30.fejezet - Következő lépés

Sziasztok! Végre meg tudtam hozni a frisset. Sajnálom, hogy ennyit kellett várnotok rá, de remélem ez is tetszeni fog! :) A fejezetben van egy kis 'időutazás', úgyhogy remélem nem keveredtek bele. Próbáltam egyértelműen fogalmazni.
Egyúttal kellemes téli szünetet mindenkinek, és megpróbálok még decemberben 2-3 fejezetet hozni.
Kellemes olvasást!
Üdv: Lauren :)

A különleges éjszaka után újra úgy éreztem, hogy az életem megváltozik. Ez a változás már akkor elkezdődött, mikor először megpillantottam Eric-et, aztán 180 fokos fordulatot vett Jackson hülyeségével. Azzal, hogy Ő titokban ideutazott hozzám, újabb lavinát indított el, melynek következtében itt ülök a laptopom előtt, és ’magolok’. Hogy hol? Svédországban. Stockholmban. Miért?

A két éjszaka közül, amit Eric Párizsban töltött velem, az elsőn, és a rá következő fél napon szinte ki sem szálltunk a hotel ágyából. Engedtük, hogy vigyenek magukkal az érzelmek és az érintések a boldogság világába. Egy kis alvás után viszont nekiindultunk a városnak és meg sem álltunk, amíg el nem jutottunk az Eiffel toronyig. A második ’emeletről’ néztük végig a naplementét, és mikor felgyúltak a nevezetességen az első fények, mi is lementünk a lifttel. Egy étteremben vacsoráztunk, utána pedig egy romantikus sétára mentünk a toronnyal szembeni parkban. Nem beszélgettünk egyfolytában, mert nem mindig van szüksége az embernek szavakra. Csak ültünk egy padon és néztük a csillagokat. A város fényei kicsit tompították ragyogásukat, de így is gyönyörű volt az egész, ahogy körbefogta a Tejutat. Kis idő múlva újra a hotelszobában voltunk. Egymás karjaiban feküdtünk a hatalmas ágyon és kerestünk valami – számunkra érthető – műsort a tévében. Mivel ez nem igazán jött össze, Eric elővette a laptopját és megengedte, hogy belekukkantsak pár rajongói levélbe, azok közül, amit e-mailben kapott. Pikánsabbnál pikánsabb mondatok repdestek az üzenetekben, és közben arra gondoltam, mekkora mázlista vagyok, hogy én lehetek a barátnője. Sok lány elevenen megnyúzna, ha tudná, hogy most itt fekszem mellette, egy ágyban. Az éjszakáról és a reggelről már nem is beszélve.

Hamar eljött a másnap reggel. Kora délután indult vissza a gépe Stockholmba, így Damien felajánlotta, hogy kiviszi őt és engem a reptérre, hogy ne kelljen idő előtt búcsút vennünk egymástól. A nagy üvegfalon néztem a baseball sapkás alak után, aki egy utolsó hátrapillantást követve eltűnik a repülőben a turisták között. A hazaút sem volt zökkenőmentes, ugyanis Damien kiöntötte nekem a szívét, hogy mit is érez valójában…

-Miért álltál meg? – kérdeztem Damien-t, aki lekanyarodott a főútról egy kis erdő melletti leágazásra.
-Jessie, kérdeznem kell valamit. – emelte rám tengerkék tekintetét.
-Kérdezz bátran!
-Hogy hívják azt, mikor meglátsz valakit, aki annyira gyönyörű, hogy megszólalni sem bírsz? És, hogy minden percedet a legszívesebben vele osztanád meg, és mindent vele csinálnál? Vagy már csak azzal is megelégednél, ha két lépés távolságra lenne tőled?

Végiggondoltam, és próbáltam feldolgozni a sok kérdést, amit egyszerre rámzúdított. Pontosan ezeket éreztem én is, mikor Eric-kel járni kezdtünk. Mindent vele, semmit se nélküle.
-Damien, te szerelmes vagy? – húzódott mosolyra a szám, közben bal öklömmel a vállába finoman beleütöttem.
-Attól tartok…
-És, ki a szerencsés választott? – abból adódóan, hogy milyen jó viszonyba kerültünk, miután megismertem a nagyszüleit, bármit meg mertem tőle kérdezni.
-Nem biztos, hogy szerencsés. Legalábbis nekem nem…
-Csak nem foglalt az a lány?
-De igen. És nem is akármilyen barátja van. – hajtotta le a fejét.
-Miért, ki a barátja?
-Ha jól vagyok informálva, akkor egy popsztár. Úgy hívják, hogy Eric Saade.
A név azonnal megütötte a fülemet. Eric Saade? De hát, neki én vagyok a…
-Most csak hülyéskedsz ugye? – kérdeztem halkan, próbáltam nem felfújni a dolgot.
Szívem a torkomban dobogott, és azt kívántam, bárcsak valami rossz tréfa lenne.
-Nem, ez halál komoly! De nem fogok hozzád nyúlni, eddig sem tettem. Én nem vagyok Jackson! Nem foglak elvinni sehova, ha akarod, el is költözhetsz tőlünk, mert megérteném, ha nem akarnál egy fedél alatt lakni velem. És közeledni sem fogok, mert láttam, mennyire szeretitek egymást Eric-kel. Csak gondoltam ezt tudnod kell!

Nem engedte, hogy beszéljek, csendre intett és már tolattunk is vissza a főútra. Miért mondta el ezt most nekem? És egyáltalán, hogy történhetett meg ilyesmi? Ez volt a harmadik napom Párizsban. Ennyi idő alatt képtelenség beleszeretni valakibe! Nem bírtam tovább a csendes üldögélést.
-Oké, én mondtam, hogy szerelmes vagy, de nem lehet, hogy ez mégiscsak fellángolás? Úgy értem, túl kevés időt töltöttem veled, hogy belém szerethess!
-Ugyan ezt éreztem Sarah-nál, te pedig megerősítettél benne!
Valahogy észhez kell térítenem! Nem nézhet rám a szerelmeként, de barátként még igen.
-Állj meg! – rivalltam rá.
-Mi?
-Azt mondtam, állj meg!
Egy következő kis elágazásnál megállt, én kikapcsoltam a biztonsági övet és kiszálltam. A kocsi orra előtt megálltam és intettem Damien-nek, hogy ő is szálljon ki. Rövid időn belül előttem termett.
-Ha annyira szeretsz, mint ahogy elmondod, akkor itt az alkalom, hogy bebizonyítsd!
-Ezt nem mondhatod komolyan! – düllesztette rám szemeit.
Így kell bánni a pasikkal! Arra kényszeríteni őket, hogy azt csinálják, ami szívük legfőbb vágya. Kész voltam bármire, hogy ráébresszem, nem én kellek neki.
-Csókolj meg! – jelentettem ki határozottan.
-Jessie…
-Gyerünk, vagy talán félsz?
-Nem félek!
-Akkor csókolj meg!
Kis habozás után tett egy lépést felém és ajkaink pillanatokra eggyé váltak. Ég és föld különbség volt Eric és az ő csókja között. Nem remegtem meg a karjaiban, nem éreztem a bizsergést. Amilyen hamar elkezdődött, olyan hamar véget is ért.
-Ez így nem jó!
-Mi nem jó? – reméltem, hogy ő sem érzett semmit csók közben.
-Hát, nagyon romantikus meg minden, hogy itt vagyunk az erdő szélén, – ketten – de…
-De?
-Öm…valami hiányzik… - nézett rám elpirulva – Nem is volt olyan jó, mint elképzeltem.
-Nekem is hiányzott az a valami. Mondtam, hogy csak egyszerű fellángolás!
Pár másodpercig egymás arcát fürkésztük, aztán egyszerre hangos nevetésbe törtünk ki. Ezzel szerencsére sikerült felnyitnom a szemét és megegyeztünk egy báty-húg szerepben. Kicsit fura volt egy szerelmi vallomás után, de egyikünknek sincs testvére, így alakult, hogy ő lett a bátyám. Mióta eljöttem, szinte napi szinten tartjuk a kapcsolatot, hol e-mailben, hol telefonon.

A hazafelé út már sokkal oldottabb hangulatban telt el és nem is kellett elköltöznöm a Cara családtól. Az elkövetkezendő pár hétben lezajlottak a tárgyalások a Jackson ügyben, őt átadták az angol rendőröknek, szóval nagy valószínűséggel még mindig egy aprócska cella egyik sarkában ücsörög. Molly-ról nem beszélt, hát én sem említettem meg, de ezzel a tettel – ha úgy vesszük – maradt egy kártyalap a kezemben, amit bármikor felhasználhatok, ha a szükség úgy kívánja. Eric Párizsban koncertezett, aminek a végén közöltem vele, hogy szabad utat kaptam, már nem kell itt maradnom. Elhagyhatom Franciaországot. Az állásom valaki más már betöltötte, így újra munka után is kellett néznem. Még régebben meséltem arról Eric-nek, hogy mit tanultam a középiskolában, ennek betudható, hogy beszélt Tom-mal, bár akkor még nem értettem miért. De hamar kiderült ez is. Tanulmányaim nem álltak messze a menedzserképzés alapjaitól, így Tom és Eric támogatásával beiratkoztam egy stockholmi egyetemre, közben a menedzser mellett szorgosan gyakorlatoztam, így egy kis fizetés is ütötte a markom. A régebben letöltött svéd nyelvkönyv, Eric és az egyetem néhány szaka is - amit svédül vettem fel – jócskán hozzájárult az új nyelv tanulásához, s mostanra – október elejére – már bárkivel szóba tudtam elegyedni. Audrey-nak nem ment olyan könnyen, de neki is volt segítsége, név szerint: Adam.

Most itt ülök, és magolok. Másképp nem megy a fejembe ez a sok információ. Nemsokára vizsgák lesznek és nem egy héttel előtte akarok elkezdeni tanulni. De más gondolat is motoszkál az agyamban, ami nem hagyja az anyagot memorizálni és ez nem más, mint Eric szülinapja. A tortát magam csinálom, a házat viszont nem díszíthetem ki, mert az feltűnő lenne, így marad a várakozás. Péntek van, én mégis tanulok. Na nem! Elég volt! Az egész hetet végig tanultam és Tom-nak is segítettem megszervezni az egyik koncertet. Nem is hinné az ember mennyi erőfeszítéssel jár, hogy mindenki ott legyen, ahová ki van jelölve, ez a lámpa ebben a percben ide világítson, de a következőben már oda és közben Eric-nek és a táncosoknak is jó legyen. Magyarul ne főjenek meg a reflektorok alatt. Félretoltam a laptopom, karjaimat felpakoltam az asztalra, és ráhajtottam a fejem. Nem tudom hány óra lehet, de már nagyon fáradt voltam.

Meleg kezeket éreztem a vállamon, mire azonnal kipattantak a szemeim. Én magam is ilyen gyorsan akartam felkelni az asztalról, de a karjaim nagyon elgémberedtek. Halkan nyögtem egyet, közben megéreztem az ismerős illatot, mikor a nyakamra kaptam egy leheletnyi puszit.
-Miért nem az ágyadban alszol Szivem? – vetette rám aggódó, barna szempárját.
-Tanultam.
-Egy fél órája még biztosan, de mikor ideértem kellemesen szuszogtál.
-Jó, egy kicsit elaludtam, mi rossz van ebben?
-Semmi, de jobban szeretem, ha az ágyadban teszed. – kézen fogva felhúzott a székemből, leült a helyemre én meg az ölébe másztam.
Nem karoltam át, csak fejem az arcának döntöttem, felhúztam a lábaimat és lehunytam a szemem.
-Túl sokat ülsz a könyvek…illetve a laptopod fölött. A koncertet is jól megszervezted, de ha így folytatod, teljesen ki fogsz készülni.
-Jó, de valamikor tanulnom kell a vizsgákra, és mikor Tom-nak segítek, azt az időt is pótolni kell valahogy.
-Mikor lesznek a vizsgák?
-Decemberben.
-Decemberben? Jess, alig kezdődött el az október!
-Tudom, de nem akarok lemaradni, és ha jó lesz az átlagom, ösztöndíjat is kaphatok.
-Hát, most akkor sem fogsz tanulni! – fogta és lecsukta a laptopom – Megtiltom!
-Na ne mond Mr. Popsztár! Mégis mit képzelsz, mit kéne csináljak?
-Miss Beaumont, ezennel megtiltom, hogy a mai nap folyamán bármikor kapcsolatot létesítsen ezzel a gépezettel itt! Ugyanis lehet, hogy nem tudja, de káros az egészségre! – mondta elváltoztatott hangon, amin jót mosolyogtam.
-Hm, hirtelen tudósnak állt a dalospacsirta?
-Nem, de még semmi sincs kizárva.
A tanulás hevében észre sem vettem mennyire elment az idő. Már este fél nyolc volt, Eric tuti, hogy énekpróbáról jött, én pedig vagy dél óta nem ettem semmit, amit a gyomrom mély korgással jelzett.
-Mikor ettél utoljára? – húzta fel egyik szemöldökét és megfogta a hasam.
-Kb. délben.
-Csinálunk szendvicseket? Én sem egy órája ettem, veled pedig kifejezetten jól esne.
Imádom mikor hízeleg! Annyira aranyos, mikor megvillantja azt a csibész mosolyát, hogy nem tudok neki ellenállni. Válasz gyanánt egy puszit nyomtam az arcára, és már kint is voltunk a konyhában.
-Audrey merre van? – kérdés közben nyitottam a hűtőt és kivettem pár hozzávalót a szendvicsekhez.
-Mikor beértem az ajtón ő pont akkor készülődött. Azt hiszem Adam-hez ment.
-Mostanában egyre többet vannak együtt. Szinte már sosem látom itthon, főleg mióta egyetemre járok.
Eric ezután mélyen hallgatott. Úgy tűnt, valamin nagyon töri a fejét.

Kész lett a pár zsömle, tányérra raktuk és asztalhoz ültünk. Még mindig nagy csend ült az egész konyhán, még a lélegzetvételt is hallani lehetett, mikor Eric felszólalt.
-Jess, már lassan fél éve járunk. És hasonló a helyzet Audrey-ékkal is, ugye?
-Aha. – kíváncsi vagyok, mit hoz ki ebből.
-Elmondásod szerint, Audrey sosincs itthon, én meg hiába lakom a szomszédban, nagyon hiányollak, ha nem vagy velem. És lehet, hogy ezzel Adam-éknek is adnánk egy löketet a továbblépésre.
-Hogy jönnek ide Adam-ék?
-Úgy, hogy szeretném, ha hozzám költöznél.