtelen megfordult a tengelye körül és szemben találtam magam vele.
-És te beszélsz arról, hogy „siessünk, mert elkésünk”! - mondta elvékonyított hangon, közben előttem termett.
Leraktam a törölközőt, és közöltem vele, ami éppen lefoglalta az összes agysejtemet.
-Szívdöglesztő vagy, ugye tudod?!
-Hát, te sem panaszkodhatsz. Nem tudom, hogy fogom kibírni azt a négy éjszakát. - mondta csibészen mosolyogva, közben felfalt a szemével.
Rajtam egy mélyen dekoltált fekete felső volt egy sötét farmerrel, magassarkúval. Hajamat begöndörítettem és egy szolid sminket tettem csak fel. Megint elfogott a szorongás, melynek enyhítésére Eric ölelésében reméltem megváltást.
-Nagyon izgulok.
-Én is. - felemeltem rá a tekintetem és kipirult arca is árulkodott az igazáról - Mielőtt idejöttetek, akkor voltam utoljára otthon.
-Akkor már épp itt volt az ideje!
Ujját állam alá helyezte, úgy húzott közel egy csókra.
-Menjünk. - kézen fogtam és kiléptünk a fürdőből.
Felvettem a kabátom és a sálam, én fogtam a kézitáskát, Eric a bőröndöt, bezártuk az ajtót és elindultunk le a lifttel.