Sziasztok! Először is szeretnék elnézést kérni a késésért, de hétvégén elég nehéz itthon írni. A hetem elég sűrű lesz, holnap fél 6-nál előbb nem fogok hazaérni, szerdától péntekig pedig 4-kor minimum. :( Így hétvégére nem ígérek frisset, inkább jövő hétre. Konkrét időpontot majd kirakom. :)
Másodszor: Köszönöm Cassie-nek és Pankának a díjat! Nagyon örülök, hogy az én történetem választottátok az egyik legjobb Eric Saade Fanfiction-nek! :) Ez nekem hatalmas sikerélmény! Még egyszer köszönöm! :)
És végül itt a friss fejezet is! Mielőtt nagyon belemerülnétek Eric és Jessie kapcsolatába ne feletkezzünk meg Molly-ról! Ezzel nem mondok többet! :) Remélem tetszik majd!
Jó olvasást!
Puszi: Lauren :)
Audrey szemszöge//
Mikor hazaértem a munkából és elolvastam a kis papíron lévő pár sort, amit Eric az ajtómba biggyesztett, azonnal átviharzottam hozzá. Éppen telefonált, amit türelmesen kivártam, de alig bírtam ültő helyemben megmaradni a kanapén. Miután végre letette, kifaggattam mindenről, amit tud. Komolyan franciában van Jessie? Honnan tudja? Kitől tudja? Mióta tudja? Stb… Majd pakolni is segítettem, mert elvitte Jessie ruháinak egy részét, ezzel színültig megtöltve a bőröndöt. Már vagy fél órája, hogy elment, én pedig itt ülök a szobámban, kezemben a dedikált CD-vel. Meg akartam hallgatni nagyon is, de mivel Eric ilyen nagylelkű volt velem szemben, úgy döntöttem, hogy csak a publikálás napján teszem be a lejátszóba. Így elraktam az egyik fiókomba és átmentem a konyhába ebédet csinálni magamnak. Meghívtam Adam-et is, szóval lehet, hogy ő is egyszer betoppan. Nem volt túl sok kedvem főzőcskézni, inkább kivettem a hűtő fagyasztójából szalmakrumplit és sajttal töltött tallérokat. Forró olajban hamar kisütöttem és már az asztalon is volt meleg kaja. Csak egy személyre terítettem, mert fogalmam sincs, hogy Adam mikor állít majd be, és tök mindegy, hogy hol hűl ki az ebéd, a tányéron, vagy a tálban. Amint leültem és kezembe vettem a villát meg a kést, csengettek. Megjött Adam. Legalább nem egyedül eszek!
-Megyek! – kiabáltam.
Gyorsan az ajtóhoz siettem és mikor kitártam, megláttam a sokak számára kellemetlen személyt, akit attól a perctől, hogy megláttam – ha mondhatom így – rühelltem.
-Molly? – néztem a barna hajú lányra, aki meggyőződésem szerint pár nappal ezelőtt még szőke volt.
-Igen, Molly vagyok. Nem zavarnék sokáig, csak Eric-et keresem. Nem tudod, merre lehet? – meresztette rám őzikeszemeit.
-Arra nem gondoltál, hogy csak szimplán nem akar ajtót nyitni neked?
-Tehát itthon van.
-Ezt nem mondtam! - látszott rajta, hogy vörösödik. Imádom húzni az agyát! – Szóval Eric-et keresed…Hát, mint láthatod, nálam nincs, – mutattam körbe a lakásban az ajtóból – és otthon sincs!
-De a kérdés az volt, hogy konkrétan tudod-e, hol van?
-Ami azt illeti, tudom! – tettem karba a kezem és nekitámaszkodtam ördögi vigyorral a képemen az ajtófélfának.
-És elmondanád végre? Sürgősen beszélnem kell vele!
-Azt hiszem, neki fontosabb dolga van, mint, hogy veled társalogjon!
-Mégis mi lehet fontosabb a barátnőjénél?
-El vagy tájolva aranyom! Ugyanis Eric-nek már rég nem te vagy a barátnője!
-Biztos forrásból tudom, hogy Jessie elhagyta. Szüksége van rám. Csak idő kérdése és megint az enyém lesz! – fújtatott.
-Biztos forrás? Csak nem Jackson lenne az a biztos forrás? Hát elmondom, ha még nem tudnád! Jackson-t ma reggel elvitte a rendőrség, mert lebukott, és tuti, hogy azért cipelte el innen Jessie-t, mert így a ’tiéd’ lehet Eric! Csak kissé balul sült el a dolog! És ha még érdekel, kinyomoztuk Eric-kel, hogy hol vannak, úgyhogy már valószínűleg ő egy repülőn ül, útban az igazi barátnőjéhez! – nyomtam meg az igazi szót.
-Ez nem igaz! – toporzékolt.
-Az igazság fáj! És most húzz el innen, vagy megtudod, hogy mire vagyok képes!
Pár másodpercig még farkasszemet néztünk, aztán felhívta a liftet, de egy valamit még nagyon szerettem volna megmondani neki, és nem is tudtam magamban tartani.
-Aztán tartsd távol magad Jessie-től és Eric-től, különben sok problémánk lesz még egymással!
Közben beszállt a liftbe paprikavörös képpel, és becsukódott az ajtó. Visszamentem a lakásba, és felszabadultan elkezdtem ebédelni. Pozitív energiával töltött fel, hogy kioszthattam ezt a fruskát. Alig kaptam be a második falatot, csengettek. Biztos Molly jött vissza. Feltéptem az ajtót és kikiabáltam.
-Még mindig nem volt elég? – akkor láttam csak meg egy sokkal kedvesebb alakot, mikor a mondat már elhagyta a számat.
-Belőled? Soha! – mondta széles vigyorral Adam – És neked is szia!
-Bocs, csak…
-Molly? – húzta fel kíváncsian egyik szemöldökét
-Igen… - mondtam, közben bementünk a konyhába.
-Találkoztunk lent a liftnél. Elég feldúlt volt.
-Persze, mert elküldtem a francba! Megmondtam, hogy szálljon le Jessie-ről és Eric-ről, különben velem gyűlik meg a baja! Tuti, hogy ő is benne volt Jessie ’elrablásában’.
-Tényleg, nem találkoztál Eric-kel? Hívtam, de vagy foglaltat jelzett, vagy az előbb például már ki is volt kapcsolva. Próbákról nem kéne eltűnnie.
-Hát, a repülőn nem lehet telefonálni! – kuncogtam és tettem egy terítéket Adam-nek is.
-Repülőn?
-Az a helyzet, hogy rájöttünk merre bujkálnak, Eric pedig felkerekedett és elment.
-Elment? És hova?
-Párizsba. De, ha jól tudom két nap múlva már hazajön.
-Ó te jó ég! Pont Párizs? A hős szerelmes! El sem merem képzelni mit művelhetnek ők ott ketten! – kacsintott rám.
-Fogd be! Örülök, hogy a legjobb barátnőm egyáltalán megkerült.
-Jól van, ne legyél morci! Ha te tűntél volna el, tuti, hogy én is utánad megyek!
-Ezt csak azért mondod, mert nagy a szád! – öltöttem ki rá a nyelvem.
-Nem, ezt azért mondom, mert szeretlek!
Még jó, hogy mellettem ült, így egy édes csókkal pecsételhette meg szavait.
Jessie szemszöge//
Nincs annál kínosabb egyik fél számára sem, ha valakit megzavarnak egy intim pillanatban. Velünk is ugyan ez történt. Eric egy gyors mozdulattal hátrált meg tőlem, én pedig, mint egy jókislány, ültem fent a pulton. Szívem hevesen dobogott, és próbáltunk úgy tenni, mintha semmit nem zavart volna meg az idős házaspár. Láthatóan sikerült. Igen, színházba voltak, de mikor ránéztem a fali órára, az már réges rég elhagyta a tizes számot. Igazából számítanom kellett volna rájuk, de teljesen kiment a fejemből. Nagy kerek szemekkel méregették Eric-et, aki pirult arccal, egy kézzel a pultnak támaszkodott.
-Hello Cecilia, Hello, Louis! – törtem meg a csendet.
-Szia Jessie. Ki ez a fiatalember? – kérdezte Cecilia.
-Igazság szerint, Ő az igazi barátom, és nem Jackson. A neve Eric.
A sztár erre csak egy szende mosolyt villantott, és intett a kezével. Hát igen. Ő kicsit nagyobb bajban van, mint én. Még jó, hogy előtte van az asztal, így elkerülheti a kínos pillantásokat a közben beszűkült nadrágja miatt.
-Akkor isten hozott nálunk Eric! Jessie, majd még szeretnénk beszélni veled a ma történtekkel kapcsolatban, de most inkább elmegyünk aludni. Hosszú volt az előadás. Egyébként Damien is velünk együtt ért haza, de ő már a szobájában van. – mondta Louis.
-Rendben. Állok elébe! Jóéjt!
-Ó és még valami. - vágott bele Cecilia - Ha Eric szeretne veled maradni, nyugodtan vegyétek igénybe a másik vendégszobát.
Tudtuk, hogy mire gondol, így elpirulva köszöntük meg és fogadtuk el az ajánlatot. Ahogy ránkcsukták az ajtót, Eric átölelt és belefúrta arcát a nyakamba.
-Úr Isten! Ennél gázabb helyzetbe még soha nem kerültem! – motyogta, mire csak nevettem.
-De, ha megkérdeznék tőled egy interjúban, hogy mi volt életed legcikibb élménye, ezt azért ne mond el jó? Találj ki valami mást!
-Oké! – nézett mélyen a szemembe, és egy olyan csókot adott, amiben éppen csak összeértek ajkaink – Nem megyünk fel? Megnézhetnénk a másik szobát. – szemei újra vágytól csillogtak, de szembe jutott valami, ami miatt nem tölthetem vele bizonyos értelemben az estét.
-Eric…Öm…Nehéz kimondani, de…nem lehet.
-Mi nem lehet?
-Nem tölthetem veled az egész éjjelt, mert…tudod, már két napja nem vettem be a gyógyszerem. Akkor este mindjárt kimaradt és a mai pedig a második…Szóval, ha csak nem akarsz egy Saade babát, akkor türtőzteted magad!
-Ennyire hülyének nézel? Tudom, hogy szedted a fogamzásgátlót, és azt is, hogy ez itt most lehetetlen. Éppen ezért, gondoskodtam egy kis meglepetésről, csak a nagy sietségben a bőröndömben hagytam.
A szavain értetlenül pislogtam, mert megszólalni nem tudtam. Bőröndje is van?
-És hol a bőröndöd?
-A hotelban.
-És még ma este el akarsz oda menni?
-Miért te nem?
Na ez az a nézés, aminek egy lány sem tud ellenállni. Kérlelő, szerelmes egy kis huncutsággal megfűszerezve.
-Egyszer úgy is el kell mennem a cuccodért!
-Cuccomért? – Milyen cuccomért?
-Elhoztam a ruháid egy részét. Audrey segített pakolni. A rosszabbik hír, hogy azért tudtam elhozni, mert nekem csak két napi ruha kellett.
-Két napi?
-Csak ennyi kimenőt kaptam Tom-tól. De alig három hét múlva itt leszek megint, mert koncertem lesz.
-Két nap? És utána még három hét? – kezdtem pánikolni, de ez inkább olyasféle pánik volt, hogy egy hülyeségből kifolyólag mennyi ideig nem láthatom.
Nem szólt semmit csak szorosan megölelt. Ő is érezte a súlyát az előbbi mondatainak. Arcom égett és úgy éreztem, mindjárt elsírom magam. Szívem kétségbeesetten zakatolt. Túl szép lett volna, hogy igaz legyen. Számíthattam volna rá, amikor megjelent, hogy nem maradhat sokáig, de nem akartam. Az volt a lényeg, hogy itt van, és nem az, hogy mikor megy el. Kicsit eltolt magától, és végigsimította ujjával arcom vonalát.
-Emlékszel mit mondtál a telefonban legutóbb? Mikor mondtam, hogy nem bírom ki még két hétig nélküled. Az volt a válaszod, hogy: „Nehéz lesz, de kibírjuk!” Tehát ehhez tartsuk magunkat!
Ezután kézen fogott, és nem is kellett több noszogatás. Felkaptam a cipőmet és írtam egy cédulát, amit a konyhában hagytam, hogy elmentünk a hotelbe és holnap jövünk. Fogtunk egy taxit és francia tudás híján Eric csak a hotel nevét adta meg a sofőrnek. Út közben egész közel kerültünk az Eiffel-toronyhoz, ami gyönyörűen ki volt világítva. A látvány mámorából Eric hangja billentett ki.
-Holnap este eljövünk ide, és hajnalig haza se megyünk!
-Szavadon foglak! – adtam arcára egy puszit.
Pár percen belül megérkeztünk a hotelhez. Kifizettük a fuvart és elindultunk a bejárathoz. A portán elkértük a szobakulcsot, és már bent is voltunk a légkondicionált helységben. Megláttam a hatalmas ágyat, és azonnal levetettem rá magam. Nem felejttette el magát a hajnali ébredés, így kicsivel tizenegy után már igencsak nyomta a szemem a fáradtság. Természetesen ez Eric figyelmét sem kerülte el. Hallottam pár pohár koccanását, a következő pillanatban pedig besüppedt mellettem az ágy. Eric hajolt fölém két pezsgőspohárral, amiben látszólag narancslé volt.
-Narancslé?
-Helyesbítek! Vodkanarancs! Száz százalék narancslé a háromnegyede, a többi vodka.
-Le akarsz itatni? - ültem fel és elvettem az egyik poharat.
-Csak, ha hagyod magad.
-Mire iszunk?
-Arra, hogy itt vagyunk, csak mi ketten.
Koccintuttunk, és rövid időn belül el is fogyott a pohár tartalma. Már az első adag megtette a hatását. Mivel fáradt voltam, rögtön a fejembe szállt az alkohol. Arcom kipirult és forogni kezdett velem a világ. Eric berakott egyet a cd-k közül a lejátszóba, amik a szobában voltak és lassúzni kezdtünk. Közben jött a következő, és a következő ital. A végén már nem bírtunk magunkkal és csak fetrengtünk az ágyon, mint két spicces kamasz. Mindenen nevettünk, még olyan dolgokon is, ami nem volt vicces. De épp ettől volt jó. Az első alkalom, hogy többet ittam a kelleténél, de nyugtatott a tudat, hogy Eric-re is ugyan olyan hatással van a koktél, mint rám. Egyre jobban egymásba gabalyodtunk pont úgy, mint nemrég a konyhában. Mámorító csókjaitól még jobban megrészegültem.
-Eric ne… - leheltem elcsukló hangon.
-Odaadtam már a meglepetést? – kérdezte elszakadva ajkaimtól.
-Még nem.
Erre feltápászkodott rólam, és le akart mászni az ágyról, aminek egy nagy puffanás lett a vége. Nem egészen úgy mozdult a lába, mint szerette volna, félúton elakadt és a padlón hasra esett. Szegényt nagyon kinevettem, de ő így sem hátrált meg. Négykézlábra emelkedett, előhúzta az ágy alól a bőröndöt, és kivett belőle egy piros csomagolású, masnis dobozt. Látszott rajta, hogy nem egészen egyenes neki a talaj, így rásegítettem egy kicsit. Karjait megfogtam és felhúztam az ágyra, ő meg kezembe nyomta a meglepetést.
-Nyisd ki!
Lassan kibontottam a masnit, leszedtem a csomagolást, és nem tudtam, hogy nevetnem kéne, vagy megdöbbennem, mikor megláttam benne a csomag óvszert.
Mikor hazaértem a munkából és elolvastam a kis papíron lévő pár sort, amit Eric az ajtómba biggyesztett, azonnal átviharzottam hozzá. Éppen telefonált, amit türelmesen kivártam, de alig bírtam ültő helyemben megmaradni a kanapén. Miután végre letette, kifaggattam mindenről, amit tud. Komolyan franciában van Jessie? Honnan tudja? Kitől tudja? Mióta tudja? Stb… Majd pakolni is segítettem, mert elvitte Jessie ruháinak egy részét, ezzel színültig megtöltve a bőröndöt. Már vagy fél órája, hogy elment, én pedig itt ülök a szobámban, kezemben a dedikált CD-vel. Meg akartam hallgatni nagyon is, de mivel Eric ilyen nagylelkű volt velem szemben, úgy döntöttem, hogy csak a publikálás napján teszem be a lejátszóba. Így elraktam az egyik fiókomba és átmentem a konyhába ebédet csinálni magamnak. Meghívtam Adam-et is, szóval lehet, hogy ő is egyszer betoppan. Nem volt túl sok kedvem főzőcskézni, inkább kivettem a hűtő fagyasztójából szalmakrumplit és sajttal töltött tallérokat. Forró olajban hamar kisütöttem és már az asztalon is volt meleg kaja. Csak egy személyre terítettem, mert fogalmam sincs, hogy Adam mikor állít majd be, és tök mindegy, hogy hol hűl ki az ebéd, a tányéron, vagy a tálban. Amint leültem és kezembe vettem a villát meg a kést, csengettek. Megjött Adam. Legalább nem egyedül eszek!
-Megyek! – kiabáltam.
Gyorsan az ajtóhoz siettem és mikor kitártam, megláttam a sokak számára kellemetlen személyt, akit attól a perctől, hogy megláttam – ha mondhatom így – rühelltem.
-Molly? – néztem a barna hajú lányra, aki meggyőződésem szerint pár nappal ezelőtt még szőke volt.
-Igen, Molly vagyok. Nem zavarnék sokáig, csak Eric-et keresem. Nem tudod, merre lehet? – meresztette rám őzikeszemeit.
-Arra nem gondoltál, hogy csak szimplán nem akar ajtót nyitni neked?
-Tehát itthon van.
-Ezt nem mondtam! - látszott rajta, hogy vörösödik. Imádom húzni az agyát! – Szóval Eric-et keresed…Hát, mint láthatod, nálam nincs, – mutattam körbe a lakásban az ajtóból – és otthon sincs!
-De a kérdés az volt, hogy konkrétan tudod-e, hol van?
-Ami azt illeti, tudom! – tettem karba a kezem és nekitámaszkodtam ördögi vigyorral a képemen az ajtófélfának.
-És elmondanád végre? Sürgősen beszélnem kell vele!
-Azt hiszem, neki fontosabb dolga van, mint, hogy veled társalogjon!
-Mégis mi lehet fontosabb a barátnőjénél?
-El vagy tájolva aranyom! Ugyanis Eric-nek már rég nem te vagy a barátnője!
-Biztos forrásból tudom, hogy Jessie elhagyta. Szüksége van rám. Csak idő kérdése és megint az enyém lesz! – fújtatott.
-Biztos forrás? Csak nem Jackson lenne az a biztos forrás? Hát elmondom, ha még nem tudnád! Jackson-t ma reggel elvitte a rendőrség, mert lebukott, és tuti, hogy azért cipelte el innen Jessie-t, mert így a ’tiéd’ lehet Eric! Csak kissé balul sült el a dolog! És ha még érdekel, kinyomoztuk Eric-kel, hogy hol vannak, úgyhogy már valószínűleg ő egy repülőn ül, útban az igazi barátnőjéhez! – nyomtam meg az igazi szót.
-Ez nem igaz! – toporzékolt.
-Az igazság fáj! És most húzz el innen, vagy megtudod, hogy mire vagyok képes!
Pár másodpercig még farkasszemet néztünk, aztán felhívta a liftet, de egy valamit még nagyon szerettem volna megmondani neki, és nem is tudtam magamban tartani.
-Aztán tartsd távol magad Jessie-től és Eric-től, különben sok problémánk lesz még egymással!
Közben beszállt a liftbe paprikavörös képpel, és becsukódott az ajtó. Visszamentem a lakásba, és felszabadultan elkezdtem ebédelni. Pozitív energiával töltött fel, hogy kioszthattam ezt a fruskát. Alig kaptam be a második falatot, csengettek. Biztos Molly jött vissza. Feltéptem az ajtót és kikiabáltam.
-Még mindig nem volt elég? – akkor láttam csak meg egy sokkal kedvesebb alakot, mikor a mondat már elhagyta a számat.
-Belőled? Soha! – mondta széles vigyorral Adam – És neked is szia!
-Bocs, csak…
-Molly? – húzta fel kíváncsian egyik szemöldökét
-Igen… - mondtam, közben bementünk a konyhába.
-Találkoztunk lent a liftnél. Elég feldúlt volt.
-Persze, mert elküldtem a francba! Megmondtam, hogy szálljon le Jessie-ről és Eric-ről, különben velem gyűlik meg a baja! Tuti, hogy ő is benne volt Jessie ’elrablásában’.
-Tényleg, nem találkoztál Eric-kel? Hívtam, de vagy foglaltat jelzett, vagy az előbb például már ki is volt kapcsolva. Próbákról nem kéne eltűnnie.
-Hát, a repülőn nem lehet telefonálni! – kuncogtam és tettem egy terítéket Adam-nek is.
-Repülőn?
-Az a helyzet, hogy rájöttünk merre bujkálnak, Eric pedig felkerekedett és elment.
-Elment? És hova?
-Párizsba. De, ha jól tudom két nap múlva már hazajön.
-Ó te jó ég! Pont Párizs? A hős szerelmes! El sem merem képzelni mit művelhetnek ők ott ketten! – kacsintott rám.
-Fogd be! Örülök, hogy a legjobb barátnőm egyáltalán megkerült.
-Jól van, ne legyél morci! Ha te tűntél volna el, tuti, hogy én is utánad megyek!
-Ezt csak azért mondod, mert nagy a szád! – öltöttem ki rá a nyelvem.
-Nem, ezt azért mondom, mert szeretlek!
Még jó, hogy mellettem ült, így egy édes csókkal pecsételhette meg szavait.
Jessie szemszöge//
Nincs annál kínosabb egyik fél számára sem, ha valakit megzavarnak egy intim pillanatban. Velünk is ugyan ez történt. Eric egy gyors mozdulattal hátrált meg tőlem, én pedig, mint egy jókislány, ültem fent a pulton. Szívem hevesen dobogott, és próbáltunk úgy tenni, mintha semmit nem zavart volna meg az idős házaspár. Láthatóan sikerült. Igen, színházba voltak, de mikor ránéztem a fali órára, az már réges rég elhagyta a tizes számot. Igazából számítanom kellett volna rájuk, de teljesen kiment a fejemből. Nagy kerek szemekkel méregették Eric-et, aki pirult arccal, egy kézzel a pultnak támaszkodott.
-Hello Cecilia, Hello, Louis! – törtem meg a csendet.
-Szia Jessie. Ki ez a fiatalember? – kérdezte Cecilia.
-Igazság szerint, Ő az igazi barátom, és nem Jackson. A neve Eric.
A sztár erre csak egy szende mosolyt villantott, és intett a kezével. Hát igen. Ő kicsit nagyobb bajban van, mint én. Még jó, hogy előtte van az asztal, így elkerülheti a kínos pillantásokat a közben beszűkült nadrágja miatt.
-Akkor isten hozott nálunk Eric! Jessie, majd még szeretnénk beszélni veled a ma történtekkel kapcsolatban, de most inkább elmegyünk aludni. Hosszú volt az előadás. Egyébként Damien is velünk együtt ért haza, de ő már a szobájában van. – mondta Louis.
-Rendben. Állok elébe! Jóéjt!
-Ó és még valami. - vágott bele Cecilia - Ha Eric szeretne veled maradni, nyugodtan vegyétek igénybe a másik vendégszobát.
Tudtuk, hogy mire gondol, így elpirulva köszöntük meg és fogadtuk el az ajánlatot. Ahogy ránkcsukták az ajtót, Eric átölelt és belefúrta arcát a nyakamba.
-Úr Isten! Ennél gázabb helyzetbe még soha nem kerültem! – motyogta, mire csak nevettem.
-De, ha megkérdeznék tőled egy interjúban, hogy mi volt életed legcikibb élménye, ezt azért ne mond el jó? Találj ki valami mást!
-Oké! – nézett mélyen a szemembe, és egy olyan csókot adott, amiben éppen csak összeértek ajkaink – Nem megyünk fel? Megnézhetnénk a másik szobát. – szemei újra vágytól csillogtak, de szembe jutott valami, ami miatt nem tölthetem vele bizonyos értelemben az estét.
-Eric…Öm…Nehéz kimondani, de…nem lehet.
-Mi nem lehet?
-Nem tölthetem veled az egész éjjelt, mert…tudod, már két napja nem vettem be a gyógyszerem. Akkor este mindjárt kimaradt és a mai pedig a második…Szóval, ha csak nem akarsz egy Saade babát, akkor türtőzteted magad!
-Ennyire hülyének nézel? Tudom, hogy szedted a fogamzásgátlót, és azt is, hogy ez itt most lehetetlen. Éppen ezért, gondoskodtam egy kis meglepetésről, csak a nagy sietségben a bőröndömben hagytam.
A szavain értetlenül pislogtam, mert megszólalni nem tudtam. Bőröndje is van?
-És hol a bőröndöd?
-A hotelban.
-És még ma este el akarsz oda menni?
-Miért te nem?
Na ez az a nézés, aminek egy lány sem tud ellenállni. Kérlelő, szerelmes egy kis huncutsággal megfűszerezve.
-Egyszer úgy is el kell mennem a cuccodért!
-Cuccomért? – Milyen cuccomért?
-Elhoztam a ruháid egy részét. Audrey segített pakolni. A rosszabbik hír, hogy azért tudtam elhozni, mert nekem csak két napi ruha kellett.
-Két napi?
-Csak ennyi kimenőt kaptam Tom-tól. De alig három hét múlva itt leszek megint, mert koncertem lesz.
-Két nap? És utána még három hét? – kezdtem pánikolni, de ez inkább olyasféle pánik volt, hogy egy hülyeségből kifolyólag mennyi ideig nem láthatom.
Nem szólt semmit csak szorosan megölelt. Ő is érezte a súlyát az előbbi mondatainak. Arcom égett és úgy éreztem, mindjárt elsírom magam. Szívem kétségbeesetten zakatolt. Túl szép lett volna, hogy igaz legyen. Számíthattam volna rá, amikor megjelent, hogy nem maradhat sokáig, de nem akartam. Az volt a lényeg, hogy itt van, és nem az, hogy mikor megy el. Kicsit eltolt magától, és végigsimította ujjával arcom vonalát.
-Emlékszel mit mondtál a telefonban legutóbb? Mikor mondtam, hogy nem bírom ki még két hétig nélküled. Az volt a válaszod, hogy: „Nehéz lesz, de kibírjuk!” Tehát ehhez tartsuk magunkat!
Ezután kézen fogott, és nem is kellett több noszogatás. Felkaptam a cipőmet és írtam egy cédulát, amit a konyhában hagytam, hogy elmentünk a hotelbe és holnap jövünk. Fogtunk egy taxit és francia tudás híján Eric csak a hotel nevét adta meg a sofőrnek. Út közben egész közel kerültünk az Eiffel-toronyhoz, ami gyönyörűen ki volt világítva. A látvány mámorából Eric hangja billentett ki.
-Holnap este eljövünk ide, és hajnalig haza se megyünk!
-Szavadon foglak! – adtam arcára egy puszit.
Pár percen belül megérkeztünk a hotelhez. Kifizettük a fuvart és elindultunk a bejárathoz. A portán elkértük a szobakulcsot, és már bent is voltunk a légkondicionált helységben. Megláttam a hatalmas ágyat, és azonnal levetettem rá magam. Nem felejttette el magát a hajnali ébredés, így kicsivel tizenegy után már igencsak nyomta a szemem a fáradtság. Természetesen ez Eric figyelmét sem kerülte el. Hallottam pár pohár koccanását, a következő pillanatban pedig besüppedt mellettem az ágy. Eric hajolt fölém két pezsgőspohárral, amiben látszólag narancslé volt.
-Narancslé?
-Helyesbítek! Vodkanarancs! Száz százalék narancslé a háromnegyede, a többi vodka.
-Le akarsz itatni? - ültem fel és elvettem az egyik poharat.
-Csak, ha hagyod magad.
-Mire iszunk?
-Arra, hogy itt vagyunk, csak mi ketten.
Koccintuttunk, és rövid időn belül el is fogyott a pohár tartalma. Már az első adag megtette a hatását. Mivel fáradt voltam, rögtön a fejembe szállt az alkohol. Arcom kipirult és forogni kezdett velem a világ. Eric berakott egyet a cd-k közül a lejátszóba, amik a szobában voltak és lassúzni kezdtünk. Közben jött a következő, és a következő ital. A végén már nem bírtunk magunkkal és csak fetrengtünk az ágyon, mint két spicces kamasz. Mindenen nevettünk, még olyan dolgokon is, ami nem volt vicces. De épp ettől volt jó. Az első alkalom, hogy többet ittam a kelleténél, de nyugtatott a tudat, hogy Eric-re is ugyan olyan hatással van a koktél, mint rám. Egyre jobban egymásba gabalyodtunk pont úgy, mint nemrég a konyhában. Mámorító csókjaitól még jobban megrészegültem.
-Eric ne… - leheltem elcsukló hangon.
-Odaadtam már a meglepetést? – kérdezte elszakadva ajkaimtól.
-Még nem.
Erre feltápászkodott rólam, és le akart mászni az ágyról, aminek egy nagy puffanás lett a vége. Nem egészen úgy mozdult a lába, mint szerette volna, félúton elakadt és a padlón hasra esett. Szegényt nagyon kinevettem, de ő így sem hátrált meg. Négykézlábra emelkedett, előhúzta az ágy alól a bőröndöt, és kivett belőle egy piros csomagolású, masnis dobozt. Látszott rajta, hogy nem egészen egyenes neki a talaj, így rásegítettem egy kicsit. Karjait megfogtam és felhúztam az ágyra, ő meg kezembe nyomta a meglepetést.
-Nyisd ki!
Lassan kibontottam a masnit, leszedtem a csomagolást, és nem tudtam, hogy nevetnem kéne, vagy megdöbbennem, mikor megláttam benne a csomag óvszert.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése